SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Will Smith bevallotta, hogy kamaszkorában minden orgazmusa után öklendezett, olykor hányt is

A színész féktelen szexelésbe kezdett, miután 16 éves korában megcsalták, a teste azonban már ellenkezett ez ellen egy idő után.


Will Smith az utóbbi időben meglehetősen nyíltan beszélt a szerelmi életéről. Azt is megtudtuk már, hogy feleségével nyitott kapcsolatban élnek, a nemrég megjelent könyvéből pedig olyan intim részletek is kiderültek, mint például az, hogy régebben egy hírességekből is álló háremet akart magának, miután először szakítottak Jada Pinkett Smith-szel.

A Buzzfeed most újabb szaftos részleteket közölt a színész memoárjából. Smith leírta, hogy első komoly kapcsolata egy Melanie nevű lánnyal volt, akinek zűrös gyerekkora volt: az anyja börtönben ült, amiért megölte az apát. A lány a nagynénijénél lakott, amíg az ki nem rúgta, Will pedig annyira szívén viselte barátnője sorsát, hogy megkérte a szüleit, fogadják be magukhoz Melanie-t. A színész úgy fogalmazott, hogy a lány már attól a perctől kezdve az élete középpontja volt, amikor megismerte. Nagyon igyekezett enyhíteni szerelme fájdalmait, amelyeket a rossz családi körülmények okoztak neki. De hiába akart mindent megtenni a lányért, hatalmas pofáraesés lett a kapcsolatukból, miután Melanie megcsalta őt, amikor a színész egy kéthetes zenei turnén vett részt.

Smith ekkor még csak 16 éves volt, és ez akkora törést okozott az életében, hogy ezután válogatás nélkül lefeküdt minden nővel, akivel tudott, hogy enyhítse a szívfájdalmát.

Melanie előtt azonban csak egy lánnyal volt együtt, így a hirtelen jött sok szex pszichoszomatikus reakciót váltott ki belőle, amikor orgazmusa volt.

"Szó szerint öklendeztem, néha még hánytam is tőle"

- vallotta be a színész.

Megjegyezte, hogy hiába feküdt le nagyon sok nővel, nem sikerült "kigyógyítania" magát ezzel a megcsalás okozta traumából. Állítása szerint valójában nem csak szexet keresett, hanem értelmes kapcsolatot.

"Minden alkalommal azt reméltem, hogy ez a gyönyörű idegen lesz a Nagy Ő, aki szeretni fog, és aki elűzi a fájdalmamat. De belül reszkettem és nyomorultul éreztem magam. Amikor pedig belenéztem a nők szemébe, az még tovább mélyítette a kínomat"

- írta.

Ezek után Will és az őt megcsaló Melanie kibékültek és egy rövid időre megint összejöttek, mielőtt végleg szakítottak egymással. A színész ezt "a neheztelés, a düh és a pusztulás" időszakaként jellemzi, amelynek úgy vetett véget, hogy fogta az összes holmit, amit valaha a lánynak vett és felgyújtotta őket Melanie szeme láttára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: