HÍREK
A Rovatból

Négynapos munkahetet tesztel a Magyar Telekom

Ez az első nagyvállalat Magyarországon, amely kipróbálja a világon egyre népszerűbb munkabeosztást.


Közleményben jelentette be a Magyar Telekom közleményéről, hogy teszt jelleggel július és október között négy csapatuk – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt – 4 napos munkarendre áll át.

"A kísérletezés az alapértékünk, proaktívan és bátran próbálunk ki új dolgokat, melyekről azt gondoljuk, hogy működésünket jobbá tehetik, valamint kollégáink fejlődését, életminőségének javítását szolgálhatják.

A munka-magánélet egyensúlyát és a hatékony, célorientált munkavégzést szem előtt tartva úgy döntöttünk, négy csapat bevonásával elindítunk egy október végéig tartó teszt időszakot, melynek célja, hogy megtapasztaljuk, hogyan működik a 4 napos munkarend. Ezzel párhuzamosan egy átfogó kutatást is készítünk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a témában a munkaerőpiac szereplőivel" – ismertette a projekt hátterét Friedl Zsuzsanna, Chief People Officer.

A teszt időszakban a dolgozók ugyanazt a fizetést kapják a négy nap munkáért. A legfontosabb céljuk a kísérlettel, hogy információt gyűjtsenek.

A gyakorlati adatok gyűjtésén túl a piac többi szereplőnek a véleményére is kíváncsi a Telekom a négynapos munkahétről. Ezért országos reprezentatív kutatást indítanak, amit júliustól nem csak a cégek, hanem bárki kitölthet. A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely egy rövid posztot tett ki a Margitsziget állapotáról: megmutatta, mi maradt a Békemenet után
A szombati rendezvény után letaposott fű, sáros autónyomok maradtak. A főpolgármester posztjához rengeteg javaslat érkezett a helyzet megoldására.


Szombaton délután a Margitszigetre hívta híveit a Fidesz: a Békemenet a nagyréten gyűlt össze, ahol Orbán Viktor mondott beszédet.

A rendezvény előtt Karácsony Gergely üzent a résztvevőknek: „Szeretettel látunk mindenkit a Margitszigeten, csak [...] vigyázzanak az évelő növényekre, ne tapossák le őket, és semmiképpen ne vágják le motoros fűkaszával”.

A nagygyűlés utáni állapotokról pedig vasárnap néhány fotót osztott meg a főpolgármester, melyekhez azt írta:

„A Főkert megkezdi a Margitsziget eredeti állapotának helyreállítását, hogy az újra teljes pompájában szolgálja a budapestiek nyugodt pihenését”

– áll a szűkszavú bejegyzésben.

A képeket látva sokan hozzászóltak:

„Ezek mind primitív, suttyó bosszú hadjáratai a kormánynak, rombolni,rombolni ezt tudják!!......és ellehetetleníteni a mostani városvezetést!!!”

„Szerintem ez kiemelkedő! Nem a dagonya, ami maradt, hanem KG posztja. Nem írja, kik végezték a dúlást, nem mondja, mennyire vállalhatatlan dolgok történtek ott tegnap, csak azt írja, hamarosan újra szép lesz a sziget. Ez emberi méltóság, politikusi nagyság.”

„Békeharc – tájkép csata után.”

„Több, mint fél millió az iparűzési adóm, de a gyönyörű sziget fenntartásáért szívesen. A fenntartásáért, de nem a közpénzből (szintén a mi adónk) szervezett birkalegeltetés utáni helyreállításért. Természetes, hogy adót fizetünk, de nekem pl. a kis családi cégünkből nem marad annyi, hogy tisztességesen megéljünk belőle.”

„A helyreállítási költséget kiszámlázni a szervezőnek, ez nem lehet mérlegelés kérdése!/ Ui. Ezt bizony érdemes lenne szélesebb körben is bemutatni, és beszélni róla, hogy sokan megismerjék, persze azt is ismertetni kell,hogy a számla benyújtásra kerül, ne legyen kétsége senkinek!/”

„Miért kellett a Margitszigetre ráengedni ezeket? Egyértelmű volt, hogy csak a pusztulás marad utánuk. Itt a nyár, és használhatatlan állapotba került a sziget.”

Volt, aki kicsit hosszabban fejtette ki a véleményét:

„Hihetetlen gondatlanság! Senkinek nem jutott eszébe, hogy a gyönyörűen gondozott Margitsziget füvesített felülete tönkremegy, ha ennyi ember tapossa? Sajnos nem lehetett kiírni, hogy "fűre lépni tilos!". De hiszen ott van a Kossuth tér, az is megfelelt volna, hiszen onnan már úgyis kiirtották a zöldfelület nagy részét! Az a rengeteg ember, akiket száznál is több autóbusszal a helyszínre szállítottak, (és még fizettek is a résztvevőknek) úgysem fért el a Szigeten sem. Vajon nekik ki fogja megmagyarázni, hogy Magyarországon mindenki BÉKÉT akar, kivéve a miniszterelnökünket, aki támogatja az agresszort, és nem az igazságos békét hirdeti, hanem a Putyin által már tönkretett ukrán országrészek átadását az agresszornak! És egy szót sem szól arról, hogy itthon például az ország csak nem 1/2 részében a gyerekbarát kormány bezáratta a szülészeteket. Vagy hogy a külhoni intézmények több támogatást kapnak a mi pénzünkből, mint mi magunk! A többit nem sorolom, mindnyájan tisztában vagyunk az ország "lecsúszásának" sajnálatos körülményeivel. Bizony változásra van szükség.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Manfred Weber kemény üzenetet küldött a Fidesznek: „Nincs együttműködés egy olyan párttal, amely Putyin zsoldjában áll”
Az Európai Néppárt elnöke egy németországi interjúban azt mondta, Orbán Viktor a jövőben nem ejtheti túszul az egész Európai Uniót.


„Nincs együttműködés egy olyan párttal, amely Putyin zsoldjában áll, sem Orbán Viktorral, vagy a lengyel Jog és Igazságossággal, azokkal a pártokkal, amelyek megkérdőjelezik a jogállamiságot” – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitugnak.

Weber határozottan egyértelművé tette, ha rajta múlik, nem lesz együttműködés egy jövőbeni Európai Bizottságban a Fidesszel.

Hozzátette, amikor 2022-ben megválasztották az EPP elnökének, világosan meghatározta, csak olyan pártokkal működnek együtt, amelyek Európa-pártiak, támogatják Ukrajnát és tiszteletben tartják a jogállamiságot.

„A demokratikus diskurzusban normális, ha valaki más véleményen van, de mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a globális kérdésekben csak akkor fogunk szerepet játszani, ha egy hangon szólalunk meg. Az, hogy Orbán Viktor az Oroszország elleni szankciócsomagoknál blokkolta az uniós államok túlnyomó többségének akaratát, nagy bosszúságot váltott ki Európa-szerte. Orbán Viktor a jövőben nem ejtheti túszul az egész Európai Uniót” – mondta Weber.

Forrás: Népszava


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Volt telitalálatos a lottón, hatalmas összeget nyert a szerencsés játékos
Nézd meg gyorsan, hátha te vagy a szerencsés!


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

6 (hat)

18 (tizennyolc)

24 (huszonnégy)

33 (harminchárom)

39 (harminckilenc)

43 (negyvenhárom)

Nyeremények:

6 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 944 759 035 forint;

5 találatos szelvény 70 darab, nyereményük egyenként 222 230 forint;

4 találatos szelvény 2372 darab, nyereményük egyenként 6560 forint;

3 találatos szelvény 34 929 darab, nyereményük egyenként 2740 forint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donáth Anna: Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek
A Momentum elnöke szerint a Fidesz „már nem képes racionális érveket hozni a kormányzásuk mellett, ezért rémregényekben, horrormesékben, fenyegetőzésben és a háborús félelem gerjesztésében utaznak”.


A szombati Békemenet résztvevői számára Margitszigeten egy kis műsort is adtak a Nemzeti Színház művészei és gyerekek. A műsorról a 444.hu úgy számolt be: „gyerekhangok sikítják, hogy béke és nem akarunk háborút, de a felnőttek mérgesen kiabálnak, egy katona pedig rosszul érzi magát”.

A műsort Orbán Viktor is megosztotta a közösségi oldalán.

Donáth Anna azonban nem örült a jelenetnek. A Momentum elnöke vasárnap úgy reagált a látottakra:

„A tegnapi Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot a háborúról. Elképesztő, hogy a hitvány, aljas, embertelen hazudozáshoz Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek. Ez tényleg mindennek az alja”

- fogalmazott a politikus a közösségi oldalán.

"Orbán Viktor halállal, kínnal, erőszakkal, szenvedéssel fenyegeti meg az országot, mintha nem az ő közeli szövetségese, Vlagyimir Putyin indított volna háborút. Mintha nem ő és a hozzá hasonló autokraták lennének azok, aki mást sem csinálnak, mint az erőre hivatkoznak, akik háborús pszichózist keltenek, akik fegyverkeznek, és imádnak katonákkal pózolni. Már nem képesek racionális érveket hozni a kormányzásuk mellett, ezért rémregényekben, horrormesékben, fenyegetőzésben és a háborús félelem gerjesztésében utaznak.

Teljes őrület, elmebetegséggel határos valósághamisítás. Nincs bennük semmi lelkiismeret"

- áll a bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: