ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Hatékony marketing eszközök a közösségi médián túl

A közösségi média mindennapjaink részévé vált. Naponta átlagosan már közel 2,5 órát töltünk ezen platformon, havonta átlagosan 7 különböző közösségi csatornát használunk, és nap mint nap egyre nő világszerte az új felhasználók száma (az elmúlt hat évben ez közel 40% ugrást jelentett). A közösségi média jelenlét már nem csak opcióként jelenik meg a vállalatok marketingstratégiájában, hanem kötelező elemként. Hiba lenne azonban kizárólag erre a csatornára koncentrálni, hiszen emellett több olyan online marketing eszköz is létezik, amellyel hatékonyan elérhetjük célközönségünket.

Mi az a közösségi média, amely megváltoztatta a világot?

A közösségi média azon digitális eszközöket takarja, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan és valós időben hozzanak létre és oszthassanak meg tartalmakat a nyilvánossággal, avagy privát köreikkel. A platform egyediségét az adta, hogy az adott tartalmat széles körben lehet megosztani, illetve a tömegkommunikáció egyéb eszközeivel szemben (pl. újságok, rádiók, tv-csatornák) viszonylag kevesebb a cenzúra.

Bárki, akinek van internet-hozzáférése, regisztrálhat az adott platformon (név és email cím megadásával), ami lehetővé teszi, hogy egy adott tartalmat megoszthasson, illetve az általa - akár a közösségi platformon közvetlenül - készített tartalmat bárkihez eljuttassa, aki meglátogatja az oldalát vagy profilját. A nyilvános bejegyzéseket mindenki láthatja, ám lehetőségünk van arra is, hogy a bejegyzéseket kizárólag csak egy adott körrel, például a követőinkkel, barátainkkal, avagy ismerőseinkkel osszuk meg.

Ismerd meg a közösségi média típusait!

A közösségi médiának többféle formája alakult ki az elmúlt években a felhasználói szokásoknak megfelelően, mint ahogy folyamatosan bővült azon tartalmaknak is a köre (kép, videó, szöveg, hang), amelyet megosztunk ezeken a platformokon.

Közösségi hálózatok

A közösségi hálózatok elsődleges célja, hogy az interneten keresztül kapcsolatba lépjünk egymással, tartalmakat, véleményeket oszthassunk meg családtagjaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel, a nyilvánossággal. Ide sorolható a Facebook, az első közösségi hálózat, amely meghaladta az 1 milliárd regisztrált fiókot, és jelenleg is a legnépszerűbb csatornának számít, illetve a Twitter és a szakemberek számára létrehozott LinkedIn.

Médiamegosztó hálózatok

Ezeken a csatornákon a médiatartalmaké a főszerep, rövidebb-hosszabb videókat (élő, korábban felvett, szerkesztett, stb.), képeket oszthatunk meg a nyilvánossággal, követőinkkel. A második legnépszerűbb közösségi médiának számító YouTube-on a videók jelentik a fő tartalmat (igaz, szöveges bejegyzéseket is írhatunk a profiljainkra), míg az Instagramon a képek vannak többségben a videókkal szemben. Ebbe a kategóriába sorolható még a Snapchat, amelynek egyediségét az adja, hogy a képek és üzenetek csak rövid ideig érhetők el, majd eltűnnek.

Kibeszélő hálózatok

Az ilyen típusú közösségi médiacsatornákat különböző információk, vélemények és hírek megtalálására, megosztására és megvitatására használhatjuk. Bármilyen témát (pl. gondolatot, képet) "feldobhatunk", amelyet az érdeklődők egy fórumhoz hasonló keretben megvitathatnak. Ilyen platformnak számít a Reddit, a Quora, avagy a tengerentúlon népszerű Digg.

Véleményhálózatok

Ezen hálózatok segítségével különböző termékekről, szolgáltatásokról vagy márkákról szerezhetünk, illetve oszthatunk meg információkat, véleményt, értékelhetjük, pontozhatjuk például az adott éttermet, szállást. Jó példa erre a TripAdvisor, illetve a Yelp.

Mi jellemzi a közösségi médiát?

A különböző közösségi csatornákat a vállalatok sem hagyhatják ki marketingstratégiájukból, hiszen kulcsfontosságú, hogy jelen legyenek ott, ahol a potenciális ügyfeleik is. A közösségi média használat azonban már jó ideje nem csak azt jelenti, hogy a Facebookra vagy az Instagramra a vállalat naponta kitesz egy posztot, az ügyfélkör kiépítéséhez és megtartásához ennél jóval többre van szüksége.

Közösségi média: erre érdemes a cégeknek figyelni!

Tűnj ki a versenyzajból

Gondolj arra, hogy milyen gyorsan görgetsz a különböző közösségi csatornák tartalmai között. Ugyanezt teszik a potenciális ügyfeleid is! Ha nem tudod pár másodperc alatt megragadni a figyelmüket akár egy különleges fotó, infografika, rövid videó, szöveg segítségével, akkor nincs esélyed.

Légy aktív!

A közösségi média jelenlét nem csupán arról szól, hogy hetente egyszer kiposztolsz valamit a Facebookra, és vársz. Ennél jóval kidolgozottabb stratégiára van szükséged. Koncentrálj 2-3 közösségi platformra, figyelj arra, hogy meghatározott időnként - akár naponta - valamilyen bejegyzés szülessen, ami lehet fotó, vagy egy rövidebb bejegyzés is. A lényeg, hogy "pörögjön" az oldal, hiszen minél több poszt születik, annál nagyobb az esély, hogy a követők, az érdeklődők megtalálják a cégedet.

Figyelj a tartalom minőségére!

Soha ne feledd, a közösségi média elsődleges célja a szórakozás. Aligha érnek célba az olyan posztok, amelyek kizárólag az eladásra, a márka előnyeire, az önreklámra koncentrálnak, hiszen a közönség az érdekes, értékes, releváns tartalmakra vágyik. Szólítsd meg őket könnyedebb hangnemben, tedd kíváncsivá, szolgálj bármilyen beszédtémával, adj hasznos tanácsokat, információkat számukra, és akkor az eredmény nem marad el.

Törekedj az interaktivitásra!

Több cég elköveti azt a hibát, hogy a közösségi médiát "hirdetőfalként" használja. A platform nem erre született, hanem az interaktivitásra. A felhasználók kommentelnek, kérdeznek, megosztanak, reagálnak emojikkal vagy más módon. Ha a vállalat közösségi oldalára kérdések, megjegyzések érkeznek, akkor válaszolj rövid időn belül, hiszen csak így tudsz lojális ügyfélkört kiépíteni, közösséget létrehozni a márkád köré.

Milyen marketing eszközöket érdemes még használni?

A közösségi média kihagyhatatlan a vállalat marketingstratégiájából, ám fontos, hogy ne csupán ezekre hagyatkozz. Melyek azok az egyéb marketing eszközök, amelyek hozzájárulhatnak a vállalat sikerességéhez?

Keresőoptimalizálás

A minőségi és keresőmotorokra optimalizált (Search Engine Optimization, SEO) tartalom az egyik leghatékonyabb online marketing eszköz, hiszen a segítségével úgy érkeznek érdeklődők a weboldalunkra, hogy nem kell érte fizetnünk. A keresőoptimalizálásnak köszönhetően a kulcsszavakra optimalizált tartalommal előkelő helyezést érhetünk el a találati listán, ezáltal javul a weboldalunk organikus elérése. Fontos, hogy tudjuk, a keresőoptimalizálás nem egyik napról a másikra hoz eredményt, több hónapos folyamatos munkát igényel.

A keresőoptimalizálás magában foglalja a technikai SEO-t (a honlap keresőrobotok általi elérhetőségét, indexálhatóságát és értelmezhetőségét takarja), az On-Page SEO-t (a weboldal tartalmának fejlesztésére koncentrál), és az Off-page SEO-t (linképítés).

Linképítés

A linképítés a keresőoptimalizálás egyik fontos eleme, ezzel tudjuk jelezni a Google felé, hogy a cégünk oldala hitelesebb egy adott témában, mint a versenytársaink hasonló tartalmai. Több vállalat elköveti a hibát, hogy kizárólag az oldal tartalmi optimalizálására koncentrál. Ám ha a versenytársak is aktívan foglalkoznak linképítéssel, akkor a cégünknek is elengedhetetlen fontosságú ez pillér, hiszen csak így lehet felvenni velük a versenyt.

Mikor hatékony a linképítés? Ha a link "dofollow", releváns (a témakörrel megegyező) és hiteles weboldalról érkezik.

Blogolás és content marketing

A tartalommarketing egyik fő színtere kétségtelenül a vállalat oldalán található blog, ahol olyan - SEO-barát - tartalmat célszerű elhelyezni, amelyek a célközönségünk érdeklődésére tarthatnak számot. Fontos azonban kiemelni, hogy a tartalom minősége is fontos. Egy blogbejegyzés nem két bekezdés semmitmondó információkkal, hanem olyan hosszabb tartalom, amely mindig egy adott céllal születik. Ezért lényeges, hogy a vállalat tartalommarketing stratégiával rendelkezzen és ne csak hasraütésszerűen, hébe-hóba publikáljon valamit.

A szöveges tartalmi elemek mellett a videó, a podcast is növelik a látogatottságunkat, így ha lehetőségünk van rá, akkor érdemes ilyen irányba is elindulnunk.

PR cikkek szakmai oldalakon

A vállalat hatékonyan elérheti célcsoportját médiafelületeken keresztül is, ám ehhez fontos, hogy tudja: mi az érdeklődési körük, milyen típusú felületeket (pl. magazinok, újságok, népszerű blogok) olvasnak, követnek. Egy jól megírt PR anyag eredményesnek bizonyulhat, ám lényeges, hogy ezt ne hirdetésre, önreklámra használjuk, hanem olyan minőségi, informatív tartalom készítésére, amely az olvasók érdeklődésére tarthat számot. Bár a PR cikkek sok esetben drágák, média együttműködések révén ezek költséghatékonyabbá tehetők.

E-mail marketing

Az emailek még a közösségi csatornák térnyerése idején is célba érnek, ráadásul olcsók. A segítségével személyre szabott tartalmat, termékajánlatokat, kuponkódokat, egyedi kedvezményeket tudunk küldeni az ügyfeleinknek, épp ezért fontos, hogy minél nagyobb címlistával rendelkezzünk. Hogyan tudunk hatékonyan címlistát építeni? Fontos, hogy a weboldalunkra látogatóknak olyat kínáljunk (pl. akciós kupon, ajándék, hasznos e-book ingyenes letöltése), amiért cserébe megadják az email címüket.

Affiliate marketing (jutalék alapú online marketing)

Affiliate marketingnek azt tekintjük, amikor közvetítők útján juttatjuk el termékeinket, szolgáltatásainkat egy szélesebb körnek. Ez lehet egy magánszemély blogja, vagy céges honlap, ahonnan egy link (ami lehet a szövegben egy hivatkozás, vagy az oldalon egy banner) a mi oldalunkra tereli a látogatót. Amennyiben vásárolnak valamit, vagy bármilyen más műveletet végeznek el, jutalékot fizetünk a közvetőnek.

Metakereső oldalak

Metakereső (Meta Search Engine) alatt olyan keresőmotort értünk, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyetlen lekérdezéssel több forrásban is kereshessenek. A találatokat egyetlen listában sorolja fel, illetve megjelenítheti a különböző keresőmotorok alapján szétosztva. Néhány példa: a Skyscanner, illetve a Kayak az online utazási irodák és szolgáltatók weboldalainak keresési eredményeit összesíti, a Trivago pedig a hotelek esetében végzi ugyanezt.

Nem érdemes egyetlen marketingcsatornára fókuszálni

Bár a legtöbb időt a fogyasztók a közösségi média felületeken töltik, ez korántsem jelenti, hogy a vállalatnak kizárólag erre a platformra kell fókuszálni. Fontos a több lábon állás - amelynek a linképítés ugyanúgy része, mint a minőségi tartalmak írása, vagy az email marketing -, az egyes marketing eszközök folyamatos "tesztelése", az adatok elemzése, hiszen a felhasználók igényeinek folyamatos változása, a digitális fejlődés megköveteli ezt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Most érdemes euróban is félretenni? Mutatjuk, miért gondolkodnak így egyre többen
Megmutatjuk miért gondolkodnak ma is sokan euróban vagy más devizában a megtakarításaik egy részéről.

Az elmúlt években valószínűleg szinte mindenki megtapasztalta, milyen gyorsan változhat a pénz értéke. Egyik hónapban az infláció miatt aggódunk, máskor az árfolyamok mozgása kerül a fókuszba, közben pedig egyre többet hallani arról is, hogy ma már érdemes több lábon állni a megtakarítások terén.

A bizonytalan gazdasági környezetben érdemes azokat a megoldásokat keresni, amelyek egyszerre nyújthatnak biztonságot, rugalmasságot és hosszabb távon kiszámíthatóbb pénzügyi hátteret. Ilyenkor természetesen egyre többen kezdik el újragondolni azt is, milyen formában érdemes tartani a megtakarításaikat, és mennyire jó ötlet mindent kizárólag forintban félretenni.

A kérdésnek most külön aktualitást ad az is, hogy az erősebb forint miatt jelenleg kedvezőbb árfolyamszinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, mint korábban.

A devizaalapú megtakarításokra ma már sokan nem gyors nyereségszerzési lehetőségként, hanem tudatos pénzügyi döntésként tekintenek.

Sokan éppen azért választják ezeket a megoldásokat, mert szeretnék részben csökkenteni a forint árfolyamának való kitettséget, és stabilabb hátteret teremteni a megtakarításaiknak hosszabb távon is.

Cikkünkben megmutatjuk, miért döntenek sokan úgy, hogy a forint alapú befektetések mellett devizában is megtakarítanak.

Miért kerülhetnek újra reflektorfénybe a devizaalapú megtakarítások?

A magyarok továbbra is szeretnek biztonságra törekedni, amikor a pénzükről van szó, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy a mai gazdasági környezetben már nem elég kizárólag egyetlen típusú megtakarításban gondolkodni. Az infláció, az árfolyammozgások és a nemzetközi gazdasági folyamatok mind olyan tényezők, amelyek miatt sokan keresnek stabilabb, kiszámíthatóbb megoldásokat hosszabb távra is.

Ebben a helyzetben a devizaalapú megtakarítások sokak számára egyfajta pénzügyi biztonsági tartalékot jelenthetnek. Nem feltétlenül a gyors nyereség reményében választják őket, hanem azért, mert részben csökkenthetik a forint árfolyamának való kitettséget, miközben segíthetnek abban is, hogy a megtakarítások több lábon álljanak.

Az OTP Bank 2026 márciusában készült, 1200 fő bevonásával, 18 és 70 év közötti korosztály körében végzett megtakarításokról szóló kutatása* szerint a magyarok továbbra is alapvetően óvatos befektetőknek számítanak: a legnépszerűbb megtakarítási formák továbbra is az alacsonyabb kockázatú befektetések. A kutatás arra is rámutatott, hogy a devizaalapú megtakarítások iránti érdeklődés is stabil: a megtakarítással rendelkező ügyfélkör negyedének van devizás befektetése.

„A kutatásból jól látszik, hogy a magyarok számára továbbra is a biztonság a legfontosabb szempont a megtakarítások terén, emellett egyre többen keresik azokat a megoldásokat is, amelyek hosszabb távon nagyobb stabilitást adhatnak a pénzügyeiknek. A devizaalapú megtakarítások választása esetében az egyik legerősebb motiváció továbbra is az értékállóság. A megkérdezettek szerint a devizás megtakarítások legnagyobb előnye, hogy biztonságérzetet adhatnak.” – mondja Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatási területének vezetője.

Nem a gyors meggazdagodás ígérete miatt választják

Sokan elsősorban nem gyors nyereségszerzési lehetőségként tekintenek ezekre a befektetésekre, hanem egyfajta pénzügyi védelmi hálóként. Emellett a devizás megtakarítások segíthetnek a portfólió diverzifikálásában is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokan ma már nem szeretnék, ha minden félretett pénzük ugyanattól a gazdasági folyamattól vagy árfolyammozgástól függene, ezért inkább többféle megtakarítás között osztják meg a pénzüket.

A magyarok körében továbbra is az euró számít a legnépszerűbb devizának, és a legtöbben devizaszámlán vagy valutában tartják ezeket a megtakarításokat. Ennek aktualitást ad a jelenlegi árfolyamhelyzet is: az erősebb forint miatt most kedvezőbb szinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, ami hosszabb távon különösen fontos lehet azok számára, akik szeretnék részben kivonni megtakarításaikat a forint árfolyamának ingadozásából.

"A devizaalapú befektetések egyik legfontosabb előnye, hogy részben mérsékelhetik a magyar infláció közvetlen hatását a megtakarításokra. A portfolió euró- vagy dolláralapú kiegészítése stabilizáló szerepet tölthet be, különösen akkor, ha valaki a forintban tartott befektetései mellé keres kiegyensúlyozó megoldást”– emeli ki Miklós Dániel, az OTP Alapkezelő értékesítési vezetője.

Mi az a diverzifikáció és miért lehet fontos?

A szakértők szerint ma már szinte alapelvnek számít a diverzifikáció, vagyis az, hogy valaki ne kizárólag egyetlen termékben vagy devizában tartsa a megtakarításait. A kutatás alapján azonban a magyarok jelentős része továbbra is inkább egy-egy konkrét termékben gondolkodik, és kevésbé variálja a megtakarítási formákat: jelenleg a válaszadók 28 százaléka tartja egyetlen típusú befektetésben a pénzét.

Pedig érdemes lehet devizák szerint is diverzifikálni a befektetéseinket. Egy devizaalapú befektetési alapon keresztül például olyan nemzetközi részvény- és kötvénypiacokhoz is hozzá lehet férni, amelyek közvetlenül jóval nehezebben lennének elérhetők. Ez nemcsak a hozampotenciál miatt lehet fontos, hanem azért is, mert a különböző gazdaságok eltérően reagálnak a világpiaci folyamatokra, így a kockázatok is jobban megoszthatók.

„A diverzifikáció ma már nemcsak a tapasztalt befektetők eszköze. Egy tudatosan felépített portfólióban a devizaalapú befektetések fontos szerepet tölthetnek be, különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet gyorsan változik. Az OTP Csoport kínálatában rövidebb és hosszabb távra, különböző eszközosztályokban is elérhetők devizás befektetési megoldások, így szakértői segítséggel mindenki megtalálhatja a saját céljaihoz leginkább illeszkedő megoldást” – fogalmazott Fabriczki Rita.

A rugalmasság ma már kulcsszerepet játszik

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok megtakarítási céljai továbbra is elsősorban rövid- és középtávúak. A legtöbben váratlan kiadásokra szeretnének felkészülni, miközben a hosszú távú, például nyugdíjcélú megtakarítások – különösen a 30 év alattiak körében – egyre inkább háttérbe szorulnak.

Ezzel párhuzamosan a likviditás szerepe is látványosan felértékelődött. A válaszadók szerint a magas hozam és a biztonság mellett ma már az is kulcskérdés, hogy szükség esetén milyen gyorsan férhetnek hozzá a pénzükhöz. Éppen ezért lehetnek vonzók azok a devizaalapú konstrukciók, amelyek rövidebb és hosszabb távon egyaránt rugalmas megoldásokat kínálnak.

Különösen igaz ez azokra, akik euróban vagy dollárban kapnak fizetést vagy rendszeres bevételt. Számukra a devizaalapú megtakarítás nemcsak befektetési lehetőség lehet, hanem praktikus döntés is, hiszen így elkerülhetik a folyamatos pénzváltás költségét és az ebből fakadó árfolyamkockázatot. A szakértők szerint ma már egyre kevésbé az a kérdés, hogy valaki félretesz-e pénzt, sokkal inkább az, hogyan építi fel a saját megtakarításait.

Egy tudatosan kialakított portfólióban pedig a devizaalapú befektetések is fontos szerepet kaphatnak – különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet folyamatosan változik.

Milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki devizaalapú befektetést választ ?

A befektetőnek több kockázattal kell számolnia. Az első a devizaárfolyam-kockázat: ha a forint erősödik az euróval vagy dollárral szemben, a forintban számolt befektetési érték csökkenhet. A második a mögöttes eszközök kockázata: egy kötvényalapnál például a kamat- és hitelkockázat, egy részvény- vagy vegyes alapnál piaci árfolyamkockázat jelentkezik. A harmadik a likviditási és időtávkockázat: nem mindegy, hogy a befektető mikor akar hozzáférni a pénzéhez. Az árfolyam-időzítési csapda úgy kerülhető el, ha a devizás befektetés nem egyszeri tippként jelenik meg, hanem jóval tudatosabb formában: előre meghatározott portfólióarányként, megfelelő időtávval, fokozatos belépéssel és rendszeres felülvizsgálattal.

*A Lakossági Megtakarítás 2026 kutatásról

2024 óta változatlan célcsoporttal (korosztály: 18-70 évesek), 1200 fő megkérdezésével végzett kutatás.

Aktuális hullám adatfelvételének időpontja: 2026 március

Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés az NRC NetPanelsegítségével

Reprezentativitás: a minta reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján

A cikk az OTP Bank és az OTP Alapkezelő támogatásával készült, marketingközlemény. A benne szereplő piaci vélemények és várakozások tájékoztató jellegűek, a közzététel időpontjában rendelkezésre álló információkon alapulnak, melyek később változhatnak. Nem minősül befektetési tanácsadásnak, ajánlattételnek, befektetési elemzésnek vagy befektetési ajánlásnak. A befektetések kockázattal járnak. A befektetés értéke ingadozhat, a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, és akár tőkevesztés is előfordulhat. Devizaalapú befektetések esetén a devizaárfolyam változása a kockázatot és a hozam vagy veszteség mértékét is befolyásolja. Befektetési döntés előtt kérjük, ismerje meg a termékek hivatalos dokumentumait (PRIIPs KID/KIID, tájékoztató, kezelési szabályzat).

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.

Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.

Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.