ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Dr. Almási Kitti: a járványhelyzetnek vannak nagy nyertesei és nagy vesztesei is

Milyen hatással van ránk jelenleg a bezártság, milyen következményei lehetnek ennek az időszaknak hosszútávon, és mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy ne daráljon be minket ez a helyzet? Erről beszélgettünk dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2021. február 20.



A koronavírus-járvány az életünk számos területén nagy változást hozott, negatív és pozitív értelemben egyaránt. A korlátozások miatt rengeteget változott a társadalmi életünk is: kevesebbet járunk társaságba, otthonról dolgozunk és tanulunk. Néhány hete például olyan fiatalokkal beszélgettem, akik éppen érettségi előtt állnak, vagy már a járványhelyzet alatt végeztek a középiskolában és kerültek a munkaerőpiacra, illetve egyetemre. Meséltek arról, hogyan élik meg az online oktatást, illetve azt, hogy életük talán legmeghatározóbb éveiben nem járhatnak közösségbe: nincsenek nagy bulik, összejövetelek, szalagavatók, ballagások és többnyire a barátokkal is csak a közösségi médiában tudják tartani a kapcsolatot.

A téma folytatásaként most dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal beszélgettem arról, hogy milyen hatással van ránk jelenleg a bezártság, milyen következményei lehetnek hosszútávon, és mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy ne daráljon be minket ez a helyzet.

- Nagyon megoszlanak a vélemények az online oktatás és a home office körül, mert sokan teherként élik meg, viszont valaki sokkal jobban működik így. Neked mik a tapasztalataid, milyen hatással van ez az időszak az emberekre, főként a fiatalokra?

- Ennek az időszaknak vannak nagy nyertesei és nagy vesztesei is.

Általánosságban, ha az otthontanulást vagy az otthoni munkát nézzük, akkor a nagy többségre igaz az, hogy szenved tőle, vagy nehézségeket okoz neki. De ez a fajta életmód nem mindenkinek olyan óriási teher, mint ahogy általánosságban beszélünk róla.

Vannak gyerekek, emberek, akik egyszerűen jobban működnek úgy, hogyha az otthoni környezetben vannak, biztonságban érzik magukat.

Például azokra gondolok, akik nehezebben teremtenek társas kapcsolatokat, esetleg bármilyen kirekesztés, bántalmazás érte őket. Tehát van, aki jobban érzi így magát, sőt attól jobban szorong, hogy mi lesz, ha majd újra vissza kell menni a társasági életbe. Ez már a fiataloknál is megjelent, de még gyakrabban találkozom azzal, hogy a cégeknél, kollégák esetében említik a bezártságnak ezt a hozadékát. Emiatt pedig sok helyen el is gondolkodtak rajta, hogy majd a nagy visszatéréskor valamilyen formában megtartják a home office rendszerét részben vagy egészben azon kollégák esetében, akik otthonról jobban, hatékonyabban tudnak dolgozni.

- Mi a helyzet azokkal, akikre inkább negatív hatással van ez a helyzet? Miért nehezebb az online oktatás számukra?

- Sokan például könnyebben, másképp mernek kérdezni, ha jelen vannak.

A képernyő előtt ülve nem úgy kommunikálnak, mint élőben, és ez nagyon visszafogja a hatékonyságot.

Az online órákon más a szereplésélmény, mint amikor ott ülnek a padban, és mondjuk csak úgy be tudja mondani valaki egy fél szóval, amit gondol. De ez az online térben teljesen más, eleve sokakban az, hogy egy kamera veszi őket, szerepléstudatot kelt, és így nehezebb.

Az viszont, hogy sokkal több az önálló feladat - mert vannak órák, amiket nem mindig tartanak meg, hanem otthoni feladatokra cserélik őket - a nehézségei mellett önállóságra is sarkall, ami aztán később nagyon hasznos lesz.

A gond inkább azzal van, hogy ha a gyerekre még sok más probléma is szakad, például a háztartás, az ebéd elkészítése stb. és ez egyszerre sok.

Ezek is persze olyan szokások, amiket ha most felvesznek, hosszútávon hasznosak, mert később, amikor mondjuk bekerülnek egy kollégiumba vagy albérletbe, tudják kamatoztatni. Csak ez a sok változás most nagyon hirtelen jött, főleg tavasszal. Ezzel a teljes életmódváltással nehezen küzdenek meg, nyilván amellett, hogy nincs meg az a töltekezés sem, hogy mindezt aztán a haverokkal, sztorizgatásokban feloldják.

- Mi a helyzet a társasági élettel? Az szinte tényleg nullára csökkent, a fiatalabb korosztálynak viszont ez egy elég fontos dolog lenne.

- A nagyobb társas összejöveteleket, nyilvános helyeken történő találkozókat hiányolják inkább. A fiatalok többsége egy-két nagyon közeli baráttal megpróbálja most is személyesen tartani a kapcsolatot, de nincsenek baráti társaságok, bulik, spontán találkozások.

Tulajdonképpen abba, amivel a náluk idősebb korosztály már régóta küzd, hogy nem tudnak például szórakozóhelyeken ismerkedni, most belecsöppentek a nagyon fiatalok is. Ők viszont nehezebb helyzetben vannak, mint az idősebbek, mert még kevesebb önismerettel, tapasztalattal rendelkeznek.

Sokan ugyanúgy az online térben alkotott kép alapján próbálnak ismeretségeket kötni, és emiatt az amúgy is nagyon illékony dolgok még inkább előtérbe kerültek. Egyik nap írogatnak egy emberrel, pár nap után meg inkább mással. A másik eset a rákattanás, hogy a távolból nagyon imádják egymást, beleképzelnek valamit a másikba, csak azért, hogy hirtelen tartozhassanak valakihez. Ez pedig nagyon nem kedvez a valódi kapcsolatok kialakításának. Ebben a korosztályban ez azért is nagyon veszélyes, mert ilyenkor érzékenyen formálódik az énkép, hogy én mitől vagyok valamilyen, mitől vagyok értékes, mi szerethető bennem - a visszajelzések alapján. Az online térben viszont egy csomó olyan helyzet nem is tud kialakulni, ami élőben igen. Emiatt pedig nemcsak a valódi értékek nem jönnek felszínre, hanem azok tudnak így tarolni, akiknek eleve jók az ehhez passzoló készségeik és tulajdonságaik, például előnyös külsejűek, vagy jól írnak, fogalmaznak. De azok, akinek olyan szerethető tulajdonságai vannak, amik inkább akkor érvényesülnek, ha személyesen jelen van az illető, most teljesen háttérbe szorulhatnak.

- Az előző cikkemben volt egy fiú, aki például azt mesélte, hogy több osztálytársa is depresszióközeli állapotba került ebben a helyzetben.

- Rengeteg szorongásos zavarral és depresszióval küzdő fiatal van most, akiknek tényleg kicsúszott a talaj a lába alól. Ebben a helyzetben akik támaszt, bázist adhatnak, legfőképp a családtagok, akikkel lehet találkozni. Azoknál a családoknál azonban, ahol eleve társas magányban élnek az emberek, nem szoktak beszélgetni egymással, ott most még nehezebb.

Emellett ne feledkezzünk meg azokról a családokról sem, ahol családon belüli bántalmazás is jelen van, ahol a szülők közötti helyzet most még feszültebb lett, anyagi nehézségekkel, esetleg alkohol problémákkal küzdenek, vagy konkrét fizikai bántalmazás is történik.

Ezek most sokkal nagyobb súllyal nehezednek a fiatalokra, akik eddig napközben nem voltak otthon, esetleg suli után elmentek edzésre, találkoztak a barátokkal.

Számos gyerek ezektől a családi nehézségektől úgy menekült, hogy alig volt otthon. Most pedig ezeknek a nyomasztó körülményeknek a kényszerű elviselése mellett még a tanulásban is önállóságot várnak tőlük.

- Hogyan vehetjük észre, ha tényleg nagy a baj, ha valakit jobban megvisel ez a helyzet? Milyen jelekre érdemes figyelni akár barátként, családtagként?

- Általánosságban arra kell figyelni, hogyha jelentősen megváltozik valakinek a viselkedése. Azért fogalmazok így, hogy általánosságban, mert például, ha valaki eleve csendesebb, mint az átlag, az nem tünetértékű, ha most is kevésbé kommunikatív. Ha azonban nem szokott csendes lenni és most az lett egy ideje, akkor érdemes fokozottan figyelni rá. Mindig önmagához képest kell viszonyítani ezeket a tulajdonságokat, szokásokat. Ha valakitől karakteridegen viselkedést, megjegyzéseket hallunk, fontos a szokásosnál jobban támogatni. A depressziónak számos tünete ismert: kedvetlenség, motiválatlanság, fáradtság, az étkezés és az alvás megváltozása, reményvesztettség. Figyelni lehet a döntéskészségét, azt, hogy örömét leli-e valamiben az a fiatal, illetve jellemzően negatívan látja-e önmagát és a lehetőségeit. Nyilván ezek a tulajdonságok mindannyiunknál előfordulhatnak egy-egy nap erejéig, de ha ez az állapot heteken keresztül fennáll és több jellegzetes tünet is egyszerre, akkor mindenképp gondolnunk kell depresszióra és érdemes szakembertől is segítséget kérni.

- Kívülállóként hogyan tudunk segíteni a jelenlegi helyzetben?

- Ez nagyon függ az egyéni körülményektől is, de a legfontosabb, hogy őt kérdezzük meg, számára mi jelentené a segítséget. Valakinek már az is sokat ad, ha igenis heti egyszer megoldjuk, hogy találkozzunk, sétálunk egyet a az erdőben, valakinek az, hogy csak meghallgatjuk, megint másnak lehet, hogy egy online terapeuta felkutatása lesz a segítség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.


Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült végre, mi számít a legbiztonságosabb alkoholnak
Több mint 340 ezer főt vizsgált a kutatás, hogy megtalálja a legbiztonságosabb alkoholt. Nagyon nem mindegy tehát, hogy mivel koccintasz.


Egy pohár vörösbor a vacsorához: sokak számára ez a kép a megérdemelt pihenés, a kulturált gasztronómia és a mediterrán életérzés szinonimája. De vajon ez a rituálé egy szívbarát szokás, vagy csupán önámítás, amivel az alkoholfogyasztás kockázatait próbáljuk palástolni? A tudomány válasza bonyolultabb, mint gondolnánk.

Friss, több százezres adathalmazt elemző kutatások szerint a bor, mértékkel fogyasztva, valóban a legalacsonyabb kockázati profillal társul a szív- és érrendszeri halálozás szempontjából,

miközben a közegészségügyi üzenet továbbra is kőbe van vésve: nincs biztonságos alkoholszint.

A központi állítás, amely szerint a bor lehet a legbiztonságosabb alkoholfajta, egy nagyszabású, az idei kardiológiai világkongresszuson bemutatott elemzésen alapul. A UK Biobank több mint 340 ezer brit felnőtt adatait feldolgozó munka szerint a mérsékelten bort fogyasztók körében

körülbelül 21 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak.

Ezzel éles ellentétben a sört vagy égetett szeszes italokat előnyben részesítők körében már alacsony fogyasztás mellett is mintegy 9 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki – írja az American College of Cardiology. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek megfigyeléses adatok, amelyek összefüggést mutatnak, de nem feltétlenül jelentenek egyértelmű ok-okozati kapcsolatot. Zhangling Chen, a kutatás vezető szerzője szerint az eredményeik segítenek tisztázni a korábbi, gyakran ellentmondásos bizonyítékokat.

„Még az égetett szeszes italok, a sör vagy a cider alacsony vagy mérsékelt fogyasztása is magasabb halálozáshoz kapcsolódik, míg a bor alacsony vagy mérsékelt fogyasztása alacsonyabb kockázattal járhat”

– tette hozzá a professzor.

A számok mögött azonban ott rejlik a fogyasztás mintázata is. Egy másik, szintén a UK Biobank adataira épülő vizsgálat szerint az étkezéshez kötött, és a hét több napjára elosztott alkoholfogyasztás kedvezőbb kimenetelekkel járt, mint az étel nélkül, vagy ritkán, de akkor nagyobb mennyiségben történő ivás – áll a BMC Medicine tudományos folyóiratban.

De ha nem csak a mennyiség, hanem a „hogyan” és a „mit” is számít, mi különbözteti meg a borivókat másoktól? A különbségek egy része az életmódban keresendő.

A kutatók szerint a borfogyasztók általában jobb minőségű étrendet követnek és egészségesebb viselkedésmintákat mutatnak.

Maga a bor összetétele is szerepet játszhat: a vörösborban található polifenolok elméletileg támogathatják az erek egészségét, bár ez a hatás embereken egyértelműen nem bizonyított.

A száraz vörösbor emellett jellemzően kevesebb cukrot tartalmaz, mint sok hozzáadott sziruppal készült koktél. Míg a nemzetközi szabványok szerint egy száraz bor maradékcukor-tartalma alacsony, addig egyetlen cukros koktél is több tíz gramm hozzáadott cukrot rejthet.

Miközben egyes kutatások a mérsékelt borfogyasztás lehetséges előnyeit vizsgálják, a nagy nemzetközi egészségügyi szervezetek álláspontja sokkal szigorúbb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen fogalmaz: a kockázat az első korty alkoholtól kezdődik, különösen a daganatos megbetegedések szempontjából. „Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholfogyasztási szintről. Nem számít, mennyit iszik az ember – az ivó egészségét érintő kockázat bármely alkoholtartalmú ital első cseppjével elkezdődik” – mondta Dr. Carina Ferreira-Borges az Egészségügyi Világszervezet közleményében.

Az Amerikai Szív Szövetség pragmatikusabb megközelítést alkalmaz:

aki nem iszik, az egészségügyi okokból ne is kezdjen el, aki pedig fogyaszt alkoholt, az tegye mértékkel, és egyeztessen orvosával az egyéni kockázatairól.

Iránymutatásuk szerint a mértékletesség nők esetében napi egy, férfiaknál napi legfeljebb két standard italt jelent, ami nagyjából 1,5 deciliter bornak, egy pohár sörnek, vagy 4 centiliter tömény italnak felel meg.

Bizonyos esetekben pedig még a mérték is túl sok. Várandósság alatt, bizonyos gyógyszerek szedése mellett, máj- vagy hasnyálmirigy-betegségben szenvedőknek, illetve szívritmuszavar-hajlam esetén a teljes absztinencia javasolt.

Összességében a jelenlegi bizonyítékok alapján a bor mértékletes fogyasztása a tömény italokhoz vagy a sörhöz képest valóban kedvezőbb szív- és érrendszeri kockázati profillal társulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bor „védőoltás” a szívnek, és nem ad általános felmentést az alkohol ismert egészségkockázatai alól. A döntést mindig három pillérre érdemes alapozni: az egyéni egészségi állapotra, a fogyasztás mennyiségére és mintázatára, valamint az ital típusára. A hosszú élet receptjében ugyanis a bor legfeljebb fűszer lehet – a fő hozzávalók továbbra is a mozgás, a kiegyensúlyozott étrend, a minőségi alvás és a stressz hatékony kezelése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.


Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Forradalmi kínai találmány: mosószer nélkül is tiszták lesznek a ruháink
Kínai anyagtudósok olyan polimerbevonatot fejlesztettek, ami a textíliákra fújva öntisztulóvá teszi azokat. A „molekuláris vízpáncél” több mint 80 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét.


Mosás, mosószer nélkül? Kínai kutatók olyan, textíliára fújható bevonatot mutattak be, amely a szálak felszínén molekuláris vízpáncélt rendez, és egyetlen öblítéssel eltávolítja a foltok jó részét – a víz- és energiaigényt pedig több mint 80 százalékkal csökkentheti.

Az új eljárás lényege, hogy a kutatók váltakozó pozitív és negatív töltésű polimerek rétegeit fújják a textíliára, legyen az pamut, selyem vagy poliészter. A kialakuló felületen a kéntartalmú szulfonátcsoportok egy ultravékony, rendezett vízréteget vonzanak magukhoz és tartanak a helyükön. Ez a „molekuláris vízpáncélként” leírt réteg fizikai gátat képez a szövet és a szennyeződések között – írja a Live Science.

A kutatók szerint a fejlesztés alapjaiban változtatja meg a tisztításhoz való hozzáállást.

„Ahelyett, hogy mosószerre támaszkodnánk az erősen tapadó szennyeződések eltávolításához, a textil felületét módosítjuk úgy, hogy a foltok eleve ne tapadjanak meg erősen” – magyarázta a kutatás két szerzője.

A laboratóriumi teszteken a bevont anyagokról egyetlen vizes öblítéssel lejött a ketchup-, a chiliolaj- és a szójaszószfolt, a tisztítás hatékonysága pedig elérte vagy meg is haladta a hagyományos, mosószeres mosásét. A számítások szerint a módszer közel 82 százalékkal csökkentheti a mosás víz- és energiaigényét, ráadásul a bevonat a mosás közben leváló mikroműanyag-részecskéket is csapdába ejti, megakadályozva, hogy a szennyvízbe jussanak.

A szakértők szerint a védőréteg megnehezíti, hogy az olajok, ételfoltok, izzadságmaradványok és mikroorganizmusok közvetlen, erős kapcsolatot alakítsanak ki a bevont szál felületével. A módszer hatása több mint száz mosási cikluson át megmaradt.

A háztartási mosásnak jelentős a környezeti lábnyoma a hatalmas vízfelhasználás, a mosószerekből származó vegyi anyagok és a szintetikus ruhákból kioldódó mikroműanyagok miatt.

Ez az elv eltér a korábbi „öntisztuló” szövetekétől, amelyek többnyire a vízlepergető, úgynevezett lótusz-hatásra épültek. Azok a szuperhidrofób bevonatok a vizet egyszerűen leperegtetik magukról, ahelyett hogy a tisztítási folyamatban hasznosítanák.

A kínai kutatócsoport szerint a bevonat előállítási költsége magasabb, mint a hagyományos textíliáké, de a víz-, energia- és mosószer-megtakarítás miatt ez a kiadás a mosószer árától függően akár 15 mosási ciklus alatt megtérülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk