KULT
A Rovatból

Káté már a legnagyobb nevekkel dolgozik együtt, de saját dalokat is készít

Interjúnk az Armel Dalverseny közönségdíjasával.


Kálmán Tamás, vagy ahogy a szakma ismeri, Káté azon zenészek közé tartozik, akik bár többnyire egy lépéssel a rivaldafény mögött állnak, mégis mindenütt ott vannak.

A legnagyobb nevekkel dolgozik együtt, dalait állandóan játsszák a rádiók. Például Balássy Betti és Varga Ferenc Randevú című slágerét biztosan sokan ismeritek.

VIDEÓ: Varga Feri & Balássy Betty - Randevú

Ennek tükrében kifejezetten büszke vagyok rá, hogy gyerekkorunk óta a barátomnak tudhatom. Volt közös zenekarunk is. Ő már akkor is gitározott, én pedig kottatartóba szorított margarinos dobozokon doboltam. Mit mondjak, nem véletlen, hogy engem nem zenészként ismer a világ. Őt viszont szerencsére a béna dobolásom, és „Hé hó, idefigyelj” című slágerem sem ijeszthette el a pályától.

Sőt, az Armel Dalverseny közönségdíjasa még interjút is adott nekem.

KMG: Ha azt halljuk, Armel, elsősorban az operafesztivál jut az eszünkbe. Őszintén, én már azon sem csodálkoznék, ha operát énekelnél, amilyen sokoldalú vagy, de azért itt nem egészen erről volt szó. Az Armel Dalverseny pontosan hogy kapcsolódik a fesztiválhoz?

Káté: Az Armel Operafesztivál idén 10 éves. Erre az alkalomra írattak egy dalt, egyfajta fesztivál himnuszt, amelynek szerzői Sebestyén Áron illetve Hien, akit azt hiszem, nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Szerintem nagyon jó kis nóta. Az Armel dal eredetileg angolul íródott, amihez Sztevanovity Dusán írt fantasztikus magyar szöveget. Ezt a dalt kellett felénekelnie a pályázóknak, ebből választotta ki a zsűri és a közönség a nekik legjobban tetszőket.

VIDEÓ: Armel Opera Festival hivatalos dala

KMG: Azt lehet tudni mekkora mezőnyből juttatott be a szakmai zsűri a legjobb ötbe?

Káté: Pontos számot nem tudni, annyit mondtak, hogy több mint ötven jelentkező volt.

KMG: Ez egy duett volt. Sapszon Orsi volt a partnered. Hogy kezdődött az együttműködés, és hogyan döntöttétek el, hogy indultok a versenyen?

Káté: Orsival Geszti Péter zenekarában, a Gringo Sztárban találkoztunk, ahol ő volt az egyik énekes Gereben Zita mellett. Onnan átcsábítottam az Octovoice énekegyüttesbe, ami egy jazz acapella együttes. Viszont ezzel a lehetőséggel Orsi keresett meg engem. Ő rángatott bele, hogy nevezzünk.

KMG: A Meláth Andrea operaénekesből, Dusánból és Vajda Gergelyből, az Armel Opera Festival Művészeti vezetőjéből álló szakmai zsűri bejuttatott a legjobb ötbe, a döntőben pedig végül is közönség díjasok lettetek. Mivel jár ez a győzelem?

Káté: Fejenként kétszázezer forintos díjat kaptunk, illetve

július 4-én, az Armel Operafesztivál Jubileumi Díjátadó Gálaestjén is elénekelhetjük a versenydalt.

El fog hangzani a szakmai díj nyertesei, Jőrös Andrea és Juhász Levente előadásában is, tehát kétszer lesz hallható a dal.

KMG: A sikertől fellelkesedve vannak esetleg további terveitek Orsival?

Káté: Talán nem titok, hogy van olyan felvételem, ami egy nagyon sajátos dal, és Orsival ketten énekeljük, de még bizonytalanok a konkrét tervek. Mondjuk úgy, nem zárunk ki semmit. Még nagyon friss ez a győzelem. De valami készül, az egyértelmű.

KMG: Nem ez az első díjad idén, hiszen Farkasházi Rékával és a Tintanyúl együttessel Fonogram-díjat nyertetek. Mesélsz erről is egy kicsit?

Káté: Ez volt a harmadik jelölésünk Rékáékkal, és úgy tűnik, mostanra érett meg a produkció.

Mi nyertük a legjobb gyermeklemez kategóriát a Bumm, bumm, bumm, című lemezünkkel.

A címadó dal, a Bulibajnok az én szerzeményem, de az igazsághoz tartozik, hogy a zenekarban van még egy zeneszerző, Csiszár Feri gitáros. Erre a lemezre Feri több dalt írt, körülbelül 70-30% -ban osztozunk. Érdemes meghallgatni nagyon összetett anyag. Rengeteg fellépésünk van, és nagyon szeretik a gyerekek, nagyon jók a visszajelzések.

KMG: Tényleg páratlanul sokoldalú a szerzői munkásságod. A gyerekalbumtól a rockon át az acapelláig mindenben megmerítkeztél. Elég régóta ismerjük egymást, de az még engem is meglepett, hogy misét is komponáltál. Erre hogy került sor?

Káté: Van egy ilyen énem is. Nagyon régóta énekelek kórusokban. Ha emlékszel, az általános iskolában is jártunk kórusba, aztán a gimnáziumban, majd az Ars Nova énekegyüttesbe kerültem, ami hatalmas mérföldkő volt az életemben. Főként kortárs acapella műveket énekeltünk, úgyhogy elég nagy rutinra tettem szert, elsősorban mint énekes. De mivel már akkor is írtam dalokat, nagyon izgalmas volt a kórusban együtt dolgozni kortárs komolyzenei szerzőkkel. Selmeczi Györggyel, Vajda Jánossal, Orbán Györggyel vagy Csemiczky Miklóssal akár csak egy-két percet együtt tölteni is hatalmas élmény. Sokat sikerült ellesnem tőlük, és ha akarom se tudtam volna visszatartani az írói vénámat. Így először született egy népdalciklus, egy 12 népdalból álló feldolgozás. Ebből talán a Túl a vízen lett a legnépszerűbb, amit a youtube-on is meg lehet találni. Azután pedig pályázatot adtam be az NKA-hoz egy misére, amin el kezdtem dolgozni, és szerencsére támogattak is, így be tudtam fejezni. Ez egyébként még nem hangzott el soha, ennek a bemutatása is ennek az évnek a nagy tervei közé tartozik.

VIDEÓ: Kálmán Tamás - Túl a vízen

KMG: Igazi nagyágyúk éneklik a dalaidat. Geszti Péter, Török Ádám, Balássy Betty és Varga Ferenc, Serbán Attila... A Dal című verseny egyik legemlékezetesebb színfoltja volt személyes kedvencem, a Pankastic együttes. Hozzád melyik stílus vagy projekt áll legközelebb?

Káté: Nehéz kérdés, mert tényleg,

még műfajokon belül is nagyon szerteágazó az érdeklődésem.

Ha megnézzük például, hogy a popzenén belül is egy Pankastic és egy Török Ádám milyen messze van egymástól, ez két nagyon eltérő műfaj. De ott van Serbán Attila, vagy Bettiék, aki inkább egy musicales irányzat... Saját magamnak pedig főként populáris dalokat írok. De azt mondanám, talán az akusztikus és vokális, ének centrikus zene a szívem csücske.

KMG: Végül a megkerülhetetlen kérdés: hol láthatunk/hallhatunk a nyáron, illetve milyen projektekre készülsz?

Káté: Ajánlom mindenki figyelmébe a honlapomat, a kalmantamas.hu-t, ahol látható a koncert naptáram, szerepel rajta az összes fellépésem Geszti Péterrel vagy Rékáékkal. És talán nem árulok el nagy titkot, hogy most vettem egy nagy levegőt, és saját dalokat szeretnék megjelentetni. Elég pontos hosszú távú tervet készítettem, melynek első lépéseként hamarosan saját dalaimat fogom játszani és feltölteni hivatalos youtube csatornámra, és őszre tervezem első dalpremieremet, melyet több is követ majd, egészen jövő nyárig. Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Rengeteg dal összegyűlt az évek alatt. Több százra tehető azon szerzeményeim száma, amik félig születtek meg, vagy a szöveg hiányzik, vagy a hangszerelés. Úgyhogy tényleg nagy anyagból meríthetek. Ennek most is folynak a munkálatai. Még nem döntöttem el magamban, hogy ez mennyire titok, de ha már megkérdezted, akkor neked elárulom, mint régi barátnak, hogy ez most a nagy terv.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha Gáspár Laci dalt ír a mentoráltjának, az szinte sosem végződik jól – ilyen volt az X-Faktor 1. élő showja
Soha nem látott színvonalúra sikerült az X-Faktor maratoni, 5 órán át tartó első élő show-ja. A műsor végén viszont sajnos igazi favoritok estek ki.


Keresztpromócióval indult az X-Faktor maratoni, 5 óra hosszú adása. A két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci helyett Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence érkezett, a Csillag születik műsorvezetői – de a Most Wanted műsorban látható narancssárga rabruhában. Dávidékat ezalatt szintén rabruhát viselő hölgyek tartották fogva. Bence finoman be szólt Jocinak is:

„Az összes szövegedet elmondtuk erre az estére”.

Tény és való, hogy Joci sokszor csetlik-botlik a műsorvezetői szerepben, és nem a jó értelemben.

Bencééknek még a Kalandra falt és a Kész átverést is sikerült promotálni, mielőtt Joci behívta a Most Wantedes "rendőrtársát", Frohner Fecót, hogy vezesse el a szökött fegyenceket. De a renitens páros még mindig nem távozott, inkább leültek a továbbjutást érő székekre, hogy rendre beleszóljanak a dolgok menetébe.

Végre, ha nehezen is, de elkezdődhetett a műsor, ám ez sem ment zökkenőmentesen, mert a műsorvezetők kicsit összeakadtak a bejátszóval. Hogy a bejátszás nem indult el időben, vagy Dávid volt túl gyors, azt nem tudni, mindenesetre furcsán sikerült ez a pillanat.

Na de ne akadjunk fel egy kis bakin, a lónak is négy lába van, igaz, ő nem vezet műsort a kereskedelmi médiában. Legfeljebb a köztévén.

Mint emlékezhetünk, idén rendhagyó módon 13 versenyző jutott be az élő show-ba, mivel Tóth Andi négy versenyzővel távozhatott a székes körből. A csatorna úgy döntött, ennek ellenére nem fognak többen kiesni a szokásos négynél, hanem 9-en mehetnek tovább a második adásba.

A szabályok annyiban maradtak a régiek, hogy van összesen négy szék, amire a mentorok leültethetik azt, aki arra érdemes. Aki az adás legvégén széken ül, az automatikusan tovább jut. A többiek a veszélyzónába kerülnek, közülük egy valakit még megmenthetnek a mentorok, négy énekesnek viszont véget ér az X-Faktor.

Végre megérkezett a négy mentor is. Megszokhattuk, hogy ilyenkor kötelező megdicsérni a hölgy mentor külsejét, ez most sem maradt el. Bár igaz, ami igaz, nekem is feltűnt, még pedig azért, mert a műsor történetében eddig az volt a trend, hogy a női zsűritagot az élő műsorra a legelképesztőbb ruha és hajkölteményekbe erőltették, Andi ezzel szemben kifejezetten szolid, már-már konzervatív külsővel jelent meg.

Már amennyire konzervatív tud lenni valaki összetetovált karral, de az összkép tényleg nagyon decens lett.

20 perc kellett ahhoz, hogy eljussunk az első fellépőig. Milán csapatából a CFL (Connected For Life) rap duo lépett elsőként színpadra. Saját számot adtak elő, klasszikus rap stílusban. A srácok elmondták a kisvideóban, hogy nagyon egymásra találtak Milánnal, és biztosak benne, hogy sokat fognak együtt dolgozni a jövőben is.

A mentorokat lenyűgöztek a produkció. Egyedül azt kritizálták, hogy túl sok minden történt a színpadon, ezért sokszor nem az előadókat figyelték, hanem a körítést. De nem volt kérdés, hogy négy igent kapnak és leülhetnek.

Jocinak sikerült "CLF"-et mondania. Nem hibáztatom, én is rendszeresen elrontom. Persze a kollégái azonnal lecsaptak a bakira. Joci azzal vágta ki magát, hogy "akkor legyen CLS", utalva a Mercedes osztályra.

Majka versenyzője, Varga Imi következett.

A mentor próbálta afelé terelni a pártfogoltját, hogy ne rekedjen meg saját műfajában, feltéve, hogy nagyszínpadra vágyik és nem akarja beérni annyival, hogy több lagziba fogják hívni fellépőnek.

Teddy Swims The Door című dalát adta elő. Profi előadást kaptunk, és a mentorokat is meggyőzte. Laci igazolva látta azt a döntést, hogy Imi Majka csapatába kerüljön. Neki és Andinak is tetszett, hogy Imi kilépett a saját stílusából. Milánnak viszont kis diszkomfort érzése volt emiatt. Neki is járt a négy igen.

Gáspár Laci versenyzője, az energia bomba Nazira következett. Ő az a hölgy, aki miatt Laci végül lemondott Patai Annától. Nagyon vidám, nagyon energikus, miközben – mint oly sok romának – neki is nehéz sors jutott. De mint elmondta, erőt ad neki, hogy a műsor jóvoltából lehetőséget kap, hogy jobb életet biztosítson a kislányának, mint amilyen neki jutott.

Kovács Erzsi Hosszú az a nap című slágerét énekelte. Sajnos most voltak intonációs problémák, és a feldolgozás kicsit túlburjánzóra sikerült, bár ez utóbbi nyilván nem Nazira hibája. Valkusz Milán elmondta, hogy voltak hibák, de szerinte Nazira egy "bolondgomba" – bármit is jelentsen –, és lehengerlő a jelenléte. Az biztos, hogy szívesen végig táncolnék egy Nazira koncertet, és ez a lényeg.

Majka Balotellihez hasonlította a lányt: őt azért választották ki tizenegyes rúgásra, mert nem görcsölt azon, hogy sikerül-e berúgnia vagy nem, hanem egyszerűen odament és berúgta.

Laci vállalta, hogy Oliver Wolffal közösen talán kicsit túllőttek a célon, és túl igényesen dolgozták fel a dalt, amitől túl nehéz lett. De szerinte Nazira megugrotta.

Istenes Márkó következett, Tóth Andi piros székes versenyzője. Márkó kétségtelenül nagy showman, de szerintem rossz dalt választott neki Andi. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Nem vagyok teljesen őrült című slágert.

De ahhoz, hogy ezt jól elő tudja valaki adni, ahhoz kell egy olyan erőteljes személyiség is, mint amilyen Koós János volt. Máskülönben csak modoros lesz.

Márkó idézte Andi mondását: „Annyira legyél őrült, amennyire tiszták és tökéletesek a hangok, és amennyire tökéletes a koreográfia." Ezt falvédőre lehetne írni, de azért Márkónál ez most nem teljesen jött össze. Bár a hangokkal nem volt baj, de az őrültség, a játékosság kevés volt.

Majka szerint az előadás inkább hasonlított egy musical részletre. Laci szemmel láthatóan azt sem tudta, hogy ez egy Koós János sláger. Mindenesetre megszületett az első nem az est folyamán. Laci nem akart széket adni a produkcióra, de a másik három mentor mást gondolt, ezért Márkó leülhetett.

Valkusz Milán versenyzője, Kollár Dea nagyon nagy fába vágta a fejét, és sajnos beletört.

Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémántját próbálta saját stílusára alakítani. Eleve nem gondolom, hogy ez egy olyan dal lenne, amit ki kellene könnyíteni, akkor működik, ha valaki mindenféle csilliviliség nélkül, eszköztelenül, de jól elénekli.

Dea hangilag sem tudta mindig hozni, amit kell, de ami még nagyobb baj, nem volt ott mögötte mind az az élettapasztalat, fájdalom, amit Cserháti bele tudott vinni. Talán ezért hiányzott az erő, amit Andi is szóvá tett.

Már majdnem leírtam, hogy Dea talán túl fiatal ahhoz, hogy ezt el tudja énekelni, de aztán eszembe jutott, hogy Tóth Verának 19 évesen sikerült.

Laci úgy gondolta, ez egy olyan nagyéneklős dal, amiben már zavaró, ha csúszkálás van. "Kicsit gyermekded éneklés volt." Magam sem mondhattam volna szebben. Előzőleg szerintem senki nem fogadott volna erre, de Dea nem kapott széket.

Maradtunk a Milán csapatnál. Balla Béla sem aprózta el a feladatot, Máté Péter Hazám című dalával érkezett. Megijedtem, hogy ugyanaz történik majd, mint Dea esetében. Ráadásul ebből a számból is van egy emlékezetes tehetségkutatós feldolgozás Oláh Ibolya jóvoltából, aki aztán a koncertjein is előszeretettel elénekelte. Szóval magasra került az a bizonyos léc. Szerencsére Béla rácáfolt az aggodalmaimra. Jogosan kapott széket. Mivel immár mind a négy széken ült valaki – és szerencsére már nem Istenes Bencéék –, a nézők szavazatai alapján a CFL felállt.

A Tonix Honix az évad egyik nagy favoritja. Majka rapperei most sem okoztak csalódást. Az egyetlen problémám velük, hogy tolmácsra van szükségem hozzájuk. Kisebbik fiam hasonló korú, mint ők, ezért próbálok up to date maradni a fiatalok szlengjével, de a 14 éves srácok olyan szavakat használnak, amiket leírni sem tudok.

Balla Béla nem örülhetett sokáig a védettségnek, a srácok ültek le a helyére.

Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy Patai Annát nagyon vártam. Nem vezetett számára egyenes út az élő show-ba, hiszen a székes feladatnál kétszer sem tudott tökéleteset alkotni, hogy aztán az utolsó párbajban leénekelje a csillagokat.

Kicsit érdekes látni, hogy Andi hogyan anyáskodik Anna felett annak ellenére, hogy a két hölgy egykorú, ráadásul kettejük közül Anna az, aki valóban anyuka már. Érdekesen tudnak alakulni ezek az élethelyzetek. Az Oscar Winning Tears (Raye) nem könnyű dal, de Anna tökéletesen megoldotta. Legalábbis szerintem, mert a mentorok közül többen úgy gondolták, az elején, az énekelt rappes résznél döcögött az előadás. Én ezt nem érzékeltem, akkor sem, amikor cikkírás közben visszanéztem a produkciót.

A lényeg, hogy Anna leülhetett Márkó helyére, ami szerintem jó döntés volt a közönség részéről.

Farkas Ancsa Majka dalával érkezett. A mentor eredetileg Pápai Jocinak írta, aki nem kérte. Pápai Joci viszont erre egyáltalán nem emlékszik. Szóval kicsit nehéz felfejteni, hogy is volt ez pontosan.

Lacinak tetszett, hogy Ancsa magára alakította a dalt annak ellenére, hogy nem neki készült. Milán a hangot és a kisugárzást emelte ki, Andi pedig azt, hogy most látta Ancsit először csajszisnak, ami nagyon jót tett neki.

Ő is négy igent kapott, ezért a két Anna helyet cserélt.

Az idei év különleges abból a szempontból, hogy Laci először hozott magával az élő adásba rappert Lil' Davis személyében.

Ezen a ponton meg kell jegyeznem, nem emlékszem ennyire erős első élő adásra az X-Faktor történetéből. Voltak, akik a többiekhez képest gyengébben teljesítettek, de nem láttam és hallottam olyan szintű bénázást, amik ilyenkor ki szoktak jönni. Ezt tükrözi, hogy majdnem mindenkit leültettek a mentorok még akkor is, ha ezzel éppen a saját versenyzőiket sodorják veszélybe.

Farkas Ancsi adta át a helyét a rappernek.

Lilyz, aki egyebek mellett Pogány Induló vokalistája, emlékezetes produkciót nyújtott a székes körben, amikor egy Aretha Franklin slágert adott elő egyszál gitárral. Lacit annyira inspirálta, hogy dalt írt neki, aminek a duett változata fel is került azóta a netre, de a versenyben a zenészlány egyedül adta elő a dalt.

Az utóbbi években az X-Faktorban megszoktuk, hogy a mentorok dalszerzőként is segítik pártfogoltjaikat. De Laci érzésem szerint rendszeresen túlbecsüli magát ezen a téren. Még emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt Anti bácsi Bródy János slágerekkel beénekelte magát az élő show-ba, ahol Laci rögtön ráerőltette a saját szerzeményét. Csak hát Laci minden tehetséges és erénye ellenére sem Bródy János. Anti bácsi ki is esett.

A felvezető videóban Laci szerényen megállapította, hogy ritka nagy slágert írt, nem is szívesen adja oda másnak.

Természetesen lehet, hogy valóban sláger lesz, de a Hang a sötétben nem egy nagy truváj, bár a zenéje kellemes, a szövege banális közhelygyűjtemény. (Bocs, Laci.)

Az vitathatatlan ugyanakkor, hogy Lilyz rendkívül tehetséges előadó, a kisugárzása is nagyon jó, ezért megérdemelten ülhetett le Lil' Davis helyére.

Mohácsi Anettet is nagyon vártuk már, hiszen hatalmasakat énekelt, és ha nincs a szabálymódosítás, könnyen lehet, hogy kilökte volna Patai Annát a versenyből.

Anett 2021-ben a mentorházból esett ki, és ahogy Tóth Andi igen találóan mondja, egy afroamerikai énekesnő veszett el benne.

Reméltem, hogy nagyon jó lesz, de sajnos csalódást okozott. Pedig az It's Raining Men nekivaló lett volna, de alulintonált is volt, bizonytalan is, szóval felsült.

A mentorok is szomorúak voltak, de nem tudtak széket adni neki.

Elérkeztünk az utolsó produkcióhoz is. Belano robbant be a színpadra, és hirtelen elfelejtettem, hogy már elmúlt éjfél és mindjárt leragad a szemem az álmosságtól. Pedig mint tudjátok, a rapp nem igazán az én műfajom, de úgy éreztem, Belanóból simán végignéznék egy teljes showt.

A mentorok álla nagyobbat koppant a padlón, mint Kunhalmi Ágnes a stúdióajtón.

Majka egyenesen odáig ment, hogy az X-Faktor történetének legjobb rapp előadásának nevezte a látottakat. Ez a srác már most igazi sztáralkat.

Milán Kazinczy babérjaira törve nyelvújítóként lépett fel és megalkotta a "gengszterizmus" és "illegalizmus" szavakat, amiknek a jelentését még mindig keressük.

Mindenesetre nem volt kérdés, hogy Belano leül, így Lilyz volt az, aki az utolsó pillanatban a veszélyzónába került. A négy biztos továbbjutó a Tonix Honix, Imi, Nazira és Belano lett.

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik esnek ki, illetve ki lesz az, akit a mentorok megmentenek. Utóbbi kicsit másként zajlott, mint ahogy megszoktuk hasonló műsorokban. Nem az történt ugyanis, hogy Andiék az utolsó ötből választhattak. Dávidék miután felsorolták a biztos tovább jutókat, elárulták, kik állnak a 8.-9. helyen. Ez Lil' Davis és a CFL duó volt, így a mentorok kettöjük között választhattak.

Mindez azt is jelenti, hogy a "maradék" három versenyző automatikusan kiesett. Anettől, Lilz-től és Deától tehát el kellett búcsúzni. A mentorok nem tudtak dönteni, Lil' Davis és a CFL is két-két szavazatot kapott, ezért végül itt is a közönség szavazata döntött Miló versenyzői javára.

Kicsit sutára sikerült ez a lebonyolítás. Míg máskor feszült, drámai pillanat, amikor kiderül, kik estek ki, a hölgyek távozása teljesen zárójelbe került, mivel a figyelem a rapperek közti választásra irányult. Így érzésem szerint Anették nem is kapták meg azt a méltó búcsút és figyelmet, amit megérdemeltek volna.

A kiesők sem voltak borzasztóan rosszak, a tehetségük vitathatatlan, és voltak olyan évadok, ahol simán mentek volna tovább akár még több adáson keresztül. De idén ez itt és most kevés volt, nagyon erősre sikerült az első adás. Reméljük, hogy nem roppannak össze a versenyzők a folyamatos terhelés alatt sem, és hétről hétre hasonlóan színvonalas produkciókat láthatunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk