SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Cardi B eléggé kiborult Trump győzelmén: Istenre esküszöm, hogy tönkreteszlek titeket, takarodjatok előlem

A sztárvilág is reagált az elnökválasztás eredményére. Tarantino Amerikát temeti, Rob Scchneider és Kevin Sorbo örül.


Bár a hivatalos eredményre még várni kell, már kijelenthető, hogy Donald Trump nyerte a november 5-i elnökválasztást, így négy év után visszatér a Fehér Házba az USA 47. elnökeként.

Trumpnak azóta már sorra gratuláltak a világ vezető politikusai, Orbán Viktorral pedig már telefonon is beszéltek:

Az elnökválasztás eredményére azonban az amerikai sztárvilág is reagált: mindenki a vérmérséklete szerint. Trump egyik leghangosabb támogatója talán Elon Musk volt, a techmilliárdos pedig nem is leplezte mennyire örül az eredménynek.

„Az amerikai emberek kristálytiszta felhatalmazást adtak Trumpnak arra, hogy változtasson” - írta az X-en Musk.

Rob Scchneider színész is igen lelkes tűnt a republikánus jelölt győzelme után. Ő az X-en azt írta:

„Mondhatnak bármit. Az ellene tanúsított vádaskodásokkal, a letartóztatással, a rágalmazással és azzal, hogy Hitlernek nevezték, illetve gyűlöletet és erőszakot szítottak vele szemben, nem mentek semmire. Donald J. Trump lesz az Egyesült Államok 47. elnöke. Isten áldja Amerikát!”

Rövid, de velős állásfoglalást osztott meg a Hercules sorozat sztárja, Kevin Sorbo is.

„Krisztus a király, Trump az elnök. Jó éjszakát” - írta az X-en a színész.

A demokrata jelöltnek szurkoló hírességek azonban érthető módon igen csalódottak voltak. Az Egy rém rendes család színésznője, Christina Applegate például aktívan kampányolt is Kamala Harris mellett. Ő azt írta az X-en:

„Miért? Csak indokoljátok meg, miért? A gyerekem zokog, mert a nőként őt megillető jogait akár el is vehetik tőle. És ha ezzel nem értesz egyet, kérlek, kövess ki!”

Quentin Tarantino sem fogta vissza magát: a híres rendező egyenesen Amerika haláláról posztolt az Instagram-oldalán, később pedig azt írta: „Elképzelem, ahogy a gyerekednek elmondod, hogy egy 34-szeresen elítélt rasszista és szexista bűnözőre szavaztál, és büszke erre büszke is vagy”.

A legjobban azonban talán Cardi B borult ki Trump győzelmén. A rapper az Instagram-oldalán indított egy élő adást, amelyben magából kikelve küldte el melegebb éghajlatra a Trump-szavazókat.

„Istenre esküszöm, hogy tönkreteszlek titeket, takarodjatok előlem. Elegem van belőletek. Égessétek el a kib*szott sapkáitokat, ti s*ggfejek. Nagyon szomorú vagyok”.

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sokáig titokban tartottam, ki az édesapám” – Áder János lánya Kínában lett sikeres festőművész, szerinte Magyarországon nehezebb boldogulni, mert kicsi a piac
Áder Orsolya eleinte DJ-ként kezdett új életet Kínában, majd a koronavírus-járvány alatt megtanult festeni, mostanra pedig már igencsak jól keres a képeivel.


Budai szuterénből a legmenőbb kínai galériákig vezetett Áder Orsolya kalandos útja. A 32 éves, rózsaszín hajú, tetoválásokkal és piercinggel díszített festőművész Kínában Mulán néven már befutott alkotó, míg idehaza a legtöbben még csak most ismerik meg a nevét. Legutóbb a február 9. és 15. között megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken robbant be a köztudatba, amikor Merő Péter divattervező záróruháját és egy táskát is ő festett meg. A művész édesapját, Áder Jánost, Magyarország korábbi köztársasági elnökét annál többen ismerik.

Áder Orsolya a Blikknek elmondta, idehaza egyelőre egy budai ház alagsorában van a műhelye, mivel ideje nagy részét Kínában tölti. Úgy látja, a távol-keleti országban könnyebb érvényesülni.

„Az igazság az, hogy Magyarországon nehezebb boldogulni, hiszen itt kicsi a piac” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a kínaiak kifejezetten szeretik és tisztelik az európaiakat.

Életútja már korán nemzetközi irányt vett: tinédzserként Brüsszelben kezdte a gimnáziumot, amíg édesapja európai parlamenti képviselő volt, majd Londonban szerzett business manager diplomát. „Ezt követően éreztem úgy, hogy idegen kulturális hatásokra vágyom, ezért Kínába költöztem” – mesélte.

Kezdetben DJ-ként dolgozott, a festészet a koronavírus-járvány idején lépett az életébe, amikor hazaköltözött, és a karantén alatt autodidakta módon sajátította el a technikákat. Első kiállítása Budapesten, az Abigail Galériában volt, de a szíve visszahúzta Kínába. A visszatérés azonban nem volt zökkenőmentes: három kínai oltás kellett hozzá, a szigorú lezárások miatt pedig három hónapig a lakását sem hagyhatta el. Az embert próbáló hetek után azonban rátalált egy menedzser, és karrierje felívelt. Munkái ma már keresettek: kisebb képei 800-900 euróért kelnek el, de egy nagyméretű festményéért egy kínai gyűjtő 10 ezer eurót, vagyis mintegy 3,8 millió forintot fizetett.

A sikerhez vezető úton tudatosan nem támaszkodott családi hátterére.

„Sokáig még a kinti barátaim előtt is titokban tartottam, ki az édesapám. Nem akartam hogy kiderüljön, mert nem a nevemmel vagy a származásommal akartam előrébb jutni, hanem azzal, amit tudok”

– hangsúlyozta.

A divatvilággal való együttműködése sem új keletű. A Fashion Weeken bemutatott, Ördög Nóra által viselt táskával és ruhával megkoronázott projektet megelőzte egy 2025 végén, 2026 elején a budapesti Villa 11-ben tartott „Multiverse” című kiállítása, ahol Merő Péterrel már bemutattak közös, festett ruhadarabokat. Nemzetközi jelenléte is egyre erősebb: 2021-ben Madridban, a Galeria Azurban állított ki, 2023 decemberében pedig a New York-i Liszt Intézet szervezésében nyílt önálló tárlata a Gallery MC-ben. Tavaly októberben Fuzhou-ban, a Kína–Magyarország Kulturális Cserehét keretében, majd decembertől idén februárig Shenzhenben, a He Xiangning Művészeti Múzeumban is láthatták a munkáit.

Bár a New York-i, intézményi hátterű bemutatkozása kapcsán felmerültek kritikus hangok a családi háttér szerepét firtatva, Áder Orsolya következetesen távol tartja magát a politikától. A tervei szerint néhány hét múlva visszautazik Kínába, hogy tovább építse ottani karrierjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Újabb versenyzők búcsúztak A Nagy Duettből: a kiesők meg sem lepődtek, hogy nekik kellett távozni
A műsor vasárnap esti élő adásában ismét a zsűri és a nézők döntése alapján dőlt el, kinek ért véget a verseny. A búcsúzók önkritikusan bevallották, hogy megérdemelten estek ki.


Újabb versenyzők távoztak A Nagy Duettből a második élő adás után vasárnap este, ahol már csak nyolc páros és egy trió állt színpadra, miután az előző héten Stana Alexandra és Galambos Lajos búcsúzott a show-tól.

Az élő show-t Kovács Áron és Gesztesi Panka nyitotta meg egy ütős produkcióval, őket Gáspár Bea és Peter Srámek követte, akik a Micsoda nő ez a férfi című slágerrel arattak sikert; Bea színpadi jelenlétét a zsűri külön kiemelte. Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás a múltba repítették a közönséget a Just A Gigolo című dallal, majd Vastag Csaba és Domján Evelin az Aranyhaj és a nagy gubanc betétdalával idéztek mesébe illő pillanatokat. Utánuk a Bódi Hunor és Megyer Péterffy Lili Lelle oldalán egy energikus gladiátor-produkcióval léptek színpadra. Bár a tempóban elcsúsztak, az ítészektől valamivel jobb értékelést kaptak, mint legutóbb.

Curtis és felesége, Barnai Judit a Most múlik pontosan-nal hatottak meg mindenkit, több zsűritag is 10 ponttal jutalmazta őket. Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó a Szerelemdoktor című UFO-slágerrel taroltak, Pákó pedig Dr. Love-ként még a vendégzsűri Leticia Calderónnak is üzent "latinul". Az est csúcspontját Lengyel Johanna és Schobert Norbert Jr. hozta, akik a Kriss Kross Jump című slágerével maximális pontszámot érdemeltek ki a zsűritől. Az est zárásaként Lakatos Laci és Tolvai Reni teremtett latinos hangulatot a Las Ketchup dalával.

A produkciók után a feszültség tapinthatóvá vált, amikor kiderült, kik kerültek a veszélyzónába: a műsor egyetlen triója, Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó, valamint Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás. A zsűri döntése alapján Pákóék folytathatták a versenyt. Ezután a nézőkön volt a sor, akik Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás duóját mentették meg a szavazataikkal.

Így végül Péterffy Lili Lelle és a Bódi ikrek számára ért véget A Nagy Duett. A kiesés után a sok negatív kritikát bezsebelő testvérek egyértelműen kimondták, hogy nem volt sok keresnivalójuk a műsorban, gyakorlatilag mindenki jobb volt náluk, éppen ezért nem szomorkodtak a búcsúzás miatt. „Ez nem a mi utunk!” – fogalmaztak.

A nyolcadik évadban a Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Horváth Tamás és Kasza Tibi alkotta állandó zsűri mellett minden adásban egy-egy világsztár is helyet foglal, ezúttal a sorozatsztár Leticia Calderón értékelte a produkciókat. A verseny jövő vasárnap folytatódik a maradék nyolc párossal.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ahogy Ramóna, úgy én sem vettem fel fehérneműt” - Leticia Calderón pikáns vallomással sokkolta A Nagy Duett zsűrijét
A mexikói telenovella-ikon Budapestre érkezett A Nagy Duett vendégzsűrijeként, és egyetlen mondattal vette át az irányítást. De vajon mit szóltak ehhez a zsűritársak?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 22.



Leticia Calderón, az Esmeralda világhírű főszereplője egy igencsak pikáns kijelentéssel indította a szereplését A Nagy Duett zsűrijében február 22-én. A színésznő ezzel Lékai-Kiss Ramóna előző heti, nagy visszhangot kiváltó megjegyzésére reagált, miszerint Gábor Zsazsa ihlette ruhájához ő sem viselt alsóneműt. Az Esmeralda sztárja azonnal felvette a fonalat:

„Ahogy Ramóna, úgy én sem vettem fel fehérneműt, úgyhogy, fiúk, viselkedjetek rendesen, legyetek jó fiúk”.

A TV2 show-jának nyolcadik évadában ugyanis minden élő adásban egy-egy világsztárral bővül a Liptai Claudia és Till Attila által vezetett műsor zsűrije, amelynek állandó tagjai Stohl András, Lékai-Kiss Ramóna, Kasza Tibi és Horváth Tamás. A február 15-i adásban a Betty, a csúnya lány főszereplője, Ana María Orozco értékelte a produkciókat, most vasárnap pedig a tízéves Izaura TV meghívására érkezett a mexikói telenovella-ikon.

Az est sztárvendége Tilla segítségét kérte, hogy lesétáljon a színpad lépcsőiről, majd a közönséghez és ítésztársaihoz szólt.

A művésznőt lenyűgözték Budapest épületei, de mint fogalmazott, „a legnagyobb érték az emberek, amilyenek az emberek” itt. Egy közönségtalálkozóra is volt alkalma látogatása során, ahol meghatódott a magyar rajongóktól, akik ajándékokkal halmozták el. A latin-amerikai színésznő azt is kimondta, énekelni nem tud, ő szórakozni jött.

Az első adásban Curtis és Barnai Judie, Galambos Lajos és Stana Alexandra, valamint Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás került a veszélyzónába. A zsűri végül Curtiséket mentette meg, a két másik páros közül pedig a nézők Gallusz Nikolettre és Gajdos Tamásra voksoltak a legtöbben, így Stana Alexandra és Galambos Lajos párosa rögtön az elején távozott a versenyből.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
G.w.M visszautasítja, hogy megvette őt a Fidesz: Nem az vagyok, aki hátra vágja magát pár gurigáért
A rapper szerint gusztustalan, aki a bátyja betegségét uszításra használja. A Pride-ot emlegetőknek üzent: hol van az elfogadás, ha más a világnézet?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 22.



Hosszú Facebook-posztban reagált az őt ért vádakra Varga Márk, azaz G.w.M. A rapper azzal kezdi bejegyzését, hogy 15 éve van jelen a közéletben, de ilyet még soha nem látott. Állítása szerint gyerekkora óta a közösségi felületeken van, és innen építette fel a karrierjét, a nagyobb áttörése 2013-ban jött el. Mindig elmondta a véleményét és szerinte példát mutatott sok embernek, még ha ez másoknak nem is tetszett, vagy rongyrázásnak élték meg.

A posztjában azt írja,

hányingert keltő uszítás és rossz dolgok vannak jelen a közösségi médiában, és részben ezért kezdett el felszólalni.

Úgy látja, korábban a választások idején nem volt példa hasonlóra.

„Konkrétan

azért, mert elmondom, hogy szeretem a hazámat, vagy próbálom a pozitív dolgokat a saját követőim elé tárni, hogy ne csak a sz@r jöjjön az emberekkel szemben, azonnal baloldali influenszereket állítanak rám és hazugságnak próbálják beállítani például a bátyám betegségét!

Gusztustalan egy patkány, aki más család betegségét/bánatát, az uszításra, vagy bármilyen célra használja. Miért hazudna egy normális ember ilyet?!” – teszi fel a kérdést a bejegyzésben.

A rapper visszautasítja azokat a vádakat, hogy a Fidesz megvette volna.

„Engem meg vett a fidesz? Miért? Világ életemben megcsináltam a magamét, nem az vagyok, aki hátra vágja magát pár gurigáért, vígan megélnék »csak« a jogdíjaimból,

mert több mint 536.000.000 lejátszásnál vagyok YT-n, ami csak egyre nő és termel, emellett számtalan bizniszem dübörög évek óta…. ennyire barmok ne legyetek már!” – írja. Hozzáteszi, a jelenlegi kormánnyal sem ért egyet mindenben, de a legtöbb részével igen, és

szerinte jelenleg nincs alkalmasabb párt. Példaként említi, hogy a romák integrációja kifejezetten egyre sikeresebb.

G.w.M a posztjában képmutatással vádolja kritikusait.

„Ne keverjetek össze azokkal a bohócokkal, akik abból élnek, hogy interneten egy szelfi kamerába okoskodnak, bántanak másokat, azért mert másak, mert én így látom!

A Pride-ért tudtok háborogni, hogy elfogadás így-úgy, viszont amint más valaki világnézete, azonnal köddé válik az elfogadás?!” – fogalmaz. A bejegyzést azzal zárja, hogy nem fog válaszolni a szerinte fizetett, uszító influenszereknek, és békére szólít fel, mondván, bízni kell a demokráciában.

A rapper február elején több TikTok-videóban is méltatta a romák társadalmi előrelépését, és gratulált Gáspár Evelin külügyminisztériumi munkájához. Később arról is posztolt, hogy egy közeli rokona jól van egy beavatkozás után, amiért köszönetet mondott a kórházi dolgozóknak. Molnár Áron színész-aktivista erre egy videóban azt állította, G.w.M évekkel ezelőtt megkérdezte tőle, hogy beállna-e a Fidesz mellé „egy nagyon nagy összegért”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk