HÍREK
A Rovatból

Lezárják Sanghajt a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében

A tömegközlekedést is felfüggesztik a városban, ahol két ütemben vezetik be a szigorítást.


Sanghajt hétfőtől két szakaszban lezárják, és felfüggesztik a tömegközlekedést a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban – közölték a helyi hatóságok vasárnap este.

Hétfőtől a város keleti felében található lakónegyedeket zárták le öt napra, és megkezdték az ott lakók tesztelését. A város nyugati felét péntektől kezdve érintik majd hasonló intézkedések.

Az ötnapos lezárás idejére az érintett területeken élők nem hagyhatják el otthonukat, a szükséges használati cikkeket és élelmiszereket pedig kizárólag házhoz szállítás útján szerezhetik be.

A kiszállításokat kontaktmentes módon oldják meg: a futárok nem léphetnek be a lakónegyedek területére, a címzetteknek a járványügyi dolgozók viszik el a lakás bejárati ajtajához az érkezett csomagot. Az éppen lezárt városrészben található cégeket arra szólítottak fel, hogy vagy folytassák a tevékenységüket átmenetileg zárt rendszerben – ilyen esetekben a dolgozók nem hagyhatják el a munkavégzés területét, és nem érintkezhetnek a munkatársaikon kívül mással –, vagy oldják meg, hogy a dolgozóik otthonról lássák el a munkájukat. Ez alól a korlátozás alól kivételt élveznek a szükségesnek ítélt szolgáltatásokat biztosító vállalatok, például a futárcégek és az élelmiszer-szolgáltatók.

Március 1. és 26. között Sanghajban 12 513 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A csaknem 25 millió lakosú városban vasárnap 50 Covid-megbetegedést és 3450 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak,

ami a legnagyobb napi esetszám volt a járvány kezdete óta.

Sanghaj a megbetegedések és a tünetmentes fertőzöttek összesített napi adatát tekintve megelőzte a kínai szárazföldön jelenleg végigsöprő járványhullámban eddig legsúlyosabban érintett, északkelet-kínai Csilin tartományt. Vasárnap Csilinből 1086 újabb megbetegedést és 907 panaszmentes fertőzöttet jelentettek. A március eleje óta kialakult járványhullámot a koronavírus omikron BA.2 altípusának terjedése okozza, ezt a variánst az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívül fertőzőnek nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Pécs Pride: ellentüntetők jelentek meg Pécs utcáin, az európai parlamenti képviselők sajtótájékoztatóját is szélsőjobbosok zavarták meg
Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. A rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.


Ma tartják az ötödik Pride-ot Pécsen, a nap során ugyanakkor több ellentüntetést is bejelentettek. Az első menet a CitizenGo szervezésében indult a vasútállomástól, nagyjából száz résztvevővel. A Political Capital szerint a CitizenGo egy ultrakonzervatív, oroszbarát dezinformációs portál és nemzetközi szervezet, amely főként a „hagyományos családmodell” népszerűsítésén keresztül támogat szélsőjobboldali és euroszkeptikus ügyeket, és szoros kapcsolatokat ápol orosz politikai-gazdasági szereplőkkel is.

A pécsi ellentüntetést Teleki Béla, a CitizenGo magyarországi kampánykoordinátora vezette és beszédet mondott. Azt mondta, a normalitásért vonulnak, és kiállnak a rendőrség mellett. Hozzátette, hogy

lovas felvonulást és néptáncosokat is hívtak, de szerinte a közreműködők félelemből visszamondták a szereplést. A rövid sajtótájékoztatón nem válaszolt arra, milyen fenyegetésről lehet szó, az általános közhangulatra hivatkozott.

A menet áthaladt a belvároson. A Mi Hazánk szimpatizánsai mellett fideszesek is csatlakoztak, köztük Őri László, a Fidesz választókerületi elnöke. A Széchenyi téren találkoztak a Pride-ra érkezőkkel, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Nem sokkal később Terry Reintke európai parlamenti képviselő felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent a magyarországi jogállamisági problémák orvoslásáért. Nicu Ștefănuță, az Európai Parlament alelnöke magyarul kezdte a beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy

ez Európa, és senki sem érezheti magát veszélyben.

Fontosnak nevezte a szabadságjogokat, és azt mondta, ezt garantálni kell. Kiemelte, hogy a budapesti Pride-on felemelő volt megélni a szolidaritást, és szerinte a különböző kisebbségeknek ki kell állniuk egymásért.

A politikusok sajtótájékoztatóját Gaudi Nagy Tamás megzavarta, és számonkérte a képviselőket, miért vétenek a hatályos törvények ellen. Nicu Ștefănuță erre azt mondta, hogy a szeretetet nem lehet betiltani. Ezt követően Gaudi Nagy és több mi hazánkos Tordai Bence parlamenti képviselővel került szóváltásba.

Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az elmúlt években kevesebben vettek részt rajta, az ellentüntetők száma is csökkent. Az idei felvonulás a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseménye, időpontja október 4., szombat.

A rendőrség az idei Pécs Pride-ot a gyülekezési törvényre és az alaptörvény 15. módosítására hivatkozva betiltotta.

A szervezők fellebbeztek, de a Kúria fenntartotta a határozatot. A szervező Diverse Youth Network jelezte, hogy ennek ellenére idén is megtartják a rendezvényt. A tiltás miatt a résztvevők ellen szabálysértési eljárás indulhat.

Kérdéses, hogyan biztosítják a 14 órakor kezdődő Pride-ot. A szervezők szerint korábban jó volt az együttműködés, de a betiltás óta nem egyeztettek a rendőrséggel. Pénteken bejelentették a gyülekező helyszínét: nem a korábban meghirdetett uránvárosi tér, hanem a belvárosi Kossuth tér.

A gyülekezési pont egybeesik egy másik demonstrációéval. Heindl Péter jogász, emberjogi aktivista a Pride napjára 500 fős felvonulást jelentett be „A vadállatoknak a közlekedés biztonságát veszélyeztető túlszaporítása elleni demonstráció” címmel. A demonstráció szervezője a Telexnek azt mondta, hogy a rendőrségi egyeztetés érintette a Pride-ot is. Közölte, hogy bárki csatlakozhat az ő rendezvényéhez, aki egyetért a céljaival, akár a Pride-ra igyekvők is, az ő rendezvényét a rendőrség biztosítani fogja.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: