A kisfiú, aki copffal ment óvodába, hogy ne maradjon ki a játékból
Miért ment ma a kisfiam lányos copfban az óvodába?
Mert ő is gazdasszony akart lenni. Gazdasszonyok pedig az oviban csak a kislányok lehetnek.
Kis gazasszony vagyok én,
Sütni, főzni tudok én.
A húst felvágom,
A kávét megdarálom.
Ha piszkos a kis ruhám,
Ki is mosom szaporán.
Kiöblítem, csavarom,
A kötélre akasztom.
Ha megszárad leveszem,
Ki is vasalom szépen.
Összehajtom rendesen,
A szekrénybe úgy teszem,
Csik-csuk!
A kisfiam, aki imád sütni-főzni, segíteni, és nagyon szeret verset tanulni, azzal szembesült, hogy van egy vers, amit nem mondhat, van valami, amiből kimarad, holott ő szereti, és a hétköznapjainak része. De miért? Mert egy kisfiú nem lehet gazdasszony. Gazdasszony csak kislány lehet. Nem fért a fejébe, hogy lehet ez? Hogy lehet az, hogy otthon apa is, anya is, ő is együtt főz-mos-takarít, de az erről szóló verset már nem tanulhatja meg, és nem mondhatja el? Nem azért, mert kiscsoportos, vagy, mert rosszul viselkedett, azért, mert fiúnak született...
Természetesen az óvónők reggel azonnal megértették a helyzetet, és jól kezelték.
A cikk egyáltalán nem ellenük irányul, csak elgondolkodtatott, hogy mennyire nehéz váltani, változtatni ezeken a rögzült nemi szerepeken, és hogy milyen jó lenne, ha a mesék, versek, énekek és mondókák is alkalmazkodnának ahhoz az eszményképhez, amit annyira vágyunk már.