Jelen vagyok?

Az emberek többsége görcsösen próbálja megvalósítani az álmait, feszülten várja, hogy mikor lesz már végre boldog, és közben valamiről nagyon megfeledkezik: arról, hogy élvezze az életet. Hogy megélje a jelen pillanatot, és ne csak a távoli célt nézze, hanem az odáig vezető úton is lelkesedéssel haladjon előre.

Pedig ha belegondolsz, ez nemcsak érzelmi, hanem logikai szempontból is indokolt lenne. Hiszen még ha el is éred a céljaidat, az életed legnagyobb részét akkor is a feléjük vezető úton töltöd. Nem leszel újra 19 vagy 39 éves, nem tekerheted vissza az időt, és azt a figyelmet és törődést, amit a szeretteidnek, köztük önmagadnak elmulasztottál megadni, már soha többet nem tudod pótolni.

Természetesen szükség van a kemény munkára, szükség van az erős akaratra és a kitartásra, de nem árt, ha élvezed is azt, amit csinálsz. Nem minden pillanatát, mert az valószínűleg úgysem fog menni, de a java attól még lehet szép és élvezetes. Azért, hogy ne csak görcsölés és kemény küzdelem legyen ez az utazás, hanem valóban élvezni tudd, érdemes olyan szokásokat beépítened az életedbe, amelyek támogatnak ebben.

Például megünnepelheted az apró sikereidet. Nemcsak a nagyokat, hanem a mások által jelentéktelennek tartottakat is. Lehetsz kedves önmagaddal, támogathatod és bíztathatod magadat – pont úgy, mint amikor a gyermeked első lépéseit kísérted végig mosolyogva.

Az is sokat segít, ha gyakorlod a tudatos figyelmet. Ha jelen vagy a pillanatban. Megéled azt a maga teljességében, akár jó, akár rossz számodra (tudva, hogy a jó és a rossz relatív fogalmak), és elfogadod azt, ami van. Vágyhatsz persze többre, hiszen ha nem tennéd, a fejlődéssel is megállnál, és így az életed is csak lefelé csúszás lenne, de építeni csak akkor tudsz hatékonyan a jelenlegi alapjaidra, ha elfogadod, hogy most épp itt tartasz. Most épp ilyen az életed, ezek a dolgok történtek veled, és ezekkel tudsz valamit kezdeni – ha úgy döntesz, hogy kezdesz velük valamit. A második kérdés tehát mindössze ennyi:

Jelen vagyok a pillanatban?

Azért, hogy egy picit kizökkenj a görcsös, eredményorientált gondolkodásból, képzeld most el, hogy nem éred el a célodat. Nem egy ideig, hanem soha. Tudom, félelmetes gondolat, de ne hátrálj meg előle. Legalább most, ezen  röpke gondolati elkalandozás idejére ne.

Tehát képzeld el, hogy soha nem éred el a célodat. Haladsz felé, sokat teszel érte, végül mégsem valósul meg az álmod. Nézz most rá az életedre így, hogy a célod megvalósulását kihúzod a történetből, és minden mást benne hagysz. Milyennek látod az utadat? Így is szép? Így is okozott neked örömet? Így is végigjárnád újra?

Ha igen, akkor erős a gyanúm, hogy a helyeden vagy. És bármilyen paradoxnak is tűnik, a célodat is sokkal nagyobb valószínűséggel el tudod így érni.

Felkészültem a bukásra?

Vannak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban érdemes reálisnak maradnod. Ilyenek például a saját korlátaid. Tudom, hogy ez elsőre furcsán hangzik pont tőlem, aki nem hisz a lehetetlenben, de veszélyes csapda a korlátaink tagadása. Sokan ugyanis éppen azért buknak el végleg, mert ész nélkül próbálkoznak valamivel, amihez még kevésnek bizonyulnak. Ugranak, pofára esnek, összetörik magukat, majd elmegy a kedvük az egésztől.

Talán próbálkoznak még néhányszor, de mivel a módszer ugyanaz, az eredmény sem lesz különb. Önigazolásnak viszont kiváló ez a néhány próbálkozás, hiszen aki megtette, az elmondhatja magáról, hogy ő bizony belevágott, csak hát nem sikerült, mert... (és ide beilleszti a tetszőleges kifogását).

Holott mindössze annyi történt, hogy nem készült fel eléggé. Nem fejlesztette magát megfelelő szintre, nem volt tisztában vele, hogy akár sokszor is elbukhat, és nem tanult a bukásaiból. Túl nagyot akart ugrani, miközben a fejlődési útján még nem tartott azon a szinten. A hangsúly a "még"-en van. A korlátaink ugyanis nincsenek bebetonozva. Folyamatosan kijjebb és kijjebb tudjuk tolni őket, ha megfelelő módon tesszük ezt. Azaz ha nem ész nélkül akarunk felugrani a hegytetőre, hanem apró lépésekre bontjuk az utat.

Sokat segítesz magadon, ha nem azt a kérdést ismételgeted, hogy vajon elbukhatsz-e a céljaid felé vezető úton, hanem inkább ezt:

Felkészültem a bukásra?

Mert ha mersz nagyot álmodni, és nem elégszel meg egy középszerű élettel, akkor szinte biztos, hogy el fogsz bukni jó párszor, miközben az álmaid megvalósításán dolgozol.

Ezekben a pillanatokban derül ki igazán, hogy mennyire vagy jóban önmagaddal. Gyűlölöd magad azért, mert nem sikerült valami? Fölöslegesen ostorozod magad, hogy egy gondból kettőt csinálj ezáltal? Vagy ilyenkor is barátja tudsz lenni önmagadnak, és elfogadod, hogy a kudarc ugyanúgy az élet része, mint a siker? Fejlődsz és tanulsz a bukásaidból? Mert ha igen, akkor volt értelme megélned azokat.

Mit adnék érte?

Mindennek ára van. Hiába az "ingyenes" az egyik legjobb hívószó a marketingben, azt talán már te is megtanultad, hogy semmi nincs ingyen. Ha nem a pénzeddel fizetsz, akkor az időddel, a szabadságoddal, vagy a személyes adataiddal. Ha pedig épp nem kell semmivel sem fizetned, valaki akkor is fizet azért, hogy neked ne kelljen. A "semmiért egészen" csak Szabó Lőrinc torz világában létezik – akár emberi kapcsolatokról van szó, akár a céljaid eléréséről.

Képzelj el egy boltot, ahol az álmaidat vásárolhatod meg. Minden, amire igazán vágysz, kapható. Milyen árat vagy hajlandó fizetni értük most, hogy már tudod, semmi nincs ingyen? Mennyi időt adsz értük? Mennyi pénzt? Mennyi munkát? Mennyi átvirrasztott éjszakát? Mennyi elmulasztott baráti találkozót, lemondott családi programot, a szeretteidtől külön töltött órát vagy napot?

Nem az ítélkezést szolgálják ezek a kérdések. Van, akinek fontosabb a célja, mint a gyerekével együtt töltött idő, és olyan is van, aki a gyerekét használja pajzsként, amikor az álmai feladását magyarázza. Sokféle út létezik; a kérdés csak az, hogy számodra melyik a helyes. Hol találod meg az egyensúlyt az életedben? Tudsz úgy haladni a céljaid felé, hogy közben a számodra fontos emberekre is figyelsz? Képes vagy megőrizni a lelki békédet, az egészségedet és a szeretetet? Tudsz különbséget tenni a rövid távú és hosszú távú áldozat között?

Olyan kérdések ezek, amelyekre te fogod megadni a választ magadnak. Akkor is, ha szembenézel velük, és akkor is, ha elfutsz előlük. Utóbbi esetben viszont a válasz sokkal fájdalmasabb lesz. Érdemes tehát jó előre tisztáznod magadban ezt:

Mit adnék a célom megvalósulásáért?

Ez a belső és külső egyensúly megtalálásának alapfeltétele.