A Rovatból

'Ha elmondtam volna a szüleimnek, utcára kerülök' – fiatal lányok mondták el, miért döntöttek az abortusz mellett

A baba elvetetése nagyon nehéz és fájdalmas döntés. Négy lány mesélte el, ők hogyan élték meg ezt a szituációt.
Fotó: Pexels - szmo.hu
2018. december 15.



Sokan azt mondják, egy nő életében az a legszebb pillanat, amikor gyermeke születik. De mi van, ha ez a baba már akkor megfogan, amikor az anya nagyon fiatalon esik teherbe, vagy egyszerűen nincs olyan élethelyzetben, hogy megfelelően gondoskodni tudjon egy gyerekről?

Az abortusz mindig nagyon nehéz döntés, ami örökre végigkísér az életben.

A hercampus.com oldalon négy fiatal lány mesélte el, miért döntött úgy, hogy elveteti a magzatát, és miért nem bánták meg azóta sem.

1. Jessica, végzett egyetemista

Jessica 19 évesen esett teherbe, pedig folyamatosan szedett fogamzásgátlót, de nem használtak óvszert a barátjával. Ő volt az az 1 százalék, akinél a tabletta mellett megfogant a baba. A lányt sokkolta, hogy a gyógyszer ellenére terhes lett, de az még inkább, ahogy a barátja reagált a váratlan dologra: Facebookon megfenyegette, hogy vetesse el a gyereket, utalt is neki 200 dollárt erre, majd egyszerűen eltűnt Jessica életéből. Később ugyan bocsánatot kért tőle, de a lány már biztos volt benne, hogy nem áll készen az anyaságra, pláne nem ilyen apajelölttel.

“Úgy éreztem, hogy nem lenne felelősségteljes dolog, ha megszülném a babát. Nem tudtam, milyen életet tudok neki biztosítani, de volt egy olyan érzésem, hogy nem elég jót. Ez egy hosszú sztori, de egyszerűen úgy éreztem, hogy az abortusz a helyes megoldás, de egyben fájdalmas döntés is volt. Szerintem ezt a lehetőséget komolyabban kell venni és minden nőnek megadni.”

2. Melanie, ötödéves főiskolás

Melanie 21 évesen, a sürgősségi osztályon jött rá, hogy gyereket vár. Egy tragikus autóbaleset után került kórházba, ami éppen elég sokk önmagában is, de a terhesség is meglepetés volt számára, hiszen nem is vette észre magán. A lány hetente több mint 60 órát dolgozott, alig volt ideje valamire, és egy elég rossz időszakot élt meg.

“Ha őszinte akarok lenni, alkohollal próbáltam túlélni az akkori boldogtalan párkapcsolatomat és azt, hogy megcsaltak. Nem volt ideális az életem ahhoz, hogy gyermekem legyen. Nagyon örülök, hogy meghoztam ezt a döntést. Ez a nő választása.”

Melanie szerint az abortuszon senki sem akar túlesni, de nem olyan szörnyű, ha kiállsz a döntésed mellett. Azt mondja, ezért is fontos, hogy mindig legyen melletted valaki, akit szeretsz és akiben bízol. Neki még mindig könnyek szöknek a szemébe, amikor az elvetett kisbabájáról beszél, de kitart amellett, hogy jól döntött, mert ezt kellett tennie.

3. Zoe, végzős egyetemista

Zoe elsőéves volt az egyetemen, amikor megismerte a C nevű fiút (akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most Chrisnek). Laza kapcsolatban voltak, de a lány többet akart, a fiú viszont irtózott attól, hogy valakinek a barátja legyen, ezért szakítottak. Chris mondta ki a viszony végét, ami után Zoe teljesen összetört: elkezdett inni, drogozni, nem evett és nem törődött magával. Fizikailag és mentálisan is rossz állapotban volt, közel 7 kilót fogyott és egyre jobban függött az alkoholtól. Abban bízott, hogy a téli szünetben, amikor távol lehet az iskolától és a családjával lehet, jobban érzi majd magát. Karácsonykor azonban rájött, hogy már régóta nem jött meg a menstruációja, ezért csináltatott is egy terhességi tesztet, ami pozitív lett.

“Már akkor tudtam, hogy nem tarthatom meg a babát, ha el akarok érni mindent, amit elterveztem, mert ez nem megy egy gyerek felnevelése közben. Pár héttel később elvetettem a magzatot. Képes voltam elválasztani az érzelmeimet a logikus döntéstől, és abszolút nem bántam meg, de érzelmileg megszenvedtem. Amikor meglátok egy babát az utcán, vagy elsétálok egy bababolt mellett, nagyon elérzékenyülök. Életem legrosszabb napja mégis az volt, amikor pár hét múlva elmentem egy barátom babaváró bulijára. Nem akartam elszomorítani az embereket, akik boldogok voltak egy új jövevény érkezésétől. Azon járt a fejemben, hogy egyszer talán majd én leszek a boldog anyuka.”

Zoe sokat gondolkodott azon, hogy beszéljen-e a terhességről és az abortuszról Chrisnek. Végül a babaváró buli után pár héttel megtette, de élete legrosszabb döntése volt. Tudta, hogy mire számíthat, de azt hitte, majd megkönnyebbül attól, hogy a fiúnak is beszámol arról, min ment keresztül az utóbbi hónapokban. Személyesen mondta el neki, de Chris-t kicsit sem hatotta meg a dolog. Csak nevetett és azt mondta Zoe-nak, hogy ez nem nagy cucc, ne érezze rosszul magát emiatt. A lánynak persze ez nagyon rosszul esett, de szerencsére a családja, a barátai és a szobatársai támogatták őt ebben a nehéz időszakban.

Zoe szerint fontos, hogy a nők joga dönteni a saját jövőjükről, azt pedig, hogy arra kényszerítik őket, hogy szüljenek, a rabszolgasághoz hasonlította. Úgy gondolja, a gyermekáldás szép dolog, de egy babának olyan családban kell felnőnie, ahol teljes szívvel gondoskodnak róla és megfelelő életet tudnak biztosítani neki.

4. Neha

Neha bevallotta, hogy azért döntött az abortusz mellett, mert túl fiatal volt ahhoz, hogy egy gyerekről gondoskodjon.

“Azt is tudtam, hogy ha elmondom a szüleimnek, hogy ilyen fiatalon teherbe estem, utcára kerültem volna, mert még azt sem tudták, hogy már túlvagyok az első csókomon.”

A lány úgy érzi, jó döntést hozott, mert szerinte jobb, ha egy gyerek nem születik meg egy olyan világba, ahol nem lenne jó helye. A baba elvetetése viszont sok mindent megváltoztatott benne.

“Az abortusz nem könnyű. Nagyon nehéz, néha már lehetetlennek tűnik elviselni. Egyfolytában agyalsz a lehetőségeken, de nem hozhatod meg a végső döntést az alapján, amit éppen abban a pillanatban érzel. Sokat kell gondolkozni rajta és a hosszútávú következményeket is figyelembe kell venni. Lehet, hogy később megbánod, de tudnod kell, mi a helyes döntés a jövődre nézve.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: