ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Bevásárlásnál egyre inkább vadásszuk az akciókat

Hajlandók vagyunk eleve úgy megszervezni a bevásárlást, hogy oda menjünk, ahol jobb árakra számítunk – többek között ez is kiderült a Tescóval közösen készített felmérésünkből.

Link másolása

Amikor a hírekből mást sem hallunk, mint hogy emelkedik az infláció, akkor egyre fontosabbá válik, hogy a napi bevásárlásokat minél gazdaságosabban intézhessük.

De vajon mik erre a legjobb módszerek? És mennyit segítenek a kiadások kordában tartásában a boltláncok akciói?

Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána a Tescóval közösen készített kérdőívünkben, amellyel nemrég itt a portálunkon találkozhattatok.

1097-en válaszoltak a vásárlási szokásokkal kapcsolatos kérdéseinkre – ezúton is köszönjük a kérdőívet kitöltő olvasóinknak a közreműködésüket.

Az 55 felettiek a legtudatosabb vásárlók

Valószínűleg senkit sem lepünk meg azzal, ha kijelentjük: csaknem mindenki jelentős áremelkedést tapasztal, ha vásárolni megy.

A megkérdezettek 83%-a szerint 10%-kal is nagyobb mértékben nőttek az árak a tavaly ilyenkor tapasztaltakhoz képest. Leginkább pedig az 55 év felettiek érzik a drágulást, akiknél ez az arány 87%.

Ilyenkor logikus lépés, hogy mindenki megpróbál okosan költeni – hacsak nem volt már eddig is ez a szokása, mint a válaszolók csaknem háromnegyedének (73%). Az 55 felettieknél ez az arány még nagyobb: 86%-uk mondta azt, hogy már eddig is kereste a spórolás lehetőségét.

A jól megtervezett bevásárlásnak az egyik módja, ha kihasználjuk a különböző akciókat. A kérdőív kitöltői többféle választ is megjelölhettek azzal kapcsolatban, hogy ők milyen módon élnek a kedvezményekkel, hogyan követik az akciókat. A legnépszerűbb lehetőségnek az bizonyult, hogy a boltban, vásárlás közben figyelnek fel az akciós termékekre – 58% adta meg ezt az opciót. A szórólapok és a reklámújságok is népszerűek, sokan átnézik, hogy képbe kerüljenek az akciókkal (54%), és a megkérdezettek több mint negyede (28%) letöltötte valamelyik áruházlánc applikációját és onnan tájékozódik.

Minden megoldás jól jön, ami segít abban, hogy kevesebbet költsünk

Sokat segíthet a költségek kordában tartásában, ha tudjuk, mit is akarunk vásárolni és ahhoz próbáljuk tartani magunkat. Éppen ezért a kérdőívet kitöltők 42%-a mindenképpen bevásárlólistával indul el a boltba, és nem is nagyon tér el attól.

A válaszolók több mint egyharmada (35%) pedig az alapján tervezi meg a vásárlásait, hogy mit hol kap meg olcsóbban.

A Tescónál árgarancia segíti a vásárlást

„Tisztában vagyunk vele, hogy az infláció milyen kihívásokat jelent a háztartásoknak. Hogy segítsünk a minél olcsóbb bevásárlásban, országszerte 198 üzletünkben, valamint online is 'árgarancia' jelöléssel hívjuk fel a figyelmet azokra a leggyakrabban keresett, illetve alaptermékekre, amikre árgaranciát vállalunk.

Ez egy több mint 600 árucikkből álló választék, amelynek az árát minden héten összehasonlítjuk a versenytársainknál érvényes árakkal, és vállaljuk, hogy azokat alacsonyabb szinten tartjuk. Ha ezeket az árucikkeket máshol mégis olcsóbban lehet megvenni, visszafizetjük a különbözetet” – mondja Szilva Mónika, a Tesco vásárlási élményért felelős igazgatója.

Akciókat vadászva szervezzük meg a vásárlást

A vásárlás helyszínének megválasztásában első helyen az számít, hogy hol vannak épp akciók, második helyre kerül a bolt közelsége, harmadik helyen pedig azt tartjuk fontosnak, hogy hol szoktuk meg a vásárlást, mennyire ismerjük ki magunkat az adott üzletben.

Ha szeretnénk kedvezményekhez jutni és kedvezőbb árakon vásárolni, érdemes törzsvásárlói kártyát használni annál az üzletláncnál, ahol gyakran vásárlunk.

Sokan gondolják ezt így, mert törzsvásárlói kártyával, klubkártyával a megkérdezettek 85%-a rendelkezik, kétharmaduknak több láncnál is van kártyája. A válaszolók több mint fele (51%) pedig rendszeresen ki is használja az ezzel járó kedvezményeket.

Jó megoldás lehet a Tesco Clubcard

„Vásárlóink a Tesco Clubcard használatával is spórolhatnak. Hetente több száz terméket eleve kedvezőbb áron vásárolhatnak meg a Tesco Clubcarddal olcsóbb program keretén belül, mint a hűségkártyával nem rendelkezők. Ráadásul a vásárláskor pontokat is gyűjtenek, amelyeket később utalványok formájában válthatnak be.

Emellett kuponokat és személyre szabott ajánlatokat is kapnak, amelyekkel kedvezménnyel jutnak hozzá az általuk kedvelt termékekhez. A nyugdíjasok pedig minden kedden további 5% kedvezményt kapnak a vásárlásuk végösszegéből, ha használják Tesco Clubcard kártyájukat” – teszi hozzá Szilva Mónika.

A cikk a Tesco támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: