A Rovatból

Otthon gyertyát gyújtva, vagy egy idegen temetőben emlékeznek szeretteikről a külföldön élő magyarok

Egy itthoni család november elsején és másodikán felkerekedik és körbejárja a temetőket. De mi van azokkal, akik időközben külföldre költöztek?


A Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban november elsejére, míg a Halottak napja november másodikára esik. Mivel vallási vonatkozásai vannak, így a katolikusok a világ bármely pontján számon tartják az ünnepet. Más kérdés, hogy milyen szokással emlékeznek meg a halottaikról.

Péter Németországban él, sokat mesélt nekem az ottani szokásokról. Náluk például azokban a tartományokban, ahol a lakosság többsége katolikus, a “Halottak napját” november 1-jén, Mindenszentekkor ünneplik. Ez a nap egyben munkaszüneti nap is, de csak ezekben a tartományokban (Bajorország, Baden-Württemberg, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajnavidék-Pfalz, Szárvidék). A munkaszünet a 82 milliós németországi lakosság valamivel több, mint felét érinti.

Tehát ugyanakkor egy Berlinben, Frankfurtban vagy Hamburgban élő magyarnak ez a nap egy normális munkanap, nincs temetőlátogatás.

A nem katolikus tartományokban a “Halottak napja” az advent időszakot megelőző vasárnapon, idén november 25-én van, elhunyt hozzátartozóikról ezen a napon emlékeznek meg.  

Mindkét esetben (november 1., november 25.) szigorú törvényes előírások vannak a nap tiszteletben tartására, tartományonként változóan. A katolikus tartományokban mindkét napon, a nem katolikusokban csak november 25-én.

Kölnben (Észak-Rajna-Vesztfália tartomány) például ezen a napon tilos működnie a videó kölcsönzőknek, a mosószalonoknak, az autómosóknak, az autósiskoláknak. Ezen a napon tilos költözködni is. Ugyanakkor működhetnek pl. a szaunák, fitneszstúdiók. Tilos zenét szolgáltatni éttermekben, szórakozó helyeken, Kölnben reggel 5-től du.18 óráig, de Bajországban már reggel 2 órától éjfélig.

 

1980. óta törvény szabályozza, hogy ezeken a napokon milyen filmet vetíthetnek a mozikban illetve mutathatnak be a tévében. A törvény azt is szabályozza, hogy ezeken a napokon a színházakban, gyermekprogramokon, koncerteken nem lehet szórakoztató jellegű előadásokat tartani. Az október 31-én kezdődő Halloween-programok zenés-táncos részét november 1-jén reggel 5-ig be kell fejezni.

Na de kanyarodjunk vissza oda, hogy egy külföldön élő magyar, akinek a szerettei több száz esetleg több ezer kilométerre nyugszanak, akkor melyik napon ünnepel és milyen hagyományokat követ?

Péter például nem szokott hazajönni Magyarországra és itthon járni a temetőket. Elhunyt szeretteikről, feleségével közösen, a lakásukhoz eső legközelebbi temetőben emlékeznek meg. A városi temetők mindegyikében ugyanis van egy úgynevezett közös sír, rendszerint egy magas kőfeszület, amelyeknél azok gyújtanak mécsest halottaik emlékére, akik valamilyen oknál fogva nem tudják saját szeretteik sírját meglátogatni. Ennek megfelelően a közös síron rendkívül sok a mécses, a kisebb koszorú, a virágcsokor. A közös sírhoz a városi, kerületi önkormányzat is minden esetben elhelyez egy-egy nagyméretű koszorút.

Itt gyújtanak gyertyát Péterék, fotó: Wikipédia

 

"Mi ezen a napon rendszerint délután négy órakor indulunk gyalog a temetőhöz, ami kb. három kilométerre van a lakástól, egyfajta zarándokútnak fogjuk fel. A temetőben először a szépen gondozott katonai díszparcellákat látogatjuk meg, ahol ma már csak nagyon kevés esetben van mécses, utána pedig, mire besötétedik, ez kb. hat órakor van, a közös sírnál gyújtunk meg két mécsest, az egyiket a feleségem elhunyt szerettei, a másikat az én szeretteim emlékére. Körülbelül negyed órát töltünk a közös sírnál, utána szintén gyalog hazamegyünk. Nálunk ennyi a megemlékezés."

Péterék fontosnak tartják, hogy egy évben legalább egyszer megemlékezzenek az elhunyt szeretteikről, viszont a külföldi tartózkodásuk előtt sem volt mindig lehetőségük fizikálisan is elmenni szeretteik sírjához, ilyen esetekben a Farkasréti temető közös síremlékét látogatták meg.

Laci szintén hasonlóan gondolkodik, mint Péterék. Ő is Németországban él a családjával, gyermekei is már ott születtek, azóta ők is felnőttek és ott alapítottak családot. Laciék ugyanakkor minden évben előre készülnek a november elsejére.

“Van egy kis hétvégi házunk Magyarországon egy vidéki faluban, közel az osztrák határhoz. Itt van több barátunk, szerettünk is eltemetve. Október végén, vagy november első napjaiban mi mindig szabadságon vagyunk, legyen bármi, ebben a pár napban mindig eljövünk ide, kicsit rendbe tesszük a házat, kikapcsolódunk, pihenünk. Ekkor körbejárjuk a temetőt is, mécseseket, koszorút viszünk.”

Van, akinek viszont az egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy temetőkbe látogasson. Mária 18 éve él Németországban, nemrég vesztette el szüleit, akkor járt utoljára Magyarországon, a munka és a betegeskedő férje mellett nem tud hazalátogatni Mindenszentek alkalmából.

"Nemrég veszítettem el a szüleimet, még mindig borzasztóan fáj. De hazautazni nem tudok, így mindegyikükért gyertyát gyújtok és imádkozok."

Anna, aki három éve Amerikában él, azért nem megy temetőbe, mert nem tartja fontosnak, hogy ott emlékezzen meg a halottairól.

“November elsején a férjemmel leülünk a konyhaasztalhoz, meggyújtunk egy gyertyát és emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk. Aztán a gyertyát tartóba szoktam tenni és kirakom a teraszra, amikor sötétedik. Nálunk ennyi a Halottak napja.”

Ivett szintén Amerikában él, de teljesen máshogy gondolkodik erről a napról.

“Őszintén nem érzem szükségét annak, hogy fizikálisan emlékezzek. Szerencsés vagyok mondjuk, élnek a szüleim, a testvéreim és azok a nagyszüleim is, akik egész otthoni életemben velem voltak. Sokat beszélek velük telefonon, általában ilyenkor csak az a különbség, hogy elmondják a temetőben látott dolgokat, meg azt, hogy a nevemben is vittek mécsest. Én ilyenkor inkább azokra gondolok, akik még élnek és akikkel még beszélhetek a telefonban.”

Amikor külföldön élő magyarokkal beszélgettem a témában, a legfőbb tapasztalatom az volt, hogy a többség nem tartja a Halottak napját külön ünnepnek. Sokan karácsonykor jönnek haza, akkor visznek mécsest a temetőkbe vagy egyáltalán nem foglalkoznak ilyen szinten az elhunyt szeretteikkel. A legtöbben azt mondták, hogy inkább egy-egy sztori, élmény kapcsán emlékeznek a halottaikra, nem kötik naphoz ezt az érzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk