KAPCSOLAT
A Rovatból

7 dolog, amivel félrelépés nélkül is megcsalod a párodat

Sok konfliktust és fájdalmat el lehet kerülni, ha figyelünk ezekre.


Egy párkapcsolatban hatalmas törést okoz, ha az egyik fél félrelép, és lefekszik egy harmadik személlyel. De nem csak így lehet valaki hűtlen a párjához. Az árulás és tisztességtelenség sok formában jelentkezhet. A Huffingtonpost szakértők segítségével összegyűjtött 7 non-szexuális cselekedetet, amik vannak olyan kártékonyak, mint egy megcsalás.

1. Olyannak panaszkodni a partnerünkről és a kapcsolatunkról, akihez vonzódunk

Először legyünk őszinték. Az elköteleződés egy döntés, ami nem zárja be az ösztöneinket. Igenis lesz olyan, hogy vonzódunk valakihez, csak (normális esetben) nem teszünk ez ügyben semmit, hiszen azért vagyunk emberek, hogy az ösztöneinket kontrollálva felelős döntéseket hozzunk, és ha egyszer a páromat választottam, ki is kell tartanom mellette. Azonban problémák egészséges módon mindig is lesznek. Családtagoknak, barátoknak természetes elmondani a frusztrációkat, de ha ezt pl. egy helyes/csinos munkatársunknak ecseteljük, akihez vonzódunk, könnyen rossz vége lehet.

"Önmagában nem a megcsalás a cél, hanem az, hogy kifejezzük boldogtalanságunkat, ezzel elmélyítve a barátságot" - mondja Samantha Rodman, pszichológus. Könnyen lehet, hogy ez lesz rá a válasz: "Biztosan borzalmas párod lehet, nem véletlen, hogy ilyen magányos vagy." Ez nem nyilvánvaló megcsalás, hanem árulás, ami később érzelmi vagy fizikai viszonyhoz vezethet.

2. A kapcsolat elé helyezni a munkát, a hobbit vagy egyéb szenvedélyt

Egy egészséges kapcsolatban mindkét félnek van a másiktól független érdeklődési köre, szabadidős tevékenysége, barátai, de ha ez(ek) minden energiánkat felemésztik és a párunkkal töltött minőségi idő rovására mennek, újra kell gondolnunk a fontossági sorrendünket. "Általában olyan kapcsolatokat látok, ahol a munka egy falat képez a felek között" - mondta Amy Begel házasság- és családterapeuta. "A nap végén kimerülten hazaér a férj/feleség, az összes szenvedélyét elhasználta napközben, ezért elzárkózik, elérhetetlen lesz partnere számára." Természetesen vannak élethelyzetek (egy fontos projekt, változások a cégnél, stb.), amik átmenetileg több energiát igényelnek, és ezt általában meg is érti a másik fél, de ha tisztán látszik, hogy nem a szerelem foglalja el a szívünkben az első helyet, az már probléma.

3. Nyilvánosságra hozni személyes információt a partnerünkről az ő beleegyezése nélkül

Ez lehet akármilyen információ: egészségügyi, munkahelyi, magánéleti, nem is ez a lényeg. Bizalmasan osztja meg, vagy azért mert még nem áll készen arra, hogy másnak elmondja, vagy nem is akarja mással megosztani. Az oka is lényegtelen, titokban kell tartani, sokszor még akkor is, ha erre külön nem hívja fel a figyelmet. Ha megszegjük ezt a (kimondatlan) ígéretet, azzal ugyanúgy eláruljuk, mintha félreléptünk volna. A partnerünk azt hiheti, hogy nekünk a "dráma" fontosabb, mint az hogy kedvesek és megértőek legyünk.

Ha kíváncsi vagy a továbbiakra is, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.


A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.


A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: