Miért nem állandóak a párkapcsolatok?
Közeledünk, távolodunk
Ez sajna egy folyamatosan mozgó valami, közeledünk, távolodunk és tulajdonképpen összevissza kóválygunk egymás körül, mint a hülyék.
Nem úgy van, hogy egyszer azt mondtam, szeretlek és akkor azt feltetováltuk, belevéstük és jónapot, arra lehet vetni a keresztet meg a rozsdás bökőt.
Sajnos nem úgy van. Viszont igen jó lenne, ha úgy lenne.
De ettől még rohadtul nem úgy van.
Nem mindig szeretlek, csak általában.
Na jó, mindig tudom, hogy szeretlek, de néha utállak, például amikor mondom, hogy utállak, akkor biztos lehetsz benne, hogy úgy is van.. (És amikor nem mondom, akkor még jobban utállak amúgy..)
És ne mondd nekem, hogy nem érted a nőket, mert leírtam, elmagyaráztam egymilliószor, hogy két zsák van, ezt nem lehet nem érteni.
Ne hagyd az enyémet üresen. Nem kell érteni a nőket. Elég kedves dolgokat csinálni, és akkor nem fognak besérülni.
Mozog minden. Közeledünk, távolodunk, de végül is semmi baj. Tényleg a rohadt világon minden mozog. Mozogjon ez is, kit érdekel! Csak tudjunk róla. Nem akarom, hogy megijedjünk tőle, érted? Nyilván jönnek majd mások, új ismerősök, akik sokkal érdekesebbek, nyilván jönnek gáz dolgok, hullámvölgyek és nem akarom, hogy bárki megijedjen…
Végül is nem is érdekelnek mások én azt akarom, hogy mi tudjunk róla.
És ha én ijedek meg, akkor te szólj! Lehet, hogy elfelejtem egyszer, hogy mit írtam most. Akarom, hogy tudjuk előre.
...Hogy nem lesz mindig ilyen jó. Hogy nem lesz mindig ilyen, de azért jó lesz.
Mert simán megszeretlek attól újra, hogy odajössz, amikor nekem ehhez nincs erőm. Amikor én gyenge vagyok félretenni a hisztit, te erőt veszel magadon és odajössz, és közeledni kezdünk megint.
Csak éppen onnantól már lesz egy plusz kapocs, egy emlék arról, amikor te legyőzted magad, én meg megszerettelek újra. Kemény voltál és férfias, legyőztél valakit, jó irányba terelted a dolgokat. Valami több lett.
Távolodtunk éppen, de akkor majd közeledünk újra. Ne legyen már ez baj. Ne aggódj már azon, hogy utállak néha, és főleg ne ijedj meg attól, ha te utálsz. Nem érdekel. Csomó mindennel megszelídítettél már. Utálhatsz is néha. Csak ne engedj el, amikor le akarok lépni.
Ha azt mondtam, hogy szeretlek, akkor ne hidd el. Ha mondtam, akkor úgy volt abban a pillanatban. Szeretlek simán, csak ne hidd el, érted? Nem úgy szeretlek, hogy nem tudod elrontani, hanem úgy, hogy nem akarom, hogy elrontsuk.
Közeledünk és távolodunk, és nem kell félreérteni egyiket sem. Egyik sem marad úgy. Mozog minden.
Néha mondjuk utállak, mert nem úgy van, ahogy én akartam, pedig tudod, hogy mindig úgy kell lennie... Meg amikor mondom, hogy tök jólesne, ha néha odafigyelnél arra, hogy én is kapjak valamit a zsákomba, mert elveszítesz… Szóltam, megmondtam, és te mit csinálsz, semmit, kösz.
Ha úgy mondtam, hogy szeretlek, jobb ha tudod, hogy az akkorra vonatkozott! Most például ideges vagyok, mert eszembe jutott még negyven dolog ettől, hogy a távolodáson agyaltam…
Van például, akinek a pasija elmegy biciklizni, és közben szed virágot!! Virágot igen. Semmibe nem kerül. Nem, ettől még ő nem egy „kis buzi”. Ez a normális.
Nem, verset mondani nem kell, és nem szeretik a lányok az alfahímeket, álmodtad. Na. Most például máris utállak, mert felidegeltél, pedig itt sem vagy. Alapdolgokat nem értesz, tiszta hülye vagy! Gyerek! Nem is értem, hogy tudsz felidegelni úgy, hogy a közelemben sem vagy!
Mindegy, legalább vágod milyen a távolodás, kábé ilyen. De persze legyőzöm magam, mert most direkt arra gondolok, hogy lemondtad miattam a meccset a múlt héten, és akkor jobb lesz.
A lényeg, hogy mozog az egész. Nem lesz olyan, mint az elején, lesz olyan, amikor látszik a gödör alja, de amikor mélyen vagyunk, onnan kijönni valami olyasmi, amit együtt csináltunk meg, és ez tesz egy kis kapcsot az egészre. Sok ilyen sok kis kapcsot tesz.
Néha rohadt nagy fal lesz majd közünk, és mások ilyenkor már szakítanak, és ha mi nem, akkor ezt is megcsináltuk.
Néha nagy távol leszünk egymástól, és kedvem sem lesz elindulni feléd, aztán legyőzöm ezt és a távolságot is, és megint lett valami, amit beletettem az egészbe, mert eszembe jut valahol a rohadt kisherceg rókájának a hülyesége, hogy ha már megszelídítettem, akkor felelős vagyok érte, és az idő, amit a rózsákra fordítottam... az teszi őket olyan fontossá. Nem engedlek el, egy hülye vita miatt, vagy mert megnézted a seggét. Akkor engedlek el, ha már nem közeledünk és távolodunk, ha már nem mozog az egész, ha meghalt. Akkor mehetsz, addig nem.
Néha elindul valamelyikünk egy másik irányba, és akkor majd nem hagyod, vagy én nem hagyom.
És igen, simán agyonverlek, ha elhagysz, és te pediglen kinyírsz, ha elkezdek pakolni, de aztán ha lenyugszol, meg fogod köszönni, és én is.
Na jó, szóban talán nem fogom, de csinálok sütit, abból tudni fogod. Te meg mondjuk beállítod a féket a biciklimre. Novemberben, télen!! Akkor kell azt… Mindegy. Lényeg, hogy megcsinálod, és érteni fogom.
Igen, távolodunk és közeledünk, hullámzunk meg minden. Néha mindenki gáz és nem tudom, mi a megoldás. Amíg rá nem jövök, addig annyit, hogy ilyenkor csukd be a a szemed hogy ne lásd ami épp előtted van, és gondolj arra, ami mögöttünk.
Ha elgondolkodtatónak találod ezt az írást, ajánld másoknak!
