Törölték egy új-zélandi könyvfeszttivál teljes Harry Potter-szekcióját azért, hogy így tiltakozzanak az írónő, J.K.Rowling transzfób megnyilvánulásai ellen - írja a Daily Mail.
A Wairarapa fesztiválon szerepelt volna többek közt egy gyerekeknek szóló kvíz is a varázslóvilágról, ám a rendezvény igazgatója, Peter Biggs úgy döntött, hogy nem tartják meg, mivel Rowling korábbi kijelentései a transzfób közösségek ellen nem összeegyeztethetőek a könyvfesztivál értékrendjével.
"J.K. Rowling Nagy-Britannia egyik legbefolyásosabb és legtiszteletreméltóbb kortárs írója. Éppen ezért döntött úgy a Wairarapa könyvfesztivál, hogy törli a Potter-kvízt, mert hátborzongató, amit Rowling a csak nőknek szóló helyiségekről mondott. Ha pedig annak az íróját is nem kívánatos személynek lehet nyilvánítani, aki James Bond óta a legfontosabb brit exportcikket megalkotta, akkor bárkit"
- mondta el a döntésről Toby Young, a brit Free Speech Union (FSU) szervezet alapítója, amely épp most nyitja majd meg első irodáját Új-Zélandon is.
A Harry Potter-könyvek szülőanyja lassan évek óta vívja a csatáját az ellen, hogy néhány tweetje és posztja miatt végleg rásüssék a kitagadott jelzőt. Az írónő tavaly kavart nagy port, amikor egy megosztott cikkhez azt írta, hogy azok az emberek, akik menstruálnak, azok nők. Az ügy hatalmas botrányba torkollott, amit tovább hergelt az, hogy az írónő higgadtan próbált magyarázkodni, és hosszabb posztokban magyarázta meg, mit gondol a biológiai nemről. De azzal sem segített magán, hogy egy hosszú cikket írt a már említett csak nőknek szóló helyiségekről - úgy véli ugyanis, hogy szexuális zaklatás túlélőjeként nem érzi sem biztonságosnak, sem helyesnek, hogy a női vécékbe az "új transz aktivizmus miatt" már bárki bemehet.
Korábban azért vádolták transzfóbiával, mert megvédett egy olyan kutatót, akit transzfób megjegyzései miatt rúgtak ki. Az LMBTQ-közösség és több sztár - köztük épp a Harry Potter-filmekkel befutó Daniel Radcliffe is - szólalt fel az írónő ellen, akinek azóta is megtépázott a hírneve. Tavaly az új könyvén dolgozó kiadó munkatársai akartak felmondani az ügy miatt, ám a kiadó nem engedte nekik. És míg nagyon sokan szólítanak fel az írónő könyveinek bojkottjára, addig mások arra mutatnak rá, hogyan kebelez be bárkit a cancel culture.
Törölték egy új-zélandi könyvfeszttivál teljes Harry Potter-szekcióját azért, hogy így tiltakozzanak az írónő, J.K.Rowling transzfób megnyilvánulásai ellen - írja a Daily Mail.
A Wairarapa fesztiválon szerepelt volna többek közt egy gyerekeknek szóló kvíz is a varázslóvilágról, ám a rendezvény igazgatója, Peter Biggs úgy döntött, hogy nem tartják meg, mivel Rowling korábbi kijelentései a transzfób közösségek ellen nem összeegyeztethetőek a könyvfesztivál értékrendjével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”
Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”
A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.
A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.
Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.
Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.
((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))
Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.
A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.
A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.
– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.
A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.
Eckü most tisztázta, hogy valóban elővette-e a nemi szervét: „a leköszönő kormány szóvivőjéhez intéztem pár mondatot, az még a humor szintjén szerintem rendben is lett volna, de akkor elkövettem azt a hibát, amit nem kellett volna, hogy odanyúltam, és az aranycsengő egyik felét, mondjuk úgy, hogy kihelyeztem”.
Az incidens az április 10-i, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncerten történt, két nappal az országgyűlési választás előtt, amelyen a Tisza Párt kétharmados győzelmet aratott. A performansz azonnali és heves reakciókat váltott ki, elmondása szerint később látták, hogy rengeteg helyen megjelent a mozdulat. Úgy véli, hogy miután leginkább a kitakart fotó jelent meg róla, ezzel azt próbálták sugallni, hogy ő az „exhibicionizmusát” akarta mutatni. Erre akarták felépíteni az utolsó nagy támadást, hogy összemossák a rendezvényt "másik politikával".
Az ügynek jogi következménye is lett, a történtek miatt a rendőrségre feljelentés érkezett.
A rapper a történtek után nem sokkal a közösségi oldalán már bocsánatot kért, akkor úgy fogalmazott: „Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe”.
– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.
A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.
Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.
A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.
A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.
A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.
"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.
A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.
A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.
Streamer “hmblzayy” who is walking from Philly to California was hit by a car in Indiana and had to be taken to the hospital. pic.twitter.com/kKpzTjyfAp
Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.
Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Farkasházy Tivadar felesége haláláról: Hónapokat raboltam el Mimi életéből
A Heti Hetes egykori szereplője egy interjúban beszélt önvádjáról felesége halála után. A humorista két konkrét orvosi döntést hibáztat, amiért nem lépett időben a betegség kezelésében.
„Hónapokat raboltam el Mimi életéből” – ezzel a lesújtó önváddal beszélt Farkasházy Tivadar felesége elvesztéséről. A kétszeres Pulitzer-emlékdíjas humorista, a Heti Hetes egykori oszlopos tagja élete legnehezebb időszakában adott interjút, amelyben a gyász mellett a közélet és a legendás tévéműsor visszatérése is szóba került - írta a Blikk.
Farkasházy felesége, a hegedűkészítő mesterként ismert Benedek Noémi, vagy ahogy mindenki hívta, Mimi, idén március 22-én, 78 éves korában hunyt el. A humorista arról is beszélt, hogy hiába volt négy éve felkészülni a legrosszabbra: „Négy év időm volt rá, mégsem sikerült. Egy teendőm maradt még, Mimi emlékének az ápolása, őt mindenki szerette, én viszont egy megosztó figura voltam...” – fogalmazott a veszteségről.
A gyász mellett súlyos bűntudattal is küzd, mert úgy érzi, hibázott felesége betegsége alatt. „A sok nagyszerű orvos mellett kettő nem volt az, holott éreztem, hogy bagatellizálják a problémát. Mégsem léptem tovább, elhittem a diagnózisukat, mert így kettővel kevesebb volt a teendőm”
– mondta, hozzátéve, hogy ez a teher feldolgozhatatlan. „Erre hiába veszek be bármilyen tablettát.”
A humorista önkritikusan tekint vissza ötvenéves pályájára is, amely alatt milliókat szórakoztatott, de ennek megvolt az ára.
„Sokszor a családom rovására. Rövidebben, hülye voltam”
– összegezte. Szóba kerültek a személyes konfliktusai is, köztük a Puzsér Róberttel való feszültsége. Farkasházy szerint a kritikus természete miatt elkerülhetetlenek a viták. „Ő előbb-utóbb mindenki ellen harcolni fog.”
Az április 12-i választás estéjén az RTL-en visszatérő Heti Hetesről is megvan a véleménye. A műsor új házigazdája a Jólvanezígy csatornáról ismert Nagy Ádám lett, az állandó szereplők között pedig Majka és Hajós András is helyet kapott.
Farkasházy azonban nem volt elragadtatva a látottaktól. „Verebes és Juszt kérésére megnéztem egy felet, a másikat elaludtam”
– mondta. Visszautasította azokat a korábbi vádakat is, amelyek szerint a régi műsorban cenzúra lett volna. „Egy fenét volt cenzúra a Heti Hetesben!” – jelentette ki.
A humorista sosem rejtette véka alá politikai nézeteit. Az április 12-i választási eredményeket egy új kezdet lehetőségének látja.
„Tizenhat évünk elszelelt, de kaptam még egy utolsó esélyt, az unokáim meg egy elsőt”
– fogalmazott, és reményét fejezte ki, hogy az új kormányzás az ígért úton indul el. Ezzel szemben a Heti Hetes visszatérését több kormányközeli és konzervatív véleményformáló is a baloldali média térnyeréseként, a formátumot pedig időszerűtlennek értékelte.
Farkasházy kitért korábbi jogi ügyeire is. Elmondása szerint több, általa karaktergyilkosságnak nevezett ügyben indított pert, és végül a Kúria részben neki adott igazat, megítélve a perköltségek negyedét.
A jövőjét illetően visszafogottan optimista. Otthona továbbra is Balatonfüreden marad, ahol nyolctagú családja rendszeresen meglátogatja. „Levelező tagja vagyok a nyolctagú családomnak… remélem, mindannyian az országban maradnak” – zárta gondolatait.