MÚLT
A Rovatból

„A spontánul kirobbant tüntetéseket nem kell elfojtani” – A Kristályéjszaka borzalmai és következményei

A 20. század egyik, következményeiben mindenképpen legszörnyűbb pogromsorozata zajlott le 80 évvel ezelőtt, 1938. november 9-én és 10-én a náci Harmadik Birodalomban.


A történelmi köztudatban „Kristályéjszakát” (Kristallnacht) néven bevonult véres események, amelyek nevüket a zsinagógák, zsidó közösségi épületek, boltok és házak ablakainak bezúzása után kaptak, a holokauszt nyitánya volt. A náci párttagok, az SA rohamosztagok és Hitlerjugend egységei által ösztönzött akciókat a német hatóságok úgy próbálták beállítani, mint a „népharag spontán kirobbanását” válaszul Ernst von Rath párizsi német követségi harmadtitkár megölésére. Von Rath-tal egy 17 éves, Herschel Grynszpan nevű lengyel zsidó fiatalember végzett, miután megtudta, hogy szüleit, akik 1911 óta éltek Németországban, több ezer lengyel zsidóval együtt kiutasították a Harmadik Birodalomból és egy, a lengyel-német határon lévő Zbaszyn város menekülttáborába toloncolták őket. Herschel, aki maga is illegálisan tartózkodott Párizsban, kihallgatást kért a német követségen, és az ő fogadni készülő diplomatára lőtt. Von Rath két nap múlva belehalt sérülésébe.

Éppen november 9. volt, az 1923-as müncheni „sörpuccs” évfordulója, amely azóta is fontos szerepet töltött be a náci kalendáriumban. A párt vezetői, akik éppen Münchenben tartózkodtak ez alkalomból, elhatározták, hogy ezt az eseményt használják fel ürügyül az antiszemita akciók kirobbantására.

Joseph Goebbels propaganda-miniszter, a pogrom egyik irányítója, bejelentette: a gyilkosság „a zsidó világösszeesküvés eredménye”, és hogy „a Führer úgy döntött, hogy a tüntetéseket nem a pártnak kell megszerveznie, de ha azok spontán módon kirobbannak, nem kell őket elfojtani.”

Goebbels szavai parancsként hatottak. Beszéde után a regionális pártvezetők már így adták tovább a direktívát. Már aznap este több tartományban kitörtek az antiszemita zavargások.

November 10-én, éjjel 1 óra 20 perckor Reinhard Heydrich a biztonsági rendőrség (Sicherheitpolizei) főnöke sürgős táviratot küldött a rendőri egységeknek, valamint a tartományi SA-vezetőknek a pusztítás „irányelveiről”. ebben hangsúlyozta, hogy a „spontán” lázadások nem veszélyeztethetik a nem zsidó németek és külföldiek életét és javait, ugyanakkor elrendelte, hogy mielőtt feldúlják a zsinagógákat és más zsidó közösségi helyeket, azok archívumait mentsék ki, és szállítsák a biztonsági szolgálat (SD) székhelyeire. Heydrich azt is megparancsolta, hogy a helyi rendőrök minél több zsidót tartóztassanak le, lehetőség szerint jó egészségnek örvendő fiatalembereket.

Hogy a „népi felháborodást” hitelesebbé tegyék, sok SA-, és Hitlerjugend-tag civil ruhában vett részt a pusztításban.

Németországban, Ausztriában és a Szudéta-vidéken összesen 267 zsinagógát romboltak le. Sokat közülük felgyújtottak, a tűzoltók azt a parancsot kapták, hogy hagyják őket leégni, csak arra vigyázzanak, hogy a lángok ne terjedjenek át más épületekre. 7500 zsidó üzletet támadtak meg és fosztottak ki, több tartományban meggyalázták a zsidó temetőket. A pogrom különösen durva volt Berlinben és Bécsben, ahol a Birodalom két legnagyobb zsidó közössége élt. Bécsben SA-legények az utcán és házaikban is megtámadták a zsidókat, a nyilvánosság előtt alázták meg őket. A Kristályéjszaka során legalább 91 zsidót öltek meg, a rendőrségi archívum szerint sok nőt megerőszakoltak, és nem kevesen voltak, akik az átélt borzalmak miatt öngyilkosságot követtek el. Mintegy 30 ezer zsidó férfit tartóztattak le, akiket a dachaui, buchenwaldi és a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak.

Ez volt az első eset, hogy zsidókat tömegesen zártak lágerbe kizárólag etnikai hovatartozásuk miatt. Több százan belehaltak a brutális bánásmódba, a többségüket három hónap múlva szabadon engedték, de el kellett hagyniuk Németországot.

A pogrom másnapján több náci vezető, köztük Hermann Göring birodalmi marsall, bírálták a zavargások során keletkezett nagy anyagi kárt, és kihasználták az alkalmat, hogy megszüntessék „a német gazdaságra gyakorolt zsidó befolyást”. Első intézkedésként a zsidókra hárították a felelősséget a Kristályéjszakért, és egymilliárd márkás (a korabeli árfolyamon 400 millió dolláros) pénzbüntetéssel sújtották a németországi zsidó közösséget. Egyúttal elkobozták az összes kártérítést, amit a biztosítóknak kellett volna kifizetniük a feldúlt és kifosztott üzletekért és lakásokért.

Az azt következő hetekben a náci kormány egész sor törvényt és rendeletet hozott, amelyek célja a zsidók vagyonának kisajátítása és létfenntartásuktól való megfosztása volt. Bevezették a vállalkozásaik és ingatlanjaik „árjásítást”, vagyis tulajdonuk nem zsidóknak való eladását való értékük töredékéért.

Állami szektorban már eddig sem dolgoztak, de mostantól a magánszektor számos munkalehetőségétől, köztük a szabad foglalkozások többségétől is megfosztották őket, és ezzel együtt kizárták őket a társadalom életéből. A gyerekeik sem járhattak tovább német iskolákba.

Különleges adókat vetették ki rájuk. Nem volt joguk autótulajdonra, visszavonták a jogosítványaikat, és szigorúan szabályozták tömegközlekedés-használatokat. Ugyancsak kitiltották őket a legtöbb színházból, koncertteremből, moziból és más szórakozóhelyekről.

Így volt a Kristályéjszaka az antiszemita nemzeti-szocialista politika egyik kulcseseményévé. A pogromok után a zsidók elleni intézkedések egyre inkább az SS kezében összpontosultak. A német polgárok többségének passzivitását pedig, amellyel az erőszakra reagáltak, a náci rezsim úgy értékelte, hogy a lakosság készen áll a legradikálisabb intézkedések elfogadására is. Innen csak egy lépés volt, hogy nemcsak kiűzni akarták a zsidókat Németországból, hanem megszületett az európai zsidóság teljes megsemmisítésének a terve.

Ami Herschel Grynszpant illeti, Von Rath merénylőjét a francia rendőrség tartóztatta le, és Fresnes-i börtönben tartották egészen Franciaország 1940. júniusi náci megszállásáig. A fiatalember próbált alkut kötni a francia hatóságokkal, hogy belép az Idegenlégióba, de elutasították. 1940. júliusában a kollaboráns Vichy kormány átadta őt a Gestapónak. Grynszpant 1941 elején a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították, ahol a „különleges foglyoknak” fenntartott bunkerben őrizték.

Egy cellába került az Anschluss előtti utolsó osztrák kancellárral, Kurt Schussniggal. A viszonylag enyhe bánásmódot azzal érdemelte ki, hogy Goebbels egy kirakatpert akart rendezni neki, amellyel bebizonyítják a „világméretű zsidó összeesküvést” Von Rath meggyilkolása kapcsán.

A tárgyalást 1942. januárjára tervezték, ez azonban részben a II. világháború eseményeiben beállt fordulatok (a német hadsereg visszaverése Moszkva előtt, az Egyesült Államok hadba lépése) miatt meghiúsult. De problémát okozott a náciknak az is, hogy Grynszpan azt állította: homoszexuális viszonya volt áldozatával. Németországban pedig már 1871 óta bűncselekménynek számított az azonos neműek közötti kapcsolat!

Végül a per elmaradt, Grynszpan sorsa pedig innentől kezdve bizonytalan. Egyes források szerint már abban az évben meghalt Sachsenhausenben. A nyugatnémet kormány 1960-ban nyilvánította őt hivatalosan halottnak, a halál dátumát 1945. május 8-ra rögzítették. Ennek ellenére voltak olyan híresztelések, mely szerint Grynszpan túlélte a háborút, Párizsban telepedett le, nevet változtatott és autószerelőként helyezkedett el…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Nem a kinézete volt a titka: Casanova egyetlen trükkje mindent vitt a nőknél
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.


Kalandor, könyvtáros, megszállott szerelmes és hidegfejű stratéga. Giacomo Casanova neve ma is a csábítás szinonimája, de a mítosz mögött egy 18. századi európai „hálózati ember” áll, aki élettörténetét mesteri módon írta meg, és ezzel önmagát is megalkotta.

A legenda helyett a saját szavaiból és a megbízható történeti forrásokból kirajzolódik a valódi Casanova portréja, a „titka”, halálának körülményei, magyarországi útja és megannyi meglepő érdekesség, amit ránk hagyott.

Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben született Velencében, és élete során megannyi szerepben kipróbálta magát.

Volt papnövendék, katona, diplomata, szabadkőműves és író, mielőtt élete utolsó, lecsendesedett szakaszában a csehországi Dux kastélyában gróf Waldstein könyvtárosaként talált menedéket.

Itt, 1798-ban bekövetkezett haláláig, papírra vetette monumentális, francia nyelven írt önéletrajzát, az Életem történeté-t, amely posztumusz kiadását követően világhírűvé tette.

Tudatosan építette imázsát, az európai udvarokban és szalonokban a maga által kreált „Seingalt lovagja” néven forgolódott, ezzel is erősítve a személyét övező misztikumot.

Ha megértjük, mit tartott fontosnak önmagáról, azt is látjuk, mi volt a csábítási stratégiájának lényege. Ez nem egyetlen trükk, hanem egy következetes habitus volt, amelynek alapja az intellektuális és testi vonzerő párosítása.

Számára a játékosság és a szellemi társalgás legalább annyira fontos volt, mint a fizikai szépség. A briliáns társalgás, a költői levelek és a szüntelen történetmesélés volt a leghatékonyabb eszköze.

„Az ész nélküli szépség a szerelemnek nem kínál egyebet, mint a puszta testi bájak élvezetét” – írta a Memoárokban. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel ismerte fel a szabadság és a kötődés közti feszültséget is.

"A nőket még őrületig is szerettem, de a szabadságot mindig jobban.”

A kalandos életút 1798. június 4-én ért véget a csehországi Duxban. Korabeli feljegyzések és modern orvostörténeti összefoglalók szerint halálát egy makacs, krónikus húgyúti, illetve hólyageredetű megbetegedés okozta.

A helyi emlékezet szerint a duchcovi kastélyban ma is őrzik azt a karosszéket, amelyben a nagy kalandor kilehelte lelkét.

Mielőtt azonban élete lezárult volna, bejárta Európát, és útja a történeti Magyarország területére is elvezette.

Életútja tele volt szenzációs részletekkel. Ezek közül is kiemelkedik 1756-os szökése a velencei Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból, a Piombiból, amelyet később külön könyvben is megírt.

Európai karrierje során lottórendszert szervezett Párizsban, szabadkőműves páholyok tagja lett, és a kontinens legbefolyásosabb szalonjaiban fordult meg, ahol olyan személyiségekkel találkozott, mint Voltaire, II. Frigyes porosz király vagy Nagy Katalin orosz cárnő.

Írói teljesítménye sem merült ki a Memoárokban: lefordította Homérosz Iliászát modern toszkán nyelvre, és több politikai pamfletet, valamint regényt is írt.

Hagyatékának legértékesebb darabja, az Életem történeté-nek eredeti, mintegy 3700 oldalas kézirata kalandos úton maradt fenn. Végül 2010 februárjában a Francia Nemzeti Könyvtár vásárolta 7 millió euróért.

Végül mi maradt Casanovából? Hőssé nem a hódítások listája, hanem az ezekről szóló, eleven és briliáns nyelven megírt elbeszélés tette. Legnagyobb alkotása maga a Casanova-mítosz volt, amelyet saját kezűleg teremtett meg.

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: