ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Gyakran azok a betegek hallanak sikolyokat, akiknek a felmenői megjárták a haláltábort

A skizofréniában szenvedő Zsófi terápiájában sokat segített, amikor rájött: betegségének a holokauszttúlélő nagyszülei sorsához is köze lehet.
Rónyai" style="color:#333">
Rónyai Júlia. Fotó: geralt/Pixabay - szmo.hu
2021. február 09.

Zsófi számára minden 2005-ben kezdődött, amikor elvégzett egy agykontroll-tanfolyamot. Utólag úgy gondolja, ez valamit megbolygathatott a tudattalanjában. Az akkor 36 éves nőnek először téveszméi támadtak, majd hallucinálni kezdett, és a hangok egyre ijesztőbbé váltak.

Ha hangokat nem is hallunk, a legtöbben szembesültünk már vele, hogy időnként irracionális szorongások, netán fóbiák gyötörnek, amiknek nem ismerjük az eredetét. Ma is kevesen gondolják azonban, hogy ennek bármi köze lehet a felmenőinkhez - így Zsófiban sem merült fel ez a lehetőség.

Pedig ma már bizonyított tény, hogy nem kezdjük tiszta lappal az életünket: a szüleink, nagyszüleink traumái nyomot hagynak a DNS-ben, ezáltal pedig az utódoknak is átörökíthetők a fájdalmas emlékek.

“Az ő életük a mi genetikai információnkban is megjelenik, tehát ilyen módon is hat ránk a családi múlt” - mondja Dr. Harangozó Judit pszichiáter, az Ébredések Alapítvány munkatársa. “A pszichiátriai kórképek nagy részében feldolgozatlan trauma állhat a háttérben, ami testi betegségek kialakulásában is szerepet játszhat."

Gondoltam, felvágom az ereimet, hogy ne halljam a hangokat

“Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni, pedig erre nem volt semmilyen racionális alapom. A férjemnek meg is mondtam: nincs értelme már biciklit venni sem, hiszen hamarosan úgysem leszek” - kezdi Zsófi a történetét.

A téveszme kialakulását követően a nő egyre több furcsaságot tapasztalt: többek közt egy zöld mosogatószivacsot látott tücsökké változni az ablakpárkányon. Az is megesett, hogy vezetés közben eltorzult körülötte a tér, mintha a házak kiszökdöstek volna elé az útra, és azt sem tudta, mikor kellene elrántania a kormányt. Emellett elkezdett rémisztő sikolyokat hallani:

“Emlékszem, ott volt előttem egy jó recés kés. Azon gondolkodtam, hogy felvágom az ereimet, ha másképp nem tudom elhallgattatni őket” - mondja.

Zsófinak erről szerencsére sikerült lebeszélnie magát. Ehelyett a János kórház pszichiátriáján kötött ki, ahol paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Innen került Dr. Harangozó Judithoz az Ébredések Alapítványnál, ahol kiderült, depresszióban is szenved.

Gyógyszereket kapott, amik annyira megterhelték a szervezetét, hogy egy hónapig az ágyból sem tudott kikelni. Idővel azonban a tünetei csökkenni kezdtek, és a pszichoterápia is használni kezdett: a nyomasztó sikoltások megszűntek.

Zsófi mégis úgy érezte, valami még hiányzik a múltjából. Többször is elment Hellinger-féle családállításra.

A családállításon a résztvevők egy pszichodrámához hasonló, vezetett foglalkozáson, szerepjáték segítségével próbálják értelmezni, a felmenők és még élő családtagok hogyan jelenhetnek meg egy adott személy sorsában.

Itt merült fel először, hogy a múltjában valamilyen családi titok lappang. Végül édesanyját sikerült rávenni, hogy felfedje a történtek egy részét, mivel ő sem ismerte a teljes igazságot.

Egykori koncentrációs tábor Auschwitzban. Fotó: Jacek Abramowicz/Pixabay

Nagynénjét hitte az anyjának

“Azelőtt utáltam a történelmet - talán ez sem véletlen -, és az is csak a nagymamám temetésén tűnt fel, hogy nem katolikus szertartás szerint zajlik: a nők és férfiak külön oldalra ültek. De csak később tudatosult bennem, hogy zsidó temetést láttam, és hogy ezek szerint anyu és én is zsidók vagyunk” - mondja a nő, aki egyáltalán nem ismerte nagyszüleit. Végül édesanyjától sikerült megtudnia a homályos történet egy részét, amit teljes egészében ő se ismert.

Zsófi anyukája hároméves volt, amikor az ő apukája, a nagyapa, egy Erdély és Budapest közt ingázó szemészorvos öngyilkosságot követett el. A furcsa magyarázat szerint a nagyapa ezt azért tehette, mert a nagymama eladta a ruháit a távollétében.

A nagyapa testvére a nagymamát hibáztatta a történtekért. Magához vette Zsófi anyját, mondván, hogy sógornője alkalmatlan a gyereknevelésre. Ő, a nagynéni nevelte fel a kislányt, akit abban a hitben tartott, hogy az édesanyja.

“Anyunak gyerekkorában csak annyi tűnt fel, hogy az osztálytársai szülei fiatalabbak” - mondja Zsófi, aki sokáig maga is azt hitte, hogy a nagyapja nővére - akinek a temetésén járt - az ő nagymamája.

De mi állhatott a nagyapa rejtélyes öngyilkosságának hátterében? Zsófi annyit tudott meg: felmenője öt napot töltött Auschwitzban, ahol sorszámot tetováltak a bőrébe. Onnan a mauthauseni táborba vitték tovább. Egyetlen ruhával, csontsoványan érkezett haza. 1952-ben meghalt, története pedig ismeretlen maradt.

A nagymamáról még ennél is kevesebbet sikerült kiderítenie: pusztán az a legenda maradt fenn róla, hogy ő is megjárta a haláltábort. Emellett három lánytestvére is volt, akik közül - ha minden igaz - kettőt 1944-ben meggyilkoltak, egyiküket gyermekével együtt.

“Ha hiányos a negatív érzések megélése, titkok képződnek a családban” - mondja Dr. Harangozó. “A trauma hatását az emberi lélek ugyanis "érzésteleníti", néha ki is törli a tudatból az emléket. Ezt mutatja be például Kertész Imre Sorstalanság című könyve, ahol a borzalmas történetet végig tárgyilagosan, az érzéseket eltávolítva írja le.”

Zsófi így a terápiája keretében lassan szembetalálta magát a nagyszülei eltemetett múltjával. Felkavaró élmény volt számára megnézni a Schindler listáját, a Saul fiát, valamint (a témához különösen ajánlható) Born in Auschwitz című dokumentumfilmet. Rájött: a gázkamrában haldokló emberek sikolyai a filmekben éppen olyanok, mint amilyeneket a fejében hallott.

Még megdöbbentőbb volt számára egy sorstársa, a skót származású tapasztalati szakértő, Ron Coleman megfigyelése.

A férfi felhívta rá a figyelmet: habár a pszichózissal élők nagy többsége kötözködő, kritikus hangokat hall, gyakran azok a betegek hallanak sikolyokat, akik felmenői megjárták a haláltáborokat.

A holokauszttúlélők leszármazottaiból álló önsegítő csoportokban sokaknak vannak pszichés problémái. Van, aki pánikbeteg, más bipoláris, megint mások pedig különös fóbiában szenvednek, például nem merik beszappanozni magukat. De az sem ritka, hogy anorexia alakul ki náluk, így élik újra szüleik, nagyszüleik éhezését.

Lelkünkbe kell fogadnunk az áldozattá vált felmenőinket

Dr. Harangozó szerint a súlyos traumák esetében rövid távon életmentő lehet, hogy kitöröljük őket a tudatunkból - de ennek megvan az ára az életünk további részében. A feldolgozatlan érzések ugyanis ott lappanganak a felszín alatt, túlterhelik a tudattalanunkat, és az utánunk jövőknek is átadhatjuk őket. De vajon sikerülhet-e feloldani az öröklött traumák hatását?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megnéztük, mi történik a textilgyűjtő konténerbe dobott ruhákkal!
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!

Valószínűleg a te szekrényed mélyén is lapul néhány kinőtt, kifakult, lyukas vagy egyszerűen csak megunt ruhadarab. És ha már tudatos vagy, akkor nem a kukába, hanem egy textilgyűjtő konténerbe dobod ezeket. De vajon mi történik velük ezután? Hova kerül a póló, amit öt éve már csak alváshoz hordtál? Vagy a kabát, amit még mindig sajnálsz, de tudod, hogy már kiszakadt és sosem veszed már fel?

Mi nemcsak feltettük ezeket a kérdéseket, hanem utánajártunk a pontos válaszoknak – testközelből! A székesfehérvári válogatóüzemben, a Textrade Kft.-nél jártunk, ahová a MOHU textilgyűjtő konténereiből származó ruhák kerülnek. A TikTok-videónkban megmutatjuk, mi történik a konténerbe dobott darabokkal – a válogatástól az újrahasznosításig.

VIDEÓ: Nézd meg, hogyan zajlik a válogatás, mi történik a darált anyaggal, és hova kerülnek a legmenőbb vintage ruhák!
@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetés te tudtad, hova kerülnek a ruhagyűjtőből a ruhák???? #mohu #gyűjtőkonténer #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az első szűrő: ruhaként még használható?

A folyamat azzal kezdődik, hogy megvizsgálják: egyáltalán viselhető-e még az adott darab. Ha igen, akkor kategóriák szerint szétválogatják – nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők stb. Ezután több körös szortírozás következik, amelyben anyagminőség alapján döntenek a ruhák további sorsáról.

A jobb állapotú darabok európai second hand üzletekben landolnak, a gyengébb minőségűek pedig – lebálázva – afrikai piacokra kerülnek. Van azonban egy különleges szekció is: a „vintage válogató”, ahová a beérkezett ruhák legjobb 1%-a kerül. Ezek a darabok különösen keresettek a menő second hand butikokban, és nem ritkán újra divatot csinálnak abból, amit más már elfeledett.

Mi lesz a teljesen hordhatatlan ruhákból?

Ha a textil már nem hordható – például szakadt, foltos vagy nagyon elhasználódott –, akkor a darálóba kerül. Innen két út vezethet: az egyik az RDF, vagyis az energetikai hasznosítás. Az így ledarált ruhadarabokat erőművekben elégetik, és energiát nyernek belőlük. A másik lehetőség, hogy ipari célokra használják fel őket: például autók hangszigeteléséhez, töltőanyagként vagy tisztítórongyként. Ez már önmagában is sokkal jobb sors, mint a szeméttelep – de ehhez az kell, hogy te jól dönts: ne a kommunális hulladékba dobd a textilt!

Miért fontos ez az egész?

A ruháink előállítása hatalmas környezeti terheléssel jár: rengeteg víz, energia és szennyezés kapcsolódik egy-egy új pólóhoz vagy nadrághoz. Ha ezeket a darabokat elhasználás után egyszerűen elégetjük vagy elásva tároljuk, azzal mindezt az erőforrást elpazaroljuk – ráadásul

sok műszálas textil lebomlás helyett mikroműanyagként szennyezi a földet és a vizeinket.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 3000 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online jelentkezhetnek a MOHU Gyűjtőkonténer igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

És mit tehetsz te?

A legegyszerűbb dolog: ha megválsz egy ruhától, ne az otthoni szemetesbe dobd! Vidd el egy MOHU-s textilgyűjtő konténerhez. Ezekből már több mint 2800 van országszerte, és folyamatosan bővül a hálózat. A legközelebbi konténert könnyen megtalálod a MOHU térképes keresőjében. Ezzel egy apró, de nagyon is számító lépést teszel a fenntarthatóság felé. Minden egyes bedobott ruhadarab esélyt kap az újrahasználatra vagy újrahasznosításra – és közben te is teszel valamit a környezetért!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elképesztő! Letarolta a vihar Soltvadkertet éjjel – képeken a pusztítás
Virágoskertet tett tönkre a jégeső, hatalmas fák dőltek ki, tetők rongálódtak meg Soltvadkerten. A helyiek összefogtak, hogy mentsék, ami még menthető a pusztítás után.

Óriási károkat okozott a vihar Soltvadkerten csütörtök éjjel. A helyiek virágmentéshez kértek segítséget, miután a felhőszakadás szétverte a Fejes Krizantém Kertészetet – számolt be róla a Blikk.

A településen több helyen is fák dőltek ki, ágak zuhantak a háztetőkre, fatörzsek törtek ketté. A MetFigyelő Facebook-oldalán képeket is közzétett a pusztításról.

„Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!”

– írták a fotók mellé.

Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!⛈️

A fotókat köszönjük Csaszi Csaszinak!

Várjuk a képeket, videókat!

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek
„Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben! Felhívást tettek közzé: "Virágmentés! Sajnos az éjszakai orkán erejű szél hatalmas károkat okozott! Ezért a még kisebb sérülést kiheverő virágokra akciót hirdetek a kertészetben!!! Légy te is virágmentő!!!”

A hosszú hétvége heves időjárással indult. Csütörtök este egy kelet felé lassan mozgó csapadékrendszer érte el az országot, amely több helyen záporokat, zivatarokat hozott. Ezek közül az egyik Soltvadkert környékén csapott le.

Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben!

Felhívást tettek...

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek

Szerdán és csütörtök délelőtt még napos, nyárias idő volt, délután Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi melegrekord is. Az esti vihar azonban véget vetett a kellemes időnek, az ország szinte teljes területén zivatarok alakultak ki.

– fűzték hozzá a megdöbbentő képekhez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Szívszorító: ezekre keresett rá Gene Hackman felesége a haláluk előtt segítséget remélve
A két holttestet csak napokkal később találták meg új-mexikói otthonukban. A vizsgálatok ritka fertőzést és krónikus betegségeket állapítottak meg.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.

Betsy Arakawa, Gene Hackman felesége 2025. február 10-én több egészségügyi problémára keresett rá az interneten. Többek között azt próbálta megtudni, hogy „okozhat-e a Covid szédülést?”, illetve utánanézett a megfázás és az orrvérzés kapcsolatának is, írja az Unilad. Másnap lemondta a masszázsidőpontját, mivel Hackman influenzaszerű tüneteket produkált, noha a Covid-tesztje negatív lett. Ugyanezen a napon

oxigénpalackokat rendelt az Amazonról, és többször is megpróbált elérni egy egészségügyi klinikát, de nem kapott ellátást.

Betsy Arakawa február 12-én hunyt el, halálát hantavírus okozta tüdőszindróma okozta. Gene Hackmant február 18-án érte a halál, nála súlyos szívbetegséget és Alzheimer-kórt állapítottak meg. A hatóságok mindkettőjüket február 26-án találták meg otthonukban, a Új-Mexikó állambeli Santa Féban.

A pár három kutyát tartott a házban. Az egyik állat, Zinna, elpusztult, feltehetően kiszáradás és éhezés miatt. A másik két kutya túlélte az eseményeket.

A ház körül több melléképületben rágcsálók jelenlétére utaló nyomokat találtak, a főépületben azonban nem észleltek aktivitást. A vizsgálat során kizárták, hogy szén-monoxid-mérgezés vagy gázszivárgás okozta volna a tragédiát.