EGÉSZSÉG
A Rovatból

Rohamosan terjed a delta variáns a világban - mikor jöhet a negyedik hullám Magyarországon?

Szinte mindenki abban reménykedik, hogy őszig nem lesz újabb hullám, de van, ahol a számok azt mutatják, rövid lesz a nyár. Magyar szakértők szerint még mindig az oltás segítene a legtöbbet.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. július 07.



Az elmúlt hét híre volt, hogy a delta variáns miatt Izrael újra szigorítani akar, mert úgy látják, hiába nagy az átoltottság, a korábban indiai mutánsnak hívott variáns ellen a vakcina sem véd eléggé. A megfertőzöttek 55 százaléka volt oltott, azt viszont nem közölték, hogy ebbe azok is beletartoznak-e, akik csak egy oltást kaptak.

Riasztó adatok érkeztek Spanyolországból is, ahol egy hét alatt 80 százalékkal, 32 ezerre nőtt a fertőzések száma.

Többnyire az oltatlan fiatalok betegedtek meg. Két régióban fontolgatnak emiatt szigorítást. Pedig az ott járt magyarok szerint a spanyolok igen fegyelmezettek. „Számunkra szokatlan szigorúsággal betartják a maszkviselést még a strandokon is, azonnal rászólnak egymásra, ha valaki szabálytalanul viseli a maszkot. Múzeumba, templomba sem lehet belépni kézfertőtlenítés nélkül” - mesélték a Szeretlek Magyarországnak.

Angliában Boris Johnson miniszerelnök szerint a mostani napi 24 ezer fertőzés két hét múlva 50 ezerre is nőhet.

De jó hír, hogy a súlyos és halálos esetek száma nem emelkedik. Mostanában 10-20 ember hal meg naponta, januárban 1800 halott is volt egy nap.

Emiatt továbbra is kitartanak amellett, hogy július 19-től tovább enyhítik a koronavírus-korlátozásokat. Ott sem kell majd többé maszk, nem kell távolságot tartani, és lehetnek akár több ezer fős rendezvények is. Az enyhítések természetesen azonnal visszavonhatók, ha a helyzet drámaian változna.

Az Egyesült Királyságban a felnőttek 63 százaléka kapott már két adag vakcinát, és arra készülnek, hogy az 50 év fölöttiek ősszel harmadik oltást is kapnak.

Franciaországban egy hete kezdett terjedni a delta variáns, ez ott egyelőre 30 százalékot tesz ki a covidosok között. A francia kormány azt mondja, nagyon gyorsan oltatnia kell magát minél több embernek, különben már július végén kezdődhet a negyedik hullám.

A hozzánk közeli és népszerű magyar nyaralási célpontnak számító Horvátországban is elkezdett emelkedni a covidosok száma, egy hét alatt 2o százalékkal.

Ott a felnőttek 46 százaléka kapott már oltást, de kettőt csak 34 százalék.

Magyarországon a hétvégén 65 új fertőzöttet találtak, és már egy hete nem változik a delta variánssal fertőzöttek száma, még mindig 9.

Magyar szakértőket kérdeztünk arról, mikor számítanak negyedik hullámra és milyenre.

Rusvai Miklós virológus szerint van pár hetünk, hónapunk a delta felfutásáig, ő úgy számol, ősszel várható a következő járvány.

Szerinte nagyon nem mindegy, addigra mennyien oltatják be magukat két adaggal. Ugyanis az, aki megkapta a két vakcinát, enyhén megbetegedhet, de minimális az esélye, hogy tőle betegednének meg mások.

„Akik oltottak, azokban sokkal kevesebb vírus képződik. A fertőzés csak a felső légutakban, orr-nyálkahártyában, garatban alakul ki, és nem az egész szervezetben. Nagyságrendekkel kisebb mennyiségben ürülhet vírus a környezetbe" - magyarázza.

Vagyis az oltott személyek fertőzőképessége töredéke az oltatlanokénak.

Duda Ernő virológus szerint védettségben még mindig nem állunk jól.

„5 millió ember van kétszer beoltva, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien védettek, nem minden oltás, nem mindenkinek ad teljes biztonságot" - mondja.

„Tételezzük fel, hogy van egymillió ember, aki mostanában volt beteg. Vagyis az ország lakosságának körülbelül a fele még fertőzhető."

„Ráadásul a delta vírus gyorsabban terjed, így minden esély megvan, hogy olyan hullám legyen, mint tavaly ősszel. Talán nem lesz annyi halálozás, mint tavaly, de sok ember lesz az intenzív osztályon."

Szerinte minél több tizenévest, fiatal felnőttet kellene beoltani, mert ők terjesztik most a vírust, még akkor is, ha ők maguk nem betegszenek meg. Ő megszüntetné a regisztrációt, és elkezdene olyan helyen is oltani, ahol nincs internet, ahol nem is tudnak az oltásról, de talán a vírusról sem.

„Mivel tudni lehet, hogy sok személynél – főleg időseknél – nem alakult ki védettség az oltások után, őket más típusú vakcinával kellene oltani – kétszer”

- véli. Abban reménykedik, hogy nyár végéig nem lesz komoly baj. Amikor viszont több lesz a delta vírusos beteg, akkor szerinte határozottan, gyorsan kell fellépnie az operatív törzsnek, kontaktkutatásokat végezni, és tesztelni folyamatosan.

Boldogkői Zsolt biológus szerint az eddigi variánsok egyértelmű szezonalitást mutattak Európában és Észak-Amerikában, de - ahogy fogalmaz - a delta variánsról egyelőre nem tudjuk, mennyire fékezi a jó idő.

„Az biztos, hogy a delta variáns jóval hatékonyabban terjed, mint bármelyik más változat, míg az eredeti vuháni variáns alap reprodukciós rátája (R0) 2,5 volt, a delta változaté több mint 6. Ez azt is jelenti, hogy a nyájimmunitási küszöb 60%-ról legalább 80%-ra növekedett”

– magyarázza, hogy még messzire vagyunk a biztonságtól.

A járvány idehaza jelenleg tartaléklángra kapcsolt, az enyhítések, ideértve a kötelező maszkhasználat visszavonása szerinte ésszerű rendelkezés.

„Figyelni kell azonban, mert lehetséges, hogy a vírus nem megy nyári szabadságra. Az előző hullámoknál hozzánk több hetes késéssel érkezett el a járvány. A negyedik hullám viszont nyáron indult, és ilyenkor sokan utazunk külföldre, ahonnan hazahozhatjuk a vírust”

- figyelmeztet. Azzal kapcsolatban nem bocsátkozik jóslásokba, mikor lesz az egésznek vége, szerinte sok múlik a kormányokon.

„A járvány akkor szűnik meg, ha regionálisan elérjük a nyájimmunitási küszöböt, ami az indiai variánsnál magasabb, mint az eddig ismerteknél. Mivel sokan ódzkodnak az oltásoktól, ettől a védettségi szinttől még igen messze vagyunk. Politikai döntés határozza meg, hogy milyen kockázati szint engedhető meg.”

Boldogkői Zsolt azt mondja, ha lesznek a kisgyerekek esetében is engedélyezett vakcinák, jó lenne őket is mielőbb oltani, az átoltottságot pedig tovább kell növelni, csak akkor érhető el a nyájimmunitás.

„A leghatékonyabb módja a járvány megfékezésének a védőoltás kötelezővé tétele lenne. Ezt azonban a fejlett világ kormányai nem merik bevállalni. Több ország a mézesmadzag elvet alkalmazza, pénzt, jutalmakat vagy sorsjegyet kapnak, akik beoltatják magukat. Sajnos, ez nem sok embert győz meg.

„A korbács módszer jobban működhet: a védettségi igazolványhoz kellene kötni fontos szolgáltatások igénybevételét.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy éve lehet hátra a leendő norvég királynénak, felkerült a tüdőtranszplantációs listára
A norvég trónörökösné, Mette-Marit koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Orvosai szerint a jelölés szakmai küszöbe az, ha a páciensnek beavatkozás nélkül ennyi ideje maradt.


Egy év – ennyi időt jósolnak az orvosok műtét nélkül Mette-Maritnak. A norvég királyi udvar pénteken közölte: a koronahercegnő felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára. Hivatalos feladatait felfüggesztették, a beavatkozás után pedig hosszabb rehabilitációs időszak következik.

A trónörökösnét 2018-ban diagnosztizálták pulmonális fibrózissal, amely egy gyógyíthatatlan, a tüdőszövet hegesedésével járó betegség. Állapota az elmúlt hónapokban jelentősen romlott, a legutóbbi felvételeken már orrkanüllel jelent meg, ami a légzését segítette.

A jelölés szakmai kritériumát az Oslói Egyetemi Kórház professzora is ismertette, aki szerint ahhoz, hogy valakit listára tegyenek, olyan állapotban kell lennie, hogy beavatkozás nélkül legfeljebb egy éve lehet hátra.

A sikeres tüdőtranszplantáció esélyét a megfelelő szerv elérhetősége határozza meg, a norvégiai átlagos várakozási idő tavaly körülbelül hat hónap volt.

A koronahercegnő betegsége miatt a királyi család több hivatalos programját is lemondta vagy elhalasztotta – közölte a norvég királyi udvar hivatalos közleményében. Nem vesznek részt a svéd királyi pár szombati aranylakodalmi ünnepségén, és elhalasztják a hercegi pár 25. házassági évfordulójára tervezett augusztusi ünneplést is.

A családtagok Mette-Marit mellett vannak: férje, Haakon koronaherceg a múlt héten megszakította japán útját, Ausztráliában tanuló 22 éves lányuk, Ingrid Alexandra hercegnő pedig hazarepült, és az őszi félévet már az Oslói Egyetemen tölti.

A hírre reagálva Norvégiában rövid időn belül megugrott az organdonori regisztrációk száma, ami jól mutatja, hogy egy ismert ember sorsa miként hívhatja fel a figyelmet a donorhiányra. A helyzet súlyosságát már korábban is lehetett sejteni: a palota tavaly decemberben közölte, hogy közeleg a műtét ideje, miután a sportvilágban egy másik híresség, Niki Lauda is hasonló beavatkozáson esett át.

A koronahercegnő betegsége mellett a norvég királyi családot más problémák is sújtják. A hercegnő legidősebb fia, Marius Borg Høiby ellen nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával per zajlik, az ítéletet pedig június 15-én várják.

Eközben az úgynevezett „Epstein-akták” nyilvánosságra hozatala után Mette-Marit is magyarázkodni kényszerült. A koronahercegnő februárban kért nyilvánosan bocsánatot a kapcsolatért, amelyet „rossz ítélőképességről tanúskodónak” nevezett.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Halálos hiba lehet megfázásnak nézni a nyári tüdőgyulladást: ez a két tünet jelzi, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni
A kezeletlen tüdőgyulladás súlyos szövődményekhez vezethet. A betegség különösen veszélyes az idősebbekre, a kisgyermekekre és a krónikus tüdőbetegekre.


A tüdőgyulladás nem egy „rosszabb megfázás”: a hirtelen jelentkező nehézlégzés és a szúró mellkasi fájdalom már életveszélyes állapot előszobája lehet – a gyors orvosi ellátás életet menthet. A hétköznapi légúti betegségek és a potenciálisan halálos kórkép közötti határvonalat a tünetek súlyossága jelenti. Míg egy nátha vagy influenza is okozhat köhögést és lázat, a tüdőgyulladásnál fellépő, mély lélegzetvételre vagy köhögésre fokozódó éles mellkasi fájdalom és a jelentős légszomj azonnali orvosi beavatkozást igénylő vészjelzés – írja a The Independent. A betegség súlyosságát mutatja Reviczky Gábor esete is, akit intenzív osztályon kezeltek a kórral.

Dr. Andrew Whittamore, az Asthma + Lung UK klinikai vezetője és praktizáló háziorvos szerint már egy általános mellkasi fertőzés is figyelmeztető jel lehet.

„A tüdő- vagy mellkasi fertőzés, például a tüdőgyulladás a tüdőt vagy a légutakat érinti. A tünetek közé tartozik a hurutos köhögés, a sípoló légzés vagy a nehézlégzés, a 38 °C vagy afeletti magas láz, valamint a mellkasi fájdalom vagy diszkomfort” – magyarázta a szakértő.

A tüdőgyulladás további jelei lehetnek a sárga vagy zöld köpetürítéssel járó köhögés, a test- és izomfájdalom, a nagyfokú fáradtság és az étvágytalanság. Időseknél gyakran zavartság, csecsemőknél pedig nyögdécselő, morgó légzés is jelentkezhet.

A betegség különösen veszélyes a csecsemőkre, a kisgyermekekre, a 65 év felettiekre, valamint a krónikus tüdőbetegségben (például asztmában vagy COPD-ben) szenvedőkre és a legyengült immunrendszerű emberekre. Ezekben a csoportokban a gyulladás erőteljesebben szűkíti a légutakat, és a szervezet védekező mechanizmusainak gyengébb működése miatt nehezebb megszabadulni a felgyülemlett váladéktól.

A betegség szövődményeibe halt bele a napokban a 72 éves Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sztárja is, és a magyar zenészlegenda, Fenyő Miklós.

A legsúlyosabb esetekben légzési elégtelenség, akut légzési distressz szindróma (ARDS), vérmérgezés (szepszis), sőt, vese- vagy szívkárosodás is kialakulhat.

A kezelés a kórokozótól függ: a bakteriális tüdőgyulladást antibiotikummal gyógyítják, míg a vírusos változat általában pihenéssel és bőséges folyadékfogyasztással magától elmúlik.

A megelőzésben kulcsfontosságú a gyakori, szappanos kézmosás, a zsebkendő helyes használata köhögéskor és tüsszentéskor, valamint a dohányzás elhagyása. Dr. Whittamore hangsúlyozza a védőoltások, különösen az influenza és a pneumococcus elleni vakcina fontosságát a kockázati csoportokba tartozók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna” – egy fogorvosi vizit mentette meg a 19 éves Ethan életét
Ethan Harrison édesanyja szerint a család teljesen váratlanul szembesült az akut mieloid leukémia diagnózisával. A fiú orvosai szerint ha a fogorvosi vizit után négy nappal nem kezdik meg a kezelést, már nem lehetett volna rajta segíteni.


Egy 19 éves brit fiú azt hitte, csak egy egyszerű fogfájás kínozza, amikor időpontot kért a fogorvoshoz. A rutinellenőrzés azonban az életét mentette meg, miután egy gyanús jel miatt azonnal kórházba küldték. A south wingfieldi targoncavezetőnél akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak – írja az UNILAD.

Ethan Harrisonnak már egy hónapja fájt a bölcsességfoga, és más tünetei is voltak: nehezen vette a levegőt, lázas volt, és egy ciprusi nyaralás után megduzzadt egy nyirokcsomója is. A család mindent a fogára fogott, ám a fogorvos a duzzadt nyirokcsomó láttán azonnal a háziorvoshoz küldte.

A vérvétel eredménye 12 órán belül megérkezett, ami után a családnak azonnal a sürgősségi osztályra kellett sietnie.

Ethan édesanyja, a 37 éves Roxy Bond szerint a diagnózis sokkolta őket.

„Amikor megszületett a diagnózis, nagyon irreálisnak tűnt, és egyszerűen nagyon-nagyon váratlan volt” – mondta.

A kórházi csapat közölte velük a megdöbbentő tényt: ha a fiú nem kerül időben orvoshoz, már csak hetei lettek volna. „A kórház csapata azt mondta, ha nem jön be, csak néhány hete maradt volna hátra az életéből.”

A fiút május 17-én vették fel a Chesterfield Royal Hospitalba, ahol azonnal megkezdték a kezelését. Ethanre négy kemoterápiás ciklus vár, az első már el is indult. Várhatóan egy hónapig lesz kórházban, de a teljes felépülése akár egy évet is igénybe vehet.

Az édesanyja elmondta, fia, aki korábban sosem volt kórházban, most csontvelő-biopsziákon és folyamatos vérvételeken esik át, de mindent humorral visel.

„Eddig humorral reagált, semmi sem rendítette meg. Annyit mond csak: »Micsoda kényelmetlenség.«”

Roxy Bond hozzátette, hogy nagyon büszke a fiára, ahogyan a helyzetet kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Évtizedekig tehetetlenek voltak az orvosok, most egyetlen tabletta adhat új esélyt a hasnyálmirigyrákos betegeknek
Az új gyógyszer a daganatok több mint 90 százalékát hajtó KRAS-mutációt célozza, amivel szemben eddig nem volt hatásos terápia. A fejlesztő már megkezdte az engedélyeztetést, így a szer hónapokon belül elérhetővé válhat.


Egy naponta szedhető tabletta majdnem megduplázta az előrehaladott hasnyálmirigyrákos betegek túlélési idejét, miután sikerült kikapcsolnia azt a fehérjét, amelyet a tudomány évtizedekig „megfoghatatlannak” tartott.

A daraxonrasib nevű gyógyszer harmadik fázisú klinikai vizsgálatának eredményeit múlt vasárnap mutatták be. Az adatok szerint a szerrel kezelt, előrehaladott, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek átlagosan 13,2 hónapig éltek, szemben a hagyományos kemoterápiát kapó csoport 6,7 hónapos túlélésével – írta a ScienceAlert.

Az új tabletta összességében 60 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát az 500 beteg bevonásával zajló kutatásban.

A betegek számára fontos szempont, hogy a daraxonrasib egy szájon át szedhető tabletta, és bár okoz mellékhatásokat, a páciensek életminősége javult és a fájdalmaik is csökkentek a kemoterápiához képest. A leggyakoribb panasz a betegek körülbelül 86–88 százalékát érintő bőrkiütés volt, de sokan küzdöttek szájüregi gyulladással, hasmenéssel, hányingerrel és hányással is.

Ennek ellenére a súlyos mellékhatások miatt jóval kevesebben hagyták abba a kezelést, mint a kemoterápiás csoportban.

A tudományos áttörés lényege, hogy

a gyógyszer egy olyan célpontot támad, amelyet évtizedekig elérhetetlennek tartottak.

A hasnyálmirigyes daganatok több mint 90 százalékát a KRAS gén mutációja hajtja, ami a sejtek növekedését szabályozó kapcsolót tartósan „bekapcsolt” állapotban tartja. A daraxonrasib nem közvetlenül ehhez a fehérjéhez kötődik – aminek sima a felszíne –, hanem egy másik molekula segítségével hoz létre egy komplexet, ami már képes leállítani a rákos sejtek szaporodását vezénylő jelátvitelt.

A gyógyszert fejlesztő cég bejelentette, hogy benyújtja a vizsgálat adatait a hatóságokhoz; az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság május elején engedélyezte a kiterjesztett hozzáférési programot.

Christopher Lieu, a Coloradói Egyetem onkológus professzora szerint a siker új utakat nyithat a kutatásban.

„Arra számítok, hogy egyre több klinikai vizsgálat indul, amelyekben a KRAS‑gátlókat más gyógyszerekkel kombinálják, hogy megelőzzék a tumorok kezeléssel szembeni rezisztenciáját.”

A hasnyálmirigyrák elleni harcban az utóbbi időben több ígéretes irány is megjelent. Spanyol kutatók egy „hármas csapás” koncepciót teszteltek, amely egyszerre több ponton támadva igyekezett megelőzni a gyors rezisztenciakialakulást. Ezzel párhuzamosan a diagnosztikában egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus adott reményt, amely más okból készült CT-felvételeken képes volt évekkel korábban kiszúrni a betegség jeleit.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk