Erdőfürdőzés: a módszer, ami összekapcsolja a lelkedet a természettel
- Egyfajta gyógyító módszer ez?
- Az erdőfürdőzés úgynevezett wellness technikának minősül, de létezik terápiás változata is, amit erdőterápiának hívnak.

- Hogyan zajlik egy ilyen esemény?
- Az erdőfürdőzés egyfajta lassú, meghívásokkal, feladatokkal tűzdelt séta a természetben, amelyet egy vezető által irányítottan körülbelül két és fél, három órányi természetjárással töltünk. Minden ilyen eseménynek megvan a maga tematikája, aminek a fő célja, hogy a természet közelségének áldásos egészségügyi hatásai mellett az egyén az örömét lelje benne.
Természetesen szó szerint senki nem fürdőzik. Járjuk az erdőt, meditációs gyakorlatokat végzünk, beszélgetünk. Fürdőzésnek szimbolikusan nevezzük: megmerítkezünk a természet atmoszférájában.
- Fontos, hogy közösségi élmény legyen? Fontos, hogy legyen ott egy vezető? Olyan nincs, hogy én fogom magam és kimegyek sétálgatni az erdőben egyedül?
- Természetesen bárki kimehet egy erdőbe feltöltődni akár önmagában is, és konkrétan erdőfürdőzni is lehet egyedül. Ekkor azonban a szociális hatás kevésbé érvényesül. Az erdőfürdőzés ténylegesen egy közösségi élmény, amely elsősorban a szorongásokkal küzdő emberek számára ad óriási töltetet. Maximum 15-20 ember vesz részt egy ilyen sétán. Ha ennél többen lennénk, elveszítené a bensőséges hangulatát. Ebben az elfogadó közegben te úgy érzed, mintha a természet része lennél és ezt az élményedet megosztod másokkal is, akik szintén a természet részei. Nagyon fontos: a hallgatás is az élménymegosztás teljesen elfogadott formája! Ha te nem akarsz beszélni arról, amit átéltél, nem kell. Ha szeretnél róla beszélni, megteheted, hiszen az adott pillanatban mindenki rád fog figyelni. Így segítünk egymásnak, együtt vagyunk, odafigyelünk és közben körbeölel minket a természet.
Az erdőfürdőzést egy teaszertartás zárja. Általában olyan teát választunk, amely az adott erdőben akár növény formájában is fellelhető: gyümölcsökből, gyógynövényekből készül a tea,
amelynek szürcsölése közben mélyedhetünk el mindabban az ingerben, amely ért bennünket a nap során.
- Gondolom, minden ember másképp és másképp érezheti magát ilyenkor.
- Az eredmény mindenkinél egyedi. A visszajelzések alapján van, aki tényleges megtisztulást, lenyugvást érez, másokban mély lelki történések, változások zajlanak, előjöhetnek és feloldódhatnak rég elfeledett és mélyen elásott fájdalmak, miközben lenyugszunk. Vannak, akik "csupán" azt élvezik, hogy a város után végre a természetben lehetnek, de ők vannak kevesebben.