ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Csődbe jutott a Borsalino, ahol évtizedekig gyártották a gengszterek és politikusok kedvenc kalapját

Humphrey Bogarttól Silvio Berlusconiig, Al Caponétól Winston Churchillig művészek, politikusok, és nem utolsósorban gengszterek viselték és tették híressé a legendás kalapot, illetve márkát.

A történet 1857-ben kezdődött Alessandriában, és ugyanebben a piemonti városban ért véget 2017-ben. Két testvér, Giuseppe és Lazzaro Borsalino kalaposműhelyéből nőtt ki a gyár, amely a 20. század elejére az olasz export egyik bajnoka lett. 1914-ben már évi 2 millió belga nyúlszőrből készült nemezkalapot gyártottak, elárasztották a külföldi piacokat, mindenekelőtt az amerikait. Olyannyira, hogy a tengeren túlon, aki „számított”, az Borsalino kalapot viselt. Különösen népszerűek lettek a Fedorák, nagy szélű, elején a két oldalán bevasalt, a korona tetején hosszában betört formájú kalapok. Ez lett kedvence például a rettegett chicagói maffiavezérnek, Al Caponénak, ez is közrejátszott abban hogy a 30-as évektől így ábrázolták a filmekben a gengsztereket.

Így jelenik meg Robert de Niro az Aki legyőzte Al Caponét című filmben (1987), miként Johnny Depp is több mint 20 évvel később a Közellenségben,

amelyben John Dillingert személyesítette meg.

Egészen más jelentést kapott azonban a viselet, amikor a Casablanca nevezetes zárójelenetében Humphrey Bogart Borsalinóban jelenik meg és mondja el Ingrid Bergmannak „nagymonológját”. Addigra azonban olyan történelemformáló személyiségek is behódoltak neki, mint a mexikói forradalmár Pancho Villa, az olasz költő és kalandor Gabriele D’Annunzio, Winston Churchill brit miniszterelnök, de szívesen viselte Ernest Hemingway is. Később szívesen mutatkozott benne François Mitterrand francia köztársasági elnök és Silvio Berlusconi olasz kormányfő is. Ugyancsak az alessandriai cég törzsvásárlói közé tartoztak az amerikai ortodox zsidó közösségek is.

bogey

De maradjunk még a mozi és a kalap közös mítoszánál: 1970-ben készült el a Borsalino című film, amely a 30-as évek marseille-i bandaháborúin keresztül a két szupersztár, Alain Delon és Jean-Paul Belmondo közreműködésével csinált újra világméretű reklámot a kalapnak. Federico Fellini annyira szerette a Fedorát, hogy saját modellt készíttetett magának, és ez egyfajta védjegye lett. Természetesen ezt kellett viselnie alteregójának, Marcello Mastroianninak is a 8 és félben.

A 80-as években Harrison Ford, azaz Indiana Jones fején vált újra fogalommá, és ebben mutatta be jellegzetes táncait Michael Jackson is.

Ekkor már korántsem volt olyan tömegtermelés a Borsalino-kalapokból, mint fél évszázaddal korábban, de kultusza még mindig élt. A legenda azonban nem üzleti kategória: 1987-ben a Borsalino család utolsó leszármazottjai egy milánói vállalkozónak adta el a cég többségi tulajdonát. Néhány évvel később megindult a hanyatlás, miután a cég két fő részvényese, Silvano Larini, a szocialista párt milánói pénztárosa, és Gabriele Cagliari, az olasz állami olajvállalat, az ENI elnöke belekeveredett az akkori olasz politikai osztályt maga alá temető (és Berlusconit a hatalom csúcsára repítő), Tangentopoli néven ismert korrupciós botránysorozatba.

Innentől kezdve a Borsalino újabb és újabb tulajdonoshoz került, végül egy Marco Marenco nevű üzletember adta meg neki a kegyelemdöfést két évvel ezelőtt. Marceno „birodalmában” csak egy kis fiók volt a kalapgyár, amely végül 3,5 milliárd eurós csődöt jelentett. A Borsalinót egy svájci vállalkozó próbálta megmenteni, de ő sem tudott élni a cégbíróság által adott haladékkal:

százhatvan év után a mitikus kalapgyár bezárja kapuit.

Pedig még különleges ajándékkal is meg akarták örvendeztetni a vásárlókat: egy korlátozott példányban készített „160 éves” kalappal, amely az alapító piemonti becenevét, a „Sciur Pipent” kapta.

sciur

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megnéztük, mi történik a textilgyűjtő konténerbe dobott ruhákkal!
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!

Valószínűleg a te szekrényed mélyén is lapul néhány kinőtt, kifakult, lyukas vagy egyszerűen csak megunt ruhadarab. És ha már tudatos vagy, akkor nem a kukába, hanem egy textilgyűjtő konténerbe dobod ezeket. De vajon mi történik velük ezután? Hova kerül a póló, amit öt éve már csak alváshoz hordtál? Vagy a kabát, amit még mindig sajnálsz, de tudod, hogy már kiszakadt és sosem veszed már fel?

Mi nemcsak feltettük ezeket a kérdéseket, hanem utánajártunk a pontos válaszoknak – testközelből! A székesfehérvári válogatóüzemben, a Textrade Kft.-nél jártunk, ahová a MOHU textilgyűjtő konténereiből származó ruhák kerülnek. A TikTok-videónkban megmutatjuk, mi történik a konténerbe dobott darabokkal – a válogatástól az újrahasznosításig.

VIDEÓ: Nézd meg, hogyan zajlik a válogatás, mi történik a darált anyaggal, és hova kerülnek a legmenőbb vintage ruhák!
@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetés te tudtad, hova kerülnek a ruhagyűjtőből a ruhák???? #mohu #gyűjtőkonténer #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az első szűrő: ruhaként még használható?

A folyamat azzal kezdődik, hogy megvizsgálják: egyáltalán viselhető-e még az adott darab. Ha igen, akkor kategóriák szerint szétválogatják – nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők stb. Ezután több körös szortírozás következik, amelyben anyagminőség alapján döntenek a ruhák további sorsáról.

A jobb állapotú darabok európai second hand üzletekben landolnak, a gyengébb minőségűek pedig – lebálázva – afrikai piacokra kerülnek. Van azonban egy különleges szekció is: a „vintage válogató”, ahová a beérkezett ruhák legjobb 1%-a kerül. Ezek a darabok különösen keresettek a menő second hand butikokban, és nem ritkán újra divatot csinálnak abból, amit más már elfeledett.

Mi lesz a teljesen hordhatatlan ruhákból?

Ha a textil már nem hordható – például szakadt, foltos vagy nagyon elhasználódott –, akkor a darálóba kerül. Innen két út vezethet: az egyik az RDF, vagyis az energetikai hasznosítás. Az így ledarált ruhadarabokat erőművekben elégetik, és energiát nyernek belőlük. A másik lehetőség, hogy ipari célokra használják fel őket: például autók hangszigeteléséhez, töltőanyagként vagy tisztítórongyként. Ez már önmagában is sokkal jobb sors, mint a szeméttelep – de ehhez az kell, hogy te jól dönts: ne a kommunális hulladékba dobd a textilt!

Miért fontos ez az egész?

A ruháink előállítása hatalmas környezeti terheléssel jár: rengeteg víz, energia és szennyezés kapcsolódik egy-egy új pólóhoz vagy nadrághoz. Ha ezeket a darabokat elhasználás után egyszerűen elégetjük vagy elásva tároljuk, azzal mindezt az erőforrást elpazaroljuk – ráadásul

sok műszálas textil lebomlás helyett mikroműanyagként szennyezi a földet és a vizeinket.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 3000 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online jelentkezhetnek a MOHU Gyűjtőkonténer igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

És mit tehetsz te?

A legegyszerűbb dolog: ha megválsz egy ruhától, ne az otthoni szemetesbe dobd! Vidd el egy MOHU-s textilgyűjtő konténerhez. Ezekből már több mint 2800 van országszerte, és folyamatosan bővül a hálózat. A legközelebbi konténert könnyen megtalálod a MOHU térképes keresőjében. Ezzel egy apró, de nagyon is számító lépést teszel a fenntarthatóság felé. Minden egyes bedobott ruhadarab esélyt kap az újrahasználatra vagy újrahasznosításra – és közben te is teszel valamit a környezetért!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elképesztő! Letarolta a vihar Soltvadkertet éjjel – képeken a pusztítás
Virágoskertet tett tönkre a jégeső, hatalmas fák dőltek ki, tetők rongálódtak meg Soltvadkerten. A helyiek összefogtak, hogy mentsék, ami még menthető a pusztítás után.

Óriási károkat okozott a vihar Soltvadkerten csütörtök éjjel. A helyiek virágmentéshez kértek segítséget, miután a felhőszakadás szétverte a Fejes Krizantém Kertészetet – számolt be róla a Blikk.

A településen több helyen is fák dőltek ki, ágak zuhantak a háztetőkre, fatörzsek törtek ketté. A MetFigyelő Facebook-oldalán képeket is közzétett a pusztításról.

„Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!”

– írták a fotók mellé.

Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!⛈️

A fotókat köszönjük Csaszi Csaszinak!

Várjuk a képeket, videókat!

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek
„Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben! Felhívást tettek közzé: "Virágmentés! Sajnos az éjszakai orkán erejű szél hatalmas károkat okozott! Ezért a még kisebb sérülést kiheverő virágokra akciót hirdetek a kertészetben!!! Légy te is virágmentő!!!”

A hosszú hétvége heves időjárással indult. Csütörtök este egy kelet felé lassan mozgó csapadékrendszer érte el az országot, amely több helyen záporokat, zivatarokat hozott. Ezek közül az egyik Soltvadkert környékén csapott le.

Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben!

Felhívást tettek...

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek

Szerdán és csütörtök délelőtt még napos, nyárias idő volt, délután Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi melegrekord is. Az esti vihar azonban véget vetett a kellemes időnek, az ország szinte teljes területén zivatarok alakultak ki.

– fűzték hozzá a megdöbbentő képekhez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Szívszorító: ezekre keresett rá Gene Hackman felesége a haláluk előtt segítséget remélve
A két holttestet csak napokkal később találták meg új-mexikói otthonukban. A vizsgálatok ritka fertőzést és krónikus betegségeket állapítottak meg.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.

Betsy Arakawa, Gene Hackman felesége 2025. február 10-én több egészségügyi problémára keresett rá az interneten. Többek között azt próbálta megtudni, hogy „okozhat-e a Covid szédülést?”, illetve utánanézett a megfázás és az orrvérzés kapcsolatának is, írja az Unilad. Másnap lemondta a masszázsidőpontját, mivel Hackman influenzaszerű tüneteket produkált, noha a Covid-tesztje negatív lett. Ugyanezen a napon

oxigénpalackokat rendelt az Amazonról, és többször is megpróbált elérni egy egészségügyi klinikát, de nem kapott ellátást.

Betsy Arakawa február 12-én hunyt el, halálát hantavírus okozta tüdőszindróma okozta. Gene Hackmant február 18-án érte a halál, nála súlyos szívbetegséget és Alzheimer-kórt állapítottak meg. A hatóságok mindkettőjüket február 26-án találták meg otthonukban, a Új-Mexikó állambeli Santa Féban.

A pár három kutyát tartott a házban. Az egyik állat, Zinna, elpusztult, feltehetően kiszáradás és éhezés miatt. A másik két kutya túlélte az eseményeket.

A ház körül több melléképületben rágcsálók jelenlétére utaló nyomokat találtak, a főépületben azonban nem észleltek aktivitást. A vizsgálat során kizárták, hogy szén-monoxid-mérgezés vagy gázszivárgás okozta volna a tragédiát.