KÉK HÍREK
A Rovatból

A MÁV is mindenütt betiltja az e-cigit

Ha valaki mégis rágyújt vagy használja az e-cigit, 8 ezer forintos pótdíjat kell fizetnie.


Vonatokon, pályaudvarokon is tilos lesz az e-cigi. Május 20-án hatályba lép az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás. Ennek értelmében

tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni a közösségi közlekedési eszközökön és a közforgalmú intézményekben.

A MÁV-csoport nem intézkedik külön ez ügyben, ugyanis a dohányzást tiltó táblák, az utastájékoztatási intézkedések – az új szabályozást követően –

az e-cigaretta tiltására is vonatkoznak.

A jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségének a vasúttársaság továbbra is eleget tesz. A hatályban lévő tilalmat a MÁV-csoport az összes területén, épületében és járművén grafikusan vagy szövegesen megjelenítette: 2014-ig 3750 dohányozni tilos táblát, 5700 dohányozni tilos matricát, valamint 2500 dohányzóhely táblát és 1400 dohányzóhely matricát helyezett ki.

A cél eddig is az volt, hogy a dohányzással összefüggő szabályokat az utasok a figyelemfelhívások – hangos utastájékoztatás, piktogramok – segítségével megismerjék. Ennek eredményeként kimutathatóan csökkent a vonatokon a tiltott dohányzás: míg 2012-ben 158, 2013-ban 124, 2014-ben 71, 2015-ben 52, idén májusig már csak 8 utasra szabtak ki bírságot a vonatokon a dohányzási tilalom megszegéséért. Az e-cigarettával kapcsolatos panaszok nem jellemzők, az elmúlt időszakban ilyen jellegű észrevétel nem érkezett a vasúttársasághoz.

cigi2

A MÁV-csoport azért sem tervezi újabb figyelmeztetések elhelyezését, mivel a törvény eddig is meghatározta a szükséges tájékoztatók alkalmazását. A változás mindössze annyi, hogy ezentúl a vasúttársaság egységesen kezeli a dohányzás tiltásának szabályait a hagyományos, illetve az elektronikus dohánytermékek esetében is.

A vonaton a jegyvizsgáló a közszolgáltatási szerződés alapján jogosult és köteles a rend fenntartására, ennek körében

a dohányzó utassal szemben 8 ezer forint pótdíjat számít fel, egyúttal a tiltott dohányzás miatt a hatóságnál jogszabály alapján megteszi a bejelentést.

Amennyiben az utas a helyszínen elismeri és vállalja a fizetési kötelezettséget, elegendő a jegyvizsgáló személyzet intézkedése. Ha azonban nem hajlandó a helyszínen kifizetni az előírt pótdíjat, illetve nem működik közre adatai megadásában, a rendőrség közreműködése is szükségessé válhat. A vonaton felvett jegyzőkönyv az ÁNTSZ-nél tett feljelentés alapja, az utas a szabálysértési bírságról a hatóságtól kapja meg a határozatot.

A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Kormányrendeletben meghatározott jelzések kihelyezése a MÁV hálózatán 2013-ban megkezdődött, és a törvényben akkor meghatározott türelmi idő lejártáig mindenhol megtörtént. A kihelyezésekkel kapcsolatos elvárásokat a MÁV és az ÁNTSZ előzetesen egyeztette.

A nemdohányzók védelme érdekében minden vasutas munkavállaló, továbbá a MÁV-csoporttal foglalkoztatási jogviszonyban álló, szolgálatban lévő biztonsági személyzet kötelessége, hogy a dohányzási tilalmat megszegő személyt figyelmeztesse a dohányzási tilalomra. Ha a vasútállomásokon dohányzó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a vasúttársaság munkatársa felszólíthatja őt a személyazonossága hitelt érdemlő igazolására és az állomás területének elhagyására. Amennyiben az illető a felszólítás ellenére a törvényszegést folytatja, illetve az állomás területét nem hagyja el, a szankció alkalmazása nem kizárt, a pótdíj megállapítása és elszámolása a megfelelő technikai háttérrel rendelkező, szolgálatban lévő jegyvizsgáló személyzet jogosultsága.

Illusztrációk: Pixabay

Ha hasznos volt a hír, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Horrorbaleset történt egy turistával Rómában: felnyársalta a Colosseum kerítése
A 47 éves amerikai férfi a kerítésen próbált átmászni, amikor megcsúszott. A fémrúd a testébe fúródott, a helyszínen elvesztette az eszméletét.


Egy amerikai férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken, nem sokkal azután, hogy megpróbált átmászni a római Colosseum fémkerítésén, ám megcsúszott, és fennakadt rajta.

A kerítés rúdja mélyen a testébe fúródott, ezután egy darabig még segítségért kiabált, majd elvesztette az eszméletét.

A helyszínen tartózkodó turisták azonnal értesítették a mentőket, akik néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Egy gyors vizsgálat során kiderült, hogy a fémrúd a férfi gerincéig hatolt, ezért az orvosok elaltatták, majd körülbelül húsz percig dolgoztak összehangoltan, mire sikerült leemelniük a kerítésről. A vérzést még a helyszínen csillapították, ezt követően szállították kórházba.

A férfit megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A legutóbbi hírek szerint már túl van az életveszélyen.

A 47 éves amerikai férfi Tajvanon él, és néhány napra érkezett Rómába. A családjával és a barátaival egy panzióban szállt meg a történelmi városrészben, és több nevezetességet is meglátogatott. A rendőrség kihallgatta a férfi barátait, de nem tudták megmondani, miért próbált átmászni a kerítésen. A hatóságok csak akkor tudják tisztázni a történteket, ha a férfi állapota lehetővé teszi a kihallgatását.

(Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: