"Átéltem, ahogy megölnek" – egy tudathasadásos férfi megrendítő vallomása
Nahimgoodu 15 éves volt, amikor egy éjszaka, amikor a család már régen aludt, egyszer csak egy hangos puffanást hallott maga mögött. „Miután már évek óta hallucináltam, nem is törődtem vele.
Aztán egyszer csak egy kezet éreztem a számon, majd hirtelen egy halálos fájdalmat a bordáim között.
A mai napig úgy érzem, hogy ez volt a legszörnyűbb dolog, amit valaha átéltem. A kéz érzése eltűnt az arcomról, fejem lezuhant a laptopomra, az oldalamhoz kaptam, és meleg nedvességet éreztem. Láttam egy árnyat, amint kisurran a szobából, ami forogni kezdett, és legalább 20 percig képtelen voltam megmozdulni. Sokkos állapotba kerültem, éreztem, ahogy a vér folyik végig testemen, és hallottam, ahogy lecsordul a szőnyegre….Néhány perccel később nővérem bejött, és a rémálom eltűnt. Ahogy felemeltem a fejemet, láttam, hogy a vérfolt eltűnt, az oldalam tiszta és száraz volt.
Ekkor értettem meg, hogy mi vár rám, hogy egész életemben nem létező traumák kísérnek végig…Szerencsére végül minden félelmem megoldódik.”
Nahimgoodu története sokakat megérintett. Biztató sorokat írtak neki orvosok, olyanok, akiknek a családjában szintén van tudathasadásos ember. „Bár a részletek elborzasztóak, tisztelem a bátorságodat, hogy ezt el merted mondani. Betekintést nyújt egy olyan világ, amelyet a többségünk sosem fog megismerni, és talán segíteni fog más szenvedőknek, hogy jobban kezeljék ezt a bajt” – írta Elaine. Ezen felbátorodva írta le Echo saját sorsát. Ő beszélgetéseket hall a fejében, szinte minden éjjel, olyan, mintha álmodna, de víziói nincsenek. Logical Fallacy arról mesélt, hogy mint egy gyermekrák-klinika önkéntese, többször találkozott hasonló történetekkel olyan gyerekeknél, akik agydaganatban szenvednek. Olvashattuk olyan hozzászólást is, amelyből kiderül: bizonyos gyógyszerek is okozhatnak ilyen hallucinációkat.