Rosszul járhatsz, ha nem húzod meg a határokat
Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. Pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!
Sokak fejében él egy gyermekien naiv elképzelés embertársaik jelleméről. Egy olyan elképzelés, amelyet saját értékrendjükre alapozva őrizgetnek, ám újra és újra csalódniuk kell benne – néha picit, máskor igen nagyot. Ez az elképzelés így szól: amit másokért megteszek, azt mások is megteszik értem, és amit én nem tennék meg másokkal, azt ők sem teszik meg velem.
Olyan elképzelés ez, amely kimondva szépen hangzik, mégis megmosolyogtató, ha belegondolunk, hogy hét és fél milliárd ember él a Földön, akik nem egy közös sablonból pottyantak ki, és még egy szubkultúrán belül is hatalmas különbségek vannak az egyes emberek értelmi és érzelmi intelligenciája között.
Mégis sokan a saját elvárásaik és csalódásaik között bukdácsolva élik az életüket. Elképzelnek egy ideális kapcsolatot – legyen szó akár párkapcsolatról, akár szülő-gyerek kapcsolatról, akár barátságról, kollegiális viszonyról, vagy egy egyszeri találkozásról –, és elvárják, hogy a másik ember úgy viselkedjen, ahogyan azt ők jónak látják.
Elvárják, hogy ne okozzon nekik fájdalmat, elvárják, hogy ne használja ki őket, elvárják, hogy ne adjon számukra rosszat. Aztán csalódnak. Ennek pedig egy nagyon egyszerű oka van.
Te hagytad, hogy így legyen
Képzeld el, hogy van egy szép kerted. Nem is kell feltétlenül nagynak lennie, a lényeg, hogy a tied. Megdolgoztál érte, elültettél benne virágokat, ápolgatod őket, rendszeresen kigyomlálod a gazt, és van, amikor egyszerűen csak kiülsz egy picit, hogy a friss levegőn megcsodáld a természet szépségét és saját munkád eredményét.
Ez a te kerted – csak a tied. Kerítés azonban nincsen körülötte. Így ápolgatod már jó ideje, amikor egy napon a kertedbe belépve azt veszed észre, hogy a virágágyás szét van taposva, a cseresznyefáról hiányzik a termés fele, és valaki még oda is pakolta a teljes béltartalmát az út közepére. Kétségbeesel. És dühös vagy. Nagyon. Hogy történhetett meg ez? Hogy képes valaki ilyenre, és miért pont veled tette meg ezt?
Tudod, attól még, hogy te soha nem tennél ilyet másokkal, veled simán megeshet ez. Attól még, hogy te észreveszed és tiszteletben is tartod más kertjének a határait, nem mindenki teszi ezt meg. Mert nem mindenkit úgy neveltek, mint téged. Vannak, akik észre sem veszik, hogy telekhatárhoz értek. Tényleg nem. Csak sétálnak, meglátnak egy szép cseresznyefát, és kiszolgálják magukat, bele sem gondolva, hogy az nem jár nekik automatikusan. És olyanok is vannak, akik pontosan tudják, hol van a kertednek a határa, csak az a helyzet, hogy szarnak bele. Mert a saját érdekük fontosabb számukra, mint a tied. És mert azt tanulták meg, hogy a saját céljaikhoz mások lenyomásával jutnak el.
De nem kizárólagosan az ő felelősségük, hogy romba döntötték a kertedet. A tiéd is. Te nem kerítetted körül a saját területed határait. Te nem jelezted határozottan, hogy "hé, oda nem mehetsz, az az én területem". Te hitetted el magaddal, hogy erre nincsen szükség, mert jól láthatók a kerted határai kerítés nélkül is. Te vártad el másoktól, hogy ne ártsanak neked, ne károsítsák meg vagy lopják el a munkád eredményét, és tiszteletben tartsák az érzéseidet.
Csakhogy a világ nem így működik. A jó és a rossz relatív fogalmak: ha az oroszlán elkapja a gazellát, az az oroszlánnak jó, de a gazella jó eséllyel nem fog egyetérteni vele. És ha valaki átgyalogol a kerteden, annak is mindig oka van. A te felelősséged az, hogy ezt hagyod-e vagy sem. Mert nem mindenkit érdekelnek az elképzeléseid. Nem mindenki tartja tiszteletben, hogy mi a jó és mi a rossz számodra. Van, aki még csak nem is tudja ezt. Aki pedig tudja, azt is csak akkor érdekli, ha kifejlődött benne az empátia képessége. De időnként még ő is elkövet hibákat.
A hajó is csak addig úszik...
A fentieket átgondolva láthatod, hogy elég veszélyes játék kerítés nélkül hagyni a kertedet. És elég veszélyes játék ugyanezt megtenni a magánéleteddel, a munkád eredményeivel, és azokkal a belső értékeiddel, amiket hosszú évek alatt felépítettél magadban, és amiket olykor nagyon nehezen leküzdhető akadályokon túljutva, kemény munkával szereztél meg.
Az történik, amit hagysz megtörténni. A téged érő külső hatásokat a legtöbb esetben nem tudod irányítani. Mások helyett nem tudsz gondolkodni és érezni. Azokat az embereket, akiket a szülei félreneveltek, egyáltalán nem biztos, hogy te meg tudod nevelni. Az összeset biztosan nem, de az is lehet, hogy egyikőjüket sem, bármilyen közel is áll hozzád, és bármennyi időt is töltöttetek el együtt. Változni csak az fog, aki akar változni.
Valamit viszont tehetsz, sőt, két dolgot is. Az egyik az, hogy mindenekelőtt átgondolod az elvárásaidat. Jó eséllyel van köztük fölösleges és hasznos is, azonban még ez utóbbiakat sem tudod feltétel nélkül mindenkire ráerőltetni. Jó, ha van egy határozott értékrended, de mindig emlékezz rá, hogy ez a te értékrended, amiben nem mindenki osztozik veled.
Ekkor lép életbe a másik fontos dolog, amit érdemes megtenned: húzd meg a határaidat. Húzd meg, mert ha nem teszed meg, akkor nagyon sokat fogsz még szenvedni az életedben. Lesznek ugyanis olyanok, akik addig nyomulnak befelé a saját kis világodba, ameddig hagyod, és annyi kárt okoznak ott, amennyit te engedsz nekik.
Egyszer olvastam egy nagyon szép hasonlatot a körülményeinkről és azok életünkre gyakorolt hatásairól. Ahogy a hajó is csak akkor süllyed el a tengeren, ha léket kap és a víz bejut, a minket érő negatív hatások is csak akkor tudnak lehúzni minket, ha beengedjük azokat. Ezért nagyon fontos, hogy mindig figyelj, kit és mit engedsz be az életedbe. Aki felemel, támogat, segít haladni az utadon, azt őrizd meg nagyon, mert az ilyen ember valódi kincset jelent. Aki viszont lefelé húz és csak mérgezi a lelkedet, azt vagy te korlátozod, vagy senki. Akkor viszont a hajód elsüllyed.
Kifogások mindig vannak
Tudom, baromi nehéz kimondani azt a három betűt: N. E. M. Instant bűntudat-generátor. Mert ha valakinek nemet mondasz (pláne ha az illetővel bármilyen függőségi viszonyban vagy), akkor egyből szar embernek érzed magad, hiszen mások vágyait és igényeit korlátozod.
És tudod, mit? Tényleg szar ember vagy. Annak az embernek a szemében, akinek nemet mondasz, egész biztosan. Na és? Nem azért vagy itt a Földön, hogy kiszolgáld azoknak az igényeit, akik magasról tesznek a tieidre. Nem azért születtél meg, hogy az álmaid csak álmok maradjanak, és csak a temetőt gazdagítsd majd velük. Nem azért dolgoztál meg keményen az eredményeidért, a lakhelyedért, a kertedért, az emberi kapcsolataidért, hogy illetéktelenek kiraboljanak. Nem azért építetted fel rengeteg munkával, hittel és szeretettel az erkölcsi értékrendedet, hogy mások betörjenek és sáros lábbal végiggyalogoljanak elméd otthonán.
"De ő az anyám/gyerekem/párom/barátom/főnököm! Nem tehetem meg ezt!" – mondják erre sokan az ösztönös kifogást, hogy miért nem tesznek semmit, amikor mások ártanak nekik, élősködnek rajtuk, nem tartják tiszteletben a szükségleteiket. Igen, ő az édesanyád. Vagy a gyermeked. Vagy a barátod, a főnököd, a párod, a párod szerette, a köztiszteletben álló kitudjaki. És ugyanúgy ember, mint te. Nincs sem fölötted, sem alattad. Egy emberi kapcsolatnak csak akkor van valódi értéke, ha a tisztelet nem egyoldalú, hanem kölcsönös.
Nem, nem vagy rossz ember, ha tudsz nemet mondani. Nem vagy alávaló, ha figyelmezteted azokat, akik nem veszik észre a kerted határát, besétálnak oda (vagy buldózerrel keresztülgázolnak rajta), és ha szóvá mered tenni, akkor még ők csodálkoznak, hogy "jé, ez magánterület?". Jé, igen. És jé, te vagy a tulajdonosa. Érdemes tudatosítanod ezt mindenkivel, akár vadidegenről, akár közeli hozzátartozódról van szó. Akár a fizikai javaidat, akár az erkölcsi értékeidet, akár a lelki békédet veszélyeztetik.
Nem kell ehhez arrogánsnak, bunkónak és lekezelőnek lenned. Lehet ezt kulturáltan, sőt, kedvesen is csinálni. Kedvesen, de határozottan. "Figyu, ez itt az én területem. Nézd csak, itt vannak a határaim. Idáig jöhetsz, és ha beljebb akarsz lépni, ahhoz az én engedélyem szükséges. És amint beléptél, tudd, hogy itt szabályok vannak, amik rád is vonatkoznak. Én magam is betartom őket, ezért csak annak van itt helye, aki szintén betartja, és tiszteletben tartja, hogy vendégségben van nálam."
Ahogy a fizikai otthonodban, úgy a lelki otthonodban is te vagy a felelős a rendért és a békéért. Nem azok, akik megpróbálnak betolakodni, nem azok, akik bejönnek a nyitva hagyott ajtódon, nem azok, akik lezabálják a cseresznyédet, hanem te, aki mindezt megengeded. Bizalmat csak annak érdemes adnod, aki a jellemével és a tetteivel kiérdemelte azt. A kertedbe pedig csak annak legyen bejárása, aki nem lopni, téged mocskolni, vagy rombolni érkezett. Aki tisztel téged annyira, hogy nem mérgezi meg az életedet.
Az történik, amit hagysz megtörténni. Ha te nem húzod meg a határaidat, senki más nem fogja ezt megtenni helyetted.
Ha neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
