HÍREK
A Rovatból

Akár havi 75 ezer forint is lehet a 30 éves koruk előtt szülő nők kedvezménye

Ugyanakkor, aki csak minimálbért keres, annak feleennyi sem járhat majd.


Nagy bejelentésekről szólt az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülése, amin Orbán Viktor újabb családtámogatási intézkedésről beszélt. A miniszterelnök a Mi Hazánk képviselőjének, Dúró Dórának a felszólalása kapcsán mondta el, hogy a következő évi költségvetés decemberi véglegesítésével egyetemben új családpolitikai, családokat támogató lépéseket jelentenek majd be.

Az egyik ilyen intézkedést el is kotyogta Orbán, miszerint szeretnék hozzásegíteni a fiatal nőket ahhoz, hogy harminc éves koruk előtt meg tudják szülni az első gyermeküket. Bár végleges koncepció még nincs a kormányfő szerint, annyit azért elárult, hogy

ha valaki elmúlt 25 éves, de vállalja, hogy megszül egy gyermeket 30 éves koráig, akkor a korábbi szja-mentességet 30 éves koráig meghosszabbítják.

A 24.hu arra volt kíváncsi ezzel kapcsolatban, hogy mindez mekkora megtakarítással járhat azoknak a nőknek, akik vállalják a feltételeket. Bár pontos számításokat ugye nem lehet végezni a részletszabályok hiánya miatt, azért egy körülbelüli összeggel lehet kalkulálni.

Ennek értelmében, mivel a fiatalok adómentessége 2022-ben havonta maximum bruttó 433 700 forint keresetig (adóalapig) érvényesíthető, ami havi 65 055 forint adómegtakarítást jelenthet. A teljes adóévre pedig az adóalapkedvezmény összege elérheti az 5 204 400 forintot, ami alapján évi 780 660 forinttal kevesebb adót kellene megfizetnie a 25 év alatti fiatalnak. Már megvan a KSH idei év júliusára vonatkozó kereseti adata is, kereken bruttó 500 ezer forint. Ez alapján

jövőre maximum havi 75 ezer forint lehet a 25 év alatti fiatalok adókedvezménye, ami évi 6 millió forintnyi adóalapig járhat, és összesen éves szinten legfeljebb 900 ezer forint többletjövedelmet generálhat nettóban. És ezek szerint ennyi lehet az első gyermeküket megszülő 25 és 30 év közötti nők kedvezménye is, amennyiben jövőre bevezetik azt.

Ugyanakkor, aki csak minimálbért keres, annak például a csednél nem havi 75, hanem csak 30 ezer forintot jelenthet az adómentesség, a gyednél pedig 21 ezer forintot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péter hangfelvételéről: Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.

A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.

„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”

- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.

„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”

- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.

Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.

„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Gyurcsányék válásáról: Együttérzek velük, nem lehet könnyű
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.


„Más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb, ha az ember a saját háza táján söpröget” - reagált először Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, és elválnak Dobrev Klárával.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy pár megjegyzést azért elmond.

„Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával, nem a kormánnyal – itt a küzdelem az valójában az ellenzéki vezető szerepért zajlik, egy Tisza-DK meccset látunk, és a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”

- mondta Orbán hozzátéve, hogy

„a dolog összekeveredett azzal a magánéleti üggyel, hogy Gyurcsány Ferenc el is vált Dobrev Klárától, aki a DK új vezetője. Erre csak azt tudom mondani, hogy együttérzek velük, nem lehet könnyű sok év házasság után úgy dönteni, hogy külön folytatja az ember az életét a korábbi férjétől, feleségétől. De ez magánügy, a politikába semmiképp nem szabad beemelni”.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Ugyanebben a posztban közölte azt is, hogy a házasságuk is véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: