Jocó bácsi: „Az emberek megvetik, leprásként kezelik azt, aki fertőzött lesz”
Balatoni József "Jocó bácsi", az ország egyik legismertebb tanára, számos sikerkönyv szerzője, a Facebookon tette közzé szomorú véleményét tapasztalatairól, miszerint az iskolákban is megjelent a koronavirussal fertőzöttekkel szemben az áldozathibáztatás. Az emberek, annak ellenére sem mutatnak toleranciát és szolidaritást a betegek iránt, hogy számtalanszor bebizonyosodott, a vírus bárkit szinte bárhol megfertőzhet.
Posztját engedélyével, változtatás nélkül közöljük. (Kiemelések a szerkesztőségtől.)
„A helyzet egyre fokozódik, a feszültség pedig egyre nő. Sajnos rohamosan nő a koronavírus fertőzöttek száma, és így a betegek száma is. Lassan úgy érzem, már nincs kontroll.
És aki elkapja, azonnal stigmatizálódik. Az emberek megvetik, leprásként kezelik azt, aki beteg lesz. És ahogy a kommenteket, véleményeket elnézem, jó magyar módra beindult az áldozathibáztatás is.
Számtalanszor olvasom, hogy megérdemelte, biztos az ő hibája, hogy elkapta, tuti nem tartotta be a szabályokat, bulikázott. És a kommunikáció is erre irányul sok esetben, csak a te hibád lehet, ha elkapod. Kérek mindenkit, ne ítéljük el a másikat csak ezért, mert beteg. Mert ma ő, holnap te. És megindult a titkolózás emiatt: szülők letagadják, hogy a gyerekük Covidos, felnőtt emberek nem merik bevallani, hogy ha betegek. Mert az emberek azonnal ítélkeznek. Holott most már nincs kontroll, bárki, bármikor, bárhol elkaphatja.
Sőt, a legtöbben munka közben kaphatják el a legkönnyebben, hisz sokan még enyhe tünetekkel bemennek dolgozni - értem őket is, sokszor a munkáltató kényszeríti ezt ki -, beküldik a gyereket iskolába, óvodába.
És igen, nem beszélve a tünetmentes fertőzöttekről. Meg az egymásnak ellentmondó intézkedésekről, amik miatt értem, hogy sokan már nem hisznek a vírusban. Pedig van, létezik, és most tavasszal ellentétben nem érzem, hogy kezelhető még a helyzet. Lesz, ami lesz. Sokan a munkánk miatt nem vagyunk biztonságban, igazából lassan nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e, hanem hogy mikor, és hogyan vészeljük majd át. Szörnyű, de ez van. És akkor még rontjuk a helyzetet azzal, hogy egymásnak esnek emberek, megvetik azt, aki elkapta... Pedig a többség nem tehet róla, csak él, dolgozik. Ahogy például mi, tanárok is. Egy időzített bomba most egy iskola, ami egyre gyorsabban ketyeg... Lassan úgy érzem magam, mint aki orosz rulettet játszik, pedig nem akar.
Kérek mindenkit, vegye komolyan a helyzetet!
Igen, a hordjunk maszkot, szabályosan, ahol csak lehet!
Fertőtlenítsünk, amikor lehet!
Mossunk kezet gyakran!
Tartsunk távolságot, amikor és ahol lehet!
Együnk vitaminokat, legyünk napfényen!
Figyeljük oda magunkra és másokra!
Mert most csak rajtunk múlik, mekkora katasztrófa lesz ebből. Mert ne áltassuk magunkat, másra nem számíthatunk, csak arra, hogy mindent megteszünk, amit lehet...
Együtt, egymással, egymásért. Másként nem fog menni!”