Az apa, aki őrületes hibát követett el az okostelefonjával, és már nagyon bánja
Emlékeztek még arra a márciusi hírre, hogy egy kínai nő megengedte a kétéves fiának, hogy videót nézzen az iPhone-ján, a kicsi pedig 25 millió percre vagyis több mint 47 évre zárolta a telefonját? A nő a hírek szerint 2 dolog közül választhatott: vagy vár 47 évet, vagy él a gyári reset lehetőségével, ami azzal jár, hogy az összes eddig tárolt adat és fotó elvész.
Miután az esetnek híre ment, a közösségi oldalakon számost poszt született erről, sokan nevettek az óvatlan szülőn.
Így tett az az apa is, aki a bejegyzésemben szerepel. Még emlegette is otthon ezt a vicces történetet.
Azon kacagott, hogy lehet olyan hülye valaki, hogy odaadja a telefonját a gyereknek.
Szóval élt egyszer egy kedves, barátságos, figyelmes, gondos és szelíd apa, aki azért kellő határozottsággal tudott fellépni, ha gyermeke valami butaságot akart csinálni vagy követelőzött. Szerette 5 éves gyermekét, és az anyával együtt következetesen kommandírozta a kicsit az élet akadálypályáján.
Hanem egyszer úgy 10 percre az apa túlságosan ellágyult, ébersége kialudt,
és utólag számára is érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon odaadta a kisgyermekének a telefonját, játszani.
Őrületes hibát követett el.
A gyermek 10 perc alatt cuppant rá az okostelefonra, és ettől fogva a telefont a sajátjának érezte.
Ha a telefont az apa meggondolatlanul elérhető helyen hagyta, amint megcsörrent, a gyermek odaugrott, fogadta a hívást, és beleszólt. Megtörtént, hogy a kicsi kedélyesen beszélgetni kezdett az apja egyik munkatársával, aki sürgős ügyben kereste az apát, és a legváratlanabb pillanatban azt mondta a gyermek: "Na szia!", és kinyomta a telefont.
A telót sem könyörgéssel, sem szép szóval, sem határozott figyelmeztetéssel nem lehetett visszaszerezni tőle, ha egyszer megkaparintotta; visított, rúgott, és azt üvöltötte: "Az az ÉN TELEFONOM", az én telefonom!"
A gyermek mindig az ő telefonjaként emlegette az okostelefont, kereste, és mérges volt, amikor nem kapta meg. Pedig ezek után többé nem kapta meg a szülőktől. Hát úgy állt nemes bosszút, hogy állandóan beletrollkodott az apja és az anyja telefonhívásaiba, de úgy, hogy néha az üvöltéstől nem lehetett hallani, mit mond a hívó fél.
Az Apa, Aki Őrületes Hibát Követett El Az Okostelefonjával, És Már Nagyon Bánja, ősz hajszálakat fedezett fel a hajában, szeme karikás lett, és tanácstalan, mi a manót csináljon, és hogyan terelje el a gyerek figyelmét.
Ti mit javasolnátok neki? Mi a megoldás? Mit tennétek a helyében?
(Igen, elbaltázta, ezen már nem lehet segíteni, kár tovább ragozni. Konkrét ötleteket vár.)