A Rovatból

Ördög Nóra visszavág a kommentelőknek

Sok ember kritikával illette a családot a YouTube videóik alatt, de Ördög Nóri most megmondja nekik az igazságot.


A Nánásiék nevű YouTube csatorna 2017. októberében startolt, és ahogy a nevéből is kiderül a Nánási család körül forog. Ördög Nóra és férje Nánási Pál videó blogokat töltenek fel a családi nyaralásaikról. Az első sorozat a Nánázsia volt, majd következett az I Lapp You, a Bajusztria, a legfrissebb pedig a Nektek Szöul. Sok néző negatív kommentet hagy a videók alatt, amik eléggé megviselik a 36 éves Ördög Nórát. A műsorvezető a Nők Lapjában reagált ezekre a kritizáló megjegyzésekre.

Nóra a pozitív megjegyzések között mindig a rossz hangvételűeket szúrja ki, amik eléggé megviselik. Ezek többnyire a pár nevelési szokásait kritizálják. Legtöbbször azt kérdezik, hogy ezek a gyerekek sosem járnak óvodába? "De igen, járnak. Az utazásaink többnyire három-öt naposak, a Bajusztriát öt nap alatt forgattuk, Dél-Koreában is négy napot töltöttünk. Csak, mivel sok anyag születik, hosszabbnak tűnik egy út, vagy úgy látszik, mintha egyfolytában utaznánk" - nyilatkozta Nóra a magazinnak.

A másik leggyakrabban elhangzó megjegyzés arra irányul, hogy a gyerekek úgy sem fognak ezekre emlékezni, hiszen még túl kicsik. "Tény, hogy kevés konkrét emlékük marad ezekről a helyekről, de érzeteik lesznek. Ha más nem marad meg bennük, csak, hogy a világ nagy és sokszínű, az emberek sokfélék, és sokféle nyelvet beszélnek, már megérte. Aki pedig a stabil napirendet hiányolja a gyerekeink életéből, annak annyit tudok mondani, hogy a mi életünk itthon sem állandó napirend mentén zajlik."

Ez tény és való, mivel a pár munkájukból kifolyólag kissé rendszertelen életet él, de erre is találtak megoldást, hiszen számukra is fontos, hogy Mici és Venci biztonságban érezzék magukat. "Olyan rituálékat kellett találnunk, melyek a világ bármely pontján működnek. Az altatás és az esti szeánszaink például mindig ugyanúgy zajlanak, bárhol is vagyunk, időzónától függetlenül."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van” – ilyenek a mindennapok Erdei Zsolt két speciális nevelési igényű gyerekével
Fiánál dührohamokkal is küzdöttek, amin a gyógyszeres kezelés javított. Hozzátette, hogy a gyerekek speciális iskolába járnak, kis létszámú osztályba.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 04.



Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.

„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”

– mondta.

Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."

Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.

„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”

Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.

„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”

A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”

Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.

„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”

– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.

A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."

Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi könnyek között beszélt a válásáról: Tulajdonképpen a múltam 80 százalékat elveszítettem
Az énekesnő szerint csak addig szerették őt azok, akik azóta eltávolodtak tőle, amíg minden jól ment neki, és „dübörgött”. Elmondta, kinek az elvesztése volt a legnehezebb számára.


Tóth Gabi lesz Sváby András következő vendége. Az Útközben elmeséled következő adásának előzeteséből kiderül, hogy mit gondol az énekesnő Krausz Gáborral való szakítása, válása után. Beszélt arról, hogy mekkora veszteség érte, és kinek az eltávolodása fáj neki a legjobban.

Tóth Gabi szerint rengeteg veszteséget szenvedett el, amióta különvált volt férjétől. Sváby Andrásnak elárulta:

"Tulajdonképpen a múltam 80 százalékát elveszítettem. A stabil hátországomat, menedzseremet, zenei embereket, a gyermekem keresztanyját. Mindenkit elvitt a válásom" - mondta.

Arra pedig, hogy kinek az elvesztése a legnehezebb számára, azt mondta:

"A fogadott apám, akivel húsz évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban".

Szerinte: "Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg minden nagyon jól ment, amíg dübörgött a Tóth Gabi".

Tóth Gabi és Krausz Gábor 2023 nyarán váltak el. Azóta mindketten új kapcsolatban élnek.

VIDEÓ: Útközben elmeséled – Tóth Gabi: Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.


Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.

A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.

A friss képen egészen más stílusban látszik:

izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve

– szúrta ki a 24.hu.

A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: