Szijjártó hét hónap alatt annyit repült, hogy öt és félszer megkerülhette volna a Földet
Az év első hét hónapjában Szijjártó Péter 79 alkalommal utazott külföldre, és ehhez 71-szer vette igénybe a Honvédelmi Minisztérium két Airbus A319-es, illetve két Dassault Falcon repülőgépének valamelyikét - közölte a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium a 24.hu közérdekű adatigénylésére.
A kérdések alapján az is kiderült, hogy a külügyminiszter öt esetben nemcsak egy, hanem két, sőt volt, hogy három gépet is használt egy-egy út lebonyolításához.
Azt a külügyminisztérium nem árulta el, hogy a gyakori repülőhasználat mennyivel terheli meg a költségvetést. Csak annyit közöltek, hogy összesen 30,9 millió forintot kellett fizetniük az utakért, így a repült órák átlagos költsége kevesebb mint 100 ezer forintra jön ki. Ráadásul mivel a honvédségi képek bázisállomása a kecskeméti katonai repülőtéren van, ezért szinte minden miniszteri úthoz hozzáadódik egy Kecskemét-Budapest, majd egy Budapest-Kecskemét repülőút is.
2018-ban még többnyire fizettek Szijjártó útjaiért: 61 repülés után ötven esetben utaltak valamilyen – 400 ezer és 2,5 millió forint közé eső – összeget, azóta viszont csak elvétve térítenek. Az idei 79 repülő útra például már csak 10 esetben számoltak el költséget a minisztériumnál, igaz, ezek között volt egy 11 és egy 14 milliós út is. Azt nem magyarázták meg, hogy milyen alapon dől el, hogy mely utakért fizetnek és melyekért nem.