KÉK HÍREK

Felmentették a vadászt, aki agyonlőtte egy francia nő kutyáját, majd a tetemét a Dunába dobta

Az indoklás szerint a vadász gazdátlannak látta a kutyát, ami szerinte épp vadakat űzött. A vadászati törvény pedig engedélyezi ilyen esetben az eb kilövését.


Mint azt korábban mi is megírtuk, 2016-ban egy gyönyörű és különleges kutyát lőtt le egy magyar vadász. Az eb gazdái Franciaországból bicikliztek egészen idáig, két kutyával. Budapesttől 70 kilométerre, Szalkszentmárton határában, minden előzetes figyelmeztetés nélkül lőtték ki egyik kutyájukat, Mamadou-t. A vadász a tetemet feldobta a teherautójára és elszáguldott. Később kiderült, hogy azt a Dunába dobta. A fiatal pár feljelentést tett a rendőrségen. Az eset után az útjukat megszakították és hazautaztak.

A történet akkor nagy nemzetközi visszhangot kapott. Az ügyészség állatkínzás és rongálás miatt vádolta meg a vadászt. Az ügyben idén januárban hirdettek ítéletet - tudta meg a hvg.hu.

Eszerint "a Kunszentmiklósi Járásbíróság 2020. január 7. napján hirdetett ítéletet, amelyben

a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette az állatkínzás és a rongálás vétségének vádja alól”

– írta a Kecskeméti Törvényszék a lap kérdésére.

Az indoklás szerint a kutya póráz nélkül ment az erdőben, kikerült a gazdája látóköréből, és a vadászterületre került. "Az ügy vádlottja – aki hivatásos vadász – észlelte, hogy a kutya elől sarjfácánok menekülnek. A vádlott a helyszínen tartózkodó juhásztól megkérdezte, hogy hozzá tartozik-e a kutya, majd nemleges választ követően engedéllyel tartott fegyverével lelőtte a gazdátlannak hitt, vadat űző állatot" - áll a közleményben.

A vadászati törvény szerint egy vadász a vadakat védendő, kilőhet egy vadat űző kutyát: "ha a vad sérelme másként nem hárítható el, és ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetősége".

Ezek alapján úgy ítélték meg, hogy a lövés indokolt volt, nem történt állatkínzás és rongálás.

A lap megjegyzi, hogy a döntést nem befolyásolta az, hogy a gazda füttyel hívta vissza a kutyát, ami szófogadó volt. És az sem volt problémás, hogy a vadász a gazdák kiabálása ellenére, szó nélkül elhajtott a tetemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Alultápláltság miatt meghalt egy öt hónapos csecsemő, mindössze 3,5 kiló volt
Bár a védőnő és a háziorvos is elmondta, hogy tápszer kellene a babának, ezt az anya többször figyelmen kívül hagyta. Előfordult, hogy el sem ment a tanácsadásokra.


Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.

Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.

A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.

Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.

Kenézi Diána a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az öt hónapos baba mindössze három és fél kiló volt, amikor meghalt.

A helyettes szóvivő jelezte: a halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Felhívott a pedofil apa egy hotelt, és megkérdezte, van-e ott lehetőség gyerekkel szexelni – így bukott le
Kiderült, hogy a férfi rendszeresen próbált szexuálisan közeledni hétéves kislányához, akitől külön élt. De más kislányokat is figyelt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 13.



Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.

A férfi egészen bizarr módon bukott le:

felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.

A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.

A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.

A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.

A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.

A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon
Az otthonában találtak rá a fiatal nő holttestére. Részleteket egyelőre nem közölt a rendőrség.


Holtan találtak egy fiatal nőt otthonában Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint csütörtök hajnalban érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy szolnoki lakásban holtan találtak egy nőt.

A helyszíni intézkedések jelenleg is tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk