Szánalom, magány, udvariasság – nők vallottak arról, milyen okból feküdtek már le férfiakkal
Candida Crewe brit írónő fedi fel ezeknek a titkát a Daily Mailben saját példáján keresztül is.
„Öt évvel ezelőtt egy ismerősöm megkért, hogy találkozzam vele egy bárban. Jobban örültem volna, ha megválaszthatom a helyszínt, egy mozit, vagy egy kávéházat, de belementem. Nem volt az esetem, minden jel arra mutatott, hogy semmi sem történik közöttünk, de úgy döntöttem, nyitott leszek. Késői negyvenes éveimben voltam, öt éve elvált, több balszerencsés kapcsolatom volt fiatalabb férfiakkal, és úgy gondoltam, itt az idő, hogy egy korombélivel találkozzam. Annál is inkább, mert egy nőnél egy randevú elfogadása nem feltétlenül a kölcsönös vonzalom jele.
Gyakran akarunk esélyt adni egy férfinak, akiben a vonzerőnek csak a szikrája van meg. Még ennél is ellentmondásosabb elismerni, hogy amikor egy ilyen randevú a hálószobába vezet, még akkor sem biztos, hogy a kölcsönös vonzalomról szól.
Akár elismerjük, akár nem, sok nő ismeri azt az érzést, hogy egy helyzetet az általa kívántnál tovább enged alakulni, mert nem teljesen biztos magában.
Ezt a bizonytalanságot sok férfi kihasználja, amely eredhet udvariasságból, magányból, vagy abból, hogy a nő belefáradt a kiszabadulásra tett erőfeszítésekbe, esetleg fél, hogy haragot vált ki a férfiból. De ösztönző lehet, hogy a nő megsajnálja a férfit, máskor meg egyszerűen a kíváncsiság hajtja.
Ilyen találkozásokról ritkán szólnak irodalmi művek, de még a barátok közötti beszélgetések is. Éppen ezért egy tavaly decemberben a New Yorker magazinban megjelent novella, a Cat Person, amely egy fiatal lány és egy férfi ötletszerű szexuális találkozásáról szól, nagy vihart kavart. A szerző, Kristen Roupenian remekül megragadta annak a nőnek a lelkivilágát, aki úgy dönt, hogy az első találkozás után együtt hál valakivel, akit nem ismer eléggé, és akivel kapcsolatos ellentétes érzései vannak.
A történet és a a szerző által adott interjúk nyomán beindult a vita témáról.