MÚLT
A Rovatból

10 furcsa jogi döntés, amit mitikus teremtmények miatt hoztak

Miért kell törvény egy kihalt faj védelmére? Mivel lehet megvédeni a tó híres szörnyét a vadászokkal szemben? Hogyan óvják a koboldokat?


Kriptozoológiának hívják azt a különös területet, ahol a tudomány és néprajz találkozik. Akár hisz az ember a jetiben vagy a Loch Ness-i szörnyben, akár nem, az tagadhatatlan, hogy kollektív tudatunkra nagy hatással vannak ezek a misztikus lények.

Olykor ez a hatás akár a kormányig is eljut.

10. Izlandi manók

10_jog

Izlandon nem könnyű az útépítők dolga. Az 2013-ban egy nagyobb útépítési terv keretében az ország egyik félszigetét készültek összekötni a sziget többi részével, amikor tiltakozók megállították a tervet. Egyesek a madarak élőhelyét látták veszélyben, mások viszont a manókat féltették.

A tiltakozók vezére azt vallotta, hogy összeköttetésben van a manókkal, akiknek egy templomuk, egy óriási szikla, ott van pontosan az útépítés egyik fontos pontján. A manók templomai összeköttetésben vannak, és ha egyet lerombolnak, az katasztrófák sorozatát indíthatja meg.

Felmérések szerint az izlandiak körülbelül 54 százaléka hisz a manók és azok erejében, abban, hogy jó vagy rossz dolgokat tesznek. A vita végül is odáig fajult, hogy eljutott az izlandi legfelsőbb bíróságig, aminek eredményeként 2015-ban a legendás 70 tonnás „templomot” elköltöztették, a manók belegyezésével és megelégedésére.

9. Washington Állam védi a jetit

9_jog

A jeti, ez az emberre és majomra egyaránt hasonlító lény valószínűleg a legismertebb a mitikus teremtmények közül. Az első említése az 1840-es évekből való, amikor egy misszionárius egy történetet tett közzé, amelyben indián néven „Sasquatch”-nak nevezett lényekről szólt. Ezek a lények az Egyesült Államok északnyugati részén éltek, és Washington Állam több rendeletet adott ki, amelyben meggyilkolásukat bűntettnek nyilvánította.

Hogy miért volt ezekre a rendeletekre szükség? A jogszabály azon a feltételezésen alapult, hogy ténylegesen egy valós lénytől származnak, és e feltételezést osztva évről évre sok ember indult útnak állig felfegyverkezve, hogy bizonyítékot keressen rá: a lény testét kutatták. Mivel a hajtóvadászatoknak nem lett jó végük (olykor ártatlan túrázók, utazók is áldozatul eshettek), meg kellett akadályozni a további tragédiákat. Ezért a rendelet szerint a jeti megölése bűntettnek számít, ami több mint 10 ezer dollárral, valamint 5 év börtönnel büntethető. Ezt később 1000 dollárra és 1 év börtönre enyhítették.

8. A Sakteng vadvilág szentélye

8_jog

Ez a természetvédelmi terület Bhutánban található, csodálatos, távoli vidéken, amelyet az UNESCO sok száz veszélyeztetett faj élőhelyeként ismer. Itt él a vörös panda, pézsmaszarvas és sok száz madárfaj között a jeti himalájai változata, a migoi, aki számára egy 700 ezer dolláros szentélyt is építettek.

A migoi igen különös lény, 2,4 méter magas, a nyomába eredőket úgy zavarja össze, hogy a saját nyomába lépve hátrál, sőt, akár láthatatlanná is tud válni. Ezen a területen lakik egy csoport bennszülött is, a Brokpas-ok, akik a mai napig elkülönülten élnek. Jakokat tenyésztenek, és ezen a területen vándorolva legeltetik a nyájat. Saját kultúrájuk van, dalokkal, balladákkal és jeti táncokkal. Számukra is legalább olyan értékes e terület, mint a legendás migoi számára.

7. A storsjo-tavi szörny

7_jog

A svédországi Storosjon-tó mélyén lakó szörny legrégebbi említése 1635-ből való. Azóta több százszor látták már, és 1894-ben egy svéd férfi még egy vállalatot is létrehozott, hogy elfogják. A leírások meglehetősen eltérőek, hosszúsága lehet 2,7 méter és 15,2 méter közötti, három púpja van, kutyafejű, sárga, vörös, fekete, szürke… 2008-ban víz alatti kamerák rögzítették is valaminek a körvonalát, amiről sokan azt állították, hogy ez maga a szörny.

A szörny sokáig védett státusznak örvendett, 2005-ben azonban visszavonták az őt veszélyeztetett fajnak nyilvánító 1986-os törvényt.

6. Kanada: mozgalom a jeti megmentésére

2005-ben egy manitói videofelvételen egy jetit véltek felfedezni a folyó partján. Hónapokkal később egy szőrcsomót találtak, amit egy jetinek tulajdoníttak, bár később kiderült róla, hogy bölénytől származik. Ennek ellenére az általános felbuzdulás arra késztette a kanadai parlament egyik tagját, hogy kampányt indítson a jeti nevében.

A jeti-hívő Todd Standing petíciót írt, amelyben jogi védelmet kér a jetinemzetség minden tagjának. Azt állítja, hogy döntő jelentőségű bizonyítéka van a jeti létezésére, de addig nem hozza nyilvánosságra, amíg nem kapja minden veszélyeztetett állatfaj a védelmet.

Standing azonban azóta sem állt elő valós bizonyítékkal. Egy hajszál DNS-vizsgálatához kért segítséget, amelyről korábban már kimutatták, hogy emberi eredetű. Továbbra is jelennek meg olykor új videofelvételek a vadonban bujkáló jetiről, Standing azonban adós marad a bizonyítékkal.

5. Az ír koboldok uniós védelmet kaptak

5jog

Írország jellegzetességei a Guinnes, az ősi megalitok, és természetesen a koboldok. Kevin Woods – ír nevén McCoillte – azt állítja, ő azon kevesek egyike, aki képes kommunikálni a koboldokkal, akikből mára csupán 236-an élnek. Akkor tett szert erre a kiváltságra, amikor talált néhány aranyérmét.

Évekig őrizgette őket és nem is igen foglalkozott velük. Ám egy nap, amikor sétálni vitte a kutyáját, három koboldot láttak egy sziklán beszélgetni. McCoille és a kutyája megdermedtek, nem bírtak mozdulni. Az apró lények rájuk sem néztek, és csak azután tört meg a varázsuk, hogy elmentek.

Bár a felesége nem hitte el, hogy emiatt volt távol egész nap (este nyolc volt, mire hazaért), McCoillte kampányolni kezdett Írország koboldjai megmentéséért. Ennek következtében a 2009-es élőhelyekről szóló uniós irányelv védetté nyilvánította a helyi flórát, faunát, és a koboldokat – mind a 236-ot. McCoillte és családja azóta is ott élnek, körbe vezetik a turistákat a helyi koboldbarlangokban, és elmesélik, hogy fejlődött a mítoszuk a druidák és vikingek idejétől kezdve a norman megszálláson át napjainkig.

4. Hableány-elefántcsont

4_jog

Bár a szkeptikusok ostobaságnak tarthatják a mitikus teremtmények védelmét, az úgynevezett „hableánycsont” védelme kicsit más.

A Steller-tengeritehén körülbelül 250 éve kihalt, jóval azelőtt, hogy a veszélyeztetett fajok törvényi védelme felmerült volna. Épp ezért nem számít törvénytelennek a csontjukból készült tárgyak kereskedelme. Gyakran kapható a némileg megtévesztő „hableány elefántcsont” (Mermaid Ivory - vagyis elefántcsont) néven. A rozmár csontból készült hasonló termékeket, pedig „hableány csontnak” (Mermaid Bone) nevezik.

A gondok akkor kezdődtek, amikor ellenőrizték ezeket a tárgyakat, és kiderült, hogy azok jelentős része nem is tengeritehénből készült, hanem szürkebálnákból, és mindenféle veszélyeztetett delfinfajokból, amelyek természetesen védelem alatt állnak. Ezért van tehát szükség egy régi kihalt állatfaj védelmére, hogy ne készítsenek ma élő állatokból hamisítványokat.

3. Védjük meg Nessie-t!

3_jog

Amikor a svéd kormány azon filozofált, hogyan adjanak jogi védelmet saját vízi szörnyük, a Storsjön-tóban élő Storsjöodhuret számára, megkérdezték a briteket, ők hogyan jártak el loch nessi szörny esetében. Az hamar kiderült, hogy az 1951-es, skót Lazac és Halvédelmi Törvény nem alkalmazható rá.

Végül azonban abban maradtak a törvényhozók, hogy a 81-es Vadvilág és Vidék Törvény értelmében Nessie – és az ország más védett faja – bántalmazása illegális. Így új törvény megalkotására végül nem volt szükség.

1933-ban egyébként Skócia hivatalosan is aktát nyitott Nessie és az utána kutatók tevékenységéről. Az iratok csupán 2014-ben kerültek elő, és egy bizarr történet bontakozott ki belőle. A Természet Tudományi Múzeum egyik Londonban élő akadémikusa szörnyvadászatot hirdetett. Végezni akartak Nessievel, hogy kiállíthassák a múzeumban. Nessie „parlamenti képviselője”, Sir Murdoch MacDonald hírét vette a tervnek, ezért benyújtott egy törvénytervezetet, mondván, hogy Nagy-Britanniában semmi sem védi a „szörnyeket és nagy halakat”.

Bár törvény végül akkor sem született, úgy döntöttek, hogy Nessie-t is védi az 1912-es állatvédelmi törvény.

2. Champ védelme

2_jog

A Champlain-tóban élő szörny legendája még 1819-re, az irokéz és abenaki indiánok idejére nyúlik vissza. Bár úgy tartják, Samuel De Champlain volt az első európai, aki látta Champet, valójában csak a róla szóló legendákat jegyezte fel. Azt mondták neki, hogy a szörny egy lándzsára hasonlít, de olyan vastag a bőre, hogy semmilyen fegyver nem viszi át.

Az évek során sokan próbálták elejteni a legendás fenevadat. Volt, aki 50.000 dollárt kínált a bőréért. Port Henry település ezért kampányba kezdett a szörny megvédésére. 1980-as években kezdeményezték a törvényhozóknál, hogy Port Henry vizeit nyilvánítsák Champ védett lakóhelyének. Hasonló rendelkezéseket hozott New York Állam és a kanadai Vermont is, védett állattá nyilvánítva Champet.

1. Az állam, ahol megölheted Óriáslábat

1_jog

Eddig többnyire védelmet biztosító törvények kerültek szóba, most azonban pont az ellenkezőjéről lesz szó. Texas Államban a törvény értelmében legálisan meg lehet ölni óriáslábat.

Az egész azzal kezdődött, hogy valaki az iránt érdeklődött a texasi hatóságoktól, hogy milyen törvények vonatkoznak óriásláb elfogására vagy megölésére. A válasz szerint Texas semmilyen formában nem korlátozza ezeket a tevékenységeket.

Óriásláb hivatalosan nem számít védett állatfajnak, így tehát bárhol és bármikor szabad vadászni rá. Arra sincs szabályozás, hogy hány óriáslábat vihetsz haza. Ráadásul Texasban invazív (idegen) fajként kezelik.

Forrás: ListVerse


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk