ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 magyar olimpiai bajnok, aki más hazának nyert

Ismerjétek meg azokat a külföldi olimpiai bajnokokat, akik magyar származásúként nyertek aranyat!


Óriási nevek vannak azok között is, akik ugyan magyarnak vagy magyar földön születtek, de mégis más ország színeiben nyertek végül olimpiai aranyérmet. Ki ezért, ki azért nem indult, vagy nem tudott magyar színekben indulni. Van olyan is, aki választhatott 3 ország között is.

1. Johnny Weissmüller, úszó

Listánk első tagja mindjárt kérdéses, már ami a magyar származását illeti. Weissmüller Temesvár mellett, Szabadfalun született 1904-ben, szülei bánsági svábok, tehát németek voltak. Ugyanakkor

Weissmüller kétségtelenül a korabeli magyar határokon belül született, tehát ilyen értelemben tekinthető magyarnak is.

Őt azonban senki nem kérdezte erről, ugyanis nem volt fél éves sem, amikor a család kivándorolt Amerikába, a kis Johnny már ott nőtt fel. Légzési problémák miatt a család orvosa ajánlotta neki az úszást, ennél jobb pedig nem is történhetett volna vele. Az 1924-es párizsi olimpián három aranyérmet nyert, a 100 és a 400 gyors mellett a 4x200-as gyorsváltóval is bajnok lett, emellett vízilabdázóként is játszott, szerzett is egy bronzot. Négy évvel később Amszterdamban újra megnyerte a 100 gyorsot és a váltó is ismételt, így összesen 5 arannyal és egy bronzzal fejezte be kivételes pályafutását, 67 világrekord fűződik a nevéhez. Visszavonulása után filmsztár lett, igazán híres az 1932-es Tarzannal lett, ami után még tizenegy alkalommal játszhatta el a dzsungel hősét. 1984-ben a mexikói Acapulcóban érte a halál.

A videón meghallgathatjátok a Weissmüller híres Tarzan-üvöltését:

2. Balázs Jolán, magasugró

1936-ban Temesváron született, ő tisztán magyar származású. Edzőjével és későbbi férjével, a szintén magyar származású Sőtér Jánossal kialakítottak egy sajátos, ollózásos technikát, amelynek köszönhetően 10 éven keresztül uralni tudta a női magasugrást. 1957-67 között több mint 140 versenyt nyert meg, 14-szer javította meg a világcsúcsot, szó szerint verhetetlen volt. Utolsó csúcsát 10 évig nem tudták megdönteni. Ennek megfelelően az évtizedbe eső két olimpiát is megnyerte, először 1960-ban Rómában, majd ’64-ben Tokióban is ő volt a legjobb. Visszavonulása után tornatanárnak állt, majd 1988-tól 16 éven keresztül a Román Atlétikai Szövetség elnöke volt és az ország olimpiai bizottságában is alelnök lett. Nemrég halt meg, 2016. március 11-én, 79 éves korában Bukarestben.

balazsjolan

A híres ollózó mozdulat Balázs Jolántól - Forrás: Wikipédia

3. Szabó Katalin, tornász

A székelyföldi Zágonban látta meg a napvilágot 1968-ban Szabó Katalin, aki 1984-ben, Los Angelesben lett négyszeres olimpiai bajnok tornász. Nyert ugrásban, gerendán és talajon is, az egyéni összetettben ennek ellenére „csak” egy ezüst jött össze neki, de kárpótolhatta a csapatban elért újabb arany. Tornászként egy olimpián négy aranyat szerezni csak három másik versenyzőnek sikerült eddig, ennek a különleges klubnak a tagja Szabó mellett Keleti Ágnes is. Karrierje szépen haladt a továbbiakban is, sok világbajnoki ezüst után 1987-ben az arany is összejött neki, ekkor azonban, egy évvel a szöuli olimpia előtt, általános meglepetésre váratlanul visszavonult. Miután megszerezte a szükséges képesítést, edzőnek állt, egyik tanítványa 1999-ben világbajnok is lett. Jelenleg a franciaországi Chamaliéres-ben él, férjével és két fiával.

4. Szabó Gabriella, futó

Egy újabb Szabó a mai Románia területéről, ő Besztercén született 1975-ben, azonban csak félig magyar, anyja ugyanis román. Későbbi férje, Gyöngyössy Zsolt fedezte fel a tehetséges futót, akit 1999-ben a világ legjobb atlétanőjének is megválasztottak. Legnagyobb eredményei az 1500 és az 5000 méteres futásból származnak, háromszoros világbajnok, olimpiáról pedig mindenféle éremből van neki egy. 1996-ban, Atlantában meglepte a világot, amikor ezüstérmes lett 1500-on, de volt feljebb is. A 2000-es sidney-i olimpiáról már – egy 1500-as bronz mellett – arannyal tért haza, 5000 méteren nem talált legyőzőre. Páratlan pályafutásából csak egy Európa Bajnoki cím hiányzik a magyarul nem tudó, már visszavonult atlétának. Férje ugyan beszél magyarul, de Szabó nem tanult meg magyar apjától, több interjúban is elmondta, bánja, hogy nem ismeri a nyelvet, de büszke származására, részben magyarnak tartja magát. Visszavonulása után Balázshoz hasonlóan dolgozott az atlétikai szövetségben, de volt Románia sportminisztere is 2014 tavaszától 2015 őszéig.

5. Murofusi Koji, kalapácsvető

A japán kalapácsvető 1974-ben született egy szintén kalapácsvető japán apa és egy bizonyos Móritz Szerafina nevű gerelyhajító gyermekeként. Édesanyja romániai magyar volt, így Murofusi tud is magyarul, de nemcsak ennyi a magyar a vonatkozása. A 2004-es athéni olimpián ugyanis napokig be kellett érnie a második hellyel Annus Adrián mögött, de utóbbit végül doppingvétség miatt megfosztották az aranytól. Az eset nagy visszhangot keltett, ugyanis Annus korábban negatív mintát produkált, de nem vett részt egy utóvizsgálaton, így lett végül Murofusi az olimpiai bajnok. Állítólag a két versenyző nem kötött nagy barátságot az eset után, ugyanis Annus nem adta oda neki az aranyat. Ettől még tény, hogy Murofusi Koji is olimpiai bajnok, sőt, 2012-ből van egy bronza is már.

murofusi

Murofusi Koji, japán kalapácsvető - Forrás: Wikipédia

6. Adam van Koeverden, kajakos

A kanadai sportolót nemcsak mi, hanem a hollandok is részben magukénak vallhatják, ugyanis apja onnan származik, édesanyja pedig magyar. Az 1982-ben született kajakos sprinter 2004-ben, Athénban lett olimpiai bajnok 500 méteren, míg ezren harmadik lett. 2008-ból Pekingből és négy évvel később Londonból is van egy-egy ezüstje, de félig magyarként nyert világbajnokságot is Szegeden, aminek az anyuka biztos különösen örült. Koeverden már karrierje végén jár, de még aktív, az utóbbi pár évből már nincs kiemelkedő eredménye, de a kétezres években meghatározó volt a rövidebb távokon.

7. Rebecca Soni, úszó

Igazi sikersztori Rebecca Sonié, (Szőnyi Rebeka) az 1987-ben született mellúszó 21 évesen olimpiai bajnok lett, ezt 25 évesen megismételte, majd 27 évesen visszavonult. Mindkét szülője romániai magyar, Kolozsvárról vándoroltak ki az Egyesült Államokba, a lányuk már kint született, saját bevallása szerint inkább csak érti, semmint jól beszélné a nyelvet. 2008-ban, Pekingben robbant be a köztudatba, amikor csak azért indulhatott el 100 méteren, mert az amúgy induló amerikai, Jessica Hardy lebukott egy doppingteszten. De ha már ott volt, ezüstöt nyert a távon, majd ezt megfejelve 200 mellen olimpiai bajnok lett. A következő években sem állt le, uralta a női mellúszást, amit négy világbajnoki címmel erősített meg, majd 2012-ben, Londonban mindkét távon megismételte az eredményeit, sőt, a 2008-as ezüst után a 4x100-as vegyes váltóval is nyert végre egy aranyat, így összesen 3-3 arannyal és ezüsttel a vitrinben vonulhatott vissza 2014-ben, alig 27 évesen. Jelenleg online pszichoterápiával foglalkozik, sportolóknak segít a mentális felkészülésben.

soni

Rebecca Soni - Forrás: Wikimedia Commons

A címképen Johnny Weissmüller és Balázs Jolán látható. Forrás: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk