ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Higgyen-e a gyerek a Télapóban, fogtündérben, nyusziban?

Érdemes-e fenntartani, és ha igen, meddig a sok-sok mesés történetet a Mikulásról, vagy éppen a fogtündérről...? A pszichológus válaszol.
M. S. Annamária írása a 7köznapi pszichológia blogon, fotók: pixabay.com - szmo.hu
2018. április 06.



Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

Olvasgattam különböző pszichológiai oldalakon, és - bár nem erre számítottam eredményeként - nagyon sok, kutatóktól származó ellenérvvel is találkoztam. Ezeket alább összegeztem.

Mikor húsvét vasárnap a fiaim ébredése előtt (a nyuszi megbízásából) gondosan elrejtettem az ajándékaikat, örömet és izgalmat éltem át. Mintha ismét gyerek lettem volna én is, és részese lettem volna annak a csodának, amit régen kislányként élhettem meg. A jó érzésemet pedig csak fokozta, amikor megláttam a csillogó tekinteteket, amint a szobából kiszaladva kérdezgették: "Itt volt már a nyuszi? Hozott valamit?" És én anyaként valahogy úgy éreztem, ez az apró mesevilág egy kis sziget a gyermekeimnek, ahol úgy lehetnek boldogok, ahogyan mi felnőttként vágynánk erre. Hányszor éreztük már mindannyian az életben, hogy milyen jó lenne, ha csak kívánnunk kellene, és a dolgok valóra válnának? Vagy ha a képzeletünk határtalan szárnyalása valójában a valóság lenne? Milyen jó lenne néha egy jósággal, boldogsággal telis-teli világban élni, ahol minden rólunk szól? És bizony, szerintem ez az az érzés, amit a gyerekek a mesékkel teli gyermekkorban átélnek.

Ehhez hasonló meggyőződést akkor éreztem utoljára, amikor a nagyobbik fiam hetekig rettegett egy álmaiban mindig megjelenő, Zimbi nevű, helikopter testű madártól. Képtelenek voltunk őt ép észérvek mentén megnyugtatni, mivel az ő fejében ez maga volt a valóság. Hirtelen ötlettől vezérelve a férjemmel együtt belementünk kisfiunk "játékába", és míg én kiabálva fenyegettem a láthatatlan Zimbit, férjem diadalittasan lépett ki a gyerekszobából, ruhája ujjait feltűrve elmesélte, hogy úgy elijesztette a helikopter madarat, hogy az bizony soha többé nem fog újra eljönni hozzánk. És akkor, aznap volt utoljára nálunk Zimbi. Többé nem mert jönni.

fogtunder2

Hat-hét éves korig a gyerekek csak nehezen képesek élesen elválasztani a mesevilágot a valóságtól. Ettől a kortól kezdve viszont elkezd minden a realitás köré épülni. Persze még szeretik a történeteket és néha-néha egy pillanatra a csodákban is hisznek (legalábbis a felnőtteknél jobban), de utána árnyalatonként elveszik az a határtalan hit, amely a mágikus világban gyökerezik. Ekkor újabb félelmek kerülnek az életükbe, és pont maga a realitás az, ami miatt nehezebben győzhetőek meg arról, hogy minden rendben lesz velük. Gondoljunk csak bele, hogy mi, felnőttek hogyan gondolkodunk! Az élet dolgaihoz statisztikai alapokon közelítünk. "Nem jelentkezem a versenyre, mert biztosan nem elég nagy hozzá az IQ-m.", "Nem szólítom le a lányt, mert hozzám képest ő túl szép". Ilyen prekoncepciók egy hét év alatti gyerek fejében nem léteznek. Ők hisznek abban, hogy csak elég jól kell viselkedni ahhoz, hogy megkapják azt, amire vágynak. Azt is biztosra veszik, hogy önmagukért érdemelnek meg bármit, és kétség kívül részesei valami nagy-nagy dolognak. És ez az szerintem, amit nem érdemes megvonni egy gyerektől. Mert ez a mágikus, csodálatos gondolkodás az, ami csak az övék, és mi, szülők segíthetünk is nekik abban, hogy minél tovább megtarthassák maguknak. Nem feltétlenül csak a húsvéti nyuszi vagy más kreált lények "életben tartásával", hanem akár azzal is, ha nem kényszerítjük őket kizárólag a valóságban létezésre.

Sokan gondolják úgy, hogy a gyermek áltatása (pl. Télapóval) valójában a szülők hazugsága, amelyet a gyerek akár traumaként is megélhet. Mit mondanak tehát az ellenzők?

Hazug szülő

A mítoszok fenntartása nem húzódhat örökké, és mikor a gyerek számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem létezik se Télapó, se húsvéti nyuszi, azt a szülei hazugságaként fogja megélni. A gyermek fejében egy fedhetetlen szülőkép él, amelyet darabokra törhet az, hogy kiderül, évekig hazugságot tartottak fenn tudatosan. Christopher Boyle és Kathy McKay pszichológusok ezt azzal indokolják, hogy legtöbbünk még ma is emlékszik arra, hogy hol volt akkor, amikor megtudta például, hogy a Télapó nem létezik. Ezeket az emlékeket vakuemlékeknek hívjuk, mivel fényképszerű pontossággal vagyunk képesek visszagondolni egy pillanatra. Ilyen emlékeink főként akkor vannak, ha valamilyen traumatikus élmény ér minket, s a kutatók azt feltételezik, hogy a gyermekkori mítoszok lelepleződése pont ilyen megrázkódtatás lehet a kicsiknek.

Valaki mindig figyel engem?

Az a tudat, hogy valaki figyelheti, mikor esik ki a foguk, vagy éppen azt, hogy jól viselkednek-e vagy sem, kimondottan félelmetes lehet egy gyerek számára. Abban az esetben, ha a szülő a jó magaviselet függvényeként fogalmazza meg gyermeke számára például a Télapót, akár félelmet is kiválthat.

Ki akarja jobban: a szülő vagy a gyerek?

Sokan úgy tartják, hogy a kitalált történeteket és alakokat, mint például a húsvéti nyuszit a szülők önmaguk miatt tartják fent. A saját gyermekkori emlékeiket újra képesek átélni, míg gyereküket boldogságban és izgalomban úszva nézik, mikor az ajándékokat keresik a fűben, vagy éppen hallgatják a mesés történeteket a csodás, természetfeletti lényekről. A szokás pedig így tartja fent önmagát, mivel a mai gyerekek felnőtté válva ugyanúgy viszik majd tovább a meséket.

Én magam - ahogy fentebb is említettem - a gyermekkori csodák és mágikus gondolkodás híve vagyok, mégis érdekes az érem másik oldalát is látni. És még csak azt sem mondanám, hogy vétek lenne így gondolkodni. Talán úgy van ez, mint sok-sok más dolog is a világban, amikor szélsőséges irányból próbálunk megközelíteni egy jelenséget. Néha érdemes megfigyelni, mit mondanak azok, akik nem a mi álláspontunkat képviselik, mivel lehet belőlük akár tanulni is egy kicsit.

fantazia2

Szülőként érdemes felismernünk, meddig van szükség még a mesevilág fenntartására? Mikor van az a pont, amikor a gyerek még szívesen megy bele a játékunkba, de már látja a valóságot is. Ilyenkor érdemes lehet őket átengedni a felnőtt oldalra, és együtt eljátszani a Télapó vagy éppen a húsvéti nyúl történetét a náluk kisebbeknek. Vagy például ott van az a nyomás, miszerint a gyerekeknek jól kell viselkedniük ahhoz, hogy ajándékot kaphassanak december 6-án. Talán érdemes lehet ezen is finomítani némileg azzal, hogy attól még, hogy a jó gyerek nagyon kedves a Télapónak, a rosszalkodás még nem vonja maga után a Télapó elutasítását. És ha belegondolunk, ez egy nagyon jó és hasznos párhuzam a szülő-gyerek kapcsolatra is. Mivel éreztethetjük gyermekünkkel, hogy a mi elfogadásunk sem attól függ, hogy ő jól viselkedik vagy sem, mivel az iránta érzett szeretetünk állandó.

És talán ami a legfontosabb, hogy maradjunk hitelesek. Azt és annyit adjunk át a gyerekünknek, amit mi magunk is jónak érzünk. Nincsenek előírások, amik mentén jó szülők lehetünk, vagy amiket be kellene tartani. Nincs szabály arra, hogy legyen nyuszi, Télapó vagy fogtündér, mert az csakis jó vagy rossz lehet. Ha önmagunkat adjuk akár mesékkel, akár csak figyelemmel, már eleget adtunk.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk