ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Szerelmi tanácsok legényeknek nagyapáinktól

A lányoknak szánt szerelmi tanácsok után jöjjön a legényeknek szánt sorozat is.


Emlékeztek még a szerelmi tanácsokra, amelyeket nagyanyáink adtak a lányoknak? Most elolvashatjátok a legényeknek szánt sorozatot.

1. Ifjú, ha fölcsöpörödtél, és hevesen ver szíved, lányra nézve ha úgy érzed, mintha zsákot szorítanának melledre, tudhatod, szerelembe estél!

2. Közeledj a leányhoz, de ne lüttyőn, ne málén, ne is kakaskodva, hanem szép szerrel. Keresd egyedüllétében, úgy szólítsd meg. Közönséges szóbeszédből kerekíts az ő dicséretére. Méltasd szép orcáját, kecses járását, szeme ragyogását, hanga csöngését.

3. Ne ugorj neki hatra vakra! Inkább beszélj madarakról, virágokról. Megláthatod mennyi lélek árad belőle. Válaszaiból megtudod, hogy azok csak bűk meg bák e, vagy lelke nyitott kapuján fény árad e kifelé! Nagy kincs ám a mesékben élő lelkű leány!

4. Ha tüzes leányra vágyól, aki alatt kiég a gyöp ha reá ül, ne hidd, hogy az ilyen, akit nyaggathatsz nyakló nélkül! A forróvérű leány belebetegszik ha csak nyaggatják. Ameddig nincs teljes bizalma, vagy fél a gyerektől, nem enged meg neked annyi mindent mint a hűvösebb vérű, vagy simogatásra, gyúrásra nyugalmat lelő nőszemély. A járatlan férfi azt hiszi, húha, ezek aztán de hevesek! Épp nem azok, de könnyen játszanak a legénnyel. Az ilyenek ráérnek kitárulkozni - azt mondják róluk: erkölcsösek! Ez a fajta ritkán veszti el a fejét - az ilyen játszik a legénnyel és megfogja férjnek a legmegfelelőbbet. Ne morcoskodj ezért, ha a leány mancsodra üt, s azt mondja: ne tapogass végnélkül! Ha az ilyen leány bizalmát leli benned, akkor tudod meg igazán, milyen a menny béli boldogság - légy tehát türelemmel.

5. Ha már messzire jutottál vele, ne kapd el, ne csípd le, hanem mondd neki: igen kívánlak, engedd hogy kigomboljalak, megemeljem szoknyádat. Mondd neki, szereted, vond magadhoz, csókold meg szemét, száját, orcáját, nyakát, gyöngéden, illetődötten. Ha megemelheted szoknyáját, térdelj elébe, szídd magadba szagát, csókold meg ágyékát, mert virág az ő teste, titkos értelmű rózsa.

6. Ne gyurmáid emlőit, nem kovász az! Gyöngéden, értelmesen foglalatoskodj azokkal.

7. Mosakodj alaposan! A büdös legényre azt mondják: rohatt répa. Ennek okáért ne bűzölögjön pofád, lábad, alfeled!

love1

8. Ne csábíts leányt szórakozásra! Csábításból ha szerelmet hazudozol, boldogasszony átka ront meg, mintha gyújtogatnál!

9. Nem minden leány gyöngéd. Akad szép számmal durva is. Az ilyent hagyd meg a hasonszőrű kannak. Vicsorgassanak egymásra, mint a dühödt kutyák. Az ilyennek ha szépet mondasz, röhög vihorászik.

10. Kerüld az idétlen nőszemélyt is. Azt aki minden szavad után az anyjához, meg barátnéhoz szalad, amelyik nagydobra veri a viszonyt - sikítozik, ha hozzáértél. Azért sikítozik, hogy ország-világ tudja meg, őt te kerülgeted. Ezek igen egyszerűre szabott lelkek. Ha te magad valaki vagy, adsz magadra, igyekezzél gyalult családból házasodni, mert lehetsz tudó, bácsa, táltos, garabonc, kiváló bárminémű művességben, tudományban, családod feleséged magasságán reked. Amilyen az asszony, olyan a család!

11. Ha leány veled szerelembe esvén megadja magát, úgy térdelj elébe, mintha imádkoznál. Mert istenek teremtő műhelye az ő teste! Teremtés titkába vonatsz be az ő lába között. Áhítattal, istenfélelemmel nyúlj ezért hozzá, ne gyöngén, nyavalyásan, hanem gyöngéden, mintha szirmát könnyen hullató virág volna, mintha magvát hullató búza volna kánikulában.

12. Előtte mosakodj meg, utána mosakodj meg, mondj köszönetét és másnap kedveskedj ajándékkal!

13. Ne szűrd össze a levet hozzád nem illővel. Alkalomra se, mert az alkalomból keserves élet lehet! Ennek sok csínja-bínja van. Semmiképpeg sem vezet jó házassághoz, ha egyikük lassan lohad a szerelemben, a másik gyorsan, ha egyikük korán-, másikuk későn kelő, egyikük álmatlan, másikuk nagy alvó, egyikük húsos, másikuk tésztás, egyikük kuporgató, másikuk szertelen, egyikük marhaétkű, másikuk madárétkű.

14. A leány után koslató férfi mutatkozzék a lányos háznál! Kéredzkedjék bé, ha már biztosra veszik, hogy egymásnak valók volnának. Ez jó út, az alapos ösmeretség útja. Így világosodik meg, minő ember is a férfi, így világosodik meg, minő család a leányé. A férfi megmutatja mit tud, milyen étkű, meg miegymás. A leány is színt vall akaratlan, mégha fölcsöngetyűzetlenül is bolondító, akkor tényleg az. Lakva ösmerik meg egymást az emberek.

15. Mindettől még nem okvetlen jó szerető. Csak ha hetedszerre is bevált, akkor az. Annak bizonyítása pedig adassék meg neki!

16. A szerelem virágokkal megrakott szekérhez hasonlatos, de ha nincsen rúdja, nem jut célba! Mert noha a lélek rezdülése igen fontos, meg minden abból következik, de következzék, és következzék alaposan, élvezetesen! A szeretkezésben kezdő nő suta, a kezdő férfi ügyetlen. Az igencsak fölajzott férfinál hamar vége van, az igencsak fölajzott nő bőre tágul. Ezért ne ítélkezz a fölött, kinek szeme szerelem éhségétől kopog! Mert az elhamarkodott ítélet. Ne mondd a nőnek, ej no, de kiadós vagy! - Mert csak kiéhezett. Ha nem az volna, talán belegebednél, míg bejutsz! Ha többször egymással - akkor mindenre fény derül.

love2

17. A fehérnép épp úgy vágyakozik, mint a férfinép, sőt alaposabban, csak másként melegszik, másként hűl, ezért az öregebbek okítsák meg efelől a kislegényt. Az ifjú ügyeljen a nő szeme rebbenésére, ajka ívelésére, teste mozdulataira, hogy az Őt megelőzőleg elérje a gyönyör tetejét. Ha meg utána ő elérte, ne forduljon le róla, hanem babusgassa továbbsimogatással, kedves szóval! A szerelem szeretkezésestül égi eredetű.

18. Vonzalomban fontos a szem gyönyörűsége, vonzalomban fontos a tapintás gyönyörűsége, vonzalomban fontos a szavak gyönyörűsége, vonzalomban legfontosabb az orr gyönyörűsége, a szag. A bika orra szagra tágul, az eb szagot követ. Szaglásunk dönti el, kihez vonzódunk, kit kedvelünk. Szagra gerjed az ember hímje is. A természetes szagba ha mocsok bomladéka elegyedik, taszít, a vágyakozó tiszta nő szaga vonz, bolondít.

19. Ne vedd szájadra oktalanul, úton útfélen a szeretkezés szavait, de a szerelmesek egymás között nevezzenek mindent nevén. Az érzelem számít - akiknek a szeretkezés nem vétek, azoknak szépek a hozzá való szavak.

20. Szeretkezésben mindent szabad, ami a feleknek megfelel. Ne tukmálj szerelembéli társadra ötletet, amitől ő fanyalog! Semmit se művelj, amiről tudod, hogy egyiketeknek vagy másikatoknak nem jó, de ne zárkózz el semmitől, amiről még nem tudod, gyönyört okoz-e vagy sem. Figyeld szerelembéli társad óhajait, tapasztald meg, mire zsong, mire nem. A férfi, ha nem önmaga kéjét keresi, hanem ha kéjt akar okozni, örömöt, gyönyört, a nő gyönyörén át nyeri el önmagának a legszebbet. Mert az visszahat rá a lélek szárnysuhogásával.

21. A nő, ha virágzik, - ez havonta esik - többnyire nem akar. A férfi ilyenkor ne nyaklassa - akkor se, ha gondja van, bánata. Két, vagy több feleség, szerető, erre nem orvosság, mert idővel ízük, szaguk kiegyenlítődik, és általában egy időben virágoznak. A férfi ember ilyenkor maradjon parlagon. Ereje így újhodik. Az ember fajzat eképpen alkottatott.

22. Ha feleséged, vagy szeretőd teherbe esik tőled, és meglep ennek hírével, mutasd örömödet, vagy mutass örömöt, akkor is ha hideg futkároz hátadon! A férfi sohase morogjon, ne fanyalogjon, mert a nő lelkéből szűre nyomban kitétetik. Minden férfi felesége, szeretője elcsábítható - habár nem is mindenkor és mindenki által -, ha az nője terhességét örömtelenül vette hírül. A nőnek az nagy élmény. Ha gyönyörén osztoztál vele, osztozz ebbéli örömén is! A magzat közös magzat és nőd kitüntetett azáltal, hogy tőled fogant.

23. Torkold le anyádat, ha feleséged ellen lázit! Nem anyádnak, nem apádnak házasodsz! Azt mondják: házasodik. A férfi elmegy apjától-anyjától saját nőstényéhez, hogy avval családot alapítson.

24. Ne vigyél asszonyt anyád-apád otthonába. Ha nem költöznek saját udvarba, a nő családjába simuljon a férfi, ne fordítva. Az anyja házánál örökös a leány, napa házánál cseléd. Mentül butább a férfi anyja, antul inkább rajt hajt menyén, megkeserítené annak életét. Meg ipa-napa házánál nem is igen meztelenkedhet, nem virgonckodhat a menyecske.

love3

25. Meztelenkedni, virgonckodni pedig fontos. Az asszony tegye magát, hogy a férfi szeme rajta legyen, mert csak akkor látják, ha nézik. Ha nem nézik, nem látják, mintha nem is volna.

26. A férfi holtáig udvarolja körül a nőt, és ha az kegyes volt hozzá, kedveskedjék neki ajándékkal.

27. Fiatal kor szerelme fiataloké, meglett kor szerelme megletteké, öreg kor szerelme öregeké. Mind három szerelem szívet üdítő a maga módján. Nagy korkülönbséggel ezért ne házasodj. Vén fejjel ne szerezz fiatal feleséget! Még mindig jobb, ha az asszony öregebb. Orcája megráncosodhat, de teste fönséges maradhat.

28. Szeretkezés előtt is, után is hideg vízben mosd meg, és ne járj szoros gatyákban. Így tovább maradsz férfi.

29. Nőstényeddel beszéld meg, mi jó neki, mi nem. Ha az ISTENEK-nek ez nem volna így tetsző, rendezhették volna a szaporodást másképpen, példának okáért szaporíthatnák az ember a muskátlihoz hasonlatosan.

30. Akinek titkolt szeretője van, mert másként lehetetlen, tekintettel erre, tekintettel arra, ne verje nagydobra viszonyát. Ne fektess feleségeddel közös ágyadba idegen nőt! Férjes asszony házában ne mulass, mert ha ottkapnak halálfia lehetsz. Mert ha tudja, sejti is a kapcsolatot, más sejteni, tudni, mint megélni! Aki házastársa ágyába szeretőt fektet, az nem csak csapodár szerető, hanem rossz élettárs is. Ha már ennyire nem kedvelik egymást, váljanak el isten hírével!

31. Ha több nőhöz van közöd, ne akard őket úgy összeboronálni, hogy együtt szeretkezzenek veled. Az csak szeretkezés, annak is csak te szerinted, mert ők talán viszolyognak egymás testétől, egymás szagától. Ha nőid ösztökélnek erre - csináld, de azt is tudhatod, hogy „legénymarcsákat" szeretsz. Mindent lehet, ami nem árt másnak, amit egyöntetűen mindannyian akarnak. Mindez szeretkezés. Szerelem csak kettességben fakaszt virágokat.

old-people-616718_640

32. Ne ereszd széllé kettességtek titkait, akkor se, ha szétmennétek. A következőnek se újságold, hogy az előző ezt meg azt csinálta, így meg úgy művelte. Ha szép volt, zárd be szívedbe szép emlékként. A szerető viselkedését kibeszélni súlyos vétek. Legrondább, amikor férfiak italozva nőkről vihorásznak, akik bizalommal voltak hozzájuk. Ha érdekesség adódott és nem bír megállni benned, mondd el, de senkit se nevezz meg!

33. Ha asszonyt viszel, vidd vele gyerekeit is, mert aki gyerekes asszonyt szeret, az gyerekestül, kölyköstül-verebestül szereti őt. Ha így nem szereti, meg nem így szereti, nem szereti sehogyan sem, csak kívánja!

34. Lehetőleg ne sötétben szeretkezz! Sötétben a férfi nem látja kedvese orcáját, ajka pirosodását, teste ívelését, nem tud szeméből olvasni! A nő is látni akarja az ő szerelmese orcáját, látni mozdulatait.

35. A férfi figyelje kedvese, lélegzetét. Tapasztalt férfiakként: ha a boldogított nő negyedszeri magaslata összefolyik élvezete ötödszöri magaslatával - és nem sikíthat, megzavarodhat lélegzete, elájulhat, meg is halhat! Segítsd ilyenkor könnyed mozgáshoz, hogy teste ívbe emelkedhessék, - ne csókold, hogy sikíthasson, mert ösztöne ez. Teste hajlik, mint a szőlőkacs, sikongat. A férfit ez fölöttébb serkenti. A csöndesen élvező nőt hamar megunják, mert lelke faláról a visszhang nem hallatszik.

36. A nagyon forróvérű asszonyt, aki alatt kiég a gyöp, ha ráül, csak olyan helyen szeretgesd, ahol sikongathat. Föltéve, ha képes vagy belőle sikolyt csiholni! Ehhez nem ölögendő, hogy derék kan legyél, figyelmes szeretőnek kell hozzá lenned!

37. Szeretkezés után a férfi kecmeregjék föl és kedveskedjék itallal. Ez ősi szokás. Végezetül is mosakodjatok meg, külön-külön, vagy együtt, mert az is kéj lehet, öröm, boldogság. A férfi jól teszi, ha heréit hideg vízben mossa. Azoknak hideg köll - azért teremtettek csüngőre. A férfi így tovább férfi, s az jó, mert a vágy holtig kísért.

38. A szerelem nem csak ifiú népek jussa, öregeké is! Szeress, szerelmeskedj, szeretkezz! Mert istenektől van ez, az élet továbbviteléért. Ha szépen szerettél, szerelmeskedtél, szeretkeztél, leend mi agg korodban lelkedet melengeti és boldog leendesz avval, ki boldogsághoz segített. Ez a boldog élet titka gyerek kortól agg korig, bölcsőtől koporsóig, küszöbtől eresz aljáig. Három Ősünk így hagyá ránk, nagy táltosok, bölcs bácsák ekként taníták!

Forrás: Néphagyományunk/Máté Imre: Yotengrit 1. - A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatéka

Mi az a Yotengrit?

Máté Imre könyve, aki bácsának (tanítónak, tudónak) nevezte magát. Az 56-os forradalom után kivándorolt költő -író-filozófus a rendszerváltás után települt haza, majd egyházat alapított, ami állítása szerint egy ősi magyar valláson alapult. Yotengrit címen négy könyvet is írt, és külön kötete jelent meg A rábaközi sámánok szellemi hagyatéka címmel. Máté Imre 2012-ben halt meg, azóta hivatalosan az egyház is megszűnt, de a Facebookon most is működik a Yotengrit Klub, Máté Imrére pedig weboldalon emlékeznek tisztelői.

Nagyanyáink lányoknak adott tanácsaiért KATT IDE


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk