ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„Mélyen együtt érzek azokkal a szülőkkel, akiknek nincsen segítségük, pedig nagy szükségük volna néha kikapcsolódni”

Szegedi Éva - szmo.hu
2020. március 09.



Miután a szolnoki éjszakai ovis cikkek alatt sok olyan kommentet olvastam, amelyek szerint „a szülők felelőtlenek” „a szülők önzők”, „a szülők odadobják másnak éjszakára a gyereküket”, azt kérdeztem Kovács-Darnót Renátától, hogy az Éjszakai Pizsiparty milyen hatással van a gyerekekre?

”Fantasztikus!” – mondja Renáta. „Hatalmas öröm látni, hogy egy 5, vagy egy 10 éves gyerek hogyan távozik másnap délelőtt. Még ha úgy is érkeznek előző este, hogy izgulnak, esetleg szoronganak, a sokféle korosztályból, rövid időn belül már meg is találják az új kis pajtásukat, akivel együtt szeretnének játszani, enni, aludni, és akitől reggel elsőként búcsúznak el. Elmondjuk Nekik, hogy bármikor, ha beszélni szeretnének a szüleikkel, akkor abban segítünk, és felhívjuk, vagy, ha szeretnének hazamenni, természetesen az is megoldható, ez mindenképp megnyugtatóan hat rájuk.

Nagyfiúsnak, és nagylányosnak érzik magukat attól is, hogy máshol alszanak, hogy partyzhatnak Ők is, hogy biztonságos keretek között tehetnek olyat is, amit otthon nem, ilyen például a pizsi-dizsi, és a párnacsata is. A helyszíni adottságaink nagyon szerethetőek, a pedagógusaink lelkesek, a játéktárunk bőséges, a programjaink színesek és izgalmasak, a fekhelyeink kényelmesek. Minden adott a felhőtlen mókához, és kacagáshoz.

Özönlenek a pozitív szülői visszajelzéseket arról, hogy milyen jól érezték magukat a gyerekek az Éjszakai Pizsipartyn, amíg ők kikapcsolódtak.”

És mi van akkor, ha egy szülő lelkiismeret-furdalást érez, vagy nem meri egy ilyen esti programra elvinni a gyerekét?

„Megértem a szülői aggodalmakat is, de a gyerekekre és a szülőkre is nagyon jó hatással van egy-egy ilyen alkalom. Ha a szülő rendben van, akkor a gyermekhez is több odaadással tud fordulni.

Az is előfordulhat, hogy valakinek azért van lelkiismeret-furdalása, mert csak azért adná le a gyereket egy estére, mert éppen valami okból tele van a hócipője a szülőséggel (kimerült, segítsége nincs, minden összejött, töltésre van szüksége, stb.). Nincs jogom megítélni ezt, de el tudom fogadni, és meg tudom érteni. Az a véleményem, hogy mindenkinek jobb, ha gyermek aznap este nem a kimerült, frusztrált szülőt nézi otthon, vagy bámulja a tv-t, hanem olyan közegben lehet, ahol klasszul érzi magát, ahol minőségi időt tölthet együtt a többiekkel, ahol a korosztályának megfelelő impulzusok érik. A 16 órás távollét alatt pedig az anyukának, apukának van ideje kiengedni és feltöltődni.”

Renáta elmeséli, hogy évek óta jár hozzá egy kislány ovis balettre, aki gyakran mondja, hogy ő milyen ügyetlen, semmi sem elég jó, igazi kis kudarckerülő gyermek, rendezett, szerető családi közegből. Ezt a 6 éves kislányt Renáta a foglalkozásain ki tudja zökkenteni ebből az állapotból, és idővel a teljes elutasításból eljutottak addig, hogy végig feladatban maradt a balett órákon, és arcocskája is kivirult az elégedettségtől. Még nála is el lehetett érni, hogy részt vegyen az Éjszakai Pizsipartyn, ahol összebarátkozott egy másik kislánnyal, és másnap azzal várta a szüleit, hogy ez volt élete legjobb Pizsipartyja. Renáta úgy érzi, ezek a sikerélmények töltik fel a munkához.

Amikor megkérdezem, hogy minden gyereket elhozhatnak-e a szülők az éjszakai ottalvós „bulira”, Renáta azt mondja, hogy ezt egyelőre nem tudja megoldani. „Sajnos előfordul, hogy nemet kell mondanom, például egyes SNI-s (sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló) esetében.

"Akad néhány olyan szülő, aki vagy tagadásban él, vagy annyira kimerülhetett a gyermek gondozásában, annyira igényli, hogy egy kicsit egyedül lehessen, hogy amikor megpróbálja ilyen helyre elvinni a gyerekét, felháborodik, ha nem fogadják a kicsit, és azt feltételezi, hogy az SNI-s gyermekeket hátrányosan megkülönböztetik" - magyarázza.

"Pedig a gyermek érdeke elsősorban, hogy biztonságban, jól érezze magát ott, ahol éppen van. Ha az adott SNI-s gyermek speciális intézménybe jár, ott megfelelően kialakított beszoktatási idő után, alacsonyabb létszámú csoportban, kb. 8 órában, arra szakosodott gyógypedagógusokkal, szakemberekkel, a számukra kialakított környezetben élik meg a szülőtől külön töltött hétköznapjaikat. Az Éjszakai Pizsiparty-n 16 órát vagyunk együtt, és teltház esetén olykor 16 egymásnak idegen gyermek van jelen, 2 pedagógussal, és egy dadussal. Egy SNI-s gyermeknek ez nem ideális."

Renáta ettől függetlenül törekszik alkalmanként egy SNI-s gyermek beintegrálására. Erre azt megoldást találta ki, hogy aki a Csodakapuba, szeretné vinni a gyermekét, annak lehetősége van az ottani alapozó terápiás foglalkozáson, külön díjazás ellenében, a másfél óra keretében részt venni. A terapeuta mozgás közben felméri a gyereket, majd a szülővel beszélget, és ezek alapján meg tudja állapítani, hogy a kicsi beintegrálható-e egy ilyen Éjszakai Pizsiparty-s eseményre, vagy nem. Ha a terapeuta úgy dönt, hogy nem, akkor azt el kell fogadni. Ugyanez a lehetőség adott a VertikaLAND-ban is Renáta alapozó terápiás fejlesztésén. Úgy gondolom, ez korrekt megoldás.”

Megkérdezem Renátát, mi a legszebb abban, amit csinál. Szerinte az azonnali visszajelzés, amikor a gyerekek elégedetten rámosolyognak, "és amikor a szülők szemében a hála ragyog". Valamint anyaként az, hogy alkalmanként az óvodás korú gyerekeit is magával viheti az eseményre.

Renáta 18 évet töltött a Budapesti Operettszínházban balettművészként, és amikor férjhez ment, tudatosan készült a gyermekvállalásra, valamint arra, hogy a szülése/szülései után már nem tér vissza a színpadra. Elvégezte az Elte Óvodapedagógus szakát, majd Alapozó Terápiás Fejlesztő végzettséget is szerzett, valamint éppen az Alapozó Terapeuta képzés végén jár. Van 8 ovis balett csoportja, és 2 alapozó terápiás csoportja. A férje színművészi munkája mellett olyan gyermekközpontú elfoglaltságot próbált találni, ami részben alkalmazkodik ahhoz, részben belefér mindkettejük életvitelébe, ami nem túl nagy óraszámmal jár, és biztos bevételt hoz.

„De talán a legfontosabb szempont az volt, hogy olyan munkát végezzek, amelyben önmagam vagyok, amiben jó vagyok, amit szeretek, és amit szeretnek azok, akiknek szolgáltatom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk