15 érdekes tény a szeptemberben született emberekről
A szeptember köztudottan az egyik olyan hónap az évben, amikor a legtöbb baba születik - köszönhetően a jól sikerült karácsonyi és szilveszteri buliknak.
Most az első őszi hónap szülötteiről hoztunk néhány érdekességet, amit talán még te sem tudtál.
1. A legnépszerűbb hónapban születtek.
A szeptember versenyben áll az augusztussal a legtöbb születés tekintetében. Egy felmérés szerint Amerikában a szeptember 9 és 20 közötti születésnapok közül 9 ott van a 10 legnépszerűbb szülinap között.
2. Jól teljesítenek a suliban.
Kutatások szerint a szeptemberiek jobban teljesítenek és gyorsabbak fejlődnek az iskolában, mint más hónapok szülöttei, sőt 20 %-kal nagyobb az esélyük arra, hogy elit iskolába kerüljenek.
3. Könnyebbek.
Annak ellenére, hogy hajlamosabbak arra, hogy kevesebbet nyomjanak, ez nem azt jelenti, hogy kis súllyal születnek.
4. Valószínűleg decemberben vagy januárban fogantak meg.
A tél a szerelmeseké: a hidegben sokkal jobban esik összebújni, ami megmagyarázza azt, hogy miért a didergős hónapokban fogan meg a legtöbb baba. Főleg a szilveszteri bulizást kell a nem várt terhességért "hibáztatni".
5. Sajátos tulajdonságaik vannak.
A szeptemberiek (különösen akik 22.-e után születtek) kevésbé hajlamosak a depresszióra, de az is elmondható róluk, hogy elég irritálóak tudnak lenni.
6. Magasabbak az átlagnál.
A későnyári, illetve a szeptemberi gyerekek általában egy hajszálnyival magasabbak, mint akik télen vagy tavasszal születtek. Ez azzal magyarázható, hogy a születésük előtt az édesanya sok D vitamint szív magába.
7. Nagyon sportosak.
Az ősz szülötteinek jobbak a képességeik a sportoláshoz, mint másoknak, ami egyfajta fizikai előny náluk. De nem a szeptemberiek, hanem a novemberiek és az októberiek a legfittebbek.
8. Szűz vagy Mérleg a csillagjegyük.
A Szűzek augusztus 23. és szeptember 22. között születtek. Jellemzőik, hogy lojálisak, a részletekre fókuszálnak, és módszeresen közelítik meg az életet, de olykor szégyenlősek is tudnak lenni. A Mérlegek szeptember 23. és október 23. között születtek. Társasági emberek, akik szeretik az egyensúlyt és az egyenlőséget, és kiváló a megoldóképességük.
9. Erős csontjaik vannak.
A fent említett fizikai képességekhez tartozik az is, hogy a késő nyári, kora őszi gyerekeknek vastagabb és erősebb csontjaik vannak.
10. Sok hírességgel ünnepelhetik egy hónapban a születésnapjukat.
Több világszerte ismert sztár is szeptemberi születésű, például Sophia Loren, Gwyneth Paltrow és Jimmy Fallon.
11. Az őszirózsa és a hajnalka a viráguk.
Az őszirózsa az erőteljes szerelem szimbóluma, amit az emberek régen elégettek, hogy elűzzék a kígyókat. A hajnalka pedig a szeretetet jelképezi, amely hajnalban virágzik a legszebben.
12. Kevésbé esélyesek a börtönre.
Kutatások szerint a szeptemberben született emberek kisebb valószínűséggel mennek börtönbe súlyos bűncselekmény elkövetéséért.
13. Korábban születnek a tervezettnél.
Az Amerikai Tudományos Akadémia egy kutatása szerint az őszi és téli babák egy héttel hamarabb jönnek világra, mint a tavaszi és a nyári gyerekek.
14. Hajlamosabbak az allergiára és az asztmára.
A Prevention.com szerint 30-90 %-kal nagyobb a valószínűséggel lesznek allergiásak a tejre, a tojásra és a mogyorófélékre azok, akik ősszel születnek. Egy másik kutatás pedig arra mutatott rá, hogy az őszi babák 30 %-kal nagyobb eséllyel lesznek asztmások.
15. Esélyesebbek arra, hogy elérhetik a 100 éves kort.
A chicagói egyetem kutatói 1500 100 éves, vagy annál idősebb embert interjúvolt meg, közülük pedig a legtöbben ősszel születtek, tehát az őszieknek nagyobb esélyük van elérni ezt a szép kort. Ez magyarázható azzal, hogy születésük után hamar ki vannak téve a szezonális fertőzéseknek, ami erősíti az immunrendszerüket.
Forrás: Good Housekeeping