Miért is szeretnénk gyereket? Mikor állunk készen rá?
Egy gyermek születése mindig örömhír, viszont a szülőknek is fel kell készülniük miegymásra, többek között arra, hogy egyáltalán nem lesz fenékig tejfel az élet – sőt. Megpróbáltatások sorozata áll egy pár előtt, amikor családdá alakulnak. A páros leosztás megszűnik, új rendszer alakul, amelynek kiépítése önmagában kihívást jelenthet. Arról nem is beszélve, hogy attól függően, mikor vállalunk gyereket, más és más nehézségekkel kell megküzdeni akár intrapszichésen is.
Mostanság sok házasság köttetik fiatalon, sok baba születik fiatal pároknál. A családalapítási kedv megugrani látszik, sokan össze is házasodnak, mielőtt gyereket vállalnának. A társadalom felől jöhet egyfajta nyomás is, amely előző generációk hitvallását és lehetőségét tükrözték. Azóta azonban sok minden változott - nem kell messzire menni, elég ha már csak az információáramlásra gondolunk.
Magyarországon jelenleg átlagosan 28 éves kor alatt szülnek a nők, az unióban pedig 29 felett, és a mediterrán országokban 30 felett. Ezt a szempontot azért érdemes megvilágítani, mert arról az összefüggésről kevesen gondolkozhatnak, hogy egy társadalom fejlettségi szintje a benne élő emberek érettségi szintjétől függ.
Számos pszichológiai elmélet 30 éves kor körülre teszi azt az időszakot, amikor az egyén képes lehet elérni a függetlenségét, mind anyagilag, mind érzelmileg, és talán már jobb önreflektív képességekkel is rendelkezik, amely nagy érték egy gyerek nevelésénél.
Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség
A Ratkó-korszaknak ez volt az egyik jelmondata. A politikai népesség reprodukcióra a gazdasági utánpótlás miatt volt szükség, amely viszont olyan következményekkel is járhat, amelyek nem feltétlenül szembetűnőek.
Azok az anyák, akik nem voltak készen fejben vagy lélekben a gyerekvállalásra, olyan helyzetbe kényszerülhettek, ami sem nekik sem a gyereknek nem lehetett komfortos.
Budapest XI., Kelenhegyi út a Szabadság híd felé nézve. 1959. Fortepan: Bartók István
Persze ezek a gyerekek is felnőttek valahogy, és nekik is lehettek gyerekeik, akikre szintén hatással van szüleik mentális állapota. A társadalom üzenete akkor az lehetett: jó asszony vagy, ha minél fiatalabban vállalsz gyereket – ez egy mennyiségi nézetet képvisel. Evolúciós szempontból is erre vagyunk kódolva, amely akkor adaptív is, ha a fajfenntartás a tét – ellenben jelenleg túlnépesedés van a Földön, amely a minőségi nézetnek is teret engedne.
A felnőtté válás feladatai
Már említettem az anyagi és érzelmi önállóságot. Anyagi függetlenség alatt azt értem, hogy egy felnőtt ember képes magát ellátni, ételt venni, ruházkodni, számlákat vagy lakhatást fizetni, amihez kell egy állás, és képesség a munkára hosszútávon és a XXI. században nőként is. Mindegy mennyit örököl az ember, illetve a szülők anyagi helyzetére sem lehet örökké támaszkodni – és hozzáteszem, van abban valami felszabadító, amikor az ember saját erőből éri el, amit szeretett volna.
Érzelmi önállóságként pedig azt érthetjük, hogy ne befolyásolják pl.: szüleink vagy más jelentős mások a döntéseinket vagy inkább, hogy döntéseinket képesek legyünk önmagunk meghozni teljes mellszélességgel.
Boris Gonzalez képe a Pixabay -en.
Sokszor hallhatjuk szüleinktől, hogy ők már nagyon várják az unokát, vagy ha esetleg még jobban saját szempontjukat veszik figyelembe, akkor azt is mondhatják, hogy az ő korukban ők már szülők voltak. Ketyeg a biológiai órád, egyre kevesebb esélyed lesz gyereket szülni – ezek a mondatok üzeneteket tartalmaznak, de ami talán ennél rejtettebb, és nem kerül feltétlen fókuszba, az a szülők frusztrációja. Nekik nem volt más választásuk, ez volt a jónak hitt és normális dolog, és ellenérzés születhet bennük, amikor azt látják, gyerekük épp azt csinálja, vagy nem csinálja, amit ők is szívesen tettek volna: élnek és tapasztalnak, és ezáltal saját értékrendet alakítanak ki, amely alapján képesek lesznek saját döntéseket hozni.
