Jó-e, ha szülés után 1 nappal hazaengedik a babát és az anyukát?
Az elmúlt napok egyik legnagyobb visszhangját kiváltó híre volt, hogy az állami kórházak hiányosságai (nevesítsük: a szakemberhiány) miatt akár 24 óra elteltével hazaküldik a frissen szült édesanyákat babáikkal. A hír végigsöpört az interneten és sokan, sokféleképp reagáltak rá.
Volt olyan édesanya, aki a hír hallatán arra a következtetésre jutott, "lám, újabb dolog, amiben majmoljuk a Nyugatot, hiszen ott divat az, hogy szinte már a szülés napján hazaküldik az anyukát".
Mások azon aggódtak, mi lesz, ha a baba besárgul, ki tanítja meg az anyukát rendesen szoptatni, a babát ellátni. De volt olyan vélemény is, maradjunk annyiban, hogy nem fűznék hozzá kommentárt, miszerint "így legalább apukának nem lesz ideje napokig ünnepelni magát".

Én a magam részéről nem vagyok sem orvos, sem védőnő, csupán egy tök hétköznapi édesanya, aki már kétszer szült magyar, állami kórházban, így inkább elmondom, én hogyan vélekedem a dologról.
Mindkét gyerekemmel négy-négy napot töltöttem a klinikán, miután megszülettek, illetve nettó plusz 72 órát. Én a mai napig áldom ezeket a napokat.
Lehet, hogy én vagyok az UFO, de engem még a kórházi koszt sem borított ki, pontosan tudtam, hogy nem azért vagyok ott, hogy falatozzak egy Michelin-csillagos étterem kínálatából, hanem mert életet adtam egy babának. Nálam is volt reggelire tömbsajt két szelet kenyérrel, meg ettem abból az ormótlan, műanyag falú tálkából ízenincs levest egy szem répakockával megijesztve. (Egyszer volt csupán, hogy fogalmam sincs, mi került a tányéromra. Nem volt a cuccnak se íze, se bűze, így megkérdeztem az egyik ápolónőt, mégis mit eszem épp - pirított búzadara volt.) Szóval ettem, amit elém raktak, oly' mindegy volt, hiszen édesanya lettem és csak ez számított.

A babáimat háromóránként hozták oda hozzám enni. Illetve a lányomat, akinek négy kilónál nagyobb súllyal sikeredett megszületni, néha gyakrabban, mert ő volt az a mókus, aki folyton enni akart. Mind a három napon, ahányszor csak hozták a babákat, az ápolónő megvárta, hogy elhelyezkedjünk, segített a babákat mellre tenni, és ha kérdésem volt, mert úgy éreztem, béna vagyok, nem sikerül, elrontom, a klinikai védőnőt hívta hozzánk. Aki azonnal jött és segített.
A babáimat ennek megfelelően étkezések után elvitték mellőlem, ők is aludtak, hisz bármikor bementem és bemehettem hozzájuk, mindig aludtak, meg én is. Gyakorlatilag én, szülő nőként pont úgy viselkedtem, mint a saját gyerekeim. Totálisan csecsemő üzemmódban léteztem, aludtam-ettem-vécére jártam. Nem túlzok, de szerintem napi 15 órákat biztosan aludtam abban a három napban.
Kellett. Maximálisan kellett. Hiszen amikor hazamentünk a kisbabával, már erre a főúri luxusra nem volt többé lehetőségem. Utána úgy kétszer három évig biztosan nem.
Bár a gyermeknevelés későbbi szakában már nem láttam semmi értelmét a kirendelt védőnőnek (ő volt az, aki kéthetente "zavart" az otthonomban, ücsörgött a kanapémon húsz percet és beszélgetett), de ott, a kórházban iszonyatosan fontosnak és hasznosnak tartottam a jelenlétét. Nemcsak arra tanított meg, hogyan kell szoptatni, de a fejést is megtanította, a fürdetést, a pelenkázást is. Elmagyarázta a kenőcsök használatát, a teendőimet a köldökcsonkról, beszéltünk arról, mit ehetek majd, amíg szoptatok, és mitől lesz a baba esetleg puffadós vagy gyomorfájós.
Mindkét gyerekem durván a születésüket követő 40. órában sárgult be. Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ez még ott, a kórházban kiderült, mint ahogyan zömmel ki is derül a születést követő 72 óra alatt.
A sárgaságból hamar kigyógyultak és nekem volt erőm viccelődni azon, hogy még ott a tojáshéj a babáim fenekén, de lám, máris a "Kék fényben" vannak.

Azt kell mondanom: a magyar születési metódus erre az általam is átélt élményre alapul. A magyarországi nőgyógyászati intézményekben, ahol a világon egyedülálló módon létező fogalom a védőnői SZOLGÁLAT (direkt a nagy betű), ez a 72 óra az, amit az édesanyák és babáik megkapnak, hogy aztán úgy távozhassanak, hogy elméletben már megvan bennük minden lényegi tudnivaló, ők kipihenhették a szülés fáradalmait, és indulhat a való világ.
Áldásnak érzem, hogy bent voltam a kicsikkel ebben az időszakban, és el nem tudom képzelni, milyen lett volna, ha egy nap után kizavarnak onnan.
A képek illusztrációk: Pixabay