HÍREK
A Rovatból

Magyarország lehet az első a Covid-halálozásban a világon a jövő héten, vasárnap pedig átlépjük a 25 ezres határt

Napi halálozási arányban már hetek óta elsők vagyunk. Az összhalálozásban jelenleg első Csehországban 27, nálunk 217 halottat jelentettek ma. Mivel nálunk továbbra is sok a fertőzött, és sokan kerülnek kórházba, még egy ideig magas marad a halálozások száma is.


Magyarországon jelenleg a második legmagasabb az összes Covid-halálozás a világon lakosságarányosan. Ez azt jelenti, hogy egymillió főre vetítve csak Csehország előz meg minket az egymillió főnél népesebb országok közül. A kisebbek közül is csak Gibraltár áll előttünk, de a miniállamokat nem szokták számítani.

Hivatalosan most Magyarországon 24 979 halott van, ez az a szám, amit minden nap jelentenek, sokak szerint azonban ez jóval nagyobb is lehet, hiszen a kegyeleti cégek, kórházak átfutási ideje miatt, a KSH összesítése után még hetekkel-hónapokkal később is emelkedhet egy adott időszakra nézve a halottak száma, és mint ahogy azt a múlt év adatai alapján látjuk, a második hullámban is jókora többlethalálozás van, aminek a nagy része minden bizonnyal a Covid számlájára írható.

Magyarország tehát nagy valószínűséggel vasárnap túllépi a 25 ezres határt. Sajnos a mai számok azt mutatják, hogy még mindig 200 felett van a napi halálozás, ami a járvány platózását jelzi, bár némileg csökkenő tendencia figyelhető meg.

Mindeközben például az előttünk lévő Csehországban egyértelműen zuhantak az adatok (Csehország népesebb valamivel nálunk), ott 27 halottat jelentettek tegnapra, ami a fentebb említett számot mindössze 3-mal dobta meg, nálunk a 217 ember az 23-mal nagyobb számot eredményezett az arányosítás után. Ott 2648, nálunk 2591 halott jut egymillió főre.

Ezt az ütemet figyelembe véve azt lehet mondani, hogy sajnos jó esély van arra, hogy a jövő héten nemhogy beérjük a cseheket ebben a szomorú statisztikában, de meg is fogjuk előzni, és egy ideig biztosan nálunk lesz a legmagasabb ez a halálozási mutató is.

Érdemes megjegyezni, hogy hol állnak ebben más, a járványtól korábban durván sújtott országok. Az olaszoknál ez a szám 1932, a briteknél 1867, USA: 1744, Brazíliában, ahol tomboló járványról hallunk minden nap 1726, Románia 1362, Svédország 1359. A laboratóriumnak tekintett Ausztria 1091, Németország 958, Izrael 687.

Az ábrán látszik, hogy sok országban már lefelé megy a halálozási görbe, nálunk is, kérdés, hogy a nyitás mennyiben fogja ezt befolyásolni. A cseheknél jó ideje tart az esés, ők már kijelenthetik, hogy lassan túl vannak a harmadik hullámon. A balkáni országok közül van néhány, ahol szintén tragikus helyzet alakult ki, de mintha azokban is tetőzne a járvány, és elkezdene csökkenni a halálozás.

Napi halálozás:

Magyarország sajnos ebben a mutatóban ,a napi halálozásban is az ábrán látható módon hetek óta világelső, a napi halálozási görbe nálunk a legmagasabb. És ahogy látszik, vélhetően ez így is marad még egy ideig.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: