HÍREK
A Rovatból

Összekötötték három ember agyát - beszéd nélkül továbbították a gondolataikat egymásnak

Ez lehet az első lépés afelé, hogy nagyobb közösségek agyát is össze lehessen kötni hálózatszerűen.

Link másolása

A Science Alert számolt be az új kísérletről, amelyben agykutatók kötötték össze három ember agyát úgy, hogy a kommunikáció eddig ismert formái nélkül is képesek voltak megosztani egymással a gonoldataikat.

A kísérletben résztvevők együtt vittek végig egy tetriszhez hasonló logikai játékot úgy, hogy nem is egy szobában ültek. Kettejük a pályát látta, míg a harmadik személynél volt a kontroller és az irányítás.

A pályát látó, "küldő" személyeknek kellett eldönteniük, hogy az adott lehulló kis formát milyen irányba kellene elforgatni, hogy a lenti sorokban üres terület kihagyása nélkül tudják létrehozni a kis építményt, a "fogadó"-nak pedig az ő meglátásaikra hagyatkozva kellett a forgatást végrehajtani. A küldő személyek előtt két villogó lámpát helyeztek el, melyeknek a villogási sebessége eltért. Ha balra akarták forgatni a blokkot, akkor az egyikre, ha jobbra, akkor a másikra kellett nézniük. A villogás gyorsaságának különbsége miatt másképpen érzékelte az agyuk a látottakat, ezt rögzítették a kutatók és alakították információvá az elektródákkal, majd egy gép segítségével közvetítették a jeleket a többi agynak.

A kutatók szerint a technológia széles körű használatától jelenleg azért még messze vagyunk, és az adatátvitel sem elég megbízható és lassú, de úgy vélik,

ez lehet az első lépés afelé, hogy nagyobb közösségek agyát is össze lehessen kötni hálózatszerűen.

Mivel a gép a kulcs ebben, tehát nem is kell egy helyen lenniük az embereknek a többiekkel, így azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a jövőben az internet keresztül is képesek lesznek az emberek gondolatokat megosztani egymással, anélkül hogy kommunikálniuk kellene.

Címkép: Pixabay

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péternek üzent a köztévés vita kapcsán Hadházy Ákos: Viszek sátrat!
A független ellenzéki képviselő szerint is csak a köztévében van értelme vitázni Deutsch Tamással. Hadházy azt ígérte: ha az MTVA ezt nem engedi, akkor ő is ott lesz Magyar tüntetésén.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Minderre most reagált Hadházy Ákos is, aki tavaly konkrétan letáborozott a Kunigunda utcában. A független képviselő pénteki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy szerinte hogyan lehetne meggyőzni azokat a magyar embereket, akik nem tájékozódnak másból, csupán az állami televízióból.

„Egészen nyilvánvaló, hogy Deutsch Tamással csak az állami propagandatévében van értelme vitatkozni. Csak így van lehetőség meggyőzni bármiről is azokat a honfitársainkat, akik kizárólag a propagandamédiát nézik és hallgatják, akiket ezért a propaganda meg is tudott téveszteni.

Deutsch sokkal szívesebben és vidámabban menne bárhová máshová, hiszen az ő választói alig-alig fognak valamit látni abból, ha az RTL-en, ATV-n vagy a Partizánban szerepel le szánalmasan. Deutsch jól tudja a rogáni alapelvet: nem az a fontos, hogy egyáltalán ne hangozzon el az igazság, hanem hogy kevesebb emberhez jusson el, mint a hazugság."

A politikus ugyanakkor leírta azt is, hogy egy vita keretében – amelyben az ellenzéken EP-listavezetői vita helyszínéről esett szó – "volt olyan vélemény, hogy »a köztévébe úgysem engednek be minket«, úgyhogy menjünk inkább máshová. Ez a kérdés ugyanakkor messze túlmutat egy tévés vita technikai részleteinél.

„Annak az ellenzéki politikusnak ugyanis, aki szerint egy hatalomra nem lehet nyomást gyakorolni, el kell gondolkodnia, hogy van-e értelme a munkájának. Természetesen az eredmény csak attól függ, hányan vesznek részt a nyomásgyakorlásban."

Kiemelte továbbá, nem biztos abban, hogy a tüntetéstől félő MTVA végül nem engedi be a vitát a köztévébe. "De ha mégsem, akkor természetesen ott leszek a tüntetésen én is.

Úgy illik, hogy akkor is megszólaljak, ha egyetértek Magyar Péterrel, még ha ez elmúlt időszakban többször vitatkoztunk is (és minden bizonnyal fogunk még). Ebben a lépésében természetesen teljesen egyetértek akkor is, ha egy tévévita kikényszerítése önmagában nem elegendő. Viszont mindenki tudja, hogy nagyon fontos lépés lehet, ha sikerül"

– zárta bejegyzését Hadházy.

A bejegyzés mellé a politikus megosztott egy fotót is a tavalyi akciójáról is, amihez azt írta: „viszek sátrat!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Poloskákra gyanakodtak, ezért megvizsgálták a kínaiaktól kapott modellvonatokat Lázár János minisztériumában a VSquare szerint
A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás. Ez így volt most is a modellvonatokkal.

Link másolása

Poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumban - írta a VSquare oknyomozó oldal aktuális hírlevelében.

A kínai elnök háromnapos budapesti látogatása kapcsán kiküldött hírlevélben számoltak be arról, hogy a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva állnak Kína magyarországi nyomulásához. Ennek egyik kiváló példája ez a konkrét eset, ami azért is érdekes, mert Orbánék a nyilvánosság előtt rendre tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázatai lennének a kínai térnyerésnek.

A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás, ez így volt most is a modellvonatokkal.

Lázár Jánosék minisztériumában azért a biztonság kedvéért megvizsgáltatták a modellvonatokat, nincs-e bennük rejtett lehallgatókészülék, de végül nem találtak sem poloskákat, sem pedig kamerákat.

Lázár János minisztériuma annyit reagált minderre a VSquare-nek, hogy a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Érdemes még várni a tankolással, hétfőtől olcsóbb lesz a benzin
Változnak a nagykereskedelmi árak. A 95-ösért átlagosan 612 forintot kell majd fizetni.

Link másolása

Hétfőtől ismét változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára – írja a holtankoljak.hu.

A benzin esetében ez 4 forintos csökkenést, míg a gázolaj esetében 2 forintos emelkedést jelent. Így az alábbi átlagárakkal számolhatunk a kutakon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eldöntötte, mi legyen a csődbe ment csornai napelemgyár sorsa
Az üzem 3 év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze, miközben szárnyalt a hazai napelempiac. Most stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a felszámolást.

Link másolása

A 24.hu írta meg a hírt, melyben az EcoSolifer Heterojunction Kft. „felszámolás alatt” egységesített eljárásrend szerinti megszüntetéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről döntött a kormány. A döntés Magyar Közlönyben jelent meg. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet a csornai napelemgyár

felszámolási eljárását a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 65. § (1) bekezdés b) pontja és 65. § (3) bekezdés a) pontja alapján stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolási eljárássá minősíti.

A miniszterelnök döntése péntektől hatályos.

A bíróság már kimondta korábban, hogy az Ecosolifer Heterojunction Kft. fizetésképtelen, melynek értelmében múlt pénteken elrendelte annak felszámolását.

A kormány megítélése szerint a napelemgyár adósságai rendezéséhez, valamint a megegyezéshez hitelezőivel nemzetgazdasági érdek/kiemelt közérdek fűződik.

Az ügy érdekessége, hogy a vállalat legnagyobb hitelezője az állami tulajdonú MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. volt, 11,4 milliárd forint hosszú lejáratú fejlesztési hitellel. Azonban a gyárról már februárban érkeztek aggasztó hírek, amikor késett a dolgozók fizetése a bérfizetés, de később létszámleépítésről is beszámolt a település.

A Csornán épület üzem három év alatt mintegy 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze, mialatt hazánkban szárnyalt a napelempiac.


Link másolása
KÖVESS MINKET: