Miért jó, ha kisfiunk születik?
Valahányszor megkérdezték tőlem, hány babát szeretnék, magabiztosan vágtam rá, hármat, három lányt. Biztos voltam benne, hogy nekem csak lányom lehet. Egy fiú az arcomba pisil, és mindenféle döglött vackokat dugdos a cipőmbe. Nekem lányom lesz. Szőke hajú, kék szemű. Hanna, Lili, vagy Anna. Vagy barna hajú, barna szemű. Zoé, Zorka, vagy Szofi. Persze az is lehet, hogy vörös hajú lesz, Léna, Mila, vagy Liza.
Dönteni kellett volna, de én még mindig nem tudtam, mert az apjának is sok minden tetszett, de ezzel csak összezavart. Így arra jutottam, hogy előbb megvárom, hogy néz ki, és csak azután lesz Flóra, Fanni, vagy Dorka. Aztán eljött a nagy nap, 16. hét, amikor nagyjából már biztosra tudták mondani, kisfiú vagy kislány. Gratulálok anyuka, KISFIÚ!
Mádai Vivien, tévés műsorvezető
Attól hogy valaki kisbabát vállal, mint nő, nem áll meg az élete. A blogunk Esztivel azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni. Higgyétek el, mi is csak kísérletezünk, így vágjunk bele együtt, és legyetek ti is részesei a vicces történeteinknek, hasznos vagy haszontalan tanácsainknak, sírós kudarcainknak, és felhőtlen boldogságunknak. Jó kalandozást!
Eszter és Vivien
Wolf Eszter egyetemista és kétgyermekes, 23 éves anyuka:
Huszonévesen még csak fiatal felnőttként titulálják az embert, de azt hiszem, az a bizonyos hajszál, ami engem elválasztott a felnövéstől, a picik érkezése volt. Már-már missziómnak mondhatom, hogy szeretném megmutatni, milyen az élet fiatal kismamaként. Nincs számomra jobb érzés, mint amikor átadhatom a tapasztalataimat a leendő kismamáknak.
Dejó, Ez csodálatos! Kislányunk lesz!... Nem, rosszul tetszett hallani, Kisfiú. Hogy mi? Sokkot kaptam. Nekem fiam? Az kizárt, legyen szíves megnézni mégegyszer. Aztán „rávilágítottak” a részletekre és tagadhatatlanul, ott volt, aminek a számításaim szerint nem kellett volna ott lennie...
Megköszöntem a vizsgálatot, és útnak indultam, de akkor már potyogtak a könnyeim. Fiú? Fiú... Biztosra kellett mennem, így bejelentkeztem még aznap, egy másik ultrahangra, ahova teljesen felesleges volt elmennem, mert csak megerősítették, hogy kezdhetek kékben gondolkodni. Nem értettem, hogy csalhat ennyire az anyai megérzésem. Zokogtam, és már nem azért, mert becsapva éreztem magam, hanem, hogy hogy lehetek ennyire buta és felületes. Nem számít, fiú vagy kislány csak egészséges legyen.
KISFIÚ. Gyönyörű, puha bőrű, porcukor illatú kisfiú. Amikor felsírt tudtam, hogy csak a mi gyerekünk lehet. Hogy is lett volna lány, mikor kisfiú. A Mi kisfiunk. És amikor megkérdezte a nővérke, mi lesz a neve, gondolkodás nélkül vágtam rá. Aztán mellém fektették, és már eszembe se jutott, hogy én valaha kislányt akartam.
Hogy örült az apja! Sosem mondta, hogy fiút szeretne, de boldogan újságolta a telefonban, hogy Fiam, Fiam született, amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is. Akkor még nem is gondoltam, hogy egy fiú sokkal jobb, mint egy lány, aztán szépen lassan rávilágítottak.
Örülj, hogy fiú, mondta az apukám, egy lánnyal sokkal több baj van, ő már csak tudja, hiszen neki lányai vannak.
Örülj, hogy fiú, mondta az öcsém, legalább nem lesz olyan, hisztis mint te. Persze, hogy hisztis vagyok, ha állandóan kiborít a videójátékaival.
A lányok kényesek, nyafkák, és állandóan körülöttük forog a világ. A fiúk erősek, okosak, és bátrak. Micsoda szerencse, hogy fiam született!
Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta, hogy milyen bátor. Úgy rázza a csörgőt, mintha mindig ezt csinálta volna, és azt sem bánja, ha olykor jó alaposan fejbe kólintja magát.
Ha felnő, biztosan hazavisz majd a munkából, mert tudja, hogy veszélyes egy nőnek a sötétben egyedül. Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta, hogy milyen erős. Ha nagy lesz, biztosan segít majd a csomagok cipelésében a piacról hazafelé, és udvarias megkérdezi a mellettünk haladó nénit is, hogy tud e valamiben segíteni. Igazán nem azért, mert az én fiam, de ritkaság, hogy egy gyerek kéthetes korban forgassa a fejét, arról nem is beszélve, hogy már szinte ül. Nem vagyok egy álmodozó természet, de a minap elkalandoztam.
Ha felnő, majd megjavítja a mosogatógépet, kicseréli a villanykörtét, összeszereli az IKEA-s bútort, lemossa az autót, és kiviszi a szemetet, hisz egy fiú mindenhez ért. És ennek az apja is nagyon örül, mert legalább végre nem őt fogom zargatni ezekkel a dolgokkal. Én meg a nagyfiam, majd végigmegyünk az utcán, és mindenki utánunk fordul. A lányok, azért, hogy megcsodálják a jóképű fiamat, az idősebbek meg azért, hogy megnézzék, ki ez az igazán fiatalos anyuka.
Az én fiam olyan kedves lesz, hogy türelmesen végigvárja majd, amíg a boltban felpróbálom az összes ruhát, és végén illedelmesen megjegyzi, hogy drága Anyukám, rajtad igazán minden jól áll. És ha születésnapom lesz, nem fogja megkérdezni minek örülnék, mert tudni fogja, milyen régóta vágyom arra a mintás blúzra.
Az én fiam olyan jólnevelt lesz, hogy mindenkit előre enged majd a sorban, és sosem felejt el borravalót adni a pincérnek, vagy kihúzni a széket a szíve választottja előtt. Mindig segít majd a rászorulóknak, és nem felejt el hazalátogatni anyák napján. Elnézem a fiamat, aki még pici, és csak az anyukájára van szüksége, de eljön majd idő, hogy talál egy kislányt, és feleségül veszi. Olyat, akit ő szeretne.
Most még csak ülök a kiságya mellett és csodálom. Én és a kisfiam olyan jóban leszünk, hogy mindig nekem mutatja majd meg, a sebeit, ha elesik biciklivel, az első falevelet, amit az oviban rajzolt, vagy a diplomáját, amit az egyetemen szerzett. Örülök, hogy fiú, mert legalább az apjával együtt tudják nézni a teniszt, meg tudják építeni a legújabb legó várat, aminek aztán a darabjait én fogom összeszedni, de nem fogok haragudni, mert tudom, hogy jól mulattak. Elmennek majd focimeccsre, és megvitatják, milyen olajat érdemes venni a kocsiba, hogy ne menjen tönkre a motor.
Örülök, hogy fiú, mert egy fiúból minden lehet. Szakács, doktor, vagy építész. Mondjuk az apja, annak örülne, ha fogorvos lenne, de mondtam neki, hogy Ő majd eldönti mihez van kedve. Én azt sem bánnám, ha tudós lenne, és amikor majd megkapja a Nobel-díjat, büszkén mesélheti, hogy tulajdonképpen mindent a szüleinek köszönhet, de főleg az anyukájának.
Elnézem a fiamat és arra gondolok, milyen büszke leszek az első születésnapján, amikor először megy iskolába, megszerzi a jogosítványát, vagy átveszi az orvosi diplomáját. Az esküvőjén, amikor oltárhoz vezeti a menyasszonyát, vagy, amikor felhív, hogy Anyukám megszületett a kisfiam.
Elnézem a fiamat, Ő pedig visszamosolyog rám. Örülök, hogy fiam van, mondtam neki, bár kislányt szerettem volna, de akkor még nem ismertelek Téged.
Oszd meg a barátaiddal is, ha tetszett!
