Mi is írtunk arról a videóról, amit Orbán Viktor tett közzé Facebook-oldalán egy óvodai látogatásáról. Az Index megkereste az intézményt és beszélt a vezető óvónővel, aki egyébként a videóban is szerepel. Csillag Istvánné azt mondta,
a miniszterelnök eredetileg nem hozzájuk indult, hanem az ovival szemközti egyházi épületbe.
A gyerekek a kerítésen keresztül nézték Orbánékat és integettek nekik. Ezután ment be a miniszterelnök az udvarra, ahol több gyereknek is bemutatkozott, kezet fogott és fényképezkedett velük.
"Véletlen volt az egész", idézi az Index az óvónőt.
"Kampányról szó nincs, az épületbe nem jött be, és nagy örömmel láttuk."
Az Index azt is megkérdezte tőle, nem számít-e arra, hogy néhány szülőt feldühít majd az akció. Csillag Istvánné nem hinné, hogy ez lenne a következménye, "semmi rosszat ebből nem szabad kihozni" - mondta végezetül.
Mi is írtunk arról a videóról, amit Orbán Viktor tett közzé Facebook-oldalán egy óvodai látogatásáról. Az Index megkereste az intézményt és beszélt a vezető óvónővel, aki egyébként a videóban is szerepel. Csillag Istvánné azt mondta,
a miniszterelnök eredetileg nem hozzájuk indult, hanem az ovival szemközti egyházi épületbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:
a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.
Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.
A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.
A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.
A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.
Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.
Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.
Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,
török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.
Az is kiderült, hogy
a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.
A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,
ketten megsérültek.
Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.
Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,
török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.
Az is kiderült, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.
Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.
A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.
Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.
A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,
ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.
A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.