10 dolog, amit minden újdonsült anyukának tudnia kell
5. Nincs visszaút!
Valahol azt reméljük, hogy a pici születésével minden visszatér a normális kerékvágásba – a testünk, a kapcsolatunk a párunkkal, a családunkkal és a barátainkkal, az életritmusunk.
Mikor pedig ez nem történik meg, úgy érezzük, hogy kudarcot vallottunk. Hogy elbuktunk.
Nehéz elfogadni, hogy az életünk sokkal több dologban változott meg, mint arról valaha is álmodtunk, és hogy az a korszak végérvényesen és visszavonhatatlanul is lezárult. Talán nem is tudjuk, mennyire nem voltunk készek még elengedni, egészen addig, amíg ennyire visszavonhatatlanul le nem zárult.
De amikor ránézel arra a csodára a kiságyban, hogy mi mindenre voltál és vagy is képes érte, rájössz, hogy a határaidat nem csupán feszegetted, mint korábban, de áttörted, és magasan túl is szárnyaltad azokat.
Nem kell sehova visszafordulni, mert most vagyunk igazán azok a bizonyos nagybetűs Nők!
6. A „siker” új jelentést kap
Mielőtt szülő lettem, az, hogy jól teljesítek-e vagy nem, egyszerűen mérhető volt: ha megtanultam a tananyagot az iskolában, jó jegyet kaptam; ha rendszeresen futottam, a futóversenyen is jó időt tudtam futni; ha elég keményen dolgoztam a munkahelyemen, pozitív értékelést kaptam, év végén pedig bónusz formájában számokkal is kifejezték, mennyire voltam jó.
Anyaként a pisi/kaki – szoptatás – altatás háromszögben mozgunk csak, ami nem csupán kissé monoton tud lenni, de nem is a világ leghálásabb feladata (pláne ha a babád még peluscsere közben le is pisil). Ráadásul, még ha látszólag minden is rendben van ebből a 3 dologból, a babád lehet, hogy akkor is sír! Lehet, hogy fáj a hasa, és bár próbálod különböző gyógyszerekkel enyhíteni, akkor sem használ; lehet, hogy feldúlja a front; de az is lehet, hogy egyszerűen felzaklatta valami, és nem tud egyedül megnyugodni. A szülő pedig csak áll, mint bálám szamara, és nem tehet semmit. Ezek azok a mélypontok, amikor látszólag egy fabatkát se ér, amit teszünk.
Nekem, akit világéletében a teljesítménykényszer kísért az utamon, nagyon nehéz volt elfogadni:
* Az a tucatnyi dolog, amit teszek, mégoly jelentéktelennek tűnjön is, sokat számít. Neki. Neki a világon mindennél fontosabb vagyok, mert neki én vagyok a világ, tehát amiben én benne vagyok, az neki fontos lesz.
* Ez nem verseny. Nincs igazi győzelem. Csak olyan napok, amik jól mentek, meg olyanok, amik nem mentek olyan jól.
* Az igazi sikert pedig nem lehet számokkal mérni.
Siker, amikor a kicsikéd a válladon jóízűen szunyókál veled összebújva. Siker, amikor Rád mosolyog. Siker, amikor szoptatás közben szerelmesen néz Rád. Siker, amikor hallgatni mersz az ösztöneidre. A siker onnantól, hogy babád van, annyira más – mégis annyira de annyira klassz!
7. Te vagy az igazi szakértő, ha róla van szó!
Rá kellett jönnöm, hogy
a környezetedben mindenki, de tényleg MINDENKI (anyád-apád, anyósod, szomszéd, barát-barátnő, még a gyerektelen ismerősök is) nagyon tud gyereket nevelni.
Mindent is tud róla – akkor is, ha még nincs gyereke. Legalábbis véleménye, hogy hogyan lehet jól csinálni.
„Veletek alszik?... Külön szobában alszik? Ölben van? Állandóan felkapdosod? Ennyire sokat eszik?.... Ennyire keveset eszik? Áááá, nem lesz ennek jó vége!”
Ha pedig megingott a hited bármiben, hogy jól csinálod-e, mindenhez (is) van már tanácsadó: szoptatási tanácsadó, alvási tanácsadó, hordozási tanácsadó, mosipelus tanácsadó, dévényes, gyógytornász és a többi. Nekem is borzasztó nehéz volt megtanulni a leckét, és mai napig emlékeztetnem kell magam ezekre:
* Te vagy az anyja! Mindenkinél jobban ismered, és Te tudod igazán mi kell neki – nem az apja, nem a nagyszülők, nem a szomszéd, nem a tanácsadó. Pláne, hogy aki leginkább kell neki, az Te magad vagy! Mert számára te vagy a világ!
* Még ha a minden erőddel a legjobbat is akarod neki, vannak helyzetek, amiket nem fogsz tudni megoldani. Nem tudod átvenni a fájdalmát, nem tudsz helyette semmit megtanulni.
Egyetlen dolgot lehet ilyenkor tenni: hogy ott van vele, amíg csak elmúlik a vihar, és még utána is. Ez nem azt jelenti, hogy nem csinálsz valamit jól.
Honnan lehet tudni, hogy jól csináljuk? Nem lehet tudni! Évekkel később fog ennek mind beérni a gyümölcse.
De amíg szereted, és ő a figyelmed középpontja, nagy baj nem lehet, nem igaz?
8. Ne tervezz, nem lehet!
Mielőtt megszületett a kisfiam, rengeteg könyvet olvastam el, hogy felkészült legyek, mire megjön. Mint valami vizsga, amin jól akar szerepelni, az ember, ezért kívülről fújja a könyvből az anyagot… csakhogy az anyaság nem ilyen.
* Megfogadtam, hogy csak 3 óránként szoptatok..
* Megfogadtam, hogy nem alszik velünk…..
* Megfogadtam, hogy előtte nem sírok…
* Megfogadtam egy csomó dolgot, mondván nekem elveim vannak. Elveim voltak – gyerekem lett.
Inkább a rugalmasságot választottam, hogy mindig úgy alakíthassam a dolgokat ahogy nekem és a kisfiamnak a legjobb.
9. Nem vagy egyedül
Talán a legnehezebb része volt ennek a pár hónapnak az az elszigeteltség, amit éreztem – és érzek nagyon sokszor a mai napig. Már nem jövök-megyek, ahogy nekem tetszik, nem kerülök kapcsolatba egy-egy nap annyi emberrel (van, hogy fizikailag a kiscsaládomon kívül senkivel), és a fókuszom is eléggé beszűkült – nem meglepő mód a kisfiamra.
Viszont ez egy
remek alkalom, hogy az ember megérezze a családja figyelmét, bizonyos barátok bizalmát, vagy a párja szerelmét.
Meglepően alakulnak ilyenkor a kapcsolatok, és nem marad figyelem nélkül az ember.
10. Önmagaddal törődni nem önzőség
Mikor nyitva van a kisfiam szeme, igyekszem minden figyelmem neki szentelni. Minőségi időt tölteni vele, emellett pedig ami fontos, elintézni. Én valahogy a sorban mindig a végére kerültem, mondván, ráér az vagy nem is olyan fontos.
Meg kellett tanulnom: de igenis fontos! Nem önzőség, hanem nagyon is fontos része ezeknek a hónapoknak.
Olykor annak a sminknek és csinos ruhának, egy deci vörösbornak vagy egy fodrásznak, kozmetikusnak igenis teremtő ereje van!
