KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem büntetik önmagában a palackgyűjtést - a rendőröknek ezentúl osztályozniuk kell a kukában turkálókat

Aki kulturáltan veszi ki a kukából az 50 forintos palackot, az inkább köszönetet érdemel. Aki viszont kiborítja, az büntetésre számíthat.


Két csoportra kell osztania a rendőröknek a kukában turkáló embereket, derül ki a rendőrség honlapjáról. Az ORFK közleménye szerint ezzel a céljuk nem a büntetés, hanem a társadalmi normák és a békés együttélés biztosítása.

„Aki a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, és elviszi a gyűjtőpontra, nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel” – olvasható a közleményben.

„Éppen ezért pusztán az, hogy ha valaki mások által elhagyott, eldobott visszaváltható palackokat gyűjt, nem ad okot rendőri intézkedésre. Utóbbival csak annak kell számolnia, aki mindezt nem a társadalmi együttélés szabályai szerint teszi: aki kiborítja a kuka tartalmát, megrongálja a tárolót, a lakóközösséget zavarva, hangoskodva, megbotránkoztató módon viselkedik” – áll a folytatásban, amihez hozzáteszik:

„A rendőrségnek ugyanis nem az a célja, hogy a békés, másoknak kárt nem okozó állampolgárokat zaklassa; az ő tevékenységüket nem minősíti társadalomra veszélyesnek.”

Korábban még azt közölték a Dívány kérdésére, hogy ha „a hulladékot a gyűjtőedényből az arra nem jogosult személy eltávolítja, úgy cselekménye alkalmas a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 177. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerinti tulajdon elleni szabálysértés elkövetésére, melynek okán feljelentés alapján az eljárás alá vont személlyel szemben szabálysértési előkészítő eljárás indul”.

Ennek eredményeképp pedig a rendőr helyszíni bírságot szabhat ki, melynek össze 6500 Ft-tól 65 000 Ft-ig, hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 90 000 Ft-ig terjedhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták az egy hónapja Budapesten eltűnt fiú holttestét a Dunában
A januárban eltűnt 18 fiú teste a Rákóczi hídtól délre került elő a folyóból. A rendőrség szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.


Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.

A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.

A holttestet végül február 21-én találták meg a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.

A rendőrség kegyeleti és eljárási okokból a nyilvánosságot csak az azonosítás és a család értesítése után tájékoztatta.Közleményük szerint

bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
24 év után élve került elő a halottnak hitt háromgyerekes anyuka, aki karácsonyi bevásárlásra indult, mielőtt eltűnt
Az észak-karolinai Michelle Hundley Smith-t, aki 2001-ben tűnt el, a Rockingham megyei seriffhivatal találta meg. A nő magánélete védelmét kérte, az ügyészség pedig vizsgálja a negyedszázados ügyet.


Negyedszázados rejtély végére tett pontot egy friss bejelentés Észak-Karolinában: a Rockingham megyei seriffhivatal közölte, hogy élve és jó egészségben találták meg azt a háromgyermekes édesanyát, aki még 2001 decemberében tűnt el nyomtalanul. A most 62 éves Michelle Hundley Smith-szel február 20-án vették fel a kapcsolatot a nyomozók egy nappal korábban kapott füles alapján. Az asszony kérte, hogy jelenlegi tartózkodási helyét ne hozzák nyilvánosságra, a hatóságok pedig tiszteletben tartják a kérését.

Michelle Hundley Smith 2001. december 9-én, 38 évesen indult el edeni otthonából, hogy a szomszédos Virginia államban lévő, nagyjából 29 kilométerre fekvő Martinsville város K-Mart áruházában intézze a karácsonyi bevásárlást. Haza azonban már soha nem érkezett.

Férje december 31-én jelentette be az eltűnését, az ügyben pedig több állami és szövetségi szerv is nyomozott, de az évek során egyetlen érdemi nyomra sem bukkantak.

A seriffhivatal tájékoztatása szerint a nő azt állította a nyomozóknak, hogy „folyamatos kapcsolati problémák” miatt döntött a távozás mellett. A hatóságoknál ugyanakkor nincsenek korabeli feljegyzések ilyen jellegű családi gondokról. Az ügyet átadták a megyei ügyészségnek, amely mérlegeli, hogy indokolt-e bármilyen eljárás, de vádemelés eddig nem történt.

„Nem merült fel bűncselekmény gyanúja az eltávozásával kapcsolatban” – közölte Sam Page seriff.

„Legszívesebben kiszaladnék, és kiabálnék: ‘Él, él!’” – mondta a nő unokatestvére, Barbara Byrd a People magazinnak. „Lesz-e még egyszer kapcsolatom az anyukámmal? Őszintén nem tudom megmondani… Az első reakcióm az, hogy igen, de aztán eszembe jut a sok fájdalom… De mégis… Anyukám is csak ember, mint mindannyian” – írta a lánya, Amanda Smith a People által idézett Facebook-posztjában. Azt, hogy a nő hol élt az elmúlt 24 évben, használt-e más nevet, és pontosan milyen körülmények vezettek a távozásához, a magánszférájára való tekintettel nem hozták nyilvánosságra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy szakértő elmagyarázata, miért most találták meg az eltűnt diák holttestét: „Várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet”
A hideg víz és a lassú bomlás miatt maradt a test hetekig a Duna medrében. A rendőrök a keresés elejétől fogva a későbbi megtalálás helyszínét jelölték ki kutatási területként.


Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves fiú holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.

A fiatal január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.

„Nem volt meglepő, hogy nem hozott eredményt a kutatás, hiszen azok voltak az idei tél leghidegebb napjai, a folyó is jegesedett, a víz hőmérséklete a felszínen hidegebb volt, mint a meder alján, ilyenkor a vízbe fulladt emberi test sokkal tovább marad lent, mint a fagymentes napokon”

– magyarázta a Blikknek Csomor Balázs, egykori vízirendőr. Hozzátette, egy olyan mély és széles folyónál, mint a Duna, a keresők egyetlen dolgot tehettek:

„várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet.”

A szakértő szerint a hideg víz lelassítja a bomlást, így a holttestet a felszínre hozó gázok is lassabban szabadulnak fel. „Januárban, fagypont alatti hőmérsékleten, fagyott vízfelszínnél a test lesüllyed, a hideg miatt lassabb a bomlás, lassabban szabadulnak fel azok a gázok, amik a bomló holttestet a víz felszínére hozzák. A holttest lesüllyed, a tüdő vízzel való telítődése miatt a test a meder alján sodródik, ami a technikai eszközök – radar – alkalmazását is megnehezíti.”

A holttest végül február 21-én került elő a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre, Csepel magasságában. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg. A rendőrség hétfői közlése szerint idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják tovább. A dunai rendőrök jól számoltak, a fiú testét ott találták meg, ahol az első napokban is keresték. Az elmúlt hetekben több álhír is terjedt az ügyben, amelyeket a családnak és a rendőrségnek is cáfolnia kellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderülhet, mi történt a Dunában megtalált 18 éves fiúval, ezt mondja az igazságügyi orvosszakértő
A fiú holttestét 38 nap után, a Rákóczi hídnál találták meg. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de a család még mindig válaszokra vár a tragédiával kapcsolatban.


Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.

Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.

A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.

A tragédia január 16-án, egy pénteki buli után kezdődött, amikor a fiatal fiú egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza. Egy éjszakai járaton utazott, ahol elaludt, a sofőr pedig a végállomáson szállította le. Az események láncolata innen vált nehezen követhetővé. Egy 16 éves fiú hajnali 4:20 és 4:50 között látta őt az Örs vezér terén. A szemtanú édesanyja szerint „Matyi a telefonját kereste, eléggé zaklatott volt. Próbáltak neki segíteni, beszélgetni vele, de aztán nem látták, merre ment tovább.” Az információk szerint innen HÉV-vel elmehetett Csömörre, majd visszatért a városba. Reggel fél hét körül már a Lánchídon járt, ahol egy közeli hajó kamerája rögzítette a végzetes pillanatot, ahogy a Dunába zuhant.

Hogy mi okozhatta a zavart viselkedést, arra a boncolás során vett minták adhatnak magyarázatot.

„A boncolás során mindenképpen veszünk vér- és vizeletmintát toxikológiai vizsgálatra. Ettől reálisan eredmény várható, mind a véralkoholszint meghatározása, mind bármiféle kábító vagy bódító anyag kimutatása tekintetében”

– nyilatkozta Fülöp Zoltán igazságügyi orvosszakértő.

A rendőrség közleménye szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, hogy pontosan mi vezetett a halálesethez.

A fiú közössége már az eltűnést követő napokban gyászolta őt. Iskolája és teniszklubja, az MTK Park Teniszklub fekete profilképpel és gyászlobogóval emlékezett rá. A család pedig a harmadik napon közölte, hogy nagy valószínűséggel az ő fiúk az a személy, akit a Lánchídról a Dunába zuhanni láttak.

Sokan kérdezték, miért csak most került elő a holttest. A téli, hideg víz, a sodrás és a Duna mélysége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy test hetekig a mélyben maradjon, mielőtt a felszínre kerülne.

A végső szót a vizsgálatok mondják majd ki. A toxikológiai leletek adhatnak magyarázatot a fiú zavart viselkedésére, és arra, hogy pontosan mi történt az eltűnését megelőző órákban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk