FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Gyerekként döbbentem rá, hogy apám szexkönyveket ír”

Sarah ma már kreatív munkatársként segít apjának a könyvekben, igaz, még mindig furcsának érzi, hogy apja egy-egy szexpózzal kapcsolatban az ő tanácsát kéri.


Sarah Faith Alderman a BBC-nek mesélt arról, milyen volt kiskorában megtudni, hogy édesapja valójában mivel foglalkozik.

A nő a nyolcvanas évek Bostonjában nőtt fel a szerető családi közegben. Édesapját, Irát már kiskora óta heroizálta, ő volt az az ember, akivel mindent meg tudott beszélni - csak éppen azt nem tudta, valójában mivel foglalkozik. A gyereket egyszer egyedül hagyták otthon, ő pedig unalmában a családi könyvespolcot nézegette. Feltűnt, hogy a legmagasabb polcon van még egy sor könyv, amelyek láthatóan úgy voltak odatéve, hogy ne legyenek szem előtt. Egy gyereknek ennél nem is kell több, lehalászta őket onnan, és máris megértette, miért voltak olyan magasan:

a Szexuális útmutató 30 felett és a Hogyan szedjünk fel nőket című könyvek nem épp gyereknek való olvasmányok. Ami viszont még ennél is sokkolóbb volt, hogy Ira Alderman neve állt a könyveken - így hívták édesapját.

Nem volt túl sok ideje feldolgozni a tényt, hogy apja szexkönyveket ír, mivel hallotta, hogy megérkeznek a szülei, és villámgyorsan visszapakolta inkább a könyveket a helyére, nehogy kiderüljön a turpisság.

"Szerintem minden gyereknek megvan az a pillanat, amikor rájön, hogy szülei nem feddhetetlen emberek, nem szuperhősök, nem mindentudók. Sokaknál ez akkor jön el, amikor rájönnek: "Úristen, a szüleim szexelnek, szexeltek azért, hogy én megszülessek, és valószínűleg még mindig csinálják"

- jellemezte a nő nagy felismerést.

Nem sokkal később kiderítette, hogy apja kifejezetten sikeres szerző, több millió példány kelt el a könyveiből, és számos nyelvre lefordították őket. Sarah nem vallotta be, hogy tud a könyvekről, bár azért kíváncsiságból visszajárt a polchoz, és nézegette a könyveket.

Két évtizeddel később apja elveszítette a munkáját, és egyidejűleg Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Ekkor jött az ötlet, hogy újra könyveket kezd írni, első körben gyerekkönyvekre gondolt. Amikor azonban lányával erről beszélgettek, a férfi bevallotta, amit a lány amár 20 éve tudott: régen kifejezetten sikeres szexkönyveket írt, így lehet ahhoz térne vissza inkább. Sarah hallgatott arról, hogy tud minderről, és támogatta apját, sőt, még a munkába is beszállt. Édesapja ugyanis vele nézeti át a szövegeket, segít javítani, és ötleteket ad.

Ennek köszönhetően apja gyakran hívja fel például azzal kapcsolatban, hogy egyes szexpózokról vagy trendekről mit gondol.

"Kreatív munkatársként dolgozom vele, még akkor is, ha néha ezt szó szerint félig behunyt szemmel tudom csak csinálni" - mesélte utalva arra, hogy azért valahol még mindig bizarr számára, hogy az apja szexkönyveket ír.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elpusztult a budapesti állatkert négyhónapos kistigrise
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. A kitartó próbálkozások ellenére nem sikerült megmenteni Szása életét.


„Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni.

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál”

írta a Facebookon a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd hozzátették: Szása elvesztése mindannyiuk számára megrendítő.

„Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: