SZEMPONT
A Rovatból

Egészség, házasság, gyerek is rámehet a rengeteg túlórára

A pluszmunkára azért van szükségük, mert csak így tudják megkeresni azt a jövedelmet, ami ahhoz kell, hogy a háztartásuk össze ne omoljon.
Neuberger Eszter, Abcúg - szmo.hu
2018. december 24.



A melósok úgy érzik, a túlóratörvénnyel csak még több jöhet abból, amiből már eddig is volt bőven: alváshiány, fáradtság, elidegenedés a családtól és még több olyan egészségügyi ártalom, amit a monoton gyári munkavégzés okoz. Annak ellenére, hogy tudják, a túlóra a pihenéstől veszi el az időt, sokszor maguk keresik rá az alkalmat, mert szükségük van a plusz pénzre. Hiteleik vannak, amiket fizetni kell, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy váltsanak, ha elégedetlenek a körülményekkel. Félnek, hogy a két szék közül a pad alá esnének.

Január elsején életbe lép a túlóratörvény, amit az országos tiltakozási hullám ellenére múlt szerdán megszavazott az országgyűlés, csütörtökön pedig aláírt Áder János köztársasági elnök. A törvény alapján a munkáltatóknak lehetőségük lenne 400 órára emelni a munkavállalóik éves túlórakeretét, Ráadásul a mostani egy év helyett a cégeknek három évük lesz rá, hogy elszámolják és kifizessék ezeket a túlórákat.

A törvény és a kormány ellen is tiltakozó tüntetéseket valószínűleg megakasztja majd a karácsony, a szakszervezetek egy része viszont már bejelentette, hogy január elejére sztrájkot szerveznek. A nagy kérdés, hogy van-e annyi dühös munkavállaló, hogy a munkabeszüntetés tömeges és hatásos legyen.

Az elmúlt napokban több munkással is beszélgettünk a munkakörülményeikről és arról, hogyan gondolkodnak a túlóráról. Hogyan érzik magukat most, hogy akár még többet is dolgoztathatják őket a munkahelyeiken? És egyáltalán: mi fér bele egy gyári munkás idejébe három műszak és a túlóra mellett?

A túlórára a legtöbbjüknek szükségük van: a többségük ugyanis csak így tudja megkeresni azt a jövedelmet, ami ahhoz kell, hogy a háztartása össze ne omoljon. Sokukat hitelek terhelnek, ami nehézzé teszi azt is, hogy munkahelyet váltsanak, ha elégedetlenek a munkakörülményekkel. Nem merik ugyanis bevállalni a kockázatot, hogy két szék közül a pad alá eshetnek, ha nem sikerül a váltás.

Azonban szinte mindegyikük érzi: nincs rendben, hogy csak túlmunkával kereshetnek elég pénzt, és hogy a törvény védelmében a kormány arra hivatkozik, hogy a munkavállalóknak segítenek több munkához, ezáltal több pénzhez jutni. Ahelyett, hogy a bérek emelésére ösztönöznék a munkáltatókat.

“Ennyi erővel Amerikában is dolgozhatnék, akkor sem látnám gyakrabban a családom”

Már most is alig tud időt szakítani családjára a negyvenes éveiben járó László, aki amellett, hogy három műszakban dolgozik egy dunántúli autóalkatrész-gyártó cégnél, másodállásban biztonsági őr. Emellett még arra is szakít időt a szakmunkásképzőt végzett férfi, hogy érettségire felkészítő képzésre járjon. Igaz, ezt a túl sok munka miatt épp most készül feladni.

Lászlónak nem ment mindig ilyen rosszul a sora: március végéig 500 ezer forintos fizetéssel csoportvezető volt a cégnél, amikor azonban belső problémák adódtak a multinál, egy összevonás következtében elvesztette ezt a beosztását. Egy másik munkakörben, immár 230 ezer forintért, három műszakban kellett folytatnia.

“Mivel a lakáshitel-konstrukciónkat az én fizetésemre, konkrétan erre a bérre építettük, muszáj volt másodállást keresnem, hogy a hitelt továbbra is fizetni tudjuk úgy, ahogyan elkezdtük”

– magyarázta az Abcúgnak László, aki épp délutános műszakban volt aznap, ezért délelőtt tudott ránk szakítani. “Alig várom most is, hogy aludhassak még néhány órát, mielőtt elindulok munkába” – mondta., majd hozzátette, “most azon gondolkozom, hogy megint el kéne mennem táppénzre, hogy aludhassak”.

László szerint a túlóra rákfenéje éppen az, hogy a pihenéstől veszi el az időt. Mivel a munka után elvégzendő feladatok nem oldódnak meg maguktól, az ember pedig a családjával is szeretne minél több időt tölteni, szerinte az alvásból csíp le mindenki. Ez pedig súlyos következményekkel jár: “az alváshiány miatti fáradtság ingerültséget szül, az ingerültség pedig veszekedéseket otthon”. László úgy érzi, hogy ha nem változik záros határidőn belül a mostani helyzet, azaz, hogy a férfi gyakorlatilag csak aludni, enni és fürödni jár haza, a házassága bánhatja.

László felesége egy óvodában dolgozik, ezért ő tud többet lenni közös gyerekeikkel, egy tízéves fiúval és egy 17 éves kamaszlánnyal. László sokszor napokig csak telefonon vagy az interneten beszél a család többi tagjával. “Ők délután vannak otthon, én pedig akkor vagy alszom, vagy dolgozom, hétvégén pedig irány a biztonsági őr munka” – mondta.

Rájött, hogy nincs értelme a túlórának, hisz úgysem azon múlik, hogy előléptetik-e

Hogy nem lehet eleget a gyerekeivel, abból lett elege a 37 éves Katalinnak is, akinek a valódi nevét kérésére megváltoztattuk. Katalin is az autóiparban dolgozik, állítása szerint azonban havi kétszer nyolc óránál nem hajlandó többet túlórázni. Ez azt jelenti, hogy havi két hétvégén a két napból egyen dolgozik.

“Mindenkitől elvárják, hogy minimum két alkalommal menjen be pluszban, de ha azt bevállalod, békén hagynak”

– magyarázta a családanya, aki korábban azért vállalt ennél jóval többet is, mert úgy gondolta, minél többet dolgozik, annál nagyobb az esélye, hogy előléptetik.

“Amint rájöttem, hogy egy ilyen multicégnél is simán urambátyám alapon működik minden, elvesztettem a motivációmat, és arra is rájöttem, hogy nem szeretném, hogy csak egy fénykép legyek a gyerekeim polcán.”

Katalinnak két kamaszlánya van, és így is rosszul érzi magát attól, hogy sokszor fontos pillanatokban nem tudja támogatni őket.

“A nagyobbik lányom néhány napja épp az iskolában volt, amikor először jött meg a menzesze, és rossz volt, hogy nem tudtam – akár csak telefonon – azonnal tanácsot adni neki, hogy mit kezdjen a helyzettel.”

“A férjemnek épp most volt visszérműtétje, és a talpai is kikészültek”

A fiatal családanya, Réka, és férje igyekeznek minél jobban felosztani a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat. Mindketten három műszakban dolgoznak: ha Réka épp délelőttös, akkor férje délutános vagy éjszakás, és ugyanez fordítva. Így mindig van, aki iskolába, óvodába vigye a gyerekeket, nagyon kevés viszont az idő, amit a fiatal házaspár együtt tölthet.

“A pihenőidőből vesz el” – ezért nem boldog Réka attól, ha arra kérik, húzzon még rá a munkára, és a 8 órát toldja meg még néggyel. Míg ő akkor vállal túlórát, amikor kötelezik rá, férje “jobban kihasználja” ezt a lehetőséget, hogy plusz pénzt keressen. Főleg az éjszakás és délutános műszakban, mert az fizet a legjobban – mondta.

Réka férjét viseli meg igazán fizikailag a sok munka: a férfinek állandó visszérproblémái vannak, nemrég volt is egy visszér-műtétje, “és a talpai is nagyon kikészülnek”. Réka szerencséjére olyan munkát végez, ami állandó mászkálást igényel, ő minőségellenőr.

Ahogyan a többi riportalanyunknak, Rékáéknak is nehéz a kötött munkaidő mellett időt szakítani a magánéletükre. Egyedül a nyári leállás marad, amikor huzamosabb ideig tudnak együtt időt tölteni négyesben. Amikor munka után hazaérnek ki-ki csinálja a saját dolgát: Réka takarít, férje a kertben tesz-vesz, vagy épp a fűtéshez a fát hordja be.

“A karácsonyi bevásárlásra is kénytelenek voltunk szabadságot kivenni” – mondta a családanya. Saját magára meg aztán végképp alig van ideje: talán akkor, amikor néhány havonta eljut kozmetikushoz vagy fodrászhoz, és a lefekvés előtt lopott kicsi időben. “Olvasni nagyon szeretek, fél órával elalvás előtt mindig beiktatom.”

Egy magányosan demonstráló postás

A túlóratörvény érintettjeit leginkább a gyári munkások között látja a közvélemény, de ennél azért jóval nagyobb a kör.

Kerékgyártó Ákos Pécelen dolgozik kézbesítőként: legyen bármilyen idő, szolgálati kerékpárjával akkor is kiviszi a leveleket, csekkeket, nyugdíjat, ha esik, ha fúj. Ákosban van egy jó adag elhivatottság, munkáját közszolgálatnak tekinti, ezért igyekszik mindig lelkiismeretesen elvégezni. Ám egy ideje észrevette, hogy ha tényleg mindent megtesz, hogy az ügyfelei elégedettek legyenek, az már nem fér bele napi nyolc órába.

Munkatársai körében észrevette, hogy ők is egyre elégedetlenebbek a helyzettel, a túlóratörvény elfogadását követő tüntetés-sorozaton, különösen az első: nagy szakszervezeti tüntetésen egyetlen postás szakszervezetet sem látott.

Ez ihlette Ákos december 19-én közzétett Facebook bejegyzését, amiben a postás elmeséli:

a munkáltatója úgy oldja meg a feladatok ellátásához túl szűknek bizonyuló 300 órás túlórakeret kiterjesztését, hogy meghatározott időre másod munkaszerződéseket köt a munkavállalóival.

Így tudta Ákos is például az előző két év végén túllépni a 300 órás túlórakeretet.

“Tudom milyen a postán 400 órát túlórázni. Azt is tudom, hogy minden körzet más, sokatoknak nem kell megszakadni, sokatok kap olyan borravalót, ami miatt nem akar ugrálni.”

– utalt Kerékgyártó arra, hogy a túl sok munka leginkább a nagyobb, ezért tovább nyitva tartó és nagyobb körzeteket ellátó postákon dolgozók problémája. Ezért is nehéz egységesen fellépni ilyen, a túlóratörvényhez hasonló kérdésekben.

Pedig szerinte fontos lenne, hogy a helyzetükkel elégedetlen postások is tiltakozzanak a törvény ellen, ami szerinte állandósít egy olyan állapotot, amire eddig maximum csak átmenetiként gondoltak. Magyarul azért, hogy a munkaerőhiány problémáját úgy kezeli majd a kormány, hogy legalizálja a még több túlmunkát.

“Sokáig gondolhattuk azt, hogy ez csak valami átmeneti állapot. Túlélünk még egy-két hetet, és aztán csak akad valaki az üres járatba. Akad majd egy helyettes. Két nap szabadság után visszakaphatom a járatom úgy, ahogy otthagytam. Gondolhattuk azt, hogy a másod munkaszerződések létének már a puszta ténye olyan rendszer szintű problémát jelez, amire a vezetésünknek megoldást kell találnia. Az ügyfelekkel beszélgetve pedig azt tapasztalhatjuk, hogy ezzel a mi cégünk nincs egyedül.

A munkatörvénykönyv új módosítása szentesíti ezt az állapotot. 14 év alatt az EU-s pénzhegyekből felépítettünk egy olyan társadalmat, mely fenntartásához a munkavállalók napi nyolc órányi munkája nem elég. Azt mondják, hogy ez a törvény csak a munkavállalók kis részét érinti. Igen, mert a többiek csak be vannak jelentve minimálbérre, de az elszámolás már feketén megy. Felépítettünk egy olyan társadalmat, ahol ez a normális.”

– írta a 31 éves postás a hosszú bejegyzésben, amihez egy fotót is csatolt, amin egyenruhában tüntet a Kossuth téren az egyik előző heti demonstráción. Arra biztat, tegyen így a többi elégedetlen postás is a december 21-i, este nyolcra meghirdetett tüntetésen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.


Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.

Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.

Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.

Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.

Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.

Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.

Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.

A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Ha valahol diktatúra van, az a Fidesz” – Áldozatnak tartja Orbán Viktort a párt egyik képviselője
Hajnal-Nagy Gábor jászberényi önkormányzati képviselő egy interjúban beszélt a pártről. Szerinte a helyi kudarcokért egyértelműen a választókerületét elveszítő, de mégis mandátumhoz jutó Pócs János a felelős.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



Despotikus működést lát a Fideszben, Orbán Viktort viszont bizonyos szempontból áldozatnak tartja Hajnal-Nagy Gábor fideszes önkormányzati képviselő. A jászberényi politikus a Telexnek adott interjúban beszélt arról, hogy a könnyeivel küszködött a legutóbbi testületi ülésen, amikor megtudta, hogy a választókerületét elveszítő Pócs János mégis beülhet a parlamentbe. Hajnal-Nagy szerint ez a döntés megalázó a helyi közösségre nézve. Úgy véli, a Fidesz helyi szintű, 2019 óta tartó folyamatos kétharmados vereségeiért egyértelműen Pócs János a felelős.

A képviselő felidézte, hogy a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz jelöltje mindössze 14 szavazattal kapott ki, amire a párt reakciója a választási eredmény megtámadása volt. „Erről nem kérdeztek meg senkit a helyi Fideszben, hogy mi erről a véleményük. Ez Pócs János egyszemélyes döntése volt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a fideszes tagoknak lehajtott fejjel kellett végigcsinálniuk a megismételt választás kampányát.

Tehát az, hogy ez az ember, aki ezt elkövette a saját közösségével, az most megint ott ülhet a parlamentben.

Hajnal-Nagy Gábor szerint Pócs János tevékenysége idézte elő azt a helyzetet, amiből azóta sem tud felállni a jászberényi Fidesz. Állítása szerint a helyi Fidesz-tagokkal semmilyen egyeztetés nem történt a döntés előtt, egyszerűen csak megtudták, hogy megtámadták az eredményt. Véleménye szerint a megismételt választáson azért szenvedtek súlyos vereséget, mert az emberek nem fogadják el, ha egy párt nem ismeri el a vereségét.

Úgy látja, Pócs János személyesen „építette fel” a későbbi győztes polgármestert, Budai Lórántot azzal, hogy országgyűlési képviselőként folyamatosan vitába szállt vele, és ezzel a saját szintjére emelte.

A legsúlyosabb lépésnek azt tartja, hogy Pócs kirúgatta Budait a kórházi állásából. „El lett mondva, hogy mártírt fog csinálni belőle. (...) Persze, tudjuk, hogy nem csak egy hiba” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a politikai vélemény miatti elbocsátás óriási hiba volt.

A képviselő elmondta, hogy a 2024-es önkormányzati választáson úgy lett polgármesterjelölt, hogy semmi esélyt nem látott a győzelemre. Mivel a helyi Fideszben senki nem akarta elvállalni a jelöltséget, ő jelentkezett. „Mondom, gyerekek, tudjátok mit, ha nem lesz, akkor szóljatok, elvállalom, tök mindegy, úgyis elvernek minket, mindegy” – idézte fel a döntését.

Szerinte a Fidesznek Jászberényben legalább 10-15 évig nincs esélye a visszatérésre.

A párt belső működéséről rendkívül éles kritikát fogalmazott meg. Szerinte a pártban teljhatalmú választókerületi elnökök uralkodnak, nincsenek megfelelő információs csatornák, a kritikát pedig retorzió követi. Mint mondta, a rendszert a feltétlen hűség tartja össze, aminek ékes példája Pócs János.

Hát, hogyha valahol van diktatúra az országban, akkor az mondjuk a Fidesz.

Annak ellenére, hogy diktatúrának látja a párt belső viszonyait, Hajnal-Nagy Gábor továbbra is tagja a Fidesznek, mert a politikájával alapvetően egyetért. „Szerintem iszonyatosan hatalmas az a teljesítmény, amit Orbán Viktor elért” – mondta, kiemelve, hogy a miniszterelnök megpróbálta visszaépíteni azt, amit a rendszerváltás után „kifosztottak” az országból. A NER gazdasági holdudvarát azonban már más kérdésnek tartja, itt már neki is vannak kérdőjelei.

Orbán Viktorral kapcsolatban meglepő kijelentést tett. „Nem csalódtam benne, hanem sajnálom” – fogalmazott, és a riporter kérdésére, hogy áldozatnak tartja-e a miniszterelnököt, azt válaszolta: „Bizonyos szempontból igen.”

Szerintem rengeteg visszaélést követtek el. És ő ezt nem kontrollálta.

Szerinte Orbán egy globális rendszeren belül próbált politizálni, és csoda, hogy 16 évig hagyták vezetni. Úgy véli, a miniszterelnököt a körülötte kialakult körök sodorták bajba, akik visszaéltek a nevével és a hatalmukkal. Hozzátette, hogy szerinte a rendszer kicsúszott az alapítója kezéből. „Na most, ha egy rendszer elmegy ebbe az irányba, akkor kicsúszik annak a keze közül, aki ezt a rendszert létrehozta.”

A Fidesz háborús kampányát teljes tévútnak tartja, a 2022-es győzelmet pedig egy „kegyelmi pillanatnak”, amit Márki-Zay Péter hibáinak és az ukrán-orosz háború kitörésének köszönhettek.

„Szerintem kaptak négy évet ajándékba, de nagyon el kéne gondolkozni a dolgokon” – mondta. Megérti azokat, akik a Tisza Pártra szavaztak, mert jobb világot akarnak, de szerinte ettől nem lesz rendszerváltás, legfeljebb a NER-nek nevezett szisztéma íródik felül.

A Fidesz megújulási esélyeit sötéten látja. Szerinte a párt Pócs Jánossal biztosan nem tud megújulni, Orbán Viktor nélkül pedig nincs Fidesz. „Na most kérdés az, hogy ezt hogy sikerül majd feloldani ezt a nem is annyira látszólagos ellentmondást, hogy meg kéne újulni, de azzal kéne megújulni, akivel úgy tűnik, hogy nem sikerül megújulni. Nem egyszerű” – vázolta a szerinte csapdahelyzetet.

Saját jövőjével kapcsolatban elmondta, eredetileg ki akart lépni a pártból, ha a Fidesz nyer. „Nem nyert, most így nem érzem annyira elegánsnak, hogy kilépjek, úgyhogy most akkor, ha nem zárnak ki, akkor maradok” – közölte. Kíváncsian várja, hogy a rendszer el tud-e mozdulni egy normálisabb működés irányába, vagy megmarad a „hűbéri szisztéma”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bemutatjuk a Decathlon volt vezetőjét, Pósfai Gábort, aki az egyik legfontosabb miniszteri posztot kapja a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a TISZA Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium vezetésére. A közgazdász végzettségű Pósfai korábban a Decathlon magyarországi és ausztriai cégét is vezette.


Magyar Péter csütörtökön újabb két miniszterjelöltet nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányába. Bejelentése szerint Pósfai Gábort, a párt operatív vezetőjét kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére. A jövendő miniszter tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné.

A TISZA Párt elnöke szerint a leendő miniszter a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. Magyar Péter szerint a rendvédelmi dolgozóktól a jövőben azt várják, hogy a munkájukat a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat és a jogszabályokat betartva végezzék.

A jövőben a sport is a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül, ahol a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt kapna az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport és a fogyatékossággal élők sportja, valamint a források hatékonyabb felhasználása.

Alig vette át képviselői megbízólevelét, máris miniszteri felkérést kapott a TISZA Párt budaörsi központú választókerületét megnyerő Pósfai Gábor. Pósfai a 2026. április 12-i országgyűlési választáson nyerte el a mandátumot a Pest vármegyei 2-es számú választókerületben.

Pósfai Gábor 1982-ben született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 2005-ben. Budakeszin nőtt fel, jelenleg Budaörsön él. A kétgyermekes politikus angolul, németül, franciául és olaszul is beszél. Életében a sport mindig is központi szerepet játszott: hétéves kora óta versenyszerűen asztaliteniszezik, a Budaörsi Sport Club játékosa és elnökségi tagja, korábban pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke is volt.

2025. február 3-án Magyar Péter bejelentette, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését.

Üzleti pályafutását 2005-ben a Decathlonnál kezdte, ahol részlegvezetőként indult, majd több áruház igazgatói pozíciója után 2011-ben a cég magyarországi ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a magyarországi áruházak száma tizenkettőről huszonnégyre emelkedett, a cég pedig piacvezetővé vált a sportszerkereskedelmi piacon. 2014-től a horvát és szlovén piacra lépést is ő irányította.

A legnagyobb szakmai kihívást 2018-ban kapta, amikor a francia cégvezetés megbízta a Decathlon ausztriai működésének felépítésével, miután a vállalat korábban kétszer is sikertelenül próbált betörni az osztrák piacra. Az első ausztriai áruházat 2018 augusztusában nyitotta meg Bécs mellett, Vösendorfban, amelyet a Covid-járvány ellenére további egységek követtek. Hat év után, 2024 tavaszán tért vissza Magyarországra.

A politikába 2024 novemberében lépett be, amikor jelentkezett a TISZA Párt „A jövő vezetői” pályázatára. Az operatív igazgatói kinevezését követően azonban családja is a politikai támadások célkeresztjébe került. Magyar Péter nem sokkal a bejelentés után arról beszélt, hogy Pósfai családját és gyerekeit a propaganda zaklatja.

A 2025 végi kétfordulós jelöltkiválasztási folyamat eredményeként Pósfai lett a TISZA jelöltje a budaörsi központú választókerületben. Kampányában a térség fő problémáiként a közlekedési dugókat, a túlterhelt úthálózatot, a tanterem- és pedagógushiányt, az elöregedett közműveket és a helyi vállalkozások finanszírozási nehézségeit nevezte meg.

Pósfai a Decathlon vezetőjeként több társadalmi felelősségvállalási programban is részt vett. A cég ügyvezetőjeként támogatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Utanpotlassport.hu-val közösen elindított „A hónap műhelye” programot, amely az utánpótlás-nevelő műhelyeket díjazta. A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázata révén pedig tíz év alatt 92 alap- és középfokú oktatási intézmény sportlétesítményeinek felújítását segítették.

Képviselőként a döntések előtt az emberek megkérdezését, bevonását és a valódi párbeszédet ígérte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Van esély elkapni az Egyesült Államok elnökét” – Tarjányi Péter a Trump elleni merényletkísérletet elemezte
A biztonságpolitikai szakértő szerint „kijelenthető az elmúlt 22 hónap 3 támadási eseményei alapján, hogy az elnöki védelmi rendszer rosszul működik az USA-ban”.


A Donald Trump elleni múlt szombati merényletkíséretről több videót is megosztott az amerikai ügyész. Az egyiken az látszik, hogy előző nap bejárja a szállodát, majd a másikon már a fegyveres támadó menekülni próbál az épületből, közben a biztonsági emberek között fut át fegyverrel a kezében.

Az események a Washington Hiltonban tartott Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján történtek, ahol a 31 éves Cole Tomas Allen a hatóságok szerint legalább egy lövést adott le. Az elnök sértetlen maradt, a Secret Service egyik tisztjét pedig a golyóálló mellénye védte meg. A gyanúsított egy írást is küldött a családjának, amelyből kiderült, hogy a kormányzat tagjait célozta. Az eset óta Allen ellen az elnök elleni merényletkísérlet miatt vádat emeltek, a hatóságok pedig közölték: nincs bizonyíték arra, hogy a megsérült tisztet baráti tűz érte volna. A támadás után Trump azt nyilatkozta, nem félt, sőt, saját elmondása szerint lassította az ügynökök munkáját, mert kíváncsi volt, mi történik.

A felvételt Tarjányi Péter - író és biztonságpolitikai szakértő a közösségi oldalán elemezte.

A szakértő szerint a Donald Trump elleni támadás során a védelmi rendszer több ponton is hibázott, felmerülhet a „baráti tűz” lehetősége, az elnök pedig a protokollal szembemenve, saját kíváncsisága miatt maradhatott a helyszínen. Tarjányi arra figyelmeztet, a videókon látható hibák miatt újabb támadási kísérlet is várható.

Tarjányi Péter szerint „a merénylő a videók alapján tudatosan készült a támadásra.” Úgy látja, a támadó bejárta a helyszínt és megtervezte a bejutást, de a védelmi zónán belül már rögtönöznie kellett.

A szakértő szerint „maga a behatolás és támadás jól időzített: a védelem külső vonala már a biztosítás végére készül”. Állítása szerint a biztonságiak a rendezvény végéhez közeledve már bontották az ellenőrző kapukat, miközben „a védelem a klasszikus befelé figyelő kör rendszert viszi, nincs kifelé figyelés”.

„A kutyás biztonsági nem detektálja, hogy a kutya bejelez az elkövető feltételezhető felkészülési helyénél, valószínűleg a mosdónál”.

Tarjányi szerint a támadó gyors mozgása meglepte a biztosítókat. „A védelem lassan reagál. Valójában egy rendőr érzékeli a fegyverest, ő lép akcióba és tüzel, a többiek az ő reakciójára mozdulnak”.

A szakértő szerint a lövöldözés során csak a szerencsén múlt, hogy nem sérültek meg többen, és felveti a baráti tűz lehetőségét is, noha a hatóságok ezt cáfolták. „Álláspontom szerint az 1 fő biztonsági NEM az elkövető miatt sérült meg, hanem a videó alapján abszolút benne van a baráti tűz esélye…”

A poszt írója szerint a biztosítók egy része a lövések után visszavonult. „Akik abban az irányba voltak, amerre több lövés becsapódhatott – nem az elkövetőbe –, araszolva eltűntek a mosdó irányába, és feladták a pozíciójukat. Ez első mozgásként a “baráti tűz” miatt érthető, de utána már szánalmas megfutamodás”.

Tarjányi a vezetők kimenekítését is bírálja, mivel szerinte a rádiós kommunikáció alapján a rendszer gyorsan tudta, hogy mi történt.

Úgy fogalmaz, „így végképp érthetetlen az a korábbi videó, ahol az USA alelnökének és elnökének 'menekítésének nevezett bohózata' történik.”

A szakértő a legdurvább hibának azt tartja, hogy az elnök a helyszínen maradhatott. „Az pedig, hogy az USA elnöke – a titkosszolgálat által beismerten – eldönthette, hogy marad egy 'védett' helyiségben a támadás helyszínén az információkat megnézni, mert kíváncsi, abszolút minden védelmi protokollal szembemegy. Agyrém!”

„Kijelenthető az elmúlt 22 hónap 3 támadási eseményei alapján, hogy az elnöki védelmi rendszer rosszul működik az USA-ban.”

Hozzáteszi: „sőt, az is hogy az elnök ebben a témában is 'önjáró'…”

A szakértő komor jóslattal zárja bejegyzését. „Álláspontom szerint lesz próbálkozás újabb támadásra – a videókat elemezve –, mert ha egy szélsőséges megnézi ezeket a képsorokat, úgy fogja értékelni: AHOGY A VÉDELMI RENDSZER MŰKÖDIK MA AZ USA-BAN VAN ESÉLY “ELKAPNI” AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉT” - írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk