ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Az emberi kaméleonok veszélyesebbek, mint hinnéd

Ahány ember él a földön, annyiféle jellem létezik. De vannak közöttük olyanok is, akik jellemvonásaikat aszerint váltogatják, hogy éppen milyen környezetbe kerülnek. Ők az emberi kaméleonok.


A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési körünk, tulajdonságaink kultúráról kultúrára, emberről emberre változnak, és bár az elfogadás hiánya sok konfliktushoz vezet, változatos emberi megnyilvánulásaink érdekessé és tartalmassá is teszik az életünket. Te ilyen vagy, én egy kicsit más, a harmadik ember mindkettőnkre hasonlít valamiben, a negyedik mindkettőnktől nagyon különbözik.

Élnek azonban olyan emberek is közöttünk, akik jellem címszó alatt egymaguk képesek egy teljes színskálát felvonultatni – és teszik mindezt annak függvényében, hogy éppen mi az érdekük.

Akitől bármilyen hasznot remélnek, azzal nyájasan beszélnek,

aki viszont nincsen hasznukra, az a felmosóronggyal kerül egy kategóriába. Akit önmaguknál erősebbnek gondolnak, annak bólogatnak (mondjon bármekkora baromságot, vagy kövessen el bármilyen alávaló tettet), akit viszont gyengébbnek hisznek, azzal rendre éreztetik saját képzelt felsőbbrendűségüket. Amit tegnap valaki másnak mondtak, azt ma neked simán letagadják, és teljes meggyőződéssel érvelnek az ellenkezője mellett.

Ők az emberi kaméleonok. Úgy váltogatják a színűket, hogy mindig illeszkedjenek a környezetükbe. És bár rövidtávon általában kevesebb kárt okoznak, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek, hosszútávon azonban bizonyos szempontból náluk is veszélyesebbek.

Szín-játék

Szerepeket játszunk, ezt mindannyian tudjuk. Minél több helyen próbáljuk megállni a helyünket, annál több szerepet veszünk magunkra, és ezzel önmagában nincs is semmi gond. Amikor a gyermekünkről van szó, szülői szerepünk eltöröl minden mást, mert nem olyan fontos. Amikor hivatalos ügyeket intézünk, megnyilvánulásaink is hivatalosabbá válnak.

Amikor barátokkal vagy szűk családi körben vagyunk, lazább stílusra váltunk. Máshogy viselkedünk egy díszvacsorán, és máshogy a strandon, máshogy szólunk egy idegenhez, és máshogy a hozzánk legközelebb állókhoz. És ez teljesen természetes – sőt, legtöbbször még kifejezetten hasznos is.

kameloen1

Van azonban a szerepeink mögött valami, ami – jó esetben – összeköti mindegyiket, és ami egy jól meghatározott egységgé formálja életünk egyes színterein mutatott jellemvonásainkat: egy határozott erkölcsi értékrend. Egy olyan irányvonal, amiről nem térünk le, akár a legközelebbi szeretteinkről, akár a legtávolabbi, számunkra legellenszenvesebb emberekről van szó. Mert van bennünk tartás. Gerinc.

Nem tagadjuk meg azt, amiben őszintén hiszünk, bárkivel is beszélgetünk, vagy bármilyen helyzetbe is kerülünk. Nem szidjuk a háta mögött azt, akinek az arcába mosolygunk. Amit az egyik embernek mondunk, azt a másik előtt is felvállaljuk. És még számos más példával leírható az, amit így tudok röviden megfogalmazni: emberi értékeink nem engedik, hogy egy bizonyos szint alá süllyedjünk.

De nem mindenki van ám ezzel így. Vannak, akiket nem korlátoz a tetteikben semmiféle határozott értékrend, mert nincsen nekik ilyen. És most nem a pszichopatákról beszélek, mert nekik nagyon is határozott az értékrendjük (igaz, hogy önmagukon kívül senki más nem szerepel benne), hanem azokról az emberekről, akiknek tök mindegy, merre vezet az útjuk, csak szélirányban legyen.

kameleon3

Sokszor fel sem ismerjük az ilyen embereket. Velünk kedvesek, ezért elkönyveljük őket jó arcnak, de azt, hogy másokkal mit művelnek, vagy észre sem vesszük, vagy ha mégis, akkor is elfogadjuk rá a magyarázatukat. Mert az mindig van. Magyarázattal mindig készülnek, hogy kivel mit miért tesznek, és azt is bebizonyítják neked (ha hagyod), hogy amit feléd mutatnak, az az igazi jellemük, míg a másokkal szembeni negatív megnyilvánulásuk, aminek véletlenül tanúja lehettél, tulajdonképpen saját erkölcsi magaslataik kifejeződése. Ők csak tanítanak. Ők csak igazságot szolgáltatnak. Ők csak a békéért harcolnak (mintha lehetne harcolni valamiért, aminek pont a harcmentesség a lényege).

Az ilyen emberek mint a takony, úgy folynak be minden résbe, amit találnak. Mindenhová, ahol egy gerinccel rendelkező, erkölcsi értékeihez ragaszkodó ember számára túl szűk lenne a hely.

A valódi mérce

Rég volt már az az idő, amikor én az emberek szavaira figyeltem. Ma már csak a tettek érdekelnek, és azok közül sem csak az engem közvetlenül érintők, hanem minden, amit embertársaink és a Föld többi élőlénye felé mutatunk. Fajtól, kortól, nemtől, vallási, politikai vagy bármilyen más hovatartozástól függetlenül.

Engem tisztelsz, de lenézel egy kisgyereket? Akkor kicsit sem tudlak tisztelni téged, bármit is mondasz nekem. Rám mosolyogsz, de ráordítasz a téged lelkesen üdvözlő kutyámra? Akkor Te nem vagy jó ember a szememben. Kedvesen elbeszélgetünk a kávézóban, de bunkó vagy a pincérrel, csak mert nem tetszik az italod hőfoka? Akkor könnyen lehet, hogy most ültünk be együtt utoljára bárhova. Vigyorogsz a vezérigazgatóra és a főorvosra, de szarba sem veszed a takarítónőt, a portást és a diák gyakornokot? Akkor csak remélni tudom, hogy egyetlen gyermek sem fog az életről tanulni tőled.

kameleon2

Ahogy Márai Sándor nagyszerűen megfogalmazta: "Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme." Ezt pedig soha nem az alapján tudod leszűrni, hogy valaki milyen képet tol magáról közvetlenül az arcodba, hanem abból, hogy hogyan bánik azokkal az emberekkel és más élőlényekkel, akiktől nem remél semmiféle hasznot, és akik bármilyen formában kizökkentik őt abból az ideális állapotból, amit magáról láttatni szeretne.

Igen, hibázunk mindannyian. Igen, legjobb szándékunk ellenére is lehetünk néha seggfejek, mert mindannyiunknak vannak gyengeségei vagy gyengébb napjai. De míg az első hiba valóban lehet hiba, a második, a harmadik és a sokadik már nem az – azt már úgy hívják, hogy döntés. Döntés, aminek a következményei nemcsak a döntéshozót érintik, hanem mindenkit, aki kapcsolatba lép, vagy kapcsolatban marad vele.

Ezért zárom ki őket

Talán már Te is érzed, miért mondtam azt az elején, hogy az ilyen emberek veszélyesebbek lehetnek, mint azok, akik nyíltan gyűlölnek. Az őszinte ellenségeidtől ugyanis pontosan tudod, hogy mire számíthatsz, de a jellemük színeit kaméleonként váltogató emberek nagyon kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. Lehet, hogy az ilyen ma éppen mosolyog rád, de holnap... holnap már új nap lesz. Aki veled kedves, de másokat megaláz, annál lehet, hogy holnap már te is a "mások" kategóriájába esel. Tudod, ahogy fúj a szél – ahogy az érdekek kívánják éppen.

kameleon4

Ezért figyelek már nagyon a jelekre. Nemcsak azt nézem, hogy velem hogyan viselkedik valaki, hanem azt is, hogy másokkal mit tesz. Mert ha nem találom azt a láthatatlan, a tettekből mégis könnyen érezhető erkölcsi szálat, ami összefűzi egy ember cselekedeteit, akkor tudom, hogy az az ember veszélyes. Tudom, hogy bármikor könnyen átrendezheti a játékterét, és akit most királyként kezel, az holnaptól már lehet számára paraszt.

Az ilyen emberek lehetnek hozzám egész életükben jók, még sincsen helyük az életemben – és ennek saját erkölcsi értékrendem mellett egy másik nyomós oka is van: nem tudok bízni bennük. Márpedig a bizalom minden picit is tartalmas emberi kapcsolat egyik legfontosabb alappillére, és csak azt érdemes megajándékozni vele, aki kiérdemelte.

Jó, ha te is odafigyelsz a jelekre. Aki veled kedves, de mást megaláz, azzal nem árt óvatosnak lenned – mert lehet, hogy egyszer majd te kerülsz terítékre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: