ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Higgyen-e a gyerek a Télapóban, fogtündérben, nyusziban?

Érdemes-e fenntartani, és ha igen, meddig a sok-sok mesés történetet a Mikulásról, vagy éppen a fogtündérről...? A pszichológus válaszol.
M. S. Annamária írása a 7köznapi pszichológia blogon, fotók: pixabay.com - szmo.hu
2018. április 06.



Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

Olvasgattam különböző pszichológiai oldalakon, és - bár nem erre számítottam eredményeként - nagyon sok, kutatóktól származó ellenérvvel is találkoztam. Ezeket alább összegeztem.

Mikor húsvét vasárnap a fiaim ébredése előtt (a nyuszi megbízásából) gondosan elrejtettem az ajándékaikat, örömet és izgalmat éltem át. Mintha ismét gyerek lettem volna én is, és részese lettem volna annak a csodának, amit régen kislányként élhettem meg. A jó érzésemet pedig csak fokozta, amikor megláttam a csillogó tekinteteket, amint a szobából kiszaladva kérdezgették: "Itt volt már a nyuszi? Hozott valamit?" És én anyaként valahogy úgy éreztem, ez az apró mesevilág egy kis sziget a gyermekeimnek, ahol úgy lehetnek boldogok, ahogyan mi felnőttként vágynánk erre. Hányszor éreztük már mindannyian az életben, hogy milyen jó lenne, ha csak kívánnunk kellene, és a dolgok valóra válnának? Vagy ha a képzeletünk határtalan szárnyalása valójában a valóság lenne? Milyen jó lenne néha egy jósággal, boldogsággal telis-teli világban élni, ahol minden rólunk szól? És bizony, szerintem ez az az érzés, amit a gyerekek a mesékkel teli gyermekkorban átélnek.

Ehhez hasonló meggyőződést akkor éreztem utoljára, amikor a nagyobbik fiam hetekig rettegett egy álmaiban mindig megjelenő, Zimbi nevű, helikopter testű madártól. Képtelenek voltunk őt ép észérvek mentén megnyugtatni, mivel az ő fejében ez maga volt a valóság. Hirtelen ötlettől vezérelve a férjemmel együtt belementünk kisfiunk "játékába", és míg én kiabálva fenyegettem a láthatatlan Zimbit, férjem diadalittasan lépett ki a gyerekszobából, ruhája ujjait feltűrve elmesélte, hogy úgy elijesztette a helikopter madarat, hogy az bizony soha többé nem fog újra eljönni hozzánk. És akkor, aznap volt utoljára nálunk Zimbi. Többé nem mert jönni.

fogtunder2

Hat-hét éves korig a gyerekek csak nehezen képesek élesen elválasztani a mesevilágot a valóságtól. Ettől a kortól kezdve viszont elkezd minden a realitás köré épülni. Persze még szeretik a történeteket és néha-néha egy pillanatra a csodákban is hisznek (legalábbis a felnőtteknél jobban), de utána árnyalatonként elveszik az a határtalan hit, amely a mágikus világban gyökerezik. Ekkor újabb félelmek kerülnek az életükbe, és pont maga a realitás az, ami miatt nehezebben győzhetőek meg arról, hogy minden rendben lesz velük. Gondoljunk csak bele, hogy mi, felnőttek hogyan gondolkodunk! Az élet dolgaihoz statisztikai alapokon közelítünk. "Nem jelentkezem a versenyre, mert biztosan nem elég nagy hozzá az IQ-m.", "Nem szólítom le a lányt, mert hozzám képest ő túl szép". Ilyen prekoncepciók egy hét év alatti gyerek fejében nem léteznek. Ők hisznek abban, hogy csak elég jól kell viselkedni ahhoz, hogy megkapják azt, amire vágynak. Azt is biztosra veszik, hogy önmagukért érdemelnek meg bármit, és kétség kívül részesei valami nagy-nagy dolognak. És ez az szerintem, amit nem érdemes megvonni egy gyerektől. Mert ez a mágikus, csodálatos gondolkodás az, ami csak az övék, és mi, szülők segíthetünk is nekik abban, hogy minél tovább megtarthassák maguknak. Nem feltétlenül csak a húsvéti nyuszi vagy más kreált lények "életben tartásával", hanem akár azzal is, ha nem kényszerítjük őket kizárólag a valóságban létezésre.

Sokan gondolják úgy, hogy a gyermek áltatása (pl. Télapóval) valójában a szülők hazugsága, amelyet a gyerek akár traumaként is megélhet. Mit mondanak tehát az ellenzők?

Hazug szülő

A mítoszok fenntartása nem húzódhat örökké, és mikor a gyerek számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem létezik se Télapó, se húsvéti nyuszi, azt a szülei hazugságaként fogja megélni. A gyermek fejében egy fedhetetlen szülőkép él, amelyet darabokra törhet az, hogy kiderül, évekig hazugságot tartottak fenn tudatosan. Christopher Boyle és Kathy McKay pszichológusok ezt azzal indokolják, hogy legtöbbünk még ma is emlékszik arra, hogy hol volt akkor, amikor megtudta például, hogy a Télapó nem létezik. Ezeket az emlékeket vakuemlékeknek hívjuk, mivel fényképszerű pontossággal vagyunk képesek visszagondolni egy pillanatra. Ilyen emlékeink főként akkor vannak, ha valamilyen traumatikus élmény ér minket, s a kutatók azt feltételezik, hogy a gyermekkori mítoszok lelepleződése pont ilyen megrázkódtatás lehet a kicsiknek.

Valaki mindig figyel engem?

Az a tudat, hogy valaki figyelheti, mikor esik ki a foguk, vagy éppen azt, hogy jól viselkednek-e vagy sem, kimondottan félelmetes lehet egy gyerek számára. Abban az esetben, ha a szülő a jó magaviselet függvényeként fogalmazza meg gyermeke számára például a Télapót, akár félelmet is kiválthat.

Ki akarja jobban: a szülő vagy a gyerek?

Sokan úgy tartják, hogy a kitalált történeteket és alakokat, mint például a húsvéti nyuszit a szülők önmaguk miatt tartják fent. A saját gyermekkori emlékeiket újra képesek átélni, míg gyereküket boldogságban és izgalomban úszva nézik, mikor az ajándékokat keresik a fűben, vagy éppen hallgatják a mesés történeteket a csodás, természetfeletti lényekről. A szokás pedig így tartja fent önmagát, mivel a mai gyerekek felnőtté válva ugyanúgy viszik majd tovább a meséket.

Én magam - ahogy fentebb is említettem - a gyermekkori csodák és mágikus gondolkodás híve vagyok, mégis érdekes az érem másik oldalát is látni. És még csak azt sem mondanám, hogy vétek lenne így gondolkodni. Talán úgy van ez, mint sok-sok más dolog is a világban, amikor szélsőséges irányból próbálunk megközelíteni egy jelenséget. Néha érdemes megfigyelni, mit mondanak azok, akik nem a mi álláspontunkat képviselik, mivel lehet belőlük akár tanulni is egy kicsit.

fantazia2

Szülőként érdemes felismernünk, meddig van szükség még a mesevilág fenntartására? Mikor van az a pont, amikor a gyerek még szívesen megy bele a játékunkba, de már látja a valóságot is. Ilyenkor érdemes lehet őket átengedni a felnőtt oldalra, és együtt eljátszani a Télapó vagy éppen a húsvéti nyúl történetét a náluk kisebbeknek. Vagy például ott van az a nyomás, miszerint a gyerekeknek jól kell viselkedniük ahhoz, hogy ajándékot kaphassanak december 6-án. Talán érdemes lehet ezen is finomítani némileg azzal, hogy attól még, hogy a jó gyerek nagyon kedves a Télapónak, a rosszalkodás még nem vonja maga után a Télapó elutasítását. És ha belegondolunk, ez egy nagyon jó és hasznos párhuzam a szülő-gyerek kapcsolatra is. Mivel éreztethetjük gyermekünkkel, hogy a mi elfogadásunk sem attól függ, hogy ő jól viselkedik vagy sem, mivel az iránta érzett szeretetünk állandó.

És talán ami a legfontosabb, hogy maradjunk hitelesek. Azt és annyit adjunk át a gyerekünknek, amit mi magunk is jónak érzünk. Nincsenek előírások, amik mentén jó szülők lehetünk, vagy amiket be kellene tartani. Nincs szabály arra, hogy legyen nyuszi, Télapó vagy fogtündér, mert az csakis jó vagy rossz lehet. Ha önmagunkat adjuk akár mesékkel, akár csak figyelemmel, már eleget adtunk.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk