ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Mindent kapni és mindent meg lehet kóstolni - Csoda-csomagolásmentes bolt

A Mi Csemegénk üzlet vezetőjével fantasztikus, olcsó termékeikről, és a hulladékmentesség előnyeiről beszélgettünk.


Tavaly csomagolásmentes bolt nyílt Gyömrőn Mi Csemegénk néven, aminek hamar híre terjedt a városban. Egyre bővül a kínálatuk, s amikor náluk jártam, lenyűgözött a kreativitásnak, a hasznosságnak és az igényességnek ez a tárháza. Egy teljesen másik világba lépünk be: van gyerekjátszósarok, csillog-villog minden a tisztaságtól, mosolygósak és segítőkészek az eladók. Vihetünk saját dobozt, de ők is adnak, vagy akár papírzacsit is az árunak. A zero waste jegyében működő boltban lehet kapni csomagolásmentesen vécépapírt, mosószert, és mindenféle alapanyagot: tésztákat, magokat stb., de kozmetikumokat, háztartási cikkeket, sütit és sajtokat is. A háromgyerekes anyukával, a kedves és lelkes tulajdonossal, Szörfi Diánával a vállalkozásáról és a sikerélményeiről beszélgettünk.

– Gratulálok az üzlethez, igazi élmény volt először belépni ide. Mikor pattant ki az ötlet a fejedből és milyen lépéseket tettél, mire eljutottál a megvalósításig?

- Köszönjük. Nagyjából 3 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy milyen szuper lenne, ha Gyömrőn is nyílna egy csomagolásmentes bolt, majd addig rágtam a férjem fülét, hogy nyissunk egyet, amíg be nem adta a derekát. 2020 októberben nyitottunk, és ezt egy éves szorgos készülés előzte meg.

– Te vagy a tulajdonos, az üzletvezető, az eladó is?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenből kiveszem a részem, de szerencsére remek segítőim vannak. Az üzletvezetésben a férjem rengeteget segít, aki egyébként pénzügyi területen dolgozik, a boltban pedig Erik a jobb kezem, akit szerencsére hamar megkedveltek a vásárlók.

– Eredetileg gyömrői vagy, vagy te is a fővárosból kiköltözőként, mint sokan? Hogyan látod, mennyire változott meg a város lakóinak hozzáállása az elmúlt években a zero waste-tel kapcsolatban? Én úgy tapasztaltam, pozitív változások indultak be, egyre többeknek fontos a hulladékmentesség.

– Mi is ki-/beköltözők vagyunk, 5 éve élünk Gyömrőn. Én egyébként egy kis Bács-Kiskun megyei faluból származom, férjem pedig mohácsi. Már kiköltözésünkkor is meglepődtem, hogy milyen sok család számára fontos a környezettudatos életmód, amikor csatlakoztam a helyi hulladékmentes Facebook-csoporthoz, valamint Flaisz Barbaráék példája is nagyon inspiráló volt számomra.

(Flaisz Barbarával 3 évvel ezelőtt készítettünk interjút)

Valóban azt látni, hogy egyre többen érdeklődnek egy fenntarthatóbb életforma iránt, egyre többeknek fontos, hogy legalább a saját környezetüket óvják azzal, hogy csökkentik a háztartási hulladékot, nem használnak környezetre káros vegyszereket, kerülik a pazarlást, sőt, egyre többen csökkentik vagy akár teljesen elhagyják a húsfogyasztást. És ez minden korosztályra ugyanúgy elmondható.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a zero waste fogalmával és mi a legfontosabb szegmense a számodra?

- A környezettudatosság mindig is fontos volt számomra, de magával a zero waste-el a néhány évvel ezelőtti műanyagmentes július kapcsán találkoztam. Akkoriban jelent meg több cikk is azzal kapcsolatban, miszerint 2050-re bolygónk nagy eséllyel élhetetlen lesz, ha így folytatjuk.

Természetesen én is átéltem a klímaszorongás érzését, majd arra jutottam, hogy meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Szerintem fontos, hogy tisztában legyünk azzal a veszéllyel, ami már most is jelen van,

valamint nem szabad homokba dugni a fejünket, és arra várni, hogy a nagyhatalmak majd megoldják a problémát. Minden apró lépés számít.

Ugyanakkor tudatosan kell cselekednünk, hiszen nem minden zöld, ami annak látszik. Nem szabad beugrani az úgynevezett greenwashing-nak: mérlegelni kell, hogy mivel hagyok minél kisebb ökológiai lábnyomot.

– Engem elképesztett, milyen sok mindent lehet nálatok kapni. Gyakorlatilag olyan, mintha bemennék egy közértbe, csak épp semminek nincs műanyag csomagolása. Részleteznéd a termékeidet? Nekem legjobban a csapos mosószerek és öblítők tetszettek, amiből tölthetek magamnak saját flakonba-üvegbe.

– A mosószerek valóban a legnagyobb kedvencek. Mindig ledöbbenünk, amikor belegondolunk, hogy október óta hány műanyag flakontól kímélték meg a vásárlók a szemeteseiket.

Mindamellett, hogy teljesen lebomló, parabén-, foszfát-, formadelhid- és enzimmentes mosó- és tisztítószerekről beszélünk,

amelyek egy kis szegedi családi manufaktúrából érkeznek teljesen hulladékmentesen, és még ár-érték arányban is verhetetlenek. De ezen kívül is gyakorlatilag tényleg be tudsz szerezni szinte mindent, amire a háztartásban szükséged lehet.

– Biztos vagyok benne, hogy fontos számodra, milyen készítők, forgalmazók termékei kerülnek a polcodra. Milyen szempontok alapján válogatsz?

- Elsődleges szempont, hogy amit lehet, minél közelebbről, a környékből szerezzünk be, valamint minél több hazai termékünk legyen. Nagyon fontos a minőség, hogy kerüljük az adalékokat tartalmazó ételeket, kozmetikumokat. Ugyanilyen fontos szempont a csomagolás, kiszerelés. Törekszünk arra, hogy amit lehet, hulladékmentesen szerezzünk be (pl újratölthető kannákban, vödrökben). Amit így nem tudunk, azt pedig igyekszünk minél nagyobb, és lehetőleg papír-, valamint újrahasznosítható csomagolásban beszerezni.

– Milyen a forgalom?

– Szerencsére egyre többen térnek be hozzánk, és reméljük, hogy megmarad ez a tendencia, hogy fent is tudjuk maradni, és bővülni is tudjunk.

– A nálad fellelhető kozmetikumok minősége is kiemelkedőnek tűnik. Mi alapján választod ki őket? Miket lehet nálatok kapni?

– Nagyon fontos volt, hogy olyan hazai készítőket válasszunk, akik valóban natúr alapanyagokkal dolgoznak, hogy megfizethető legyen, és hogy kerüljük a műanyag csomagolást, és hogy elnyerjék a vásárlóink elégedettségét. A kozmetikumok vagy papírban vagy üvegben vannak. Az utóbbi esetén az üvegeket visszaküldjük a készítőnek, aki újratölti azokat.

– Sok mozzanat nagyon szimpatikus a boltban. Elmesélnéd, milyen kedvességgel, figyelmességgel színesíttetted? Gondolok a kipróbálható termékmintákra, a kihelyezett papírtörlőkre, a higiénia fontos elemire.

– A kézfertőtlenítők mellett biztosítunk egy kézmosót is törlőkendőkkel. Természetesen szinte mindent ki lehet próbálni, meg lehet kóstolni, hogy ezzel is segítsük a választást. Amit még kiemelnék, az a játszósarok, ami a Pagony Sarok része. Ez a gyerekek (és persze a szülők) egyik kedvenc része az üzletben.

- Hazavittem a múltkor egy pici szappanmintát és kipróbáltam, és komolyan mondom, vert egy csomó márkás arctisztítót. Minden termék minőségi, csak természetes alapanyagokból készül?

- Örülök, hogy elégedettek voltatok vele. Így van, kerüljük az adalékokat tartalmazó termékeket minden formában.

Mindenből csak olyasmit tartunk, amit mi magunk is szívesen használunk vagy fogyasztunk, és olyan áron elérhető, ami nem terheli meg pénztárcát.

– Mennyire vagy elégedett a vállalkozás alakulásával? Mennyire látod hogy nyitottabbak az emberek a termékeitek iránt?

- Alapvetően elégedettek vagyunk, bár még mindig rengeteget ruházunk be új termékekre, szolgáltatásokra. Nagyon örülünk neki, hogy egyre többen nyitottak erre a vásárlási formára, és azt látjuk, hogy előbb-utóbb a legkritikusabb vásárló is elégedetten távozik.

– Milyen termékeket szeretnétek még bevezetni? Mivel bővül a kínálat?

- Minden héten érkeznek újdonságaink. Szeretnénk tovább erősíteni a gluténmentes és a teljes értékű növényi étrendhez szükséges alapanyagokat, a hazai kézműves manufaktúrából származó finomságokat, valamint öko-kiegészítők terén a következő nagy termékcsalád a mosipelusok és az ehhez tartozó kiegészítők lesznek a tervek szerint. Ezen felül dolgozunk a webshopunkon, és sok-sok meglepetésen.

- Hogyan alakult a műanyagmentes július?

- Sok új vásárló tért be hozzánk, ami jórészt ennek is köszönhető. Felkészülten, saját tárolókkal érkeztek, valamint sok, rég nem látott vásárló is újra visszatért.

A műanyag-csomagolás kerülése mellett egyre többeknek fontos, hogy a fürdőszobában és a konyhában is a természetes alternatívákat válasszák. Szerintem ebben is szerepet játszhat egy-egy figyelemfelkeltő kampány.

– Házhozszállítást is vállaltok, úgy tudom.

- Házhozszállításunk többféleképpen is működik. Kérheti a vásárló, hogy vegyük fel a saját tárolóit, és azokat töltjük meg és szállítjuk ki, vagy a nálunk található ingyen elvihető üvegekbe és papírtasakokba töltjük a kívánt terméket. Gyömrőn igyekszünk kerékpárral kiszállítani a megrendelést, ha az időjárás is engedi.

- A Pagony Sarok kedves színfoltja a boltnak, valahogy illik ide a sok igényes gyerekkönyv és játék is.

- Régóta hiányoltunk egy könyvesboltot a környéken, és mivel nagy Pagony rajongók vagyunk, őket kerestük fel elsőre, akik örültek a megkeresésnek, és létrehoztunk a Pagony Sarkot. Mivel sok kisgyermekes vásárlónk van, akik számára fontos, hogy minél kisebb korban barátkozzanak meg a gyerekek a könyvekkel, így nagyon népszerű lett egy kis kincses-sziget az üzleten belül.

Csak egy példa, a sajátom: a beszélgetéskor vásároltam aszalt barackot, egy jó nagy adag arany mazsolát, húsz deka vörösáfonyát, kb. harminc deka vöröslencsét és mindezért összesen 1200 forintot fizettem, vagyis jóval kevesebbet, mintha csomagolva vásároltam volna mindezt egy szupermarketben.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk