prcikk: 5 + 5 tipp az újratervezéshez, ha karrierváltáson gondolkodnál | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 + 5 tipp az újratervezéshez, ha karrierváltáson gondolkodnál

Ha valóban váltáson töröd a fejed, de úgy érzed, még valami hiányzik, ebből a cikkből meríthetsz némi inspirációt!


Van, hogy úgy érzed, nem vagy a helyeden, szívesebben csinálnál valami mást? Csak épp azt nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Nézd meg, mit tanácsolnak azok, akik már túl vannak egy sikeres váltáson.

Újratervezés sorozatunk főszereplőiben ugyanis épp ez a közös: életük egy pontján úgy döntöttek, karriert váltanak. Még hozzá drasztikusan. Így lett bölcsész doktorból cukrász, szakápolóból virágboltos, vagy jogászból masszőr. Egyikük sem bánta meg, még ha nem is volt könnyű az oda vezető út. Összegyűjtöttük nektek egy csokorba a leghasznosabb tanácsaikat, és megkérdeztünk egy szakértőt is, hogy állást keresve, vagy a munkahelyen új célokat követve milyen jelekre érdemes figyelned.

1. Kövesd az álmaidat és képezd magad!

Anikó története azt bizonyítja, hogy nem szabad feladnunk az álmainkat, bármikor alakulhat úgy az élet, hogy egy megvalósíthatjuk őket. Persze nem árt, ha azért menetközben teszünk egy s mást azért, hogy készen álljunk: például képezzük magunkat, megszerezzük a szükséges végzettségeket.

Anikó az egészségügyben dolgozott szakápolóként. Régi terve volt azonban, hogy szeretne egy saját virágboltot, a barátai is kérdezgették, hogy miért nem nyit egyet, de ő úgy érezte, hogy Mezőtúron nem lenne szükség újabb virágüzletre.

„Aztán mikor a gyerekek kirepültek, elmentem egy virágkötő tanfolyamra, ami szerepelt a bakancslistámon” – meséli Anikó. – „De az oklevelet egyelőre betettem a fiókba, nem kezdtem vele semmit. Aztán egyszer csak megláttam, hogy ez az üzlet kiadóvá vált. A férjemet meg is kértem, hogy kukucskáljunk be, eljátszottam a gondolattal, hogy kivehetném. Végül 2 hét alatt döntenem kellett, és én belevágtam. Úgy gondoltam, hogy ha akkor nem, akkor később már nem jön ilyen lehetőség.”

2. Fektess be bátran a jövődbe!

Akárcsak Anikó, Zsuzsa is bátran felvállalta, hogy olyan munkát válasszon, ami számára álomszakma. Bölcsészként végzett, tudományos munkatársként dolgozott, épp a doktori disszertációját írta, amikor rájött, hogy a hobbiként űzött bonbon- és desszertkészítés már sokkal fontosabb számára annál, minthogy csupán hétvégi elfoglaltság legyen. Ahhoz, hogy végül eljusson mostani munkahelyéig, többféle befektetés is kellett.

„Ezeket a fajta ismereteket meg kellett szereznem, kurzusokra, tanfolyamokra jártam, és ahhoz, hogy otthon gyakorolni tudjak, különféle konyhai eszközöket kellett megvásárolnom. De már akkor úgy éreztem, ez egy befektetés lesz a jövőmbe” – mondja Zsuzsa.

És hogy a befektetés valóban megtérült, azt mi sem igazolja jobban, minthogy ma Zsuzsa egy fine dining étterem vezető cukrásza és a Kreatív desszertiskola c. könyv szerzője.

3. Legyen olyan munkád, amit szívesen csinálsz!

Ha még nem tudod igazán, mi lenne az álommeló, csak inkább szükségszerűen elvagy a munkahelyeden, akkor ideje, hogy belegondolj: mi lenne, ha még szeretnéd is azt, amit csinálsz?

Bence esetében ugyan nem az volt a probléma, hogy az eredetileg tanult szakmáját ne szerette volna eléggé – tájépítészként kreatív lehetett, sokat lehetett a zöldben. De a vállalkozói lét sehogy sem passzolt a személyiségéhez, több hátránya volt, mint előnye. Mikor adminisztratív munkával próbálkozott, akkor meg hiányzott neki a kreativitás. Érezte, hogy váltania kell, de még nem tudta, pontosan milyen irányba. Elvégzett egy gyorsított programozói iskolát és egy scrum master képzést, és most scrum masterként dolgozik egy ingatlanhirdetésekkel foglalkozó portálnál.

„Ha egy olyan hivatást találsz, amit élvezel, akkor hiába dolgozol többet, mint egy olyan állásban, amiben éppen nem érzed tökéletesen jól magad, így is

sokkal több kedved és energiád marad a magánéleteddel, a hobbijaiddal foglalkozni. Nekem most ez abszolút megvalósult” – avat be Bence a váltás legfőbb előnyeibe.

Ha már csak a biztos anyagi háttér hiányzik az újratervezéshez...

Az Újratervezés sorozat inspiráló történeteit látva sokan érezhetik úgy, hogy bár megtehetnék ők is ezt a nagy lépést, de ahhoz, hogy merjenek valami újba fogni, hiányzik még valami: az anyagi háttér.

Mit mond a szakértő?

„Mindannyian rendelkezünk olyan tervekkel, amelyeket hosszú évek óta dédelgetünk, azonban valamilyen okból eddig még nem jutottunk el a megvalósításukig. Van, hogy a saját kételyeink szabnak gátat a jó ötleteknek. Pedig, ahogy az itt szereplő történet is mutatja, egy jókor meghozott döntés teljesen új perspektívákat nyújthat az életünkben, és az önmegvalósítás kezdetét jelentheti. Természetesen minden ilyen jellegű váltás az elején lemondásokkal és anyagi befektetéssel járhat, így érdemes előre felmérni a lehetőségeinket. Ügyeljünk arra, hogy mindig megalapozott döntést hozzunk, és ne feledkezzünk meg a karrierváltással kapcsolatos pénzügyekről sem. A képzésekre, tanfolyamokra szükséges forrás megteremtése akár hónapokat, éveket is felölelhet, ebben az esetben nyújthat segítséget a személyi kölcsön*, amelyet ma már néhány órán belül akár az otthonunkból, online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – javasolja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

*A THM mértéke: 7,3 – 24,1%

A személyi kölcsön THM mértékére vonatkozó akció 2019. október 7–től visszavonásig, de legkésőbb 2019. december 15-ig érvényes.

További részletek: www.otpbank.hu/szemelyikolcson

4. Nyerj motivációt a pozitív visszajelzésekből

Juditnak felelősségteljes, és igazából elég stresszes munkája volt jogászként. Tudta, hogy a stresszfaktort csökkentenie kellene és esetleg váltáson gondolkodnia, de mindaddig, amíg egy egészségügyi probléma nem ütötte fel a fejét, nem lépett semmit az ügyben. Aztán döntött, gondolt egy merészet, felmondott, és kipróbálta magát élesben is abban a szerepkörben, amiben addig csak hobbiból mutatkozott meg: masszőr lett.

„Másoknak is azt tanácsolom, hogy merjenek lépni, merjenek váltani, mert egész más, amikor az ember már egész nap csak mosolyog” – állítja Judit.

A mosolyra okot adnak a kliensek, akik elégedetten távoznak: „Van, aki panasszal jön, van, aki csak relaxra vágyik. Volt olyan is, hogy valaki nem tudott felegyenesedni vagy bekötni a cipőjét. Már az is nagyon motiváló, ha látom, hogy a masszázs után mennyire megkönnyebbülnek, de amikor elismerő üzeneteket is kapok, az pláne mosolyra derít.”

5. Váltani 50 felett sem késő!

Nézzük csak meg János példáját, aki 55 éves volt, mikor újra beült az iskolapadba, hogy meglévő közgazdász diplomája mellé egy HR-es végzettséget is szerezzen és egy más területen próbálhassa ki magát a munkahelyén. Aztán úgy belejött a tanulásba, hogy az elmúlt 10 évben összesen három új szakmát tanult ki.

„Én utólag ismertem fel igazán, hogy milyen klasszak is voltak az életemben az újratervezések. De rájöttem, hogy ezt lehetne tudatosan is csinálni. Lehetne az úgy nevezett active aging-korszakra fókuszálva egy új, de meglehetősen fontos szakterületet kitalálni. Merthogy az active aging nem ezeréves korban kezdődik, hanem mondjuk úgy 50 körül, így elég sokakat érint.

"Nekik lehetne abban segíteni, hogyan készülnek fel a 60-as, 70-es éveikre, és nem is elsősorban abból a szempontból, hogy hogyan fognak megélni, hanem hogy mit fognak csinálni, mi tölti ki a napjaikat” – foglalja össze János, hogyan talált rá legújabb feladatára.

És még 5 tipp a szakértőtől

Vashegyi Zsanett az OTP Bank HR Business partnere, vállalati oldalról ismeri jól a munkaerőpiacot. Az ő meglátásai az újratervezés kapcsán a következők:

1. Munkavállalóként is hasznos, ha vannak terveid!

Többféleképpen lehet megközelíteni, hogy ki hogyan közelíti meg azt, merre tart. Van, aki nyíltan felvállalja és kiteszi az asztalra. Van olyan is, hogy a munkáltató jobban szeretné irányítani, hogy a leendő munkavállalója milyen irányban fejlődjön és ehhez a munkavállaló igazodik. Hosszú távon egészen biztosan az éri meg, ha a munkavállaló is célokkal, tervekkel rendelkezik.

2. Mindenkinek más lehet a biztos út!

Mindig kell valamivel inspirálnunk magunkat. Kellenek vágyak, álmok, célok. Ahogy a kisfilmekben is láthattuk, hogy volt akinek volt konkrét terve, hogy merre menjen, volt aki egy kicsit belesodródott, és aztán rájött, hogy igen, ez az ő területe. Mindenkinek más lehet a megfelelő módszer. Érdemes időt szánnunk arra, hogy megtaláljuk a nekünk leginkább passzoló utat.

3. Bármikor adódhat olyan helyzet, amikor újratervezésre kényszerülsz

Nem mindig gondolunk rá, de vannak olyan élethelyzetek, amik újratervezésre kényszeríthetnek. Lehet egy betegség, egy válás, egy munkahely megszűnése. Ezt lehet úgy is megélni, hogy ez egy rettenetes trauma, amiből ki kell, hogy kerüljek, de úgy is, hogy ez egy lehetőség arra, hogy váltsak, és a komfortzónámból kimozduljak.

4. A főnököd is befolyásolhatja motivációdat

A vezetőkön sok múlik. Milyen motiváló feladatokat kínálnak? Milyen gyakran és hogyan adnak visszajelzést? Kínálnak-e a karrierlehetőséget? Mennyire támogatják a fejlődési lehetőséget? Több eszköz van a vezető kezében, de a szervezeti kultúrának bizalomra épülő, nyitott, rugalmas értékeken kell alapulnia, hogy az egyéni célok is teljesülhessenek.

5. Egy új élethelyzet új lehetőségeket nyithat meg

Kiknek jöhet szóba az újratervezés, akár az OTP Banknál? Akik pénzügyi, innováció, IT, digitalizáció területén szeretnének maradandót alkotni, akár nemzetközi kitekintéssel is. Büszkék vagyunk rá, hogy az egyetlen olyan vezető bankcsoport vagyunk, ahol a stratégiai döntések Budapesten születnek. Azok is megtalálhatják nálunk elképzeléseiket, akik részmunkaidőben szeretnének dolgozni, mert mondjuk visszatérő kismamák, vagy egyetemi tanulmányokat folytatnak, és mellette szeretnének néhány órában szakmai tapasztalatot szerezni. Akiknek növeli a komfort érzetét a home office, az otthoni munkavégzés lehetősége és nem bánnák, ha nem lennének irodához kötve. Légy nyitott és próbáld ki Magad!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.


A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.

A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint

  • a családi pótlék (305 milliárd),
  • a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
  • az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
  • a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
  • a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
  • a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
  • és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.

Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.

Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.

A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)

Hanem az óraviselés módjára.

Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.

Mit kell figyelni a karóra esetén?

A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.

Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.

A legtöbb ember jobbkezes.

Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.

A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.

Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.

Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.

Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.

A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.

Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.

Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.

Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–

Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.

Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.

Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.

Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.

A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.

Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.

Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.

Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egész generációk tanulták meg rosszul, hogyan kell szeretni a családtagokat: kiderült, sokan miért nem látogatják a szüleiket felnőtt korukban
Önzőnek bélyegzik azokat, akik nem vágynak gyakran haza a szülői házba. A pszichológusok szerint a jelenség mögött gyerekkorban tanult minta áll.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 29.



Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?

Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?

Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.

Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.

Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.

Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól

– írja a Psychology Today.

A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.

Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.

A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.

A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.

Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.

Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „

A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.

Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".

A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.

A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.

Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.

Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Alvásfigyelő alkalmazást töltöttél le? Okosórád van? Lehet, hogy többet árt, mint használ!
Mindenki a jobb pihenés reményében kezdi használni a kütyüket. De vizsgálat kimutatta, hogy sokaknál éppen az ellenkező hatást váltja ki.
Sz. E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 22.



Milliók bámulják reggelente az okosórájukat, vagy az alvásfigyelő appot, hogy megtudják, jól aludtak-e.

A pihenés javítására kitalált eszközök azonban sokaknál éppen az ellenkezőjét érik el: szorongást és aggodalmat keltenek.

Az okosórák, fitneszkarkötők és mobilapplikációk azt ígérik, hogy a mérésekkel segítenek jobban aludni. Rengetegen tartják hasznosnak őket, mert úgy érzik, jobban megértik a saját alvásukat és tudatosabban figyelnek rá. A kép azonban ennél árnyaltabb.

Egy friss, közel ezer ember bevonásával készült norvég kutatás szerint nem mindenkinek tesznek jót ezek az eszközök.

Sőt, minden hatodik felhasználónál kifejezetten fokozták az alvással kapcsolatos aggodalmakat, ami alvászavarhoz vezethet – derül ki a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban pénteken megjelent tanulmányból.

A legnagyobb kockázat a fiatalabbaknál jelentkezett, akik egyrészt gyakrabban használják ezeket az appokat, másrészt hajlamosabbak arra is, hogy túlgondolják az eredményeket.

Az úgynevezett „alváspontszám” például könnyen stresszforrássá válhat.

„A fiatalok hajlamosak azonosítani magukat a kapott adatokkal. Egy rossz pontszám után könnyen elkönyvelik, hogy az egész napjuk tönkrement, pedig lehet, hogy kipihenten ébredtek volna”

– magyarázta egy alvásszakértő.

Különösen veszélyeztetettek az álmatlansággal küzdők. Náluk egy rossz adat csak olaj a tűzre, hiszen azt az érzést erősíti, hogy valami nincs rendben velük. Ez tovább rontja a helyzetet.

„Inszomniás betegnek azt mondani, hogy az adatai szerint rosszul aludt, olyan, mintha a lámpalázas diáknak ismételgetnénk, hogy meg fog bukni. Ez csak tovább rontja a helyzetet, és negatív spirálba löki az illetőt”

– figyelmeztetett a szakember.

A probléma gyökere, hogy a pihenés egyfajta teljesítménnyé válik, az alvásfigyelő alkalmazás adatai pedig önértékelési kérdéssé. Ha a számok nem jók, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rosszul is aludtunk, még akkor is, ha szubjektíven nem így éreztük. Ez egyenes út az aggodalomhoz, ami tényleg alváshoz, az pedig még kedvezőtlenebb pontszámokhoz vezet.

A szakértők szerint nem kell azonnal a kukába dobni ezeket az eszközöket, de sokkal tudatosabban kellene használni őket.

Aki azt veszi észre magán, hogy az alvásfigyelő követése inkább szorongást okoz, mint segít, jobban teszi, ha időnként kikapcsolja az értesítéseket, vagy akár teljesen félreteszi éjszakára. Érdemes a napi kilengések helyett inkább a heti átlagokra koncentrálni.

Jelzésértékű lehet, mi a válaszunk arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e a reggeli pontszám a hangulatunkat.

Érzünk-e teljesítménykényszert lefekvéskor? Erősödtek-e az álmatlansági tüneteink, mióta az appot használjuk? Ha a válasz igen, érdemes stratégiát váltani.

A jelenségnek már nevet is adtak: orthoszomnia, vagyis a tökéletes alvás görcsös hajszolása az adatok alapján.

Fontos tudni, hogy ezek az eszközö k nem orvosi műszerek, méréseik pontossága korlátozott, és az alvás minősége természetes módon is ingadozik. A lényeg, hogy a technológia egy eszköz maradjon a nyugodtabb alvás eléréséhez, ne pedig maga a cél.

Amire még felhívnánk a figyelmet, az, hogy ne pörgesd folyamatosan a telefonodon a közösségi oldalakat: a doomscrolling rosszat tesz az idegeidnek.

Via Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET: