ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

11 jel, ami arra utal, hogy nem jó kapcsolatban vagy

Ezek mind arra mutatnak, hogy ideje váltani.


A fizikai bántalmazást könnyű észrevenni, mert látható jelei vannak. Nem így az érzelmi bántalmazást: sokan évekig élnek elnyomó

kapcsolatban, de nem is tudnak róla.

"Ne menj el a jelek mellett, mert komoly károkat szenvedhet az önbecsülésed" - írja a Huffington Post szerzője azoknak, akik érzelmileg bántalmazó kapcsolatban vannak. Nekik szedett össze 11 jelet, amiből egy-egy még nem jelent semmit, de ha több is rendszeresen előfordul, azt jelezheti, hasonló kapcsolatban vannak.

1. Tojáshéjon lépkedsz, nehogy csalódást okozz a partnerednek.

Állandóan azon gondolkodsz, hogyan mondhatnál valamit helyesebben a párodnak? Folyton kijavítod magad, még mielőtt megszólalnál? Ezzel azt teszed belül, önmagadban, amit ő tenne veled, csak nem várod meg, hogy ő kritizáljon.

2. A partnered szándékosan ködösít, hogy fenntartsa az irányító szerepét

Aki látta A lány a vonatont, annak ezt nem is kell magyarázni. A lényeg, hogy a másik mindig abban a szerepben tart minket, mintha nem tudnánk jól a dolgokat, nem emlékeznénk rájuk, stb. Már magunk számára is megbízhatatlanná válunk a végén.

3. A partnerünk folyamatosan csekkol minket: tudni akarja, hol és kivel vagyunk éppen.

Az érzelmileg bántalmazó személy a totális kontrollra törekszik, ezért nem hagyja, hogy a másik egy pillanatra is kicsússzon a kezei közül. A kóros féltékenység is jellemző rájuk.

4. A partnerünk bántó megjegyzéseket tesz, melyeket viccnek álcáz.

„Imádlak, kis vízilovam!” – Hát nem kedves? Ezzel valójában folyamatosan gyalulja az önbizalmunkat, és továbbra is fenntartja a köztünk lévő hierarchiát.

5. Azon kapod magad, hogy elnézést kérsz, amikor nem tettél semmi rosszat.

Ez az előbbiekből következik. Ezen a ponton az ember már nem is hisz magában.

6. Az egyik pillanatban kedves, a másikban rideg.

Az ambivalens személyiségek így játszanak a partnerükkel: egyszer azt éreztetik, minden rendben köztük, a következőben elbizonytalanítják a másikat, hogy magában keresse a hibát.

7. A partnered nem hajlandó elismerni az erősségeidet és lekicsinyli az elért eredményeidet.

Naná! Hiszen ha elismerné, azzal azt is aláírná, hogy egy szinten vagytok, de ez egy elnyomó személyiség számára veszélyes.

8. A partnered megvonja tőled a vonzalmát, a szexet és akár a pénzt is, hogy megbüntessen

A büntetés a bántalmazó kapcsolat egyik alappillére. Az a kapcsolat már alapvetően problematikus, melyben a szeretet feltételekhez van kötve.

9. Elveszítetted a szexuális vágyad a másik iránt.

Ez különösen igaz a nőkre, akiknek általában biztonságra és bizalomra van szükségük ahhoz, hogy kialakuljon az intimitás a másikkal. Ha nem így van, erre a testük is reagál.

10. Annak ellenére sajnálod a partnered, hogy bánt téged.

Az érzelmi bántalmazók mesteri manipulátorok, képesek például úgy átverni minket, hogy közben azt érezzük, az egész a mi hibánk. Ha valaki mélyen belekeveredik egy ilyen kapcsolatba, a végén már azt sem tudja, mi az igazság, nem képes kívülről látni önmagát és a helyzetet.

11. A partnered mindig képes megváltoztatni a terveket, hogy „meglepjen” téged – vagy legalábbis ezt mondja.

Ha kitaláltál egy jó kis esti programot, s a párod az utolsó pillanatban megváltoztatja, gyanakodhatsz, hogy kontrollmániás narcisztikus személyiséggel van dolgod. Az ilyen tervváltoztásoknak az a lényege, hogy azt érezd, nem te irányítod az életed.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A készpénzfelvétel új korszaka érkezik – így változnak meg a hagyományos ATM-ek
A NFC használatával a telefonunk segítségével is könnyedén vehetünk fel készpénzt a bankterminálokból.


Mostantól kártya helyett a mobilod is elég lesz, hogy pénzt vegyél fel – írja a kirsche.hu. Az érintés nélküli technológia nemcsak kényelmesebb, de biztonságosabb is lesz.

A legújabb NFC-technológia (Near Field Communication) forradalmasítja az ATM-ek használatát: azzal könnyíti meg a bankolást, hogy elég lesz, ha a telefonodat a terminálhoz tartod, és máris hozzáférsz a számládhoz, kártyahasználat nélkül. A szakértők szerint

az újítás nemcsak megkönnyíti a készpénzfelvételt, de a csalásokkal szemben is védettebbé tesz.

Bár egyelőre csak néhány országban elérhető a rendszer, világszerte egyre gyorsabban terjed, és nemsokára nálunk is bevezethetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Egy megkeseredett, rosszindulatú ember, nem humorista, hanem gunyorista” - Schobert Norbi megsértődött Dombóvári István poénjain
Dombóvári István szerint érdekes orra koppintás a sorstól, hogy az kapott sztrókot, aki az egészséges életmódot népszerűsíti.
F. P. - szmo.hu
2025. február 18.



Érdekes videó került fel a Dumaszínház Instagram-oldalára a népszerű humorista, Dombóvári István Az élet császára című estjéből. Dombi Schobert Norbit vette célba az előadás egyik részében. „Norbi nem kedves az én fajtámmal, a 100 kiló felettiekkel. Hát miket kaptunk tőle az elmúlt tíz évben: mi vagyunk a döngőléptűek, csimpánzcsöcsűek, hullajelölt féldisznók. Ám ha jól olvastam, mégsem engem baszott nyakba a sztrók, hanem őt. Olvastam, hogy a sztrókot onnan lehet felismerni, hogy az ember elkezd összefüggéstelenül beszélni. Végig azon gondolkodtam, hogy vajon ezt a Norbinál hogy vették észre…”

Schobert Norbi szerint ízléstelen dolog egy betegséggel viccelődni.

„Dombi alapvetően egy megkeseredett, rosszindulatú ember, ő nem humorista, hanem gunyorista.

A dolog azért is esik különösen rosszul, mert amikor kezdett az RTL-en, én segítettem neki 40 kilótól megszabadulni, teljes ellátást, étrendet kapott, rendszeres konzultációt, szponzoráltam. De már korábban csalódtam benne, amikor egy közös dumaszínházas roast-fellépés után Rékával megláttuk, hogy úgy tesz, mintha belerúgna a Mercedes kabriómba. Én ekkor akkorát csalódtam benne, hogy ki is léptem a Dumaszínház road-showból”– mondta a Blikknek a fitneszguru.

Dombi úgy reagált: a fitneszguru valóban segített neki, de úgy emlékszik, hogy a mai napig jóban vannak.

„Az intelligensebbek nem sértődnek meg. Egyébként ő cinkeli a kövéreket én meg visszacinkelem őt, hiszen azért valljuk be, azért érdekes orra koppintás a sorstól, hogy ő kapott sztrókot, aki az egészséges életmódot hirdet.

Aki ismer személyesen, az tudja, hogy engem a szeretet vezérel, viszont a humorban mindent meg szoktam engedni, és ugyanezt várom el, hogy velem kapcsolatban is ezt csinálják. Egyébként meg sem az én, sem az ő mondatai nem szakember által jóváhagyottak, ez egyszerűen humor, amely valakin csattani szokott”– mondta Dombóvári a lapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hat éve csak húst és tejet eszik – most elárulja, mi történt a testével
Hihetetlen átalakuláson ment keresztül egy amerikai nő, aki hat éve kizárólag húst és tejterméket fogyaszt. A New York Post beszámolója szerint nem csak lefogyott, de energikusabb is lett, és még a testszaga is megváltozott.


Bella, egy amerikai tartalomgyártó, megdöbbentő életmódjáról számolt be az Instagramon, ahol a "Steak és vaj lány" néven vált ismertté.

A nő hat éve tért át a vegán étrendről a kizárólag húst és tejterméket tartalmazó diétára, és elképesztő változásokról számolt be.

„Hat éve nem ettem egyetlen szénhidrátot, gyümölcsöt vagy zöldséget sem. Nem haldoklom az alacsony energiaszinttől, és nem tettem tönkre a hormonjaimat sem” - mondta a New York Postnak.

Bella azt állítja, hogy régebben, a vegán étrendje alatt pattanásokkal küzdött, és az étkezési zavarok széles skáláján esett át. Most viszont 11 kilót fogyott, energikusabb lett, megszűntek a menstruációs fájdalmai, sőt, még a testszaga is kellemesebbé vált.

„Sokan úgy vélik, ha csak húst eszel, kellemetlen szagod lesz” - mondja Bella, de szerinte ez nem igaz. „Most, hogy húsevő vagyok, nincs szükségem szappanra vagy tusfürdőre. Kellemes illatom van.” De ez még nem minden. „A húsevő étrendnek köszönhetően a menstruációm szabályossá és fájdalommentessé vált."

Bella állításaival szemben a szakemberek szerint a kiegyensúlyozott étrendnek tartalmaznia kell gyümölcsöket, zöldségeket, magas rosttartalmú ételeket, például burgonyát, rizst vagy kenyeret, tejterméket, fehérjeforrást és telítetlen zsírokat is. A vörös húsok és a feldolgozott húskészítmények túlzott fogyasztása növelheti a bélrák kockázatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Leszámolás a vitaminhiánnyal - Egészséges tippek tél végére
Miért vagyunk fáradékonyak február végén? Miért jó a fagyasztott gyümölcs? Cikkünkben kiderül, hogyan tudjuk a leghatékonyabban feltölteni a télen lecsökkent vitaminszintünket.


Lassan itt a február vége, ami azt jelenti, hogy még inkább érezhetjük a kimerültség és a fáradtság jeleit. Bizony, a hosszú téli hónapok után bőven lecsökkenhet szervezetünkben a vitamin- és ásványianyag-szint, például a C-vitaminé, amely az immunrendszer működését segíti.

A D-vitamin hiánya a kevés napsütés miatt alakulhat ki, ami fáradékonyságot és hangulatingadozást okozhat.

A vashiány különösen a nők körében gyakori, ez szintén fáradékonyságot és sápadtságot eredményezhet. Ha száraz a bőrünk, az könnyen lehet, hogy az omega-3 zsírsavak hiánya miatt van, ha pedig nem viszünk be a szervezetünkbe elegendő magnéziumot, ezt megspékeljük stresszel és mozgásszegény életmóddal, akkor akár izomgörcsöket és alvászavart is tapasztalhatunk.

Most, hogy tudjuk, mennyi mindent okozhat a vitaminhiány, lássuk, mit tehetünk azért, hogy ez ne forduljon elő.
Természetes vitaminpótlás tél végén – Így töltsd fel magadat!

Szerencsére nem kell feltétlenül étrend-kiegészítőkhöz nyúlni – megfelelő táplálkozással is pótolhatjuk a legfontosabb vitaminokat és ásványi anyagokat. Szabó Adritól, a Lidl dietetikusától megtudtuk, hogyan.

C-vitamin: A gyorsfagyasztott bogyós gyümölcsök, mint az áfonya, ribizli vagy málna, kiváló források, sőt nem csupán vitamint és ásványi anyagokat tartalmaznak, de antioxidáns-tartalmuk és rostjaik is elengedhetetlenek a szervezet számára.

Készítsünk gyorsfagyasztott bogyós gyümölcsökből joghurtot, kását, smoothie-t!

– javasolja Szabó Adri. Emellett a paprika, savanyú káposzta és citrusfélék is segítenek az immunrendszer erősítésében.

D-vitamin: A téli napfényhiány miatt érdemes az étrendbe több halat (lazac, makréla, hering) beiktatni. A tojás és a gomba szintén jó D-vitamin-források.

Vas: A vashiány megelőzésére fogyasszunk vörös húst, belsőségeket, hüvelyeseket (például lencsét) és spenótot - ne feledjük, hogy spenótot is találunk gyorsfagyasztott formában is.

A gyorsfagyasztott verzióban szintén elérhető hüvelyes zöldségek - mint a zöldbab, sárgabab, tarkabab, zöldborsó - a legmagasabb rosttartalmú táplálékaink, fogyasszunk hetente többször vagy akár naponta belőlük. Felhasználhatóságuk sokoldalú, salátát, levest és főzeléket is készíthetünk belőlük

– mondja a dietetikus.

A vas felszívódását a C-vitamin segíti, így érdemes ezeket a tápanyagokat együtt fogyasztani.

Omega-3 zsírsavak: Az agyműködéshez és a szív egészségéhez nélkülözhetetlenek. A legjobb források a halak, de növényi alternatívaként a dió, lenmag és chiamag is kiváló választás.

Magnézium: A stressz és fáradtság ellenszere lehet a diófélék, tökmag, mandula, valamint a kakaó és a teljeskiőrlésű gabonák fogyasztása.

Miért ugyanolyan jók a gyorsfagyasztott gyümölcsök és zöldségek, mint friss társaik?

A gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök sokáig eltarthatók, szezontól függetlenül bármikor elérhetőek, és percek alatt elkészíthetők. Az ízük pedig pont ugyanolyan finom, mint a friss zöldségeké, gyümölcsöké. Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket néhány perc alatt mínusz 18-22 °C-ra hűtik.

A gyorsfagyasztás során apró méretű jégkristályok keletkeznek, amelyek nem sértik a sejtfalat, így a termékek kiolvasztáskor sem veszítenek hasznos tápanyagaikból, megőrzik eredeti alakjukat és színüket is.

A megfelelő időpontban szüretelik őket, ezért nincs szükség mesterséges utóérlelésre és nem túlérettek.

Gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök a Lidl kínálatában

• Brokkoli, karfiol, zöldborsó – C-vitaminban és rostokban gazdagok, köretekhez és főzelékekhez ideálisak.

• Spenót – Vas- és antioxidánsforrás, smoothie-khoz, rakott ételekhez tökéletes.

• Zöldségkeverékek – Gyors és egészséges megoldás levesekhez, köretekhez.

A zöldségmixek nagy előnye, hogy a különböző színű zöldségek eltérő tápanyagprofilokkal rendelkeznek, minél színesebb a zöldségek kombinációja, annál jobban érvényesül a zöldségek jótékony hatása.

– teszi hozzá a Lidl dietetikusa.

• Eper, málna, áfonya – C-vitaminban és antioxidánsokban gazdagok, smoothie-khoz, joghurthoz vagy müzlihez remek választás lehetnek.

• Vegyes bogyós gyümölcsök – Változatos és praktikus alternatívát jelentenek egészséges desszertekhez.

Ide kattintva megismerheted az aktuális választékot!

Egészséges és tápláló napi mintaétkezés

Végül, hogy segítsünk a gyakorlatban is megvalósítani a vitaminpótlást, lássunk egy gyors, vitaminfeltöltő mintaétrendet, amely egyszerűen elkészíthető, Lidl-alapanyagokból.

A napot érdemes fehérjében és C-vitaminban gazdag reggelivel kezdeni. A tükörtojás teljeskiőrlésű pirítóssal, friss bébispenóttal és egy szelet lazaccal nemcsak laktató, hanem D-vitaminban és omega-3 zsírsavakban is bővelkedik. Egy pohár frissen facsart narancslé tovább erősíti az immunrendszert.

Tízóraira egy marék dió és egy banán gondoskodik az energiáról, míg ebédre a gyorsan elkészíthető lencsefőzelék tükörtojással kiváló vasforrás. Egy alma desszertként tovább növeli a vitaminbevitelt.

Amint láttuk, a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök kiváló téli alternatívák, hiszen a gyorsfagyasztás megőrzi a tápanyagtartalmukat. Uzsonnára érdemes fagyasztott bogyós gyümölcsöket fogyasztani natúr joghurttal és zabpehellyel, amelyek tele vannak antioxidánsokkal és C-vitaminnal.

A főétkezésekhez is beépíthetők fagyasztott zöldségek: például a lencsefőzelékhez egy adag fagyasztott bébirépa adható, vagy a vacsora mellé fagyasztott zöldborsót, brokkolit lehet párolni.

Vacsorára egy egyszerű, de tápláló makrélakonzerv teljeskiőrlésű abonettel, paradicsommal és paprikával segít feltölteni az omega-3 raktárakat. Ha még egy extra vitaminlöketre van szükség, egy marék fagyasztott áfonyával és egy pohár natúr joghurttal zárhatjuk a napot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: